Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)

1992-01-11 / 9. szám

1992. január 11. HÉT VÉGI MAGAZIN KORszerű jegyzetek (1.) Hány hétig nem lesz víz? Biciklizik a kislányom. El­megy a folyosó végéig, ott le­száll, megfordítja a háromke- rekűt, és visszateker. ❖ A tulajdonosváltás szép, örömteli esztendeit éljük. A folyamatok jellege, szerepe, iránya megváltoztatandó. Kár, hogy ez működési zava­rokkal jár együtt, kár, hogy ez működés-nélküliséggel jár együtt. Az önkormányzatok sok­mindent megkapnak, vissza­kapnak. Lerobbant lakta­nya-épületeket, fűthetetlen közösségi helyiségeket, defi­cites, vállalhatatlan vállalko­zásokat. Sorra szűnnek meg a megyékben a moziüzemi vál­lalatok, s a községek átveszik a veszteséges, aprócska „filmszínházakat", az elaggot vetítő géppel, a nyikorgó széksorokkal, az ütött-kopott szeneskályhával együtt. De amíg átveszik, bezárják. He­tekig, hónapokig nem üze­melnek a mozik, mert tulaj­donosváltás folyik itten ké­rem! (Mondják, hogy annak idején, az államosításkor, egy tollvonással megoldották a dolgot. Ami nem pozitív pél­daként, csak „érdekesség­ként" említendő.) Filmvetítések tehát már vagy hat hete nincsenek. De hány hétig nem lesz víz? Mert a következő nagy átalakí­tandó cég a vízmű. Helyi egy­ségei, ha minden igaz, az egyes önkormányzatokhoz kerülnek. A folyamat már el­indíttatott, úgy volt, hogy '92 elejéig le is zongorázzék, most úgy van, hogy '92 vé­géig, tehát számíthatunk rá, hogy 2-3 éven belül letisztul az ügy. (Lásd még: szövetke­zeti törvény etc.) Magyarországon minden lépés megtételéhez kétlépés- nyi energia szükségeltetik. A vízművek esetében sem lesz ez másként. Először a tulaj­donjogot kapják meg az ön- kormányzatok, majd, némi pauza után, az üzemeltetésit. Es mert a mostani 60 százalé­kos víz- és csatornadíj tarifa- emelés dacára még mindig van valamennyi állami támo­gatás ezeken a szolgáltatáso­kon - és mert azután, hogy a községekhez kerülnek a víz­művek, várhatóan nem dotál­ják őket tovább; gazdálkodja­nak okosan! - mivel is kezd­hetik majd áldásos tevékeny­ségüket az önkormányzatok vízügyi osztályai? ... Áreme­léssel. Rögtön azután, hogy megnyitják a csapot. Mert, ha a mozik mintájára megy végbe a tulajdonosváltás, ak­kor az átadás-átvételi cere­mónia ideje alatt esőért kell imádkoznunk. Igaz lehet, hogy csak úgy vagyunk képesek új irányba elindulni, ha előtte egy sort toporogtunk, hátra köptünk, visszarúgtunk? ❖ Biciklizik a kislányom. Te­ker, leszáll, megfordítja, visz- szakarikázik. Később átjön a barátnője, s megmutatja, ho­gyan kell nyeregben maradva manőverezni. Beavatja a ka­nyarodás rejtelmeibe. Wessely Gábor • • Öregségre vár, csillogó szemmel Az új esztendő első napja­iban futottak véletlenül ösz- sze egyik üzletben. Látszatra megörültek a találkozásnak, hiszen évtizede már, hogy beszélgettek. Azonnal a vál­tozásról esett szó közöttük, amikor további áruházak, üzletek irányába indultak. Az asszony aüg múlt harminc éves. Anyai öröme­iről beszélt olyan forróan, hogy teljesen meglepte a férfit. — Csodálkozol? - kér­dezte az asszony, mert ész­revette az ámulatot ismerőse arcán. Te abból a korsza­komból tudsz rólam, amikor mindennap szerelmes vol­tam. Közben első férjemtől elváltam és úgy döntöttem, ahhoz megyek, aki feleség­nek akar. Jött András és mentem a kérésre. Neki nem volt gyereke az első házas­ságában. Én adtam neki. Négyet! Tudod, kipróbáltam magam, mire vagyok képes. A harmadik terhességben ikrek születtek. Jól megva­gyunk. A férjem zenél, rit­kán találkozunk. Engem le­kötnek a gyerekek. Nincs időm a kicsapongásra. — Azt el tudom képzelni - mondta a férfi, egy kis bókkal megtoldva - bár a szemed úgy csillog mint ré- gen. — Na, ez leltároz! - je­gyezte meg az asszony, az egyik bolthoz érve. Hol is tartottunk? Ja! Bolond vagy! Tényleg megváltoztam. Most mesélj te, mi van veled. Régen hallottam rólad, csak amit beszélnek olykor-oly­kor a mi kis városunkban. Gyerekeid? Te megmaradtál a régi kötelékben? Gondo­lom nem bánod. Te mindig olyan szépen tudták beszélni a feleségeden keresztül a szerelemről, hogy irigyeltem miattad. Mostanság ha van egy kis időm esténként, ak­kor szerelmes regényeket, csip-csup csodákat olvasga­tok, mert ha hiszed, ha nem, ebben az én nagy családom­ban olyan magányosnak ér­zem magam, hogy erről nem merek beszélni senkinek. Tudod mit tervezek? — Mondd el! — Ki fogsz nevetni. Arra vágyom, hogy öreg legyek, nyugdíjas. Úgy gondolom, fölnevelem a gyerekeimet, kirepülnek és én élem majd világom. Lesz egy lemezját­szóm és zenét hallgatok majd órákon át. Verseket ol­vasok és ... élni fogok. Eb­ben a tervemben a férjem nem szerepel, mielőtt meg­kérdezed. Megvagyunk mi egyébként, csak akkor majd egyedül szeretnék élni. Ad­dig csomagoló papírt kell vennem, meg mit is ...? Sietek, nagyon örülök, hogy láttalak. Szinte kislányosan ugrott a férfihoz, megölelte nyakát és elindult. Pár lépésre hirte­len megáit, visszafordult: — Kösz, amit a szemem­ről mondtál - kiáltotta és el­igazította kucsmája szőrzetét a homlokából. Felemelte fe­jét, aztán eltűnt az élelmi­szerbolt bejáratánál. Decsi Kiss János A történet első hallásra szinte hihetetlen. Húsz méter mély kútba esett egy fagyos késő őszi napon egy 19 éves fiú. Egy hé­tig tartott, míg étlen-szomjan, törött-fagyott lábbal, minden külső segítség nélkül kijutott onnan. Hogyan történhetett meg? Ki ez a fiú és honnan volt mindeh­hez testi-lelki ereje? Átkos kíváncsiság A kút Csibrákon, a falu szé­lén, a Kastély soron, egy udva­ron áll. A telken lévő egykori parasztházat nyaralónak vette a dombóvári Dobos család. Hét­végi kikapcsolódásnak szánta az erdőszéli ingatlant tömb­házban lakó gyermekeinek és jómagának Dobos Mihályné. Ki is jártak gyakran az alig 15 ki­lométerre lévő házhoz. Főleg Misi, a szombathelyi Vadász és Vadtenyésztő Szakközépisko­lába járó nagyfiú szeretett ott lenni. Amikor hazajött a kollé­giumból, legyen jó idő vagy rossz, mindig kiment a kis ház­hoz. Volt is nála egy kulcs. így történt, hogy azon a csü­törtöki délelőttön, október 31-én, az iskolából hazamenet Csibrákon szállt le a vonatról az ifjabb Dobos Mihály és nem Dombóváron. Ráér délután ha­zamenni, gondolta a fiú, úgy­sincs otthon ilyenkor senki, Szobrok a hétvégi ház falán édesanyja dolgozik, húga az is­kolában. A korai fagyban a tö­mésfalak hideget árasztottak, Misi hamarosan kiment az ud­varra. A kút épp a bejárati ajtó­val szemben áll. Zuhanás a mélybe- Egyedül voltam, gondol­tam megnézem mi lehet az al­ján, régóta izgatott, hogy írd le­het benne. Húsz méter mély a kút , fogtam a zseblámpát, be­levilágítottam, kintről a fény miatt csak sötétséget láttam. Fölálltam a peremére, hogy jobban lássak, de nem volt sze­rencsém. Nedves, mohás, jeges volt a kút kávája, megcsúsztam, beleestem. A negyedik osztályba-járó fiú nyugodtan, szinte szenvtelenül meséli a két hónapja történte­ket.- Lábbal lefelé estem, a ke­zemet reflexszerűen felemel­tem, nem pörögtem. A hátam, a fenekem ért a kút falához, fé­kezve az esést. A farmerom, a dzsekim háta egészen elkopott. Amikor leértem, nem éreztem semmi különöset, olyan volt, mint amikor az ember a jégen elvágódik. A fiúnak szerencséje volt. Többszörösen. Mert a kút ki­száradt ugyan, de nem teljesen. Ahová Misi esett, ott sá­ros-iszapos pocsolya volt. A kút másik oldalán az előző tulajdo­nos által belehajigált szemét, vasbeton darabok, belezuhant kúthenger. Rágondolni is rossz, mi lett volna, ha a nagyranőtt fiú oda esik.- Hirtelen nem tudtam semmire sem gondolni, csak ül­tem és nem hittem el, hogy így jártam. Fájt az oldalam, a csí­pőm, a lábam, a könyököm. Azt nem éreztem, hogy megsebe­sültem, pedig volt rajtam egy nagy seb, meg a nagylábamuj- jam is eltörött. Amikor egy ki­csit magamhoz tértem, lehúz­tam a cipőm, megpróbáltam kimászni, de 2-3 méternél fel­jebb nem jutottam. A téglák nyálkásak voltak, csúszósak, nem volt mibe kapaszkodni. Egy hét rémálom Délután félkettőkor zuhant Dobos Misi a kútba, háromkor már sötét volt a hét emelet mély, másfél méter széles hen­ger fenekén. Mit lehet csinálni 20 méter mélyen a föld alatt éj­szaka étel, ital, remény nélkül?- Megpróbáltam aludni - mondja a fiú. - Lefeküdni nem lehetett, ahhoz kicsi volt a hely. Szerencsére ott volt a kúthen­ger, nekidőlve a falnak. Arra ül­tem rá, 5-10 perceket bóbisko­ltam. Az volt a legrosszabb, hogy a kör alakú kútban, a sö­tétben teljesen elvesztettem a tájékozódásomat, egy idő után nem tudtam hol vagyok. Az egy hét teljesen egybefolyt, egy rémálomnak tűnt az egész. Kuporgott a kúthengeren Dobos Mihály Dobos Misi, fejébe húzta a ka­pucnit, kezeit is beledugta, úgy lehelte, melengette. Negyed óránként felállt, megmozgatta elgémberedett tagjait. A lába egyre jobban fájt, a térde fázott, rárakta hát a kesztyűjét, úgy próbált pihenni. Mikor felriadt, észrevette, hogy a kesztyű a sá­ros vízbe esett. Megtalálta, de nem tudott vele mit kezdeni. A sapkájával ugyanígy járt. Vaco­gott a nyirkos sötétben és az órája világító számlapját nézte. Várta a reggelt.- Úgy gondoltam, pirkadat­kor kimászok, de nem tudtam. Nagyon fájt a lábam, addig nem éreztem a törést, de más­nap borzasztó volt, nem tudtam ráállni. Elkezdtem kiabálni, hátha valaki meghallja. Kiabált a fiú reggel, kiabált napközben és kiabált este. Kia­bált két napig, amíg be nem re­kedt.- Tudtam, hogy hiába kiabá­lok, de azért próbálkoztam, az ember nem adja fel a reményt. A szomszéd reggel nyolckor szokott a házunk előtt elmenni, ezért 7-től 9-ig egyfolytában ki­abáltam. Állítólag hallott is valamit a gazda a boltba menet, de azt hitte, az erdőből jön a hang. Oda meg mégsem megy el megnézni ki óbégat, annyira azért nem kiváncsi. Életmentő vasdarab Ült Misi a mélyben, vízbe ló­gatta a lábát, hogy ne fájjon, arra nem is gondolt, hogy le­fagyhat, közben édesanyjához fohászkodott: jöjjenek ki hétvé­gén a telekre! A gyerekeit egyedül nevelő Dobos Mi­hályné viszont otthon maradt. Misi a kollégiumban - gondolta -, neki pedig ezer a teendője otthon. Félhomály és vaksötét váltotta egymást a kút fenekén. És gondolatok.- Az első napokban nagyon el voltam keseredve. Amikor tudatosult bennem, hogy vagy kikerülök innen, vagy megha­lok, akkor megszűnt a pánik- hangulatom. A harmadik napon, ahogy ké­nyelmesebb poziciót keresve »ÚJSÁG 5 arrébb emelte a kúthengert, vasrúd akadt a kezébwe.- A fahenger végébe volt egy jó egy kilós vasdarab beleverve, addig a sötétben nem vettem észre. Ahogy a hengert emel­tem, a kezemben maradt. El­kezdtem vele a kút falát bon­tani, hátha vizet találok. Három napja nem ittam, rettentő szom­jas voltam. A kút alján lévő po­csolya tele volt férgekkel, nagy, fekete bogarakkal, attól a víztől akkor még irtóztam. Fogta hát a fiú a vasat és ütötte-verte a kút falát. Marok­nyi nedves agyagot kapart ki, zsebkendőjébe tette, azt szopo­gatta. Víz helyett sárral lett tele a szája. Kis idő múlva már a po­csolya vize sem tűnt olyan un­dorítónak. A bérlet nylon tok­jából szürcsölte a poshadt vizet.- Utána jutott eszembe, hogy a vasrúd segítségével talán ki­juthatok, ha negyven centimé­terenként jobbról-balról kisze­dem a téglákat és létraként használom a falat. Először azt hittem, nem fog sikerülni. Le­hetetlen volt a kút aljában a kemény, vizes, félkör alakú kúttéglákat kibontani. Nyomta az egész kút súlya, úgy kellett darabonként szétverni. Meg az­tán féltem, hogyha megbon­tom, beomlik az egész. Olyan két-három méter után már könnyebb dolgom volt, ott egyenként ki tudtam szedni a téglákat. Vagy kijut, vagy meghal Verte a fiú a falat, haladt pár métert fölfelé, aztán visszamá­szott a kút aljába pihenni. Nap- ról-napra kevesebbet bírt, fo­gyott az ereje.- A hetedik napon még volt vissza vagy 5-6 méter. Ahogy dolgoztam, egyszerre csak éreztem, hogy valami hideg fo­lyik a cipőmbe. Felnéztem, de nem esett, pár napja ugyanis el­áztam. Visszamásztam, lehúz­tam a cipőm és akkor láttam, hogy azért nem fájt a lábam, mert elfagyott és elkezdett üsz- kösödni. Fekete volt és valami lé folyott belőle. Akkor döntöt­tem úgy, hogy nem várok más­napig, hanem folytatom a munkát, mert különben késő lesz, ha ki is jutok, levágják a lábam. Dél körül úgy éreztem, nem bírom tovább, elhagy minden erőm. Addig úgy bon­tottam a téglákat, hogy vissza­mehessek pihenni. Azután csak arra törekedtem, hogy kijussak. Vagy kiérek és megmenekülök, vagy visszaesek és meghalok, - nem hagytam magamnak más alternatívát. Egyik kezével a téglák közé szorította a vasat, a másikkal a hézagokba kapaszkodott. A körmei tövig beszakadtak, de nem érezte. Csak az egyre job­ban erősödő fényt figyelte a feje fölött. November 7-én, délután fél egykor ért ki Dobos Misi a napvilágra. Egy óra híján egy hetet volt a kútban.- Forgott velem minden, szédültem. Ahogy próbáltam lépni, összeestem. Csak nevet­tem, nevettem. Olyan volt, mintha nem egy hetet, hanem egy teljes évszakot a kútban töl­töttem volna. Néztem a fákat, és nem emlékeztem rá, hogy ennyire csupaszok lettek volna. Aztán elindultam a falu felé. Kiabáltam, jöjjenek segíteni. Az első házból nem jött ki senki, a másikból kinéztek, de csak le­gyintettek, nem hitték el ami történt velem. Csak akkor hív­ták ki az orvost, a mentőket, amikor meglátták a lábamat. Hét nap Hét napot, 167 órát töltött Misi a kútban. Rágondolni se jó, mi lett volna, ha estében jobban összetöri magát. Ha magasabb a vízszint a kútban. Ha több a törmelék. Ha nem akad a ke­zébe az a vasdarab. És végül, de nem utolsósorban, ha nincs ek­kora lelkiereje. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka

Next

/
Oldalképek
Tartalom