Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-16 / 115. szám
12 »ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. május 16. Anekdoták, események Földi és földöntúli csodák 7. rész: Látnokok és más fura figurák Régi könyvek lapjairól Az elfelejtett aranypénz J. L. író egyszer azt kérdezte egy gondolatolvasótól, hogy hány aranypénz van nála. Ekkor még maga sem tudta a választ, mert nem nézte meg a tárcáját. A gondolatolvasó kijelentette, hogy öt aranya van, mire J. L. elővette a pénztárcáját, s megmutatta. Csak négy volt benne, nézőtéri szomszédai is igazolták. De a mester továbbra is megmaradt állítása mellett. Tehát ez alkalommal tévedett, gondolták, s folytatódott a műsor. Csak napok múlva jutott eszébe az írónak, hogy van a tárcájának egy nem használt kis rekesze, s abban egy török aranypénz, amit évekkel azelőtt kapott, és azóta hozzá sem nyúlt. A prevorsti látnoknő Weinsbergben lakott Justi- nus Kerner orvos. Az ő kezelése alá került, 1826-ban, Fri- derike Hauffe asszony, aki egy Prevorst nevű kis hegyi faluból származott, és már fiatal korában jelenéseket látott. Egy éjjel komoly hisztérikus rohamot kapott, szörnyű görcsökkel, és azóta súlyos beteg volt. Mikor Kerner doktorhoz került, már haldoklónak hitték. Minden 3-4 percben egy kanál levest kellett adni neki, melyet sokszor nem is tudott lenyelni, de ha nem kapott levest, ájulásba vagy merevgörcsbe esett. Ilyen állapotban „Tutti-Frutti Hugo" - 1993-tól 40 éves lett Hugo - Egon Balder, az RTL televízió Eu- rópa-szerte, így Magyarországon is, főként idősebb férfikörökben népszerű „Tutti-Frutti" műsorának gazdája. Ez alkalommal bejelentette: bedobja a törölközőt, vagyis a péntek esténkénti látványos nemzetközi vetkőző műsorban 1993-tól nem kíván közreműködni. Nem akar örök életre szép hölgyek legszebb testrészeinek lármás népszerűsítésével foglalkozni. „Szeretem a nőket, mindenekelőtt a hosszúlábú és sötéthajú lányokat, de a „Tutti-Frutti" számomra csupán pénzkereseti forrás. A pucér hölgyek mindössze életem mellékvágányát jelentik" - mondotta. Balder tervezi a jövőjét is. „Színészként fogok dolgozni". Első filmszerepére már leszerződött a „Tutti-Frutti"- nál nem kevésbé népszerű „Tetthely" krimisorozatba. (FEB) Sztárvilág A szép filmszínésznő, Jane Seymour válása után hamar megvígasz- talódott. Új választottja épp fele annyi idős, mint férje, a 42 éves David Flynn. A 186 centis, kidolgozott izomzatú, 21 éves Joe Lara élete első szerepében Tarzant alakította a „Tarzan Manhattanben" című amerikai tévéfilmben és egycsapásra a nők kedvencévé vált. A 40 éves Jane Seymournak elég volt csak rámosolyognia az öltöztetőbői sztárrá előlépett fiúra és máris létrejött a románc. élt sok éven át. Minden este 7 órakor „magnetikus álomba" merült. Már weinsbergi tartózkodásának első napjaiban arról panaszkodott álmában, hogy egy férfi - akit nem messzire lát -, arra kéri, hogy hozzon elő egy papírlapot, teli számokkal. A papír jobb felső sarka egy kicsit be van hajtva, a felső számsorban van egy nyolcas, és mellette egy nulla, az első sor I-vel kezdődik. (Ekkor még semmit sem tudhatott a város lakóinak életéről!) Leírta a férfi alakját és ruházatát is, olyan pontosan, hogy világosan felismerték benne a néhány éve elhunyt K-t. Ezután minden éjjel sürgette Kernért, hogy keresse a papírlapot, amely egy tőle 60 lépésre lévő épületben van. Az asszony ebbe az épületbe képzelte magát, és a következőket látta: van ott egy tágas szoba, aztán egy kisebb, melyben egy férfi egyedül dolgozik. Aztán következik egy egészen nagy szoba. Ebben szekrények találhatók, egy asztal és egy hosszúkás láda. Az egyik szekrény ajtaja félig nyitva van. A szekrényeknek és a ládának semmi közük K-hoz, ellenben az asztalon hever három rakás papír, és a középső rakásban - egy kicsivel a közepe alatt - ott van a K. által keresett lap. Kerner a leírásból ráismert a főbírói hivatalra. Megkérte a főbírót, hogy átnézhesse az aktarakást. (Aznap este a főbíró valóban egyedül dolgozott, s azt is észrevette, hogy a könyvtárszekrény ajtaja félig nyitva van.) De a papírlap nem került elő. A következő estén Hauffe asszony ismét a szellem jelenlétéről panaszkodott. Újra leírta a papiros helyét, s hozzá tette, hogy a lap most már az aktacsomó alján van, szürke borítékban. Kerner ezután mégegyszer elment a főbíróhoz, s ezúttal sikerült megtalálnia a keresett aktát. A lap szürke borítékban volt, tele a K. keze által írt betűkkel és számokkal. Az első szám 80 volt, az első betű I. És a papiros jobb felső sarkán valóban látszott egy régebbi keletű behajtás. Aprólék Bridgman Laura vak, süket és néma teremtés, híres tárgya volt a lélekkutatásnak. „Felolvastak" neki, 14 éves korában, egy gyermekolvasmányt, jelbeszéd segítségével. Másnap emlékezetből leírta, olyan pontosan, ahogy hasonló korú, ép érzékű gyermeknek csak ritkán sikerül. O Romagnoli professzor következtetni tudott arra - bekötött szemmel -, hogy a feléje közeledő ember felemelve, vagy lefelé lógatva tartja-e a kezét. Sőt, az általa kiadott, és a visszaverődő hanghullámokból, az illető nagyságát, alakját is meg tudta állapítani. Tallózta-ollózta: - Wy Amit eddig nem tudtunk az állatokról Kincsem kincse A múlt század végén élt és mindmáig leghíresebb magyar versenyló, Kincsem nem véletlenül kapta a verhetetlen jelzőt. Minden derbyt megnyert, amelyen elindult. Hűséges barátnőjéről, aki mindenüvé elkísérte, bizony keveset jegyeztek fel a lóversenyek krónikásai. Pedig a bársonyos mancsú barátnő nélkül a gyönyörű paripa sehová nem utazott. Kettőjük története a gödi istállóban kezdődött. Ott tartotta rettegésben az egereket a„ csillogó szőrű cica, és amikor tehette, Kincsem boxában szendergett. A négylábúak között - a „rangkülönbség" ellenére - életreszóló barátság szövődött. Az első külföldre történő szállítás közben Kincsem kísérői meglepődve látták, hogy a kanca nyugtalanul forgolódik a vagonban. Rémülten találgatták, vajon mi lehet a baja. Az alapos állatorvosi vizsgálat azonban semmit sem állapított meg. A tulajdonos, Blas- kovich Jenő türelmetlenül bíztatta az ápolót, ugyan találjon már ki valamit, hogy a ló végre megnyugodjon. A derék ápoló, Franzl, egy hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan hazautazott Gödre - a macskáért. Amikor együtt visszaérkeztek, Kincsem vidám nyerítéssel köszöntötte régen látott barátnőjét, és társaságában végre meg is nyugodott. Érthetően, többé cica nélkül sehová nem utazott Kincsem. Goodwoodba sem, ahonnan a győzelem után hajóval szállították a barátnőket a következő állomásra, Boulogne-ba. Ott azonban baj történt: a nagy sürgés-forgás közepette a cica elveszett. Nosza föllár- mázták az egész kikötőt, személyleírást adtak a macskáról, és busás jutalom ellenében várták a becsületes megtalálót. Rengeteg egérpusztítót összefogdostak a kikötőben, de egyikük sem volt az igazi, „ő" csak másnap került elő, az egyik raktár mellett szo- morkodott. A boldog viszontlátás után egynapos késéssel indultak tovább a következő versenyre, ahol Kincsem, mint mindig: ismét nyert! (szabó) Ferenczy Europress Gyermekműtét az anyaméhben Premier Európában: olyan műtétre került sor első ízben a párizsi Saint-Vincent de Paul kórházban, amelyet az anyaméhben, egy gyermekben hajtottak végre. A magzat rekeszizmán egy nyílás volt. A sebészek, Frederic Bargy és dr. Emmanuel Sapin már tíz hónapja végezték az operációt, de csak most közölték. A gyermek egészséges. A kis Alexandrát akkor műtötték, amikor 38 éves édesanyja ötödik hónapja volt másállapotban. A gyermek rekeszizmán lévő nyílás hátráltatta a tüdő fejlődését. A kislány 10 héttel később, 1991. július 30-án, császármetszéssel jött a világra. Súlya születéskor 1,4 kiló volt, testhossza 44 centiméter. Ferenczy-Europress A kék angyal PÁRIZS: A világszerte ismert és szeretett filmcsillag és énekesnő, a nemrég 90 éves korában elhunyt felejthetetlen kék angyal, Marlene Dietrich, párizsi otthonában Lehetetlen golfpályát építeni Moszkvában Panaszkodik Robert Trent Jones amerikai üzletember, s ke- > sergésének a Washington Post is helyet ad: „A kommunizmus idején nehéz dolog volt üzleteket kötni a Szovjetunióban. A demokrácia előrenyomulásával és a Szovjetunió megszűntével viszont csaknem lehetetlen". Mr. Jones ugyanis az elmúlt 18 évben golfpályákat épített Moszkva környékén diplomaták, újságírók és üzletemberek számára. Leonyid Brezsnyev idején többé-kevésbé ment is a dolog, gondja a gombagyűjtők szervezetével volt, amely szerint a golfpálya-építés akadályozta a gombák zavartalan gyűjtését. Mihail Gorbacsov is ösz- szeegyeztethetőnek tartotta a peresztrojkát a golffal, részben a Moszkvában dolgozó külföldi üzletemberek igényei, részben a külföldi beruházások támogatása miatt. Jelcin óta viszont megszűnt Moszkvában minden érdeklődés a golf iránt. Az amerikai üzletember azonban kivár. Új jelszava: „A FÁK között is meg kell tanulni golfozni". Libamáj szívinfarktus ellen? Az USA-ban egyre több libamáj és vörösbor fogy. Oka: nyilvánosságra hozták, hogy szoros összefüggés van a szív és a keringés egészsége, valamint a táplálkozási, ivási szokások között. Noha a franciák annyi zsiradékot fogyasztanak, mint az amerikaiak, mégis csak fele a szívinfarktusban megbetegedettek száma. A magyarázatot az elférő táplálkozási szokásokban keresik. Francia orvosi vélemény szerint a libamájpástétom erősíti a szívizmokat. Az amerikaiak a zsiradék zömét a hússal veszik magukhoz, míg a franciák sajt formájában. Táplálkozás-szakértők véleménye szerint viszont azért kevesebb Franciaországban az infarktus, mert a franciák csak 15 év óta táplálkoznak zsiradékban gazdagon, míg Amerikában 50 éve. A betegség kialakulása viszont 20-30 év. Tehát Franciaországban néhány évtized múlva ugyanannyi infarktusos lesz, mint ma az Egyesült Államokban, ha nem változtatnak az étkezésen. A franciák egyébként több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, kevesebbszer esznek napközben a főétkezések között, mint az amerikaiak, vaj helyett olívaolajat használnak és bort isznak az étkezésekhez. FEB Nem mindegy Megfejtésként beküldendő a vicc poénja, a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére: 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf.: 71. Beküldési határidő: május 22, A borítékra, levelezőlapra kérjük írják rá: Rejtvény! Az április 30-i rejtvény helyes megfejtése a következő: — Itt van szükség valakire, aki megjavítja a mérleget? A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Végh Tímea 7133 Fadd, Váci M. u. 25., Balogh Józsefné 7193 Regöly, Erzsébet u. 11., Németh Judit 7100 Szekszárd, Mikes u. 9.1/1. Herger Zoltán 7030 Paks, Váci M. u. 6., Posztós Éva 7100 Szekszárd, Alisca u. 24. : t( lat ri á m* % V A VICC POÉNJA. 1. RÉSZ EGYMÁS UTÁN MOND A VICC POÉ NJA, 2. RÉSZ BALKÁNI LÉGITÁRSASÁG NEWTON JUTTAT, RÉGIESEN SZERKESZTŐ DIABÁZ KŐZET SZÖVETFÉLESÉGE JELENTÉSE: EGY ► V V til» )\ U J\\ VOZNYESZENSZKIJ-rMU > ROBNSON „ATYJA" KÚSZÓNÖVÉNY > V NEVES FESTŐNK (ISTVÁN) > V FÖLDBŐL KBOJIK OLASZ NÉVELŐ > HÁZASSÁGKÖTÉS 50. ÉVFORDULÓJA MŐINÉV TÁVOLI HELYEN TAGADÓSZÓ HELYRAG > TÖRMELÉK SVÁJCI VÁROS > ~v NORVÉG GK.JEL > KAGYLÓDARAB 1 MINTAGÉP MÜVE A DÉLIBÁBOK HŐSE —v— > \J V \J —V V KOPJA- DARABI HAL. LÓ- CSŐ V > ÖSSZECSENG > KIS. AMALIA TRÓJA > NÉMETALFÖLDI ZENESZERZŐ > V PARÁNY > GYOMNÖVÉNY IRÉNKE V > TASZÍT LATIN TAGADÁS > MARIE- JOSÉ ... > NŐI NÉV > y ... VERBALE > v POZITÍV SAROK HOLLAND SAKKOZÓ ÁZSIAI FOLYÓ >- v ■ REZGÉS MÉRŐ > V TBÉFÁS TÖRTÉNET KIFEJLŐDIK PÁLCADARABI > —V GÖRÖG KIRÁLYNŐ FELF.OR> V EGYKEDVŰ MOHAMEDÁN FE- JEDELEM > HORHOS > 1 V 1 LENGYEL FOLYÓ > —V INTÉZMÉNY V. > INDIAI KIRÁLY FRANCIA ÍRÓ V. ÉNEKESNŐ (BEÁTA) > V FRANCIA VÁROS > V PERUI AUTÓJ. > GOTOVAC HŐSE ÚR. INDIÁBAN OLIVÉR, BECÉZVE > EGY SZEMÉLY SEM >-v AZERI Énekes v. IZOMFEHÉRJE > V RÓMAI 501 > SZOKÁS SZERINT > INDIAI REN> V PAN TÁRSA NEM ENGED VALÓ BERLINI HIVATAL > V ZŰRJÉN HAZAI KÁVÉPOR - MÁRKA > V MAUNA UTÓ ELLENTÉTE > ÉSZAKI FÉRFINÉV V KELETI NŐI NÉV > PERZSEL > v FÉL TUCAT KIEJTETT HANGZÓ > KÖZSÉG KAPUVÁR MELLETT > LOGIKAI ELEMZÉS TANA > 1 V • HITTÉRÍTŐ. CIRILL TÁRSA > a' •