Tolnai Népújság, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-15 / 90. szám
r ÁPRILIS A Nap kél 4.55 órakor 15.1 nyugszik 19.34 órakor SZERDA Névnap: Anasztázia, Tas A Hold kél 16.53 órakor nyugszik 4.37 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: F. KOVÁTS ÉVA Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Felhős, borús idő Várható időjárás ma estig: A Nyugat felől érkező felhőzet lassan felszakadozik, de kisebb csapadékra még mindig lehet számítani. Az északnyugati szél megerősödik, esetenként viharossá válik. A frontérzékenyek különösen vigyázzanak magukra. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11,15 fok körül alakul. Madárkalendárium Molnár fecske Ismert madarunk, amelyre jellemző, hogy a test felül kékesfekete, kivéve a fehér farkcsíkot, alul fehér. Farka kevésbé villás, mint a füstifecskéé. Hazai elterjedése nem egyenletes. Az emberi településekhez ragaszkodó faj, amely a vizsgálatok szerint városias településeken gyakrabban költ. Nagyobb városaink központjaiban is megtalálhatók fészkelőtelepei. Sárból rakott fészke zárt, csak a felső részén található bejárónyílás. A telet Afrika déli részén tölti. Fészekalja 4-5 tojásból áll, amely májusban teljes. Hazánkban általában kétszer költ. Védett! Ezen a napon érkezik még^i parlagi pityer, a rozsdás csaláncsúcs és a kis poszáta. Tavaszi fáradtság A DÉDÁSZ Rt. Szekszárdi Kirendeltsége értesíti Fogyasztóit, hogy 1992. április 15-én, 7 órától 15 óráig ÁRAMSZÜNETET TART Szekszárdon a Táncsics u-ban és Táncsics közben. ^ _________________________(134/8632) jgj Mai m oziműsor Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Hook (17.30 és 20 óra). Kisterem: A halászkirály legendája (15.30,17.15,19.30. Csütörtök 1992. április 16 Csütörtök reggel ismét kukorékol a kakas 5.45-kor a TV-l-en. A műsorból: Népi csíziók több tételben, vidékközpontú lapszemle, a faluvilág hírei, mindennapi agrárújdonságok. A tervezett témák: Biotipp: - Állattenyésztő egyesületek, szövetségek - A kakashálózat hírei - Makói Hagymakertészek Egylete III. - A természetért, a környezetért: A magánerdő tulajdonos - „Ha én egyszer kinyitom a számat" - Csongor-köszöntő. — Mohácsnál a Dunából hétfőn délelőtt kifogták egy ismeretlen, 40-50 év körüli férfi holttestét. Az eddigi megállapítások szerint a férfi feltehetően 2-4 héttel korábban fulladt bele a folyóba. Személyazonosságának megállapítása folyamatban van. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ Tegnap, a délelőtti órákban a pörbölyi faluház műszaki átadására került sor. A három fokozatban épülő faluház egy részét, a postát és az orvosi rendelőt már tavaly. átadták rendeltetésének. A második lépcsőben készült el a szekszárdi Siókomplex Építőipari Kft. kivitelezésében a nagyterem, a színpad, az öltözők, a fürdő, és fölszerelték a központi fűtést is. Ez mintegy 1 millió 574 ezer forintba kerül majd. A nagytermet több célra is hasznosítani kívánják. Itt tartják majd a falugyűléseket, a rész- és küldöttgyűléseket, de a helyi asszonykórusnak és a hagyományőrző tánccsoportnak is a faluház ad majd otthont. A teremben elhelyezett székeket a kivitelező adta a faluház részére - minden ellenszolgáltatás nélkül. A műszaki átadáson a beruházó és a kivitelező együtt nézték át a villamos berendezés szabványosságát, az érintésvédelmi okmányokat, valamint azt, hogy az építkezés a terv, illetve a költségvetés szerint történt-e. Apróbb kiigazítások mellett már csak a szépítés és a takarítás van hátra. Többek között a színpadra el kell készíttetni a függönyt a hozzá megfelelő karnist, és föl kell szereltetni a tűzvédelem szempontjából elengedhetetlen tűzoltó készülékeket. Ha minden elkészül, júniusban sor kerülhet az ünnepélyes megnyitóra. A földszinti rész a most műszakilag átadott munkákkal együtt 60-70 százalékában már elkészült -, az emelet kiépítése a távlati tervekben szerepel. KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 5.00: Reggeli krónika. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Sinistra körzet. 12.00: Déli krónika. 12.30: Mindennapi tudomány. 12.40: Külpolitikai figyelő. 12.50: Törvénykönyv. 13.05: Falurádió. 13.20: Népzenei emlékeim. 13.45: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Kossuth klub. 16.00: Délutáni krónika. 16.20: Pophullám. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sporthíradó. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Csák Gyula. 20.05: Zenefórum. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. URH-adón: 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Derűre is derű. 11.25: Muzsikáló természet. 11.30: Fórum. 14.00: Kettős kötődés. 14.30: Kapaszkodó. 15.05: Társalgó. 16.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 19.00: V ma- terinskom jaziku. 19.30: In limba materna. 20.00: In der muttersprache. 20.30: Na ma- ternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Por favor. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. 8.00: Sport- reggel. 8.15: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 10.50: Ki nyer ma? 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 12.45: Rólunk van szó! 12.50: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Derűre is derű. 13.30: Kedvencek a múltból. 14.00-17.00: Pihenőidő. Közben: 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Segíthetünk? 19.00: Hírek. 19.05: Népdalkörök felvételeiből. 19.30: Kölyökrá- dió. 20.00: Sci-fi magazin. 20.40: Zenés játékokból. 21.00: Hírek. 21.05: Fiók. 21.35: Magnósok, figyelem! 22.30: Jazz. 23.00: Hírek. 23.10: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. 0.10-4.50: A MR éjszakai műsora. 4.03: Határok nélkül. 4.36: Magyar nóták, csárdások. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: A hét zeneműve. 10.35: Szimfonikus zene. 11.40: Népdalkórusok, hangszerkettősök. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.17: Francia muzsika. 14.00: Hírek. 14.05: Wilhelm Meister tanulóévei. 14.59: Balassa Sándor műveiből. 15.42: A MR gyermekkórusa énekel. 16.00: Hírek. 16.05: Te meg én. 16.31: Operaslágerek. 17.00: Metronóm. 17.50: Most olvastam. 18.00: Hírek. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 20.25: Hírek. 20.30: Intelem. 21.40: Régi fúvószene. 22.00: Hírek. 22.05: Operabérlet. 23.00: A Rádiószínház bemutatója. 23.21: Jazz. 24.00: Hírek. 0.05: Századunk zenéjéből. 1.37: Bach: C-dúr szvit. RÁDIÓ JUVENTUS BALATON (AM 810 KHz) 8.00: Reggeli zenés információs magazin. 8.15: A nap művésze. 9.20: Főzzünk muzsikát. 10.20: Éjszakai lokál. 11.20: Dunántúli panoráma - zenés magazin. 12.20: Csiszár-rock. 13.50: Lemezböngészde. 14.20: A nap vendége - stúdióbeszélgetés. 15.20: Csevegő szaxofon. 17.20: Rá- dós Tükör - zenés magazin. 18.20: Black is black. 19.20: Napszemle - információs műsor, minden óra 15 perc: hírek, meteorológia, útinform, minden óra 45 perc: színes információk, tallózó. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól-reggelig - zenés hírmagazin. 5.55-6.55: Csak a 344 m-es KH-on. 6.55-9.00: A 344 m-es KH-on és a Kossuth URH sávon. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-18.30: A „Pannónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30-20.00: Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. 20.00-20.30: A MR német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 20.30-21.00: A MR horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Lucas, a rongytigris. 8.45: Szezám utca. 9.45: Süsü, a sárkány kalandjai. 10.15: A mesterlövész. 10.35: A puma. 11.00: Évgyűrűk. 11.30: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: A szegény ember disznaja. 16.40: Magyarok Amerikában - A Bókon család. 17.10: Karol Szymanowski: II. hegedűverseny, 1933. 17.35: Kedves Celine. 18.00: Kalendárium, 1992. 18.40: Pénzvilág. 18.50: Mini klip-mix. 19.00: La Fonta- ine-mesék - A kincselrejtő és komája. 19.15: Esti mese - Jó éjszakát kíván a Disney! 19.25: Micimackó-klub. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! 22.15: Közjáték: 22.20: Úton - Franciaország. 23.40: Késő esti híradó. 23.45: ZDF-híradó. TV2 Műsorvezető: Palcsó Brigitta 9.00: Műsorismertetés. 9.05: Tessék engem elrabolni. 10.05: Prérivadászok Mexikóban. 11.30: Ausztrália különleges állatvilága. Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dömsödi Gábor 15.55: Hírek. 16.00: Ma délután. 16.30: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 16.55: Ma délután. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. Műsorvezető: Palcsó Brigitta 18.20: Cápali és Cápeti. 18.45: Zöldpont. 19.08: A zseniális nagypapa. 20.40: Az én mozim. 21.30: Kalandorok kíméljenek! 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Felkínálom ... 23.15: Nézőink kérésére - A vágy hosszú útja. DOMBÓVÁR VÁROSI TV 17.00: Képújság. 18.00: A SZÍV TV műsora. RTLPLUS 6.00: Halló Európa - jó reggelt, Németország! 9.00: Az élet játékai. 9.50: Gazdag és szép. 10.15: Dr. Marcus Welby. 11.05: Kedves Bili nagybácsi. 11.30: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: Magazin. 12.50: Borzasztó kedves család. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: A Springfield-sztori. 14.55: A Főnök. 15.45: CHIP'S. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Nyereményjáték. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.20: Vissza a múltba. 20.15: Hazai dallamok. 21.15: Gottschalk-show. 22.20: Tévétükör. 23.00: Esélyt a szerelemnek. 23.30: Benny Hill-show. 23.50: Hírek. 24.00: Légifarkas. 0.55: Harc a maffia ellen. 1.40: Szürkület. 2.05: Az utolsó járat. 3.40: Los Ange- les-i farkasok. 5.00: Ifjúsági magazin. 5.15: Fiatalok magazinja. OLVASTAM Fele vicc Mostanában mintha megint születnének viccek, mellettük pedig élnek - néha napjainkra adaptálva - a régiek. Nem furcsa ez mai, elidegenedett világunkban, ott, ahol jól megfér egymás mellett, a harácsolás, a rosszindulat, a kiszolgáltatottság, a sanda szándék, a képmutatás, a megtol- lasodás, az elszegényedés és a karitatív tevékenység. Igaz, tudjuk Móricz Hét krajcárja óta:„Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni . . Nos, kedves olvasó, ha már így van, akkor feszültségoldásnak álljon itt egy tavaszi vicc. Beszélget két cseresznyevirág. — Szeretsz? - kérdezi az egyik. — Szeretlek - válaszol a másik. Eltelik kis idő, újra megszólal az első: — Hívjunk egy méhecskét!-élA Telelottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az áprilisi telelottó sorsolás nyerőszámai a következők: 15,16, 39, 57, 58 Az Y médiafal reklám árai Bővebb felvilágosítás: .......-W16-616., 74/12-324 á t Kedvezmény Tényleges ár 25.000 Ft 10.000 Ft 15.000 Ft 45.000 Ft 20.000 Ft 25.000 Ft 90.000 Ft 30.000 Ft 60.000 Ft Y Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Szekszárd, Kossuth L. u. 3. »ÚJSÁG \S-M Kft. Tolna Megy ronikus rendszerén. h hető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 245 Ft, negyedévre 735 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet-