Tolnai Népújság, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-06 / 56. szám

NÖVÉNYVÉDŐSZER-MARADÉKOK A NÖVÉNYI TERMÉKEKBEN (3. oldal) 992. MÁRCIUS 6. PÉNTEK ÁRA: 9,60 FORINT III- ÉVFOLYAM, 56. SZÁM Az „áldozat" megint a diófa (3. oldal) Tikos László a megbízott szóvivő Für Lajos honvédelmi miniszter Tikos László alez­redest, a tárca sajtóosztá­lyának vezetőjét bízta meg átmenetileg a szóvivői te­endők ellátásával. Mint is­mert, Keleti György ezre­des, a tárca eddigi szóvivője benyújtotta lemondását, amelyet a miniszter elfoga­dott. Elő­készületek a devizapiac bevezetésére A Magyar Nemzeti Bank­ban folyamatban van a bankközi devizapiac kiala­kításának előkészítése. Már­cius 17-én a jegybank és a kereskedelmi bankok rész­vételével ebben a témában összejövetelt tartanak a szakemberek, hogy egyez­tessék az elképzeléseket. Az MNB-nél ettől várják, hogy meggyorsuljon a folyamat. Csökken a cukorrépa termő- területe Várhatóan 25 százalékkal csökken a cukorrépa-termő­terület a Petőházi Cukor­gyár körzetében, a Petőházi Cukoripari Rt. ugyanis a ta­valyi 500 ezer tonnával szemben ezévben 380 ezer tonnányi répa feldolgozását tervezi, s erre a mennyi­ségre állapodik meg a gaz­daságokkal, illetve a ma­gángazdálkodókkal. Az elő­irányzott mennyiség 10 ezer hektárról betakarítható, míg tavaly 14 ezer hektáron termesztették a répát a tér­ségben. Az idei szerződések többségét egyébként már megkötötték. Magyar­szlovák kapcsolatok A magyar-szlovák keres­kedelmi forgalomban a ta­valy megkezdődött fellen­dülés az első két hónapjá­ban tovább folytatódott. Az 1991 évi 60 millió dolláros és 360 millió rubeles ma­gyar-csehszlovák forgalom mintegy 45 százalékát Szlo­vákiával bonyolítottuk. S bár országaink között 40 százalékkal kevesebb árú cserélt gazdát, mint 1990-ben, a forgalom jelen­legi alakulása biztató - mondta Gilyán György, az NGKM főosztályvezetője. Göncz Árpád az alkotmánybírósági Göncz Árpád, a Magyar Köztársa­ság elnöke csütörtö­kön Miskolcra láto­gatott. A tárgyalá­sait követő sajtótá­jékoztatón Göncz Árpád újságírók kérdéseire vála­szolva az Alkot­mánybíróság dönté­sével kapcsolatban elmondta: „A Zété- nyi-Takács-féle tör­vényt nem azért utaltam át az Al- kotmánybíróság­döntésről hoz, mert elégedet­len voltam azzal, hanem azért, mert az komoly vitát vál­tott ki mind a társa­dalomban, mind szakmai körökben. A döntés tudomásul vétele mellett az a véleményem, hogy egy országnak joga van ahhoz, hogy megismerje saját történelmét és azoknak a nevét, akik felelősek a haj­dan volt bűnökért. A sajtótájékoztató után a köztársasági elnök a Miskolctól mintegy 20 kilomé­terre fekvő Muhi községbe látogatott, ahol ünnepélyes kö­rülmények között felavatta a község határában a tatá­rokkal vívott törté­nelmi jelentőséü üt­közet, a „muhi csata" 750. évfordu­lója alkalmából állí­tott monumentális emlékművet. A munkavállalót az érdekli, ki mit tesz A kormány kiszorítósdit játszik Interjú Sándor Lászlóval, az MSZOSZ alelnökével Az MSZOSZ-t alkotó szakszer­vezetek kötetlen megbeszéléseken váltanak szót a munkavállalókkal. Megyénkben Sándor László, az MSZOSZ alelnöke járt, ót kérdez­tük az akció céljáról. — Útelágazáshoz érkeztünk, el kell dönteni, merre tovább, 1992 igen nehéz évnek ígérke­zik a munkavállalók számára, tavalyi tapasztalatok is felhal­mozódtak, szakszervezeti vá­lasztások lesznek. Ahhoz, hogy a kérdésekre jó válaszokat ad­hassunk, élményszerűen is is­merni kell az alapegységek vé­leményét. Tolna már a hetedik megye, ahol megfordultam. — Említette a választásokat, az MSZOSZ ellene van a megmé­rettetésnek? — Ha a szakszervezetek belügyeibe valaki beavatkozik, azt nem szeretjük, de minden porcikám azt kívánja, hogy végre pontosan derüljön ki, hogy kik azok, akik mögött erők állnak és támogatják, és kik azok, akiknek a hangja har­sányabban szól, mint amekkora erőt képviselnek. (Folytatás a 3. oldalon) Fórum a nemzeti alaptanteruről A nemzeti alaptantervről tartott előadást Báthory Zoltán, az. Or­szágos Közoktatási Intézet Értéke­lési Központjának igazgatója teg­nap délelőtt Szekszárdon, a tanító­képző főiskolán a megye általános és középiskolái igazgatóinak. A harmadik éve készülő program fő célkitűzéseiről szólva kiemelte, hogy a készí­tők szándéka volt a centralizált oktatásirányítás leépítése, a vi­lágnézeti szempontból semle­ges tanterv kialakítása. Mint mondotta, az értékválasztást az iskolát fenntartókra illetve a nevelőtestületekre kell bízni. A célok között szerepelt a diffe­renciális pedagógia pozícióinak erősítése. Nem ilyen vagy olyan embertípust kell kialakítani, nem eltűntetni kell a tanulók közötti különbségeket, hanem a nekik megfelelő pedagógiai el­járásokat kell alkalmazni. Szük­séges az 1978-as tantervhez ké­pest a tartalmi áthangolást el­végezni. (Folytatás a 2. oldalon) Karabahi helyzet - ENSZ Azerbajdzsán felkérte az ENSZ-t, hogy avatkozzon be az ,;Azerbajdzsán elleni agresz- szió" leállítása érdekében. Hú­széin Szadihov azeri külügy­miniszter Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárhoz címzett leve­lében közölte: azért kéri a világ­szervezet beavatkozását, mert az örmény fegyveres csoportok a karabahi Hodzsali elfoglalása után több mint ezer embert gyilkoltak meg, több ezret pe­dig megsebesítettek. A New Yorkban ismertetett levél sze­rint az örmények felgyújtották és lerombolták a többségében azerbajdzsánok lakta telepü­lést. Húszéin Szadihov az ENSZ New York-i székhelyén tartott szerdai sajtótájékoztató­ján a karabahi konfliktus békés rendezési tervét is ismertette, amelyet a BT elé terjeszt. Petíció a miniszternek Egészségügyiek demonstráció j a Elfogadható körülményeket és bért Japán üzletemberek Budapesten Huszonegytagjú japán üzletember delegáció ér­kezet Budapestre, ezúttal kifejezetten vásárlási cél­lal. A magyar fogyasztási cikkek választékát akarják megismerni, s ennek érde­kében a Nemzetközi Gaz­dasági Kapcsolatok Mi­nisztériuma és az Országos Kereskedelmi Szövetség kilenc magyar cég termé­keiből rendezett számukra bemutatót, elsősorbana magyar élelmiszeripari termékekből. Március 7-én országos de­monstrációra szólította fel dol­gozóit az egészségügyi szak- szervezet. A tervek szerint a gyülekezés Budapesten, a Ná­dor utcában, a szakszervezeti székház előtt lesz. Az egybe­gyűltek innen a Népjóléti Mi­nisztérium elé vonulnak, ahol petíciót kívánnak átadni a mi­niszternek. A szekszárdi egészségügyi szakszervezet megyei titkárát, dr. Szórni Éva fogorvost a rész­letekről kérdeztük: — Mennyiben érinti a bete­geket a demonstráció? — Azért választottuk a szombati napot, hogy minél kevesebb problémát okozzunk az ellátásban. Lesznek korházak, ügyele­tek, ahonnét nem tudnak részt venni, ők a szolidaritás jegyé­ben, kék színű zászlót tűznek ki az épületekre. (Folytatás a 2. oldalon) A forgácsolók visszariadtak 'az átképzéstől Könnyebb munkanélküli-segélyen élni? Isten áldásával - üzemindítás Ma még talán szokatlan az az esemény, amely tegnap délután Faddon, a volt paksi konzerv­gyár területén zajlott le. Simon József katolikus plé­bános az egyház áldását kérte az ezen a területen hamarosan megnyíló két vállalkozásra. Amerikában szokás, mondta a plébános, aki húsz év után tért vissza Magyarországra, ha megnyitnak egy üzemet, áldást kérnek Istentől, hogy amit tesznek, jó és jövedelmező le­gyen, és mindez a közösség ja­vára váljon. Palcsó József vállalkozó újí­totta fel az évek óta nem hasz­nált, elhanyagolt telepet, mely­nek egyik felében parketta, a másik részében olajüzemet lé­tesített. A gépek beszerelése után, 80 ember kezdheti meg itt a mun­kát. Az ünnepségen részt vett Tóth Ferenc polgármester is, aki támogatásáról biztosította a munkahelyteremtő vállalko­zást.-mau­Fotó:Kispál Kútbaesett egy hódmezővá­sárhelyi vállalkozó munkahely­teremtő felajánlása, mert az ál­tala kezdeményezett és finan­szírozott ingyenes átképzés he­lyett továbbra is inkább a mun­kanélküli-segélyt választotta harminc forgácsoló szakmun­kás. Az országszerte ismert, csípő-, térd- és egyéb izületi protéziseket tervező és gyártó hódmezővásárhelyi vállalkozó, Juhász Imre, együttműködve a helyi és az országos munkaügyi szervekkel. 10 hetes, ingyenes szakmai kurzust szervezett részben a dél-alföldi városban, részben Budapesten. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom