Tolnai Népújság, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-06 / 82. szám

MEGKERESZTELTÉK AZ ÁLLAMI GONDOZOTT GYEREKEKET (3. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. ÁPRILIS 6. HÉTFŐ ÁRA: 9,60 FORINT HL ÉVFOLYAM, 82. SZÁM Német színház vagy művész mozi (4. oldal) Az Autójavítónál: épül a szalon, olcsóbb a Dácia, A Togliatti autógyár száz- százalékos tulajdonában lévő vadonatúj cége, a Hungaro- lada Szekszárdra is eljutott, mégpedig az Autójavító Válla­lattal kötött szerződés alapján. Ezentúl a teljes Lada családot árusítani fogják a megyeköz­pont autójavító cégénél s mint az a jó „dealerhez" illik is, a szervizelésről is gondoskod­nak. Az első félév végére megérkezik az első szállít­mány Lada, melyben egyik tí­pus sem lesz drágább mint 600 ezer Ft, s vizsgáztatva ad­ják majd át a kocsikat az új tu­lajdonosoknak. A kocsik ép­pen olyan minőségűek lesz­nek mint amelyeket nyugatra szállítanak, ígérte a Hungaro- lada képviselője. A cég már forgalmazza a japán Suzuki Swifteket s amíg a magyarországi gyár szalag­járól lejönnek az első kocsik, addig Japánból hozzák a vá­sárlóknak. Ami újdonság: pil­lanatnyilag csupán e cég for­galmaz ma Magyarországon új Dáciákat, mégpedig jelen­tősen olcsóbban, mint azt a Merkur tette. Ma egy ötsebes- séges TLX Dácia 255 ezer Ft az Autójavítónál. A kocsikra nem vállalnak garanciát, de a há­roméves gyári garancia ter­mészetesen ezekre az autókra is vonatkozik. A Dáciák mellett kapható az Oltcit típus is, akár részletre is, 287 ezer Ft-ért. Épül a saját autószalon is - mert jelenleg a Gemenc Hotel albérletét élve­zik -, s a bemutatóterem mellé tervezik egy jól működő étte­rem létrehozását is, amivel tel­jes lesz a szolgáltatás. Ehhez vállalkozókat, befektetőket keres a cég. A száz embernek munkát adó Autójavító Vállalat szer- vízműhelye sem üres, sőt vá­sároltak a nyugati autók ka­rosszéria javításához új ponthegesztő berendezést is, és lassan ismertté válik bér­autó szolgáltatásuk is.-szs- Fotó: Ótós Egy nemzetközi konferencia elé Közép-Kelet Európa és a falusi turizmus Közép-Kelet-Európa társa­dalmi, gazdasági változásai­val több kezdeményezés in­dult el, a falvak felemelkedé­sét célul tűzve. Ezen belül természtesen nagy szerep jut az idegenforgalomnak, a tu­rizmusnak. Májusban Mezőtúron ren­deznek egy nemzetközi kon­ferenciát. Áz elődöntő bizott­ság elnöke dr. Csáky Csaba c. egyetemi docens. Vele beszél­gettünk: — Mi a konferencia célja? — Nemzetközi és nemzeti tapasztalatok átadásával, ösz- szegyűjtésével, érvekkel segít­séget nyújtani a közép-kelet- európai országok különböző szintű döntéshozóinak - par­lamenteknek, kormányoknak, civil szevezeteknek, vállalko­zóknak - abban, hogy milyen szerepet játszik a falusi turiz­mus kiépítése a közép-kelet- európai falvak problémáinak megoldásában. (Folytatás a 2. oldalon) Jön!Jön!Jön! Tamási és környéke Engedje meg a kedves ol­vasó, hogy jelentsünk. Örömmel jelentjük, hogy is­mét elkészült a Tamási és kör­nyéke összeállításunk, amit holnapi lapunk 4. oldalán ta­lálhatnak majd. Jelentjük azt is - nem biztos az öröm -, hogy egy kisebb pihenő után ismét a régi oldalszerkesztő mun­kája lesz az említett összeállí­tás. Az elmúlt héten Tamásiban, Diósberényben, Szakadáton és Gyünkön jártunk, ott gyűjtöt­tünk információkat. Most követ­kezzék a szokásos „étlap", vagyis a címek. Rácsok a házon, Jobb a segély, mint a munka?, Ez a falu élni akar, A szakállas és a szemét, Józsi, a köszörűs és Panzió a nagyközségben. Ajánljuk szíves figyelmébe a holnap megjelenő Tamási és környéke összeállításunkat. Köszönjük, ha velünk tart. Rotary tanácskozás Az új demokrá­ciák megsegítése volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyet Budapes­ten tartottak a Ro­tary International szervezésében. Az üzletembereket, tudósokat tömörítő nemzetközi karita­tív szervezet ren­dezvényén több mint 400 neves kül­földi klubtag - gazdasági vezetők - cserélte ki véle­ményét a kelet- és közép-európai or­szágoknak nyúj­tandó segítségről. A szénbányászat jövőjéről tanácskoztak A döntés felelőssége a bányászoké A brikettgyár kft.-vé alakul Négyéves volt a legifjabb induló Április első hétvégéjének kétségtelenül legnagyobb me­gyei sportsikere, hogy a KSC Szekszárd női kosárlabda együttese bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A döntő sorsolását ma délelőtt készítik el, s ekkor döntenek a helyszínről is. A labdarúgó NB II-ben pá­lyaválasztóként és vendég­ként egyaránt 1-1-es döntet­lent játszott két csapatunk. Az NB 111-ban a Bonyhád-Paks megyei rangadó és a Kisdorog pécsi vendégszereplése is pontosztozkodással zárult. A megyebajnokságban a Döbrö- köz. tamási vereségével már a dobogóba se kapaszkodhat, hiszen visszacsúszott a ne­gyedik helyre. A Szekszárdon megrende­zett Casio duatlon verseny kü­lönböző korosztályaiban kö­zel kétszázan álltak rajthoz, a legifjabb induló négyéves volt. A kézilabda NB I/B-ben a Hőgyész pályaválasztóként, a Dunaföldvár vendégként szenvedett vereséget. Szepesi György sportjegyzetében Puskás Ferenc születésnapjá­ról emlékezik meg. Tudósítá­saink lapunk 5-6. oldalán. A hétvége utolsó munka­napjának délutánján a máza- szászvári Bányász klubban találkoztak egymással a SZÉSZEK (Szénbányászati Szerkezetátalakító Válság­stáb) a szászvári bánya ve­zetői, vájárai, csapatvezetői, technikusai, mérnökei, a nagymányoki brikettüzem vezetői, szakszervezeti veze­tők és a térség érintett pol­gármesterei. Verbőczi József megbízott bányaigazgató olyan vendéget köszönthetett Vass Lászlónak a SZÉSZEK igazgatójának és szakmai csapatának személyében, akik jelenleg a legtöbbet tudnak a magyar bányászat jelenéről és jövőjéről. A fórumot az együttgon­dolkodás, a tisztánlátás és leg­főképpen az előrejutás remé­nyében szervezték. Vass László minden részletre kiter­jedő, átfogó tájékoztatót adott. Beszélt a szénbányászat hely­zetéről, az iparág gondjairól, a Mecseki Szénbányák FA. kilá­tásairól, Mázaszászvár jövőjé­ről, és a nagymányoki brikett­gyárról. Kifejtette, hogy a termelés 70 százalékát az erőművek kö­tik le, s a villamosener- gia-termelés jövője erről az oldaláról is vizsgálandó, ak­kor, amikor csökken a terme­lés - hiszen a fogyasztás is ki­sebb -, s a lakossági igények is a korszerűbb energiaforrások felé (lásd földgáz) fordulnak. Az évi fogyasztásunk ma 37 milliárd KW/h, szemben az Bányászarcok 1985. évi 45 milliárddal. A Magyar Villamos Művek Rt. visszamondta a volt Szovjetú- nióból érkező importot s válo­gathat is mivel termeljen vil­lamos energiát. A szénnel termelt a legdrá­gább mivel maga a szén is drága, s rossz hatásfokúak és korszerűtlenek az erőművek. Még import olajjal is olcsóbb az előállítás. A szenes erőmű­veket, kivéve a Mátraaljait nem működtetik. A Bányá­szati Dolgozók Szakszerve­zete és a kormány közötti megállapodás után a MVM Rt. több szenet vesz át (önköltség + 10 százalék áron), ami ko­moly veszteséget okoz. Gya­korlatilag ez úgy is felfogható, hogy a magyar szénbányászat ennyi támogatást kap. Piaci alapon a MVM Rt. nem akar szenet átvenni, így csak gaz­dasági-politikai indokokkal és hosszútávú szerződésekkel lehet a szénbányászat lassú visszafejlesztése mellett az iparág gondját megoldani. Az erőművek környezetszennye­zési gondjának megoldására egy példa: a pécsit 10 milliár­dos ráfordítással lehetne kor­szerűsíteni. A lakossági szénpiac átme­netileg stagnál, a minőségi szénpiac összeomlását első­ként a brikettgyárak érzik meg. Prognózis: a piac októ­berre lendül föl, jövőre szé- nimport is várható a most ki nem termelhető szén és a meg (Folytatás a 2. oldalon.) Rajtol a mini korosztályúak mezőnye Asszony a világ tetején Chantal Mauduit, 28 éves francia hegymászónő - elsőnek a női alpinisták közül - oxigénpalack nél­kül elindult a Mount Eve­rest megmászására, ahová a férfiak közül is alig tízen jutottak fel előtte. A Sa- voya-i származású moz- gásterapikus, akit öten kí­sértek el útjára, arra szá­mít, hogy - három hetes akiimatizálódás után - má­jus közepe táján ér fel „a világ tetejére". Gyermek­diéta A hiperaktív gyerekek többségének magaviseleté megfelelő étrenddel javít­ható - ezt állapították meg egy londoni kórházban. Ä közismerten allergiára haj­lamosító tápanyagok mel­lőzésével a hiperaktív gye­rekek több mint 80 száza­lékának viselkedése nor­mális társaik szokásos rosszaságának szintjére csökkenthető - mondta egy immunológus. Gengszter- > csúcs Szorosabbra zárják sora­ikat a japán alvilági szer­vezetek - erről tartottak a minap csúcstalálkozót. Az alvilági csúcsot azért hoz­ták össze, hogy megvitas­sák, milyen ellenlépéseket tegyenek a március eleje óta érvényben levő szigo­rúbb büntetőtörvények el­len. A csúcson negyven ja- kuzafőnök jelent meg mintegy 50 ezer alvilági tag képviseletében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom