Tolnai Népújság, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-18 / 116. szám

4 »ÚJSÁG SZEKSZÁRDI SZEMLE 1992. május 18. Titkos napirendi pontok Mindegy, hogy miként születnek az önkormányzati döntések? Haarlem is megirigyelhetné Aki kicsit jártas az önkor­mányzatiság témakörében, az sok mindenkit irigyelhet, de a polgármestereket aligha. Ők azok, akiktől a közvélemény számonkéri a meghozott és az elmaradt döntéseket is. Az önkormányzati törvény úgy „találta ki" ezt a funkciót, hogy mindenért felelőssé te­hető a polgármester, de hatás­köre arra van, amire a testület felhatalmazta. Az élet, az ügyeit intéző állampolgár kö­veteli a gyors döntéseket, de a demokrácia nemcsak drága, hanem időigényes is. A szekszárdi Szegfű Klub az önkormányzatiság témakö­réről hirdette meg a beszélge­tést Kocsis Imre Antal pol­gármesterrel. A találkozón - talán mondani sem kell - nem csupán a Szocialista Párt tagjai vettek részt szép számban. A vitát Jánosi György or­szággyűlési képviselő vezette, aki rövid bevezetőjében arról szólt, hogy a mai politikai stí­lus, az úgynevezett veszekedő demokrácia azt a nézetet erő­sítheti állampolgárokban, hogy a többpárti demokrácia működésképtelen. Azért van szükség párbeszédre, s kor­rekt tárgyszerű politikai stí­lusra, mert különben a válasz­tók két év múlva nem mennek el szavazni, s ennek belátha- tatlanok a következményei. A vita hamarosan a gyakor­lati, s a szekszárdi polgárok mindennapjait érintő témák felé kanyarodott, onnét, hogy mennyire kötött a képviselő mandátuma. Vagyis, és éppen Szekszárdon, számít-e az ál­lampolgárok írásba adott vé­leménye az utcanevekről? A polgármester erre végső soron úgy reagált, hogy a döntés a képviselők lekiismeretére és politikai ízlésére van bízva, a választópolgár a következő ciklusban mond véleményt a voksával, most ez a huszonhét képviselő van. A képviselők­nek nem a körzetük, hanem az egész város érdekeit kell szem előtt tartani. S valójában mindegy, hogy egy döntés mi­lyen úton, milyen körülmé­nyek között születik meg, a lényeg az, hogy az jó, vagy megközelítően jó döntés le­gyen, amely hosszú távon is kifejezi a város érdekeit. Hogy a testület nem nyerte el a szekszárdi polgárok bi­zalmát, annak gyakorlatlan­ságuk a fő oka, s ennek a kö­vetkezménye az is, hogy nem tudták kezelni a nyilvánossá­got. Százával születtek dönté­sek, amelyekről a közvéle­mény nem tud, s rendeletek, amelyek megteremtik a kép­viselőtestület működésének kereteit. Az állampolgárok nem tudják pontosan, hogy mely ügyekbe van beleszólása a képviselőtestületnek, s me­lyekre nics befolyásuk. Ez a továbbiakban aztán ki is derült, mert átalakulván la­kossági fórummá, kiderült, hogy a választópolgárt első­sorban az érdekli, ami a min­dennapi életéhez kapcsolódik, ami a nehezedő életkörülmé­nyeire közvetlenül hat. Vagyis egyébek mellett a Héliosz Kft. működése, a hideg és meleg­víz, a fűtés ára. Miért kellett a témáról zárt ülést tartani? Mi­ért van az, hogy az állampol­gárok most is úgy érzik: a szolgáltatók adott esetben ma is hatóságként viselkednek. A polgármester egy darabig győzte a válaszokat, majd ja­vasolta, hogy a Héliosz igaz­gatóját kellene meghívni egy beszélgetésre. Volt, aki úgy vélekedett, hogy a kft. műkö­dése, illetve az ehhez kapcso­lódó témák, akár a művelő­dési ház színháztermét is megtöltenék, ha választ re­mélhetnének kérdéseikre . . . Ihárosi Ibolya Nyomortanya A Bartina utca 15. szám alatti omladozó lakóház már a 80-as években is gondot oko­zott a város vezetőinek. Az épület állaga enyhén szólva hagy némi kívánnivalót maga után. A Városgazdálkodási Vállalat már évek óta törölte nyilvántartásából. Az önkormányzat a lakos­sági bejelentések és panaszok nyomán pontot kíván tenni az ügy végére. Az épület sorsa megpecsételődni látszik, mert megvan a lebontási határozat. A határozat végrehajtása vi­szont némi akadályba ütkö­zik. Az egyébként korábban elfogadható állagú házat gya­korlatilag lakhatatlanná tették a beköltözők, akik ezt köve­tően búcsút mondtak a most a központban már egy haarlemi nyomorta­nyára hasonlító otthonuknak. Az épületnek egyébként még most is van egy illegális la­kója, aki azonban ismeretlen helyen tartózkodik. Mit is le­het tenni ilyen esetben? Az önkormányzatnak el kell rendelni a kiköltöztetést. A lebonyolítás koordinálására és magára a lebonyolításra úgynevezett ügygondnokot és leltárelőadót jelölnek ki. Oda­rendelik a szükséges rakodó- és szállítóeszközöket és két tanú jelenlétében el lehet vé­gezni a kiköltöztetést. A kipa­kolt holmik egy raktárban vár­ják világjáró gazdájuk jelent­kezését. A helyszínen járva az em­berfia elgondolkodik azon, hogy egy ilyen elrettentő mér­tékben lepusztult ház meny­nyire veszélyezteti az arra já­rókat. A falak omladoznak, a szobák kisebb szőnyegbom­bázások emlékét idézik. A házhoz melléképület is tarto­zik, amihez képest a szőlős­kerti kutyaólak a luxus-szintet jelentik. De nem is ez a fő probléma, hanem az, hogy az eső elől tejeszacskókkal szige­telt ház tetejét már csak a rajta felhalmozott szemét mennyi­sége és annak szaga tartja a „falakon". A kis helyiség a szomszédos ház falához van hozzáépítve, ezáltal lehetet­lenné teszi a falon a javítási munkálatokat. Ha sürgősen nem lesz lebontva, a kis mel­léképület „udvariassági láto­gatást" fog tenni a szomszéd nagyszobájában. A lebontás ellen lehet, hogy tiltakozni fognak az állatvé­dők, mert a szobákban kiala­kult mikroklíma egész sereg rovarnak és rágcsálónak nyújt meleg, békés otthont. Nem is beszélve az időjárás viszon­tagságai elől itt meghúzódó hontalan kutyusokról. S mivel a kezdeti készleteiket felélték, utánpótlásaikat feltehetően a környező házakból szerzik be. De félre a tréfával! A roska­dozó ház a közeljövőben le­bontásra kerül. A felszaba­duló építési telek hasznosítá­sára még nincs konkrét elkép­zelés. A legvalószínűbb egy új lakóház építése az önkor­mányzati lakásgondok enyhí­tése végett. (AU) Fotó: Ótós Réka Tíz deka jókedvet! Csoda tudja hányszáz ember fordul meg ismerősöm munkahelyén, ahol menten világháborús hangulat tud el­uralkodni, ha az itt dolgozók között gubanc támad. Ahogy most. Anyázik telitorokból az egyik kisfőnök, akire az a jellemző, hogy nem áll meg előtte egy oltárképről ideröppent angyalka se, ha ballábbal kel föl. Utóbbi sűrűn fordul elő vele, ami azért hat méregként, mert sokszáz ember elégedettségének kiví­vásához a napi munkában igencsak kell a relatív jókedv. Azért mondom rela­tívnak, mert a gondokból, idegeskedni- valókból hovatovább többje van min­denkinek, mint fű a réten, csepp az Du­nában. Elképzelni is szörnyűség mi lenne abhól, ha elkezdenénk egymásra zúdítani feszültségeinket. Amik ellen, ahogy észreveszem, újabban a gyerme­teg humor is jó orvosság. Magamban ezt szalmaszál effektusnak kereszteltem el egyik este, záráshoz közeli időben abban a csemegeboltban, ahova kenyé­rért és mellévaló parizerért betértem. Mögöttem a nappal, morcosán és fárad­tan, akár a többiek. Miért álltam odább mégis somolyogva? Az előttem lévő a „mit tetszik még parancsolni?" kér­désre felelve nagy fennhangon tíz deka jókedvet kért. Kapott. Nekünk is jutott belőle egy jókora adag. Máskor, másféleképpen juthatna mindig, ha nem feledkeznénk meg arról, hogy rossz napja mindenki­nek lehet és kímélet mindenkit megillet, nemcsak minket... -li­Rejtett értékeink A belvárosi templom Amikor 1794. augusztus 7-én leégett az apátsági temp­lom sokszorosan toldott-fol- dott épülete, Szekszárd kato­likusai részben a Remete-ká­polnában, részben egy fából készített ideiglenes szentegy­házban nyerhettek lelki fel­üdülést. Az éppen tizedik címzetes apáti évét kitöltő Szluha Györgynek köszönhet­jük, hogy 1802. május 24-én megkezdték Közép-Európa legnagyobb egyhajós katoli­kus templomának építését. Szluha György, aki előbb kórházat, majd a templom után iskolát is megvalósított a megyeszékhelyen, az iránta megnyüvánulő uralkodói kegy révén Thallher József udvari építész nagyszabású tervének örülhetett legjobban. Többszöri, hiábavaló kilincse­lése ugyanis meggyőzhette ar­ról, hogy a több mint nyolce­zer lakosú Szekszárd kinőtte a 100-150 lélek befogadására képes; régi szentegyházat. A nagyobb terv csak úgy való­sulhatott naeg, hogy I. Ferenc 25000 forinttal járult a költsé­gekhez. Példásan rövid idő alatt, 1805-re készült el a Szent Megváltó tiszteletére szentelt templom, de ettől kezdve szinte minden kor hozzátett valamit. Joseph Schmidt belső fal­festményeihez is jól illeszke­dik Durlach 1857-ben készült oltárképe, valamint a pécsi Buck József faragta szószék. Wosinsky Mór alig két évvel halála előtt nagyszabású gyűj­tést rendezett annak érdeké­ben, hogy a külső szemlélők számára is hívogató legyen az épület. A korabeli újság leí­rása szerint „a templom szen­télyében levő két régi ablakot a kultuszminiszter (Apponyi Albert) - ki a szekszárdi plé­bánia patrónusa - művészi ki­vitelű, új, festett ablakokkal cserélte föl. Az egyik kép Szent István király és Imre herceg látogatását tünteti föl Mór pannonhalmi apátnál, ki csókkal fogadja a fejedelmi lá­togatókat. A másik képen pe­dig azon jelenet van megörö­kítve, midőn Szent István át­adja Bonipertnek a pécsi püs­pökség alapító levelét". (Ha itt egy pillanatra megszakítjuk a leírást, az nem véletlen: úgy látszik, az új képek száza­dunkban jó óment jelentettek, hiszen ketten a szekszárdi plébánia vezetői közül való­ban a pécsi püspöki székbe kerültek ...) „A művészi ké­peket Tury Gyula festőmű­vész készítette, az üveg tech­nikáját (azaz a mozaikokat) pedig Walter Gida teljesítette. A templom bejáratánál jobbról lévő, új, festett ablakot, mely assisi Szent Klárát ábrázolja, báró Schell József és neje, szü­letett Sigray Klára készíttet­ték. A még hátralévő egy régi ablak helyébe - mint halljuk - Szent Cecíliát ábrázoló színes ablak helyeztetik". Húsz évvel ezután, 1925. október 24-én galambok füstö­lésével szórakozó gyerekek gyújtották föl a tornyot. A leé­gett régi barokk süveg helyére Diczenty László terve révén új került, sőt, a város főmérnö­kének későbbi leírása szerint még harangjátékot is építettek az óraszerkezethez. (Beval­lom, ezt 