Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-16 / 141. szám
6 KÉPÚJSÁG SPORT 1992. június 16. Kézilabda NB II. Pénteken rangadó Szekszárdon IX. labdarúgó Európa-bajnokság Piatini támadójátékot ígér a dánok ellen MÁV Előre-Simontornyai BTC 19-15 (9-8). Székesfehérvár, 50 néző. V: Szabó, Tari. Simontornyai BTC: Pech - Bosnyák, Tauker T. 3, Pécsi 4, Zsolnai 5, Kerekes 2, Tauker P. Csere: Markó 1, Varga. Edző: Tauker István. A mérkőzés elején a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést és a félidő derekán már 8-2-re elhúztak. Ezután a tartalékos Simontornya lassította a játékot, jól bevált ez a taktika, hiszen szünetig egy gólra felzárkóztak. Fordulás után előbb egyenlítettek a bőrgyáriak, majd a 40. percben 13-10-re a vezetést is átvették. Levegőben lógott a meglepetés, de a sípmesterek másképp gondolták. Sorra állították ki a vendégeket, az is megesett, hogy a si- montomyai csapatból csak három mezőnyjátékos harcolt a pályán. A fehérváriak éltek is a lehetőséggel: előbb egyenlítettek, majd a mérkőzés végére négygólos előnyre tettek szert. A simontornyiak nagy akarása és lelkesedése kevésnek bizonyult ezen a mérkőzésen. Húsipari SE-Szigma-LTV. Pamut Szombathely 19-17 (5-7). Szombathely, 100 néző. V: Doszpoth, Kovács. Szek- szárd: Fichterné - Horváth R. 1, Bálintné 7, Geiger 7, Asztalos 2, Horváth É. 1, Szalai 1. Fadd-Domboriban ezúttal a Budapest Bank Kupa felnőtt országos bajnokság szólította hajóba 31 egyesület közel 500 versenyzőjét. A viadal rangját növelte, hogy ez volt a második olimpiai válogató is, a jövő hét végén esedékes duisburgi nemzetközi versenyen alakul ki a végleges barcelonai csapat. Az országos bajnokságot Gallov Rezső, az OTSH elnöke és Bonn Ottó, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség főtitkára is megtekintette. A szemre is tetszetős lapátpárbajokban nagyrészt a papírforma érvényesült. Meglepetés, hogy C-2 500 méteren a Kolonics-Horváth páros megverte a világbajnok Szabó-Pálizs kettőst. Figyelemreméltó Prancz Zoltán (Atomerőmű SE) eredménye, aki C-l 10000 méteren szerzett 5. helyezésével teljesítette az elsőosztályú szintet. A Paksról elszármazott Hoffmann Ervin (Bp. Honvéd) a 150 méteres sprintszámban ezüstérmet szerzett. Kellemes színfoltja volt az OB-nak, hogy Tóth Ferenc faddi polgármester a női K-l Dunaferr SE-Atomerőmű SE 1-0 (0-0). Atomerőmű SE: Nagy- Gutái, Eger, Pintér, Ledneczki (Tancsa)- Grósz, Majsai, Kovács, Osztermayer (Pécz)- Magyari (Szabadi), Vayer. Edző: Patkós István. Nagy iramú, színvonalas rangadó mérkőzésen a szerencse ezúttal a vendég Dunaferr SE mellé állt. Jók: Tancsa, Éger, Majsai. Szekszárdi Dózsa-Saba- ria-Tipo 5-1 (2-0). Szekszárdi Dózsa: Csonka (Fábián)- Tóth, Héger, Vadász, Kovács- Kiss, Mosonyi, Szilágyi- SzaCsere: Rózsa, Laczi, Gáspár, Richter. Edző: Szabó Attila. Az esőtől felázott, csúszós talajon a hazai csapat szerezte meg a vezetést, melyre előbb a szokásos kapufaroncsoló lövéssel válaszolt a vendégcsapat, majd büntetőből sikerült az egyenlítés. Emberhátrányba kerültek a szekszárdiak, majd sorozatos kapufák és labdaeladások után a 8. percben 4-1 a hazaiak javára. Küzdelmes, változatos játék után szépített a vendégcsapat, majd újabb ziccerkihagyások után a 20. percben már 4-3-ra felzárkózott a húsosklub. A félidő végéig a hazaiak megőrizték kétgólos előnyüket. Szünet után először növelték előnyüket a szombathelyiek, de ezután az eredményesebb támadójátékot és jobb védekezést produkáló szekszárdiak a 40. percben már 11- 8-ra elhúztak. A vendégeket még az emberhátrány sem zavarta, a büntetőket és ziccereket hárító Fichterné vezérletével az 55. percben már 18-13 a javukra. Ä véghajrában mindent egy lapra tettek fel a hazaiak, de a vendégek két gólt megőriztek előnyükből. A második félidőben eredményes támadójátékot és erőteljes védekezést nyújtó szekszárdiak értékes két pontot szereztek. Húsipari SE-Szigma-ltör500 m és a férfi K-l 150 m versenyszám dobogós helyezettjeinek 60, 20 és 10 ezer forint pénzjutalmat adott át. A pénzdíjat a faddi származású Mihálovics István, az M+S Kereskedelmi Kft. ügyvezetője ajánlotta fel. Füleki András, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára a Domboriban megrendezendő későbbi világbajnokság esélyeiről így nyilatkozott: — Szövetségünk elnöksége az év végén leköszön, nekünk már nem szerepel a terveinkben, hogy megpályázzuk a '97-es vb rendezési jogát. A versenypálya már most is alkalmas rangos világverseny lebonyolítására, ám a környező infrastruktúrát, a szálláslehetőségeket tekintve már nem ilyen szívderítő a helyzet. Az viszont elképzelhető, hogy jövőre rangos nemzetközi viadal színhelye lesz Dombori. A paksiak eredményei: C-l 10000 m: 5. Prancz Zoltán. C^l 1000 m: 6. Viktor-Fehér- Prancz-Schönveitz. C-4 500 méteren a Viktor-Fehér- Prancz-Schönveftz négyest kizárták. - km kács, Gyén, Galambos. Edző: Szilágyi Dezső. A vendég szekszárdi együttes helyzetei alapján akár nagyobb különbséggel is győzhetett volna az évadzó mérkőzésen. G: Gyén 3, Szakács, Szilágyi. Jók: Tóth, Héger. Ifjúságiak Dunaferr SE-Atomerőmű SE 4-0 (0-0). Atomerőmű SE: Vesza- Wolf, Sörös, Bene- deczki, Taba- Hajpál, Takács, Egyed (Árki), Borsi B.- Apró, Ötvös. Edző: Kővári István. A jobban hajrázó dunaújvárosi együttes megérdemelt győzelmet aratott a paksiak ellen. mend 37-15 (26-6). Szekszárd, 100 néző. V: Mike, Szabó. Szekszárd: Fichterné - Horváth R. 4, Bálintné 9, Gergely 8, Horváth É. 1, Asztalos 6, Szalai. Csere: Hick, Nagy 1, Rózsa 3, Laczi 1, Gáspár 4. Edző: Szabó Attila. Az előző napi tétmérkőzés után lendületesen, gólratörően kezdett a hazai gárda. Az 5. percben már 4-1-re, a 10. percben már 8-2-re elhúztak. Ezután is a hazaiak irányították a játékot és sorozatban lőtt góljaikkal a 20. percben már 18—4-re vezettek. A félidő befejezéséig a húsosok szinte kiütötték ellenfelüket gólerős támadójátékukkal. Szünet után is a hazaiak akarata érvényesült, de a körmendiek is sikeres akciókat vezettek. A cserejátékosok eredményes játékának köszönhetően még emberhátrányban is őrizték előnyüket a szekszárdiak. A találkozó végén a hazaiak négy góljára a vendégek csak eggyel tudtak válaszolni. Nem volt egy súlycsoportban a két együttes, a húsosklub az első félidőben szerzett jelentős előnyét a második játékrészben könnyedén megőrizte. Az utolsó forduló előtt kétpontos előnnyel vezetik a szekszárdiak a táblázatot. Pénteken este rangadó a Simontornya ellen. A hét végén Bölcskén, négy csapat részvételével női kispályás labdarúgótornát rendeztek, körmérkőzéses formában. A küzdelmes találkozókra 100-150 szurkoló volt kíváncsi, ami nem mellékes, hiszen e tornának - nem titkolt - népszerűsítő célzata is volt. Ősszel ugyanis a szervezők szeretnék beindítani a megyei Jók: Benedeczki, Hajpál, Ötvös. Szekszárdi Dózsa-Saba- ria-Tipo 8-0 (4-0). Szekszárdi Dózsa: Blazsó (Cziráki)- Bild- héber (Lépő), Pálfi (Fekete), Bíró, Sztehló- Péter (Berényi), Pusztai, Panghy, Palkó- Nagy, Horváth (Rupa). Edző: Kniesz Mátyás. G: Nagy 3, Panghy 3, Horváth, Rupa. Jók: Nagy, Panghy, Bíró. Kniesz Mátyás: „Köszönöm mindazoknak, akik az éves munkánkat segítették. Játékosainknak külön is gratulálok". Körzeti bajnokság A hétvégi fordulói eredHuszonnégy óra motorozás A Magyar Motorkerékpáros Szövetség több évtizede elfeledett sporteseményt bonyolít le újra, mégpedig a huszonnégy órás non-stop megbízhatósági országos körversenyét. Az indulók 1000 km-t tesznek meg a közúti közlekedés résztvevőiként, a Kresz-szabá- lyokat betartva. Az egyedülállóan érdekes sportesemény célja: az erős, lélekben, testben egyaránt felkészült ifjúság „nyeregbe hívása", a hazai motorizáció új sportirányzatainak kifejlesztése. A versenyzők (percenkénti indítással) június 20-án, szombaton 12.01-kor rajtolnak a Városliget, Felvonulási tér, Műcsarnok, Damjanich utca közötti szakaszról, és 24 órával később igyanide futnak be. Az útvonal: Budapest-Vác- Balassagyarmat-Salgótarján- Eger-Miskolc-Tokaj-Nyí- regyháza-Debrecen-Szolnok- Abony-Kecskemét-Solt-Du- naföldvár-Dunaújváros- Győr-Komárom-Esztergom- Visegrád, majd a célbaérés ismét a Felvonulási téren lesz. A verseny résztvevői háromtagú klubcsapatok. Külön értékelik a nők viadalát. A rendezők korlátozott számban fogadnak egyesületen kívüli rajtolókat is helyi nevezéssel. női kispályás labdarúgó-bajnokságot. Végeredmény: 1. Szekszárdi Amazonok, 2. SZE- VISZ, 3. Madocsa, 4. Bölcske. Legjobb kapus: Berekné Horváth Györgyi (Bölcske), legjobb mezőnyjátékos: Sebestyén Györgyi (Amazonok), gólkirály: Kocsis Melinda (Amazonok). ményei: Őcsény-Sióagárd 41, ifjúsági: 5-0, Kéty-Bony- hádvarasd 3-7, Izmény- Györe 3-1, Cikó-Bogyiszló 12, ifi: 8-1, Harc-Alsónána 1-0, Kölesd-Zomba 0-2, Bölcske- Györköny 1-1, Simontomya- Pusztahencse 9-0, Tolnané- medi-Tengelic 4-3, ifi: 2-5, Kajdacs-Madocsa 4-1, Né- metkér-Nagydorog ifi: 3-0. Megyei bajnokság Felnőttek Végeredmény 1. Gerjen 30 20 5 5 67- 27 45 2. Rakasd 30 16 12 2 56- 20 44 3. Decs 30 18 8 4 61- 45 44 4. Döbrököz 30 16 7 7 62- 26 39 5. Nagymányok 6. Fadd 30 14 30 14 7 9 7 9 63- 38 62- 51 35 35 7. Tamási 30 13 7 10 62- 45 33 8. Tevel 30 12 7 11 54- 53 31 9. Dombóvár 30 9 12 9 50- 35 30 10. Tolna 30 9 12 9 36- 39 30 11. Dsztgyörgy 30 9 10 11 40- 41 28 12. Ozora 30 7 8 15 39- 81 22 13. Bátaszék 30 7 7 16 40- 52 21 14. Hőgyész 15. Pálfa 30 8 4 18 58- 74 20 30 7 4 19 47- 74 18 16. Majos 305 25 20-124 5 LIJRO’f)2 Kelharmadán túljutott a 9. labdarúgó EB-döntő I. csoportjának küzdelemsorozata, hiszen két fordulót teljesített a négy „ottani" válogatott. Az éllovas svédek az örömittas hazai drukkerek szerint máris elődöntősnek érezhetik magukat. A francia-angol 90 percet követően viszont az történt, amire kevesen számítottak. Az Angliáért szurkolók nyomdafestéket nem tűrő hangnemben, jelzőkkel búcsúztatták a gyepet elhagyó futballistáikat Malmőben. Tény és való: a két-két mérkőzés után 2-2 pontos Anglia és Franciaország eddig édeskeveset nyújtott. Gary Linekerék 180 perc leforgása alatt egyetlen árva gólt sem tudtak szerezni! Tommy Svensson, a halga- tag, kopaszodó svéd szövetségi kapitány: — Tomas Brolin egyike volt a vasárnap esti mérkőzés legjobbjainak. Óriási lendület, hatalmas küzdőkedv jellemezte csatárunkat. Nem is értem, honnan vette ezt a plusz- energiát? Érzésem szerint továbbra is az angol és a francia válogatott tekinthető favoritnak a legjobb négy közé jutásra. Megmondom, miért nem hiszek abban, hogy elődöntőbe kerülhetünk: Ánglia továbbjutása hajszálon függ. Ellenünk tehát mindent elkövetnek majd azért, hogy kicsikarják a győzelmet. Kemény 90 perc lesz ez, s kérdés, játékosaim megőrzik-e hidegvérüket. Igen, a hidegvér! Az kell legjobban az Anglia elleni rangadón. A francia-angol össszecsa- pásnak fő szenvedő alanya a „gallkakasosak" középpályása, Franck Sauzée. Az első félidőben ütközött egy angollal, s - amint Michel Platini szövetségi kapitány elmondta - a szünetben elvesztette az eszméletét is. — Kérdeztem tőle: tudja-e folytatni? - mondta Piatini a találkozót követően. - Igent intett, de láttam, nincs teljesen magánál. Arról faggattam, tudja-e, hogy kivel játszunk? Erre már nem tudott válaszolni, s nem sokkal később eszméletét vesztette. Orvosi jelentés hétfő délelőtt nem került nyilvánosságra, de feltételezik, hogy Sauzée agyrázkódást szenvedett. — Ami az eredményt illeti, az jó, hiszen nem kaptunk ki — folytatta Piatini. - A játék? Az volt már ennél emlékezetesebb is! Elnézést kell kémünk szurkolóinktól, hiszen ez valóban nem volt tetszetős teljesítmény. ígérem, a dánok ellen egyértelmű támadójátékkal rukkolunk elő. EURO-NOTESZ BÜNTET AZ UEFA. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) példás szigorral őrködik a kontinensviadal békéjén. A Német Labdarúgó Szövetségnek 3000 svájci frankot kell fizetnie a német szurkolók sportszerűtlensége miatt. A FÁK elleni, múlt pénteki összecsapáson már 0-0-nál is két öngyújtót dobtak a gyepre a Bert Vogts csapatáért rajongók (ki tudja miért?). Amikor aztán Dobrovolszkíj belőtte a EÁK-gárda vezető gólját 11-esből, rakétaesőt zúdítottak a norrköpingi stadion gyepszőnyegére. Még szerencse, hogy az utolsó percben Hássler zseniális szabadrúgásgóllal kiegyenlített, így nem folytatódtak a „kilengések". BEVONTÁK AZ IGAZOLVÁNYÁT. A tudósítók között a folytatásban már nem lehet felfedezni a német ARD televíziós-állomás riporterét, Jörg Wontorrát. Az említett Hássler-gól után ugyanis a pályán készített egy igen jól sikerült gyorsinterjút a gólszerzővel. Ezt a nézők roppant módon élvezték, de az UEFA nemtetszését teljes mértékben kiváltotta. Nem tudni, Wontorra marad-e svéd földön, mert akkreditációs igazolványát le kellett adnia. KÖZELHARC BASE- BALL-ÜTŐKKEL. A franciaangol mérkőzést követően 80-100 albioni szurkoló (szemtanúk szerint erősen ittasak voltak és a közelharcban ba- seball-ü tőket használtak) Malmö főterén összeverekedett a városi rendőrséggel. Hétfőn a II. csoport második fordulójának mérkőzéseit rendezték meg. Először Norr- köpingben Skócia és Németország lépett pályára, majd az esti „előadáson" Hollandia és a Független Államok Közösségének válogatottja csatázott. Az első találkozón a belga pirosruhás Goethals vezetésével a következő összeállításban kezdtek az együttesek: Németország-Skócia 2-0 (1-0). Norrköping, 17 000 néző. Németország: Illgner- Binz - Kohler, Buchwald - Sammer, Hässler, Effenberg, Möller, Brehme - Riedle (Reuter a 70. percben, Schulz a 76. percben), Klinsmann. Skócia: Gorám - McKimmie, Gough, McPherson, Malpas - McAllister, McCall, McStay, McClair - McCoist (Gallagher a 71. percben), Durie (Nevin az 55. percben). Az első időszakban a skótok veszélyeztettek, a németek védelme igencsak átjárható volt. Tíz percen belül három nagy helyzetet is kidolgoztak a skótok, de ki is hagyták: McPherson például a kapu torkából vágta fölé a labdát. Ezután következtek a német válaszok: Klinsmann fejesét lábbal fogta Gorám, majd a 21. percben Hássler labdáját Klinsmann az ötösön belül nem találta el, lyukat rúgott. Szorongattak a németek, s támadásaiknak meglett a gyümölcse. A 30. percben a skót kapu előtt Sammer - Klinsmann volt a labda útja. Klinsmann „őrizgette" a labdát, majd érkezett Riedle, aki nem tétovázott, a hálóba vágta. 1- 0. A 40. percben McStay buktatásáért szabadrúgást kaptak a skótok. A labdának McÁllis- ter futott neki, lövése azonban levágódott a sorfalról. A pihenő után még szinte fel sem ocsúdtak a skótok, s máris a hálójukban táncolt a labda. Effenberg lövése után a labda Malpas lábán megpattant, a kapust is becsapva a hálóba került (2-0). A 60. perc táján lábra kaptak a skótok, ugyanúgy, mint a mérkőzés elején, beszorították a németeket. A skót nyomás azonban csak szögletekben nyilvánult meg. Egy gyors ellentámadásnál a skót kapufán landolt a labda, Hássler bombája nyomán. Az utolsó negyedórában először Reuter, majd később Buchwald kapott turbánt, miután összefejeltek ellenfelükkel. Hollandia-Független Államok Közössége 0-0. Göteborg, 35 000 néző. V: Mikkel- sen (dán). Mérsékelt színvonal, igazságos döntetlen. Kajak-kenu országos bajnokság Olimpiai válogató Domboriban Női labdarúgás Amazon diadal A Szekszárdi Amazonok együttese. Állnak balról: Sebestyén Györgyi, Mecseki Ágnes, Sallái József edző, Nagy Angéla. Guggolnak: Richter Mária, Marosi Attiláné, Kocsis Melinda. NB 11-es serdiilö- és ifjúsági bajnokság Serdülők