Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-03 / 130. szám
4 MíPUJSAG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1992. június 3. Háromezerhétszáz ügyfél négy hónap alatt A körzeti földhivatalnak egyre több a feladata Hársfavirág-szüret Geodéták kerestetnek! Két ember csépeli hosszú póznákkal Dombóvár határában, Tüskénél az út mellett álló hársfákat. A Tamásiba vezető úton piros Zsiguli várakozik, csomagtatója dugig a gyógynövénnyel. A hársfavirágot szedők egyikével, Horváth Tamással elegyedtünk szóba. — Van nekünk papírunk a Herbáriától, annak adjuk el a hársat, száz forintot fizetnek küójáért, - mondja a lápafői atyafi. Majd hosszas faggatózásra elárulja, hogy nem rossz üzlet ez, tavaly 400 ezer forintot kerestek hárman. Merthogy ő csak „beosztott,,, Tóth Tamás, a Zsiguli vezetője a főnök, ami abból is látható, hogy ő nem szedi a virágot, csak ül a volán mellett. Egyébként nemcsak itt szüretelik a köz fáit az élelmes lápa- főiek, hanem az ország minden pontján. — Két hónapig tart a szezon, két-háromszáz kilóméterre is elmegyünk hársért. Ba- latonfüredre, Zamárdiba, a tabi járásba Igalba, az Alföldre, Szögedbe járunk, tudjuk hol vannak a fák, - halljuk Alig ült el a tavalyi kárpótlási hullám rohama, máris itt az újabb kárpótlásról szóló törvény. Milyen újszerű feladatokat ró ez a Dombóvári Körzeti Földhivatalra? - erről kérdeztük Micheller József hivatalvezetőt. '— Kétségkívül több a munkánk az utóbbi időben. Tavaly augusztus 16-tól december 16-ig háromezer-hét- száz ügyfelünk volt, — kezdi a hivatalvezető, majd a legújabb munkákkal folytatja. — Újszerű feladataink közé tartozik az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek kárpótlásra kijelölt területeinek szakmai felülvizsgálata, a megadott aranykorona érték szerint, kijelölni azokat a területeket, ami részarányként szerepel, elkülöníteni a tagi és az alkalmazotti földalapot, valamint a maradék, - állami és egyéb földterületeket. Folyik a részarányok cseréje is, a megállapodásokat nekünk kell jóváhagyni, illetve átírni a magánszemélyek nevére. Hatvan üyen ügy van jelenleg folyamatban, elsősorban Döbrö- közről, Kurdról és Szakcsról. — A régebbi feladataik változatlanok? miért nem vesznek fel geodétákat? — Próbálkoztunk vele, két állás ugyanis betöltetlen a hivatalban, mégpedig a földmérő üzemmérnöki és a földmérő technikusi státusz. Az elmúlt egy évben többször meghirdettük ezeket az állásokat, de eddig nem akadt jelentkező. — Mi a helyzet a kitelepített svábok kárpótlásával? — Jönnek az ügyfelek folyamatosan, próbálunk mindenkinek segítséget adni, bár még nincs meg a törvény végrehajtási utasítása. — Végrehajtási utasítás nélkül hogyan tudják rendezni ezeket a jogos igényeket? — Névmutató, helyrajzi- szám-mutatónk van, probléma csak ott adódik, ahol a régi betétek egy részét korábban megszüntették és újat nyitottak helyette. Okmányok hiányában nehéz intézkedni, sőt, néha lehetetlen is. Ettől függetlenül mi megpróbálunk mindent, hogy a sérelmeket orvosolni tudják. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka ' i k X Horváth Tamás a felsorolást a saját bevallása szerint 40 éve hársfavirágot gyűjtő idős embertől, fotó: ór Micheller József — Igen, az újszerű feladatokkal párhuzamosan folynak az ingatlannyilvátartási bejegyzések is, bár mióta elfogadták a kárpótlási törvényt, azóta szinte „áll" a földvé- tel-eladás. Továbbra is végezzük a térképmásolatok kiadását, de maszek földméréseket, kitűzéseket nem tudunk vállalni, az ezzel foglalkozó kollega nem győzi a feladatokat.. — Hányán dolgoznak a dombóvári földhivatalban? — Tizennégyen. — Ha ilyen sok a munka, Kerneniek két keréken Kilenc kerékpáros tíz nap alatt tette meg a Dombóvár partnervárosából, Kernenből a megye szélén fekvő magyar városig vezető mintegy ezer kilométeres utat. A kerékpártúrán korra való tekintet nélkül, 18 évestől 50 évesig, minden korosztály képviseltette magát. A kerekesek tavaly Francia testvérvárosukba jutottak el hasonló módon, jövőre pedig Afrikába készülnek. Két keréken való közlekedésükkel az egészséges életmódra kívánják felhívni a figyelmet. ' A kerneniek Németországban és Ausztriában kerékpárutakon jöttek, Soprontól pedig a Balaton partján, Keszthely, Kaposvár érintésével jutottak el Dombóvárra. A május 28-án érkező kis csapat tiszteletére még aznap este fogadást tartottak. A vendégek másnap a város iskolásainak tartottak sikeres élménybeszámolót, majd 30-án Budapestre mentek, hogy vonatra szállva térjenek haza. Dalmandi képek. Ami a falusiakat foglalkoztatja: marad-e a vezérigazgató? Virág István és családja a kertbe készül Varga Jánosné Táncsics utcai családi házuk előkertjében a törökszegfűt gazolja Felújítás a József utcában Új piac, korszerű buszmegálló Elfogadták a városfejlesztési tervet HftSiii ' SmMM <ÍZ S 91 ' 1 Ü WiM 111 %S| ^ Soros ülését tartotta május 28-án Dombóvár város képviselőtestülete. Az ülésen a városatyák megtárgyalták és elfogadták a városközpont rendezésére és egy új piac elhelyezésére, megépítésére vonatkozó tervjavaslatot. Az előterjesztés a városfejlesztési-városgazdálkodási bizottság előzetes tárgyalása, majd a csekély érdeklődéssel kísért lakossági fórum után került a testület elé. A tervjavaslat a belváros egészére vonatkozik, ezen belül külön hangsúlyt helyezve egyes kiemelt területekre. * Az előterjesztett tervek szerint a Hunyadi tér északi végében, az általános iskola áthelyezése után felszabaduló területen kap helyet egy részben kétszintes üzletház, szolgáltató sorral körülvett zárt belső udvarú piac. Ennek megépüléséig a piac ideiglenesen a jelenlegi helyén marad. A határozat értelmében a buszmegálló igényes átépítése is szükséges. Mivel a központon keresztül haladó távolsági és helyi járatok fogadására nincs alkalmasabb terület a jelenleginél, így azt kwell átépíteni. * Az előzetes felmérések szerint a Jókai és Dombó Pál utcai lakóházak átépíthetők 1 emelet + tetőtérre. A városháza melletti korábban pártház céljára kijelölt területen és a tömbbelsőben az ÁFÉSZ jelenlegi telephelyének területén 2 emelet tetőteres építmény helyezhető el, a földszinten üzletekkel. — Az árusító pavilonok főbb elhelyezési területei: Hunyadi tér - Jókai u. sarok, - Művelődési Ház tengelyében a gyalogos átkelőhely melett, a Köztársaság úti ABC mellett. * A Tolna Megyei Víz és Csatornamű Vállalat 2 Sz. Üzemmérnökségénél nyilvántartott közmű és nem közmű vagyon - a vízmű által ellátott települések önkormányzatának tulajdonba adásával az érintett polgármesterek egyetértettek, ehhez a testület is hozzájárult. * Az Illyés Gyula Gimnázium igazgatójának kérelmére a testület egyetértett az öt első osztály indításával, három hagyományos gimnáziumi, egy nyolc évfolyamos gimnáziumi és egy egészségügyi szakközépiskolai osztály indulhat az 1992/93-as tanévben. * Megoszlott a képviselők véleménye azon határozat szükségességével kapcsolatosan, amely arra vonatkozott, hogy Dombóvár városban pedagógus munkakörben - óvónő, tanító, tanár, nevelőtanár - csak megfelelő képesítéssel rendelkező pedagógusokat alkalmaznak. Hosszas vita után végül olyan döntés született, hogy mivel központi jogszabály rendelkezik a fentiekről, így nem kell helyileg is szabályozni ezt, de a jogszabálynak érvényt kell szerezni. * Sürgősségi indítványként tárgyalta és fogadták el a városatyák az egészségügyi és szociálpolitikai bizottság javaslatára azt, hogy a háziorvosi szolgálatot ellátó nyolc felnőtt és négy gyermekkörzet orvosai 1992. július 1-től az önkormányzattal álljanak munkaviszonyban. * Az önkormányzat az ülésen szilárd burkolatú út építéséhez járult hozzá az I.-IDV.-Kosztolányi-Kisfa- ludy-Bethlen G.-Teleki u. (66-70-ig) utcákban. Az útépítést úgy fogják megvalósítani, hogy a lakosság útépítő társulásokat hoz létre és ezeket a társulásokat fogja támogatni az önkormányzat a költség 30 százalékáig. Czétúny Lászlóné Krimikrónika Lefülelték Május 22-ére virradóra ismeretlen tettesek betörtek a dombóvári Patak Vendéglőbe, egy music centert, két hangfalat, egy olajsütőt, valamint különböző édesség és italféleségeket tulajdonítva el mintegy 70 ezer forint értékben. A Dombóvári Városi Rendőrkapitányság nyomozói gyors, eredményes munkájának köszönhetően a tetteseket június 1-én elfogták. A három dombóvári jómadár: L. Gábor és két társa a bűntény elkövetése után nem tétlenkedett, a betörésből származó árun pillanatokon belül túladott. Ezért aztán mikor a rendőrség lefülelte őket, addigra a lopott áruk már Siófokon voltak, új gazdájuknál. „Rendes" betörő Krimikrónikánkban többször beszámoltunk a döbröközi szőlőhegyen folyó présház feltörésekről, így aztán most arról is hírt adunk, hogy a dombóvári rendőrök a napokban elfogták a tettest. Az elkövető, egy helybeli fiatalember munka- nélkülivé válva két hónapig nem kapott segélyt, ezért folyamodott a pénzszerzés ilyetén formájához. Döbröközi lévén, ismerte a helyszínt, így nem volt túl nehéz dolga, ráadásul óvatos is volt. A présház ajtók zárjait speciális szerszámával úgy nyitotta ki, majd miután végzett, zárta vissza, hogy a tulajdonos a legtöbb esetben a betörés tényét nem, csak egyes tárgyak eltűnését vette észre. A fiatalember egyébként válogatott, akármit nem, csak az értékesebb tárgyakat vitte el. A „rendes" betörő a haza szállított gépeket megtisztította, átfestette. A hálózsákot megvarrta, kimosta, minden tárgyat felújított úgy, hogy némelyikre a gazdája sem ismert rá. Hogy min bukott le a szorgos-dolgos „éjszakai munkás", aki még arra is ügyelt, hogy a tanyákban rendet rakjon maga után? Nem fogják elhinni, de a szifonpatronokon. A nyomozást végző rendőröknek ugyanis feltűnt, hogy a tanyákból az akkor még ismeretlen betörő előszeretettel vitte el a szódagyártás eme nélkülözhetetlen kellékeit. Ezért aztán értesítették a környék boltosait, így akadt fenn a hálón az elkövető felesége, aki 25 patront akart pénzzé tenni. A házkutatás során a 4 gázpalackon és a patronon kívül minden megkerült. Az okozott kár 25 ezer forint. Vigyázz, harapós macska! Dr. Pelcz János dombóvári állatorvost június 1-én délelőtt felkeresték egy veszettség tüneteit mutató beteg macskával. A macska gazdája saját és családja érdekében sürgősen jelentkezzen a városi tisztifőorvosnál vagy a városi főállatorvosnál, a Bezerédy utca 14. szám alatt, hogy védőoltásban részesíthetsék.