38 év alatt én még so­hasem hallottam ...) Ekkor egészítették ki a belső tér festményeit Gyulafehérvár, Nagyvárad, Kassa és Pozsony szentegyházainak képével. Előkerültek a speciálisan barna színű grisalle-képek, amelyek az alapító I. Béla ki­rályt, valamint az apátsági rend névadóját, Szent Bene­deket ábrázolják. Több restaurálásnak és helyreállításnak is tanúja volt azóta a jeles épület, s mint a mellékelt fotón látható, tanúja ma is. Időközben elköltözött mellőle a piac, s ma már keve­sen emlékeznek arra a kis zöld épületre, amelyet még annak idején Bárd Flórián polgár- mester emeltetett - az egyház vezetőivel való megbeszélés után -, s ami igen praktikusan szolgálta hajdan az épület tisztaságát. Ma már ennek a története is kevesek titka. Dr. Töttős Gábor Fotó: Ótós Réka Egy életre mázolva! Már megint egy felirat. Hogy kik pingálták? Nem tud­juk, csak sejtéseink vannak. Azok, akik szeretik a frissen mázolt falat összerajzolni. Ez azt hiszem nem hat újdonság­ként, lassan már- megszokott. Kik firkálgatnak még? Azok, akik semmibe veszik mások keményen elvégzett munká­ját. És kik még? Akiknek nincs szépérzékük, és nem szeretik a tisztaságot. De a sort tovább is folytathatnák. A fotón látható feliratot Szekszárdon, az Arany János utca 6-8. számú lakótömb ol­daláról örökítettük meg. Itt a firkálok egy újdonsággal is szolgáltak. Még azt sem vár­ták meg a pingálók, hogy az épületet körbemeszeljék a fes­tők - még javában állványo­kon dolgoztak az emberek -, a feliratot máris odabiggyesz­tették a ház oldalára. Angol tudásból a pingáló elégtelent érdemel, mert az angolban ilyen szóösszetétel nem létezik. Szabad fordítás­ban, ha filmnek adnánk címet, így szólna: Egy életre má­zolva!- pusztai téri ­Hajdan 190 éve, 1802. május 24-én megkezdték a belvá­rosi templom építését Szek­szárdon, három nap múlva lerakták a templom alapkö­vét is. Az épületről részlete­sebb információkat a Rejtett értékeink sorozat alapján tudhatnak meg az olvasók. 95 éve, 1897. május 22-én ünnepéllyel nyitották meg a kaszinó Frigyes főhercegtől vett pavilonját. Az épít­mény jelenleg a Gemenci kirándulóközpontban lát­ható, a belső térben a táj vadvilágával kapcsolatos kiállítást lehet megtekin­teni. Ugyanekkor a Duna példátlan áradása miatt víz alá került a közeli Sárköz legnagyobb része, a belvíz Szekszárdon is nagy kárt okozott. A Szegzárdi Nép­bank elhatározta, hogy fel­építteti a Béla király téren ma is álló épületét. 85 éve, 1907. májusában megjelent az Urániában Móricz Zsig- mond tanulmánya Garay és Az obsitos címmel, ebben az író kifejtette az alábbi vé­leményét: „Bizony, ezek az obsitos-álmok és - mesék többet tettek a nemzet poli­tikai erejének megőrzésére, tettrekészségének fenntar­tására s a nemzet ezeréves életének örökös újjáterem- tésére, mint az ország leg­felső vezetőinek minden munkája". Május 18-án a minisztérium visszaküldte - bélyeghiány miatt - Babits Mihály „alázatos kérvé­nyét", amelyet a költő félévi párizsi ösztöndíjra adott be; később a kérvényt elutasí­tották: ez az eset lett a Messze ... messze .. című vers megszületésének elin­dítója. Május 19-én a Tolna vármegyében megjelent Leopold Lajos Gyárak nél­kül című nagyhatású ta­nulmánya. 40 éve, 1952. má­jus 22-én volt Illyés Gyula Ozorai példa című színmű­vének ősbemutatója. Krónikás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom