Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-14 / 113. szám
1992. május 14. MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 „Világom és virágaim" Kispál Máriának, lapunk munkatársának nyílt kiállítása „Világom és virágaim" címmel május 9-én, Nagyvázsonyban. A vártoronyban elhelyezett képeket október végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Baráti találkozó Szombaton, május 16-án, este fél 8 órai kezdettel baráti találkozót és közel kétórás műsoros estet tartanak az őcsényi művelődési házban. A helyi népi együttes és az ér- sekcsanádi Aranyalma népi együttes előadására kerül sor. A rendezvényre a belépés becsületkasszára megy. Tanácskozás a húsiparnál Az FM Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatala és a Szekszárdi Húsipari Vállalat május 15-én, pénteken, délelőtt 10 órára tanácskozást szervez. „A vágósertések egységes és kötelező vágás utáni minősítése, s annak várható hatása a sertéstenyésztésre, illetve az árutermesztésre" címmel tartandó megbeszélésre a húskombinátnál kerül sor. Nemzetiségi találkozó Immár harmadik éve rendezi meg Szekszárdon, a Dienes Valéria Általános Iskola a megyei német nemzetiségi találkozót, a német nyelvet oktató iskolák hagyományőrző csoportjainak a néptáncbemutatóját. Az idei találkozóra, mely május 22-én, délután 3 órakor lesz, nyolc csoport, és az iskola csoportjai mutatkoznak be. Pilisvö- rösvárról Weczl József koreográfus is részt vesz a rendezvényen. A csoportok tárgyjutalomban részesülnek. A bemutató után a felnőtteknek szakmai tanácskozást tartanak, ahol segítséget kaphatnak a csoportok a további munkájukhoz. Megyei borverseny Ebben az évben is megrendezésre kerül a Tolna megyei borverseny, melyre mindazok benevezhetnek, akik a területi borversenyeken jó eredményt értek el boraikkal. A nevezés jeligés, a palackra és egy borítékra mintánként kell ráírni a jeligét, a fajta nevét és évjáratát. A feliratokkal ellátott és a termelő által lezárt borítékba a termelő a pontos nevét és címét is tüntesse fel. A nevezett borból fajtánként három 7 deciliteres mintát kell beküldeni, és borfajtánként 100 forint nevezési díjat fizetni. A bormintákat május 18-19-én reggel 8-15 óráig kell leadni a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát Központi Pincészeténél (Szekszárd, Borkombinát, Lisztesvölgy 2.). A megyei borversenyt május 29-én délelőtt 9 órától tartják a Szekszárdi Mezőgazda- sági Kombinátban. Az aranytojást tojó tyúkok esete Vujity Tvrtko, a frontdiák Két családi ételmérgezés (Folytatás az 1. oldalról) — Ha jól tudom, nem is olyan régen még magyar néven szólítottak. — Igaz, de most már így kerültem be a köztudatba. Egyszerű pécsi gimnazista voltam egészen júniusig, érettségi után négy nappal mentem Horvátországba, és azóta ottragadtam. Voltam az összes fronton, Bosznia-Hercegovinában is, legutoljára 21 napot töltöttem Szarajevóban, ahol a legvéresebb harcok folynak. — Hogyan keveredtél érettségizett diákként a háború kellős közepébe? Hiszen azért ez sem olyan egyszerű. — Felvettek a Zágrábi Tudományegyetem bölcsészkarára, de a háború kezdete miatt nem tudtam kiutazni. Ezért egy évet halasztottam és lementem Horvátországba, ahonnan először kis médiumokat, aztán egyre nagyobbaknak és egyre többeknek tudósítottam. Á legvégén már több mint tíz helyre mentek az anyagaim egyszerre. Viszont soha nem voltam sem kiküldött tudósító, sem helyszíni munkatárs, mindig annak adtam és azt, amit akartam. Az téves beállítás, hogy a Híradó engem többször, mint helyszíni tudósítóját kezelt. — Ki volt az operatőröd? — A horvát televíziósok segítettek, tőlük kaptam az infrastuktúrát az anyagaimhoz, mivel a Magyar Televízió féltette leküldeni saját embereit, amit meg is értek. — Nemrégiben azt nyilat- koztad, ezzel eleged is lett az újságírásból, nem akarod tovább ezt a szakmát művelni. — Valóban ezt mondtam, de azóta egy kicsit megváltozott a véleményem. Belekerültem a háborún keresztül egy olyan körforgásba, amiből nem lehet egykönnyen kiszállni. És azt is elárulom, hogy most vasárnaptól, a Pannónia Rádió kereskedelmi adásában a vasárnap utolsó óráját (17-18 óra) megkaptam, és Szépnap Rádió címmel saját műsorom lesz. Ennek persze feltétele, hogy a saját órámat, műsoromat megtöltöm megfelelő mennyiségű reklámmal. Szórakoztatni szeretnék, sok jó zenével, érdekes riportalanyokkal. Például a stúdióba akarom csalni a pécsi szatírt. — Térjünk inkább vissza a déli vidékekre. Vujity, a te megfogalmazásodban, miért folyik most a háború? — A világ elismerte Horvátországot abban a határban, amekkora, és több más országot is elismert, míg a mai napig nem ismerte el a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, amit másfél hete kiáltottak ki. Ez egy területrabló háború, Nagy-Szerbia ideológiáját szeretnék megvalósítani, amely a mai Jugoszláviának több, mit háromnegyedét ölelné fel. A legextrémebb elképzelések még Magyarországra is átnyúlnak. Szlovénia és Horvátország adta az egykori Jugoszlávia gazdasági termelésének nagyrészét, Szerbia és a déli részek pedig teljesen elbalkánizálódtak. És hát, a jugoszláv tengerpart 84 százaléka Horvátországba esik, míg Szlovénia a legfejlettebb köztársaság. Magyarul, Szerbia nem akarta elengedni az aranytojást tojó tyúkokat. — Változott valamit a helyzet, mióta bevonultak az ENSZ-csapatok? — ők most körülbelül annyit érnek, mint halottnak a csók ... Többször hangsúlyozták, hogy csak május 15-én kezdik meg tevékenységüket. Kíváncsian várom ezt az időpontot. — Többször kerültél börtönbe, mi volt itt a legkellemetlenebb élményed? — Nem a börtönben volt, de a legnagyobb borzalmat az jelentette, amikor láttam egy 30 éves férfi tetemét, akit motoros fűrésszel élve kettévágtak ... Számomra a legszörnyűbb élmény, amikor októberben megsérültem, egy aknagránátszilánk eltalálta a lábamat. Nem volt kellemes a zombori börtön sem, ahol egy igen erős pofon következtében igen erős agyrázkódást kaptam. — Hogyan éled meg belül azt, hogy 19 évesen gyakorlatilag Magyarország elsőszámú tudósítója vagy ebből a régióból? — Ezeket az anyagokat sokkal jobban, sokkal profibban meg lehetett volna csinálni, de tapasztalatlan is voltam, és háborús körülmények között is dolgoztam. Talán a rutintalanságomnak volt egy kis varázsa is ... — Ez a varázs érdemelte ki a Pulitzer-díjat? — Óriási elimerésnek érzem, életem egyik legboldogabb pillanata, amikor megkaptam a levelet. Nagyon nagy terheket is ró rám, hiszen nekem most már meg kell felelnem. Együtt kaptam a díjat olyan nagyságokkal, mint R. Székely Júlianna, Far- kasházy Tivadar. Olyan emberekkel, akik a szakma csúcsát képviselik. Ehhez a díjhoz - úgy érzem - nekem még szakmailag fel kell nőnöm. KRZ Házi krémes és társai (Folytatás az 1. oldalról) számított 4. napon vittek be a munkahelyükre is, ahol a krémeskedvelő munkatársak már szinte „színtenyészetben" kapták az édességgel a szalmonellát. Milyen tanulsága van az esetnek? — A tojást, ha krémes készítéséhez használjuk fel, nem elég csak megmosni, fertőtleníteni kell, mivel a felforrt sárgakrémbe már a tűzről levéve keverjük bele a tojás felvert fehérjét, abban nem pusztult el tökéletesen a kórokozó. A tojásfertőtlenítés módja: 5 liter vízhez adjunk 1 deci háztartási hypót, s hagyjuk benne a tojásokat 5-10 percig, majd kézmeleg vízzel öblítsük le. — A krém lehűtése után azonnal hűtőbe kell a süteNemrégiben hírt adtunk arról, hogy a Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület, a szekszárdi Kispipa Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. a városi önkormányzat támogatásával június 5-6-7-8-án rendezi meg az identitástudat erősítését, a hagyományápolást szolgáló pünkösdi fesztivált, a megyeszékhelyen. Hepp Ádám főszervezőtől arról értesültünk, hogy összeállt a program, készül az 505. Számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépiskola kerítése és a (volt) Beloiannisz utcai fűtőmű között a kétezer személyes sörsátor helye. Lesz kiállítás - Speyerből hozzák az anyagot -, svábbál, mindegyik napon gazdag, fúvószenekarok, hagyományőrző német nemzetiségi csoportok, székely és magyar ményt tenni. (Krémest ne rakjunk mélyhűtőbe!) — Krémes süteményt nem szabad napokig rakosgatni. Ha a készítés napján nem fogy el, inkább dobjuk ki. A másik eset kissé bonyolultabb volt, mivel nemcsak képviselőfánk, hanem úgynevezett keleti csemege is terítékre került, melyhez nyers tojást is felhasználtak. Ez, ha lehet, még a főtt krémnél is veszélyesebb eledel, hiszen a tojás semmiféle hőkezelést nem kap. A tojást ebben az esetben sem fertőtlenítették. A képviselőfánkot egy nappal előbb elkészítették és hűtőszekrényben tárolták. Ez bizonyítja, hogy a kórokozókat a 4-6 Celsius fokos hűtés nem ártalmatlanítja. Szerencsére a 20 fős vendégseregből „csak" kilencen betegedtek meg. népiegyüttesek, finn, valamint francia vendégek és a Szekszárd Big Band közreműködésével szívet-lelket gyönyörködtető kultúrműsor. A fesztivál ideje alatt mini vidámpark működik és kirakodóvásárba várják a portékájukat kínálni akarókat - érdeklődni Hepp Ádámnál (tel.: 15-144, Knopf Attilánál (tel.: 12-657) és Nagy Tibornál (16-882) lehet - és természetesen várják a vendégeket is. A megyéből és a megyén kívülről érkező művelődni, szórakozni, pihenni vágyók, barátságot ápolni, kötni kívánók a jó sör mellé tombolát is vásárolhatnak. Főnyeremények: 40 személy sétarepülése AN-2 repülőgéppel, kétszemélyes belföldi utazások és egyéb értékes nyeremények.-élKész a fesztiválprogram A jubileum jegyében Pályaválasztás (1.) Egyházi rendezvények (Folytatás az 1. oldalról) Az egyháztörténeti konferencia délutáni ülésszakán a 14 órakor kezdődő előadás témája a ciszterciek megtelepedése Magyarországon, majd Sümegi József történész Adalékok Cikádor, Báta, Ze- begény monasteriológiájához címmel tart előadást. Ezt követi 15 órakor Barna Gábor történész, aki Hermann Egyed és a bátaszékiek máriazelli búcsújárásáról számol be. Arató Orbán a Ciszterci lelkiség - ciszterci küldetéstudat címmel tart előadást. Az egésznapos előadássorozat után este hat órakor templomi hangverseny és ünnepélyes Te Deum lesz, majd este 8 órai kezdettel Kol- ping-bál a sportcsarnokban. Május 24-én, vasárnap folytatódik az ünnepi program, az egyház jegyében. Fél kilenckor ünnepi szentmise a ciká- dori monostor alapítási évfordulóján. A templom előcsarnokában fél tízkor emléktáblát avatnak. Másnap, este fél 7-kor Or- bán-napi körmenet és mise lesz a védőszentről elnevezett kápolnában. 3200 cal fűtőértékű S- iszapszenet kínálunk rakodással együtt Engedmény 5000 q feletti vásárlás esetén. Fuvarbonyolítás igény szerint. Érdeklődni telefonon vagy levélben: Mészö Kereskedelmi Kft. Pécs. Megyeri u. 3. TeL* 72/12-607. 12-991. ÍTótfi IsfvánJ Árukiadás: hétfő, szerda. Péntek 7-14 óráig. Elmaradt a sztrájk (Folytatás az 1. oldalról) A székesfővárosban, Szőke Károly alelnöktől a következő felvilágosítást kaptuk a szekszárdi gyárban történtekről: Bértárgyalások folynak a vállalatvezetés és a szakszervezet között, ennek kívántak nyomatékot adni a figylemez- tető sztjákkal, amire lehetőségük van. A következtetés: a sztrájk azért maradt el, mert a vezérigazgató meghívta egyeztető tárgyalásra a sztrájkbizottság képviselőit. Az, hogy lesz-e a jövőben sztrájk, valószínűleg ennek a tárgyalásnak a kimenetelétől függ. Szőke úrtól egyébként Ígéretet kaptunk arra, hogy holnap reggel felvilágosítást ad az egyeztető tárgyalás eredményeiről. vtn „Gazdátlan" tizenévesek Azt mondják, az a szerencsés ember, akinek egybeesik a munkája és a hobbija. Ez azonban elég ritka szerencse. Márpedig felnőttként életünk nagy részét munkával töltjük. Elérvén az általános iskola nyolcadik osztályát, dönteni kell, hogyan tovább. Ezt a pályaválasztással kapcsolatos sorozatot azért időzítettük így a tanév végének környékére, mert azok figyelmét szeretnénk néhány dologra felhívni, akik a jövő tanévben kerülnek a pályaválasztás feladata elé. Helyesen dönteni nagyon nehéz, ugyanakkor életbevágóan fontos. A mostani hetedikeseknek, a középiskolák harmadikosainak még van idejük dönteni, felmérni, latolgatni. Előttünk a nyári szünet, ezt fel lehet használni például arra, hogy az esetleg már kiválasztott szakmával megismerkedjen a gyerek, mondjuk egy kis nyári munka keretében. Nem árt kérdezősködni azoktól, akik már elvégeztek egy-két évet a kiválasztott intézményben. Mindez nem túlzott óvatosság, gondosság. Az alábbi sorok riasztó adatokat is tartalmaznak. Tudomásul kell venni, hogy manapság nem kínálnak tálcán semmit, az iskolák válogatnak, és a lehetőségek végesek. * Tehát a választásnál figyelembe kell venni a gyerek testi és szellemi adottságait. Sok minden leszűrhető kedvenc foglalatosságainak, időtöltésének jellegéből, lelki beállítottságából. Nagyon fontos a szülő és az iskola együttműködése, mert közösen talán jobban tudnak dönteni. Természetesen akkor tökéletes az összhang, ha maga az érintett is kifejtheti véleményét, kívánságait a végső döntés előtt. Sokszor a gyerek jobban érzi, mi lenne jó neki, mint a felnőttek. Tavaly, a 90/91-es tanévben 4004 nyolcadikos végzett megyénkben. Pályaválasztásuk a következőképpen alakult. Gimnáziumba 813 tanuló ment tovább, szakközépiskolába 1123, szakmunkásképzőbe 1809. Speciális szakiskolai osztályba 198-an kerültek. Ez utóbbi afféle betanított munka jellegű továbbképzést jelent, például bolti eladó-tanfolya- mot. Voltak ezen kívül önköltséges tanfolyamok is, ahol a család finanszírozta a képzést. Ez utóbbiak szakmunkás végzettséget adnak. Végül egy elég szomorú adat: 527 olyan gyerek akadt, aki nem került sehová. Valahogyan sikerült iskolában elhelyezkednie 263 tanulónak, de ez bizony nem az eredeti, dédelgetett szándék, ez kényszerpálya. Maradt 264 fő, némi lemorzsolódással, mert az előbb már említett önköltséges tanfolyamok, a beinduló Kolping iskola azért felszippantott valamennyit. (Az idei adatok még nem állnak rendelkezésre, de a tendencia várhatóan hasonló lesz a tavalyihoz.) Hogyan is zajlik nyolcadik osztályban a pályaválasztás gyakorlata. Az iskolában kitöltik azt a bizonyos jelentkezési lapot. Általában a tanév elején az iskola a szülők bevonásával készül fel erre az aktusra. A megyei pedagógiai intézet minden évben tájékoztatja az érdekeltekek a továbbtanulással kapcsolatos tudnivalókról, a pályaválasztási szolgáltatásokról, a megyén belüli továbbtanulási lehetőségekről. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az olyan pályáknál, ahol az egészségi és fizikai állapotnak különösen fontos szerepe van, mennyire lényeges a pályaalkalmassági orvosi vizsgálat. Nagy csalódást okozhat, ha „menet közben" derül ki, hogy valaki alkalmatlan, s módosítani sem mindig könnyű. Tehát a jelentkezési laphoz visszakanyarodva, több intézmény is megjelölhető. Az iskola azután az első helyen jelölt középfokú intézménybe küldi el a lapot. Van ezek között olyan, amelyik tart felvételit, van, amelyik nem. Ha az első helyen megjelölt intézmény nem tudja fogadni a gyereket (helyhiány, sikertelen felvéteti), továbbküldik a lapot a második helyen jelölt iskolába, erről értesítik az iskolát é§ a szülőket, és ez így megy tovább, egészen az utolsóig, amely Íja nem veszi fel a gyereket, egy határozatot hoz, és ezt megküldi a szülőknek, a jelentkezési lapot pedig a megyei pedagógiai intézetnek. Áz a gyerek tehát, aki „sehol sem kell", csak reménykedhet abban, hogy sikerül valamiféle tanfolyamon elhelyezkednie. (Következik: Egyetem, főiskola, kényszerpálya) venter