Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)
1992-01-07 / 5. szám
1992. január 7. TÁJOLÓ »ÚJSÁG 5 Az érettségi legyen a belépő * Egyetemi, főiskolai törvény készül Megkezdődött a felsőoktatási törvény „társadalmi" vitája: a minisztérium elképzeléseit ezekben a napokban az egyetemek, főiskolák oktatói és a szakszervezetek boncolgatják. Információink szerint a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak az az álláspontja, hogy ez a törvénytervezet az akadémiai törvénnyel egy „csomagban" kerüljön a Parlament asztalára. dr. Havasi Jánost, a minisztérium szóvivőjét kérdeztük: miért van szükség erre az „árukapcsolásra"? — Valóban azt szeretnénk, ha ezt a két törvényt együtt tárgyalnák a honatyák, hiszen számos közös vonása van, bizonyos értelemben egymásra épülnek. A mi elképzeléseink az egyetemi, főiskolai oktatás színvonalának emelését szolgálnák, valamint azt, hogy az alapkutatások legfontosabb tudományos bázisai ezentúl a felsőoktatási intézmények legyenek. — Manapság viszonylag kevesen kerülnek be az egyetemekre, a főiskolákra, az intézmények pénztárcája igen sovány. Mindez ellentmondani látszik a minisztériumi szándékoknak. —Ha a Parlament elfogadja a mi koncepciónkat, reményeink szerint mind a két probléma megoldódik. Radikálisan növekedhet a diákok száma és az intézmények költségvetése is. Tarthatatlan, hogy az „egyetemista korosztálynak" ma alig kilenc-tíz százaléka juthat be az iskolákba, holott a fejlettebb országokban ez az arány eléri a huszont százalékot i. — De a fiatalok egy része nem is tud a szakmájában elhelyezkedni ... — A világon sehol nem garantálják a diploma mellé az állást is. Az országnak ugyanakkor szüksége volna a mainál nagyobb értelmiségi rétegre is, olyanokra, akik hajlandóak volnának a szakterületükön belül, vagy akár azon kívül is elhelyezkedni. Szemléletváltásra van szükség a szülők részéről is, hogy ne gondolják azt, máris „úr", akinek diploma van a zsebében. — A tervek szerint hogyan változnak a felvétek vizsgák? — Szeretnénk, ha az érettségi általánosan elfogadott belépő lenne az egyetemekre, főiskolákra. Az érettséginek garantálnia kell az ebben a korban megszerezhető azon tudásszintet, amelyet a világ más országaiban is elismernek. Az új oktatási rendszerben ezért nem volna szükség felvételi vizsgákra, hanem az első két év vizsgái szűrnék ki a szakmára, továbbtanulásra alkalmatlanokat a hallgatók közül. — Várható-e a felsőoktatás privatizációja, vagy ezek az iskolák továbbra is állami kézben maradnak? — A privatizálásnak ezen a területen sincs akadálya, bárki alapíthat iskolát, akinek az ehhez szükséges képzettsége is megvan. Egyedül az egyetemek alapításához kell kikérni a Parlament jóváhagyását, a főiskolákéhoz pedig a kormány beleegyezését. Szeli Sára Ferettczy-Europress Mózespremier Rossini Mózes című operájának bemutatójára készül a Magyar Állami Operaház. A mű zenei betanítását Lamberto Gardelli irányítja és ő vezényli az első előadásokat is. A premiert január 23-án, olasz nyelven tartják. Az opera magyarnyelvű előadásait Medveczky Ádám dirigálja, a rendező Kerényi Miklós Gábor, a díszlettervező Csikós Attila. A jelmezeket meghívott vendégként János- kuti Márta tervezte - tájékoztatta az MTI-t az Operaház. A darabot párhuzamos szereposztásban mutatják be. Mózes szerepét Airizer Csaba és Berczelly István énekli, Elisero: Andres Lancov és Gerdesits Ferenc, Fáraó: Solyóm-Nagy Sándor és Stanislav Mickievich lesznek. A Magyar Állami Operaház társulata most először mutatja be Rossini Mózes-ét. A darabot a magyar közönség 1970. január 20-án és 22-én a Teatro Com- munale di Bologna társulatának vendégszