Tolnai Népújság, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-25 / 98. szám

1992. április 25. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 11 G- Kis------­r eneráció fjúsági oldal «•“ Törd a fejed! Tininyár(10.) Ezt is túléltük! (1990-es kalandok) SroSSraSraSfösSSl ülj illSPPföPföll \'>$| v i iSföPm&ml Két héttel ezelőtti felvéte­lünk bepárásodott fóliát ábrá­zolt. Legszerencsésebb meg­fejtőnk Bősze Ildikó bonyhádi Brek-brek-brekeke Feneketlen fekhelye egy fent eredt erecske feneke. olvasónk volt, övé a dupla nyeremény. Ótós Réka fenti képének megfejtői két hét múlva tudják meg, nyertek-e. Ej-ej berekeke Elek kedve elmene, s legyek serege felette kerengett. Mondtam neki: te lány, ek­kora tehetséget nem is láttam, te lehetnél a női Picasso, jól gondold meg! Arcom körülbe­lül olyan lehetett, mint a Ri- bizlibokor utcai általános is­kola kedves tanári karáé azon a nevezetes napon, amikor Mauríciusz beiratkozik hozzá­juk. Rosszul vagy? - kérdezte. Nem voltam rosszul, ezt érté­sére adtam, aztán feltettem neki egy kérdést: — Te, nem adnád nekem azt a csontvázas, szellemes képet? — Minek kell az neked? - kérdezte gyanakodó arccal, és úgy nézett rám, mintha az őrület első jeleit észlelte volna rajtam. — Meg akarom vele ijesz­teni a biosztanámőt. Undok egy némber. Er megkönnyebülve felsó­hajtott. — Hát, ha nagyon akarod. Er - mert csak így hívjuk -, kitépte a lapot a vázlatfüzeté­ből, aztán nagyot sóhajtva a kezembe nyomta. — Gyertyával csináltam - mondta, és végigsimított az egyik szellemen. - De minek kell ez neked? Nem azért, mintha irigyelném ... de ki­váncsi vagyok... — Szóval, ha tudni akarod a keserű igazságot, hát legyen, megmondom: nem akartam, hogy a nálam gyengébb ideg­zetűeket küelje a hideg. A lány erre kicsit sértődöt­ten becsukta a rajzfüzetét, az­tán rám mosolygott. — Azért kösz. Te vagy az első, aki bírta idegekkel. Elin­dultam a háromszemélyes felé, hogy kiherverjem a csa­pást. Juciba botlottam. Egyik kezében Mauríciusz kalitkás­tul, a másikban egy Erikáéhoz hasonló nagy füzet. Megállt bennem az ütő, ígyhát amikor megszólított, csak ennyit vála­szoltam neki: — Nem érek rá, most, rög­tön azonnal megyek az órás­hoz! — Miféle óráshoz? Na mindegy ... Te ... te látszol a legmegbízhatóbbnak... ­Pattanásos kamaszarca felra­gyogott. — Téged látlak alkalmas­nak arra,hogy elolvasd a legú­jabb rémregényemet... — Imádom a rémregénye­ket - vigyorogtam, aztán be­tántorogtam a háromszemé­lyesbe a füzettel. Ennyi elég volt a művészetekből! Kitép­tem a leghátsó lapot, amit még nem töltöttek be a válogatott rémségek, és felírtam rá kissé kapatos betűkkel: Lelkise- gély-szolgálat helyben. Aztán megpróbáltam beleolvasni Juci remekművébe. Már a címe is egy borzadály: A halál árnyéka. Ülök a hamvadó és parázsló tábortűznél, forgatom a sza­lonnámat, egyszer csak egy árnyék terül el felettem. Nem, nem a halál árnyéka, ahogy Juci írta - túl sok horrort olva­sok az utóbbi időben - csak Szofié. — Kérsz kólát? - kérdezi. A faluban vett két liter kólát, és most azt osztogatja. Előhú­zom a kulacsom, ha már úgy kínálja, legyen meg a boldog­sága. Telitölti, én pedig üdítőt kortyolgatva tovább sütöm a szálonnát. Elgondolkozom. Rég volt ilyen jó esti progra­mom. Egy csepp, két csep, há­rom csepp, csurog a zsír a sza­lonnára, én pedig Juci hátbor­zongató sorait idézem fel ma­gamban: „Emily végigment a kastély óriási folyosóján és közben egyre csak kiabált: - Fiacskám! Édes kicsi fiam! — Nem érkezett válasz, csak a visszhang kiáltozott kétségbe­esetten és konokul. Emily rosszat sejtve felrohant az óri­ási csigalépcsőn, ugyanazokat a szavakat ismételve, akár a visszhag. A lépcső remegett és nyikorgott, beszakadással fe­nyegetett, de Emilynek most fontosabb volt kisfia élete, mint a sajátja. Végigrohant a szobákon, a páncélteremben minduntalan beleakadt a haja a plafonról lecsüngő csontvá­zakba, ilyenkor rémülten fel- sikoltott, de csak rohant to­vább. Denevérek cikáztak a szeme előtt, de ő már min­denre elszántan tovább ro­hant. - A nevelőnő! - suhant át agyán a gondolat, és még jól emlékezett a sátáni tekintetű Elizabeth szavaira: — Ne feledje a kisasszony, még visszatérek! - azzal elro­hant, és nem jelentkezett már napok óta. Émily beért az utolsó szobába. A fia hangját hallotta: - Mama! - ó, hát itt bújkálsz, kicsi fiam! - sóhajtott megkönnyebülten Emily. Az utolsó szobában csak egy nagy szekrény volt, amiben ócska kacatokat és limlomokat tároltak. Emily izgatottan tépte fel a szekrényajtót: egy elszenesedett hulla dőlt a kar­jai közé, a szekrényben pedig Elizabeth vigyorgott pokoli hangokat hallatva: - Na ugye, kisasszony, mondtam, hogy még visszatérek! - majd köddé vált, és az ájult Emilyt otthagyta a kövön." Eddig az idézet. Szerintem jó fantáziája van ennek a Juci­nak. A sztori különben az, hogy a sátánnak valami prob­lémája volt Emily legősibb őseivel, ezért elérkezettnek látja az időt, hogy likvidálja az egész famíliát. Emily külön­ben egy angliai kastély boldog örököse, és egy óriási család veszi őt körül. Az óriási csa­ládból a történet végére csak ő marad, és megküzd az ördög­gel. A hepiend nem valami hepi, mivel szegény asz- szonyka meghal, és egy új csa­lád költözik a kastélyba. Huh. Na, ennyi elég az irodalom­ból. — Szénné ég a szalonnád, te lány! - ez Péter bátyó, aki­vel eddig még nem sokat be­szélgettem. Különben Jancsi elnevezte őt „nagy ember­nek", mivel meghívott minket horgászni, amiről én már ki­fejtettem a véleményem. Péter bátyó tanácsára kihú­zom a szalonnát a tűzből. Kö­rülbelül olyan a külleme, mint Emily kisfiáé az imént említett rémregényben. Béke poraira, gondolom, azzal odadobom a körülöttünk sündörgő Lubi- nak: Mindegy, azért ettem egy karéj jó szalonnazsíros kenye­ret. így jár az, aki túl sokat fog­lalkozik a művészetekkel. Újra reggel van, gyönyörű reggel! Aki idáig követett en­gem, az már bizonyosan na­gyon ideges rám, mert csak ezt a pár szót szajkózom, hogy reggel van. Dehát mit tegyek, új nap kezdődött, és nekem kötelességem beszámolni róla. Meg általában én reggel szok­tam kezdeni a napot, lehet, hogy mások délben vagy este. Jancsi kiabál a padlásról, már megint ott kószál az a gyerek. Nem tud betelni a sok ócska kacat látványával, ke­res, kutat, és aki keres, az talál. Most éppen három kiszupe- rált esernyőt. (folytatjuk) Egyed Johanna Eszperente mese Brekeke Övék a Bikini, a PUF, a Beatrice, a Sziámi Krokodil-gondolatok Benne lelek Elekre, melynek neje Emese. Emese nem evett egy legyet sem, mert resten hevert. Elek eme legyet, melyet Emese nem evett meg, egyszerre bekebelezte. Emese egyszer sem kelt fel, egyszer sem evett egy legyet sem. Elek eme beste nejet nem szerette, s elkergette Érdekesek az étkezési szo­kásaik. Ami rögtön feltűnt, hogy a narancs, citrom na­gyon megszokott, még any- nyira sem becsülik, mint mi az almát. Persze ahol az ember az utcán is szedhet magának, ez érthető is. Nagyon sok gabona alapanyagú ételük van. Szere­tik a babot, olívabogyót, amit szintén ők termesztenek. El­terjedt és közkedvelt a juhsajt, a kefir. Sok salátát is fogyasz­tanak, ahol az öntethez cit­romlevet és nem ecetet hasz­nálnak. A vallás eredetileg tiltja a disznóhús és az alkohol fogyasztását, de mostanában már nem tartják be olyan szi­gorúan. Egy éttermi vacsora betölt egy egész estét, ugyanis kb. este nyolctól éjfélig is eltart­hat. Elsőként salátát szolgál­nak fel, amit a vacsora végéig - ha fogyóban van - többször is pótolnak, a kenyérrel együtt. Aztán kb. negyedó­ránként változatos húspogá­csákat, rostonsülteket tálalnak fel, különböző köretekkel, esetleg lepényekkel. Az est vége felé hozzák ki a főfogást. Ez szintén húsból és valami­lyen köretből áll, és csak a mennyiség miatt nevezhető „fő"-nek. A vacsora vége felé frissítő gyanánt gyümölcstálat is szoktak szervírozni. Az est folyamán a vendégek táncol­hatnak is, amikor kedvük tartja, rendszerint élő zenére. El se kergette, el se hessegette eme beste legyeket. Elek csepp esze keveredett ezen cselekedeten, de szerzett egy nejet. Eszter elkergette eme beste legyeket, . s rendet teremtett. Tóth Hajnalka Tamási Bár arab szokás, mégis gyak­ran léptetnek fel hastáncosnőt, aki esetleg - kérésre - az aszta­lon is táncol. A zene őrzi a ha­gyományos elemeket, még az úgynevezett „popzenére" is hatással van. A gyakorlatban a túrista először meg sem tudja különböztetni a kettőt. Azt hiszem, a hagyománytisz­telet terén tanulhatnánk tőlük. Bár a női-férfi kapcsolatokat megkötő vallási szabályok egyre jobban fellazulnak, a fia­talokra mégsem jellemző az a nyitottabb, „lazább" viselke­dés, mint ami nálunk meg­szokott. Általában a társada­lomban a férfié a meghatározó szerep. Mint a déli népeknél, itt is nagy tisztelet övezi az időseket. A szigetén a görög népcso­port a lakosság 80 százalékát teszi ki, a törökök tehát ki- sebbségebn vannak. A két népcsoport sokáig élt együtt nagyobb gondok nélkül, egé­szen a hetvenes évek elejéig, amikoris török segítséggel megalakult a Ciprusi Török Konföderáció. Ez a kis „or­szág" önmagában életképte­len, csak Törökország ismeri el, és teljesen tőle függ politi­kailag, gazdaságilag egyaránt. A megalakulás óta szigorúan őrzött határ választja el a két térséget, még a fővárosban is. Az átjárás szinte lehetetlen, még az ott élőknek is. A határvédelem komoly ka­Heti cáfolat Nem igaz, hogy költ­ségmegtakarítási szándék­kal a kormány a közeljövő­ben felcserélt a tanév és a tanulmányi szünetek idő­tartamát. tonai apparátust igényel, melynek fenntartása meglehe­tősen költséges. A férfiak többsége itt teljesít szolgálatot. A dolgozók nagy része a ke­reskedelemben vesz részt. A többiek az állattenyésztésben, narancs-, citromtermesztés­ben találhatnak munkalehető­séget. Az idegenforgalom még nagyon gyerekcipőben jár, ez főleg a nehéz beutazási lehe­tőségek miatt van. Az ellenszenv a görög cip­rusiak iránt a fiatalok körében is észrevehető, sajnos. Pedig ők már szinte semmit sem ta­pasztalhattak a történtekből. Szerencsére kevésbé ellensé­ges véleményeket is lehet hal­lani. A sziget látványosságai közé tartoznak még a régi gö­rög kultúrát idéző romok. Cipruson is van egy Salamis, úgy mint Görögországban, csak kisebb és nincs híres csa­tája. De kétségkívül szép em­léke a múltnak. Azt hiszem, aki egyszer el­jut erre a szigetre - és sikerül nyáron utaznia - nagyon szép emlékekkel tér majd haza. Íze­lítőt kaphat egy teljesen más világból. Remélem egyre töb­ben jutnak majd el Ciprusra, és azt is remélem, hogy ők már gond nélkül átutazhatnak akár a görög részre is. Mészáros B. Judit IV. b. Energetikai Szakképzési Intézet Paks Emlékszem, a '80-as évek közepétől, de inkább első harmadától kezdve, nem is volt igazi magyar rocksztár az, aki nem sírta tele virág­mintás párnácskáját, vagy a médiát, abbéli bánatában, hogy nincs menedzser a háta mögött, aki elintézné ügyes-bajos dolgait. És lám, az évtized végére teljesült az óhaj, egyre-másra tűntek fel a koncerszervező-mindenesek. (Más kérdés, hogy ettől sem lett világsztárunk.) Ma az egyik legnagyobb „névnek" a Krokodil Kft. számít, amely olyan együtte­seket menedzsel kizárólagos joggal, mint a Bikini, Beat­rice, Pál Utcai Fiúk és a Szi­ámi. Rajtuk kívül is, szinte nincs számottevő csoportosu­lás, akinek ne szerveztek volna ezt-azt. Nagy Rita a Kft. egyik szervezője vála- szolgatott kérdéseinkre. — Mióta léteztek, és erede­tileg milyen céllal alakultatok? — Három évvel ezelőtt ki­mondottan zenekarok mene­dzselésére és koncertjeiknek szervezésére jött létre a Kro­kodil. Ez a gyakorlatban any- nyit jelent, hogy a hozzánk tartozó együttesek összes dolga ránkszakadt: a poszte­rektől kezdve, a nyomdán, a pólókon, az újságon, a tévén át, a különféle szerződésköté­sekig. Egy zenekarral napi há­rom órán át is lehetne foglal­kozni, és még akkor is ma­radna elintézetlen ügy. — Megbíznak bennetek? — Ezt talán a zenészektől kellene megkérdezni, de a vá­lasz valószínűleg igen, külön­ben nem bíznák ránk a dolga­ikat. — Oké. Tegyük fel, egy roppant tehetséges bandát alapítottam, de teljesen isme­retlenek vagyunk a nagyér­demű előtt. Fel kellene dobni minket. Hogyan kezdenétek neki? — Egy hasonló stílusú, de már futó együttes turnéjába beszerveznénk benneteket. Az ilyen zenét kedvelők megis­mernék a zenekart, így követ­kező lépésként ki kellene jönni a lemeznek, majd aztán jöhet a reklám. Ha igazán jók vagy­tok, nincs akadálya a sikernek. — így elmondva igen egy­szerű, de szerintem már a le­mezig tartó út is hatszorta rö­gösebb. — Te egy „roppant tehet­séges" zenekarról beszéltél. Magyarországon ebből na­gyon kevés van, éppen ezért ők gyorsan befuthatnak. — Az általatok menedzsel- teknek, müyen hátránya van abból, hogy veletek dolgoz­nak? Vagyis mennyibe kerül ez nekik? — Nincs konkrét pénzügyi tarifánk, a koncertek nyeresé­gének egy bizonyos hányada a mienk. — Szíved szerint, kit iga­zolnál a Krokodilhoz? — Két ilyen zenekar van most: a Kispál és a Borz, va­lamint a Sex Action. KRZ Fotó: Ótós Réka Papp Ernő a Pál Utcai Fiúkból __________________i__________________________________ C iprus alias Kibris (2.) Egy téli vakáció krónikája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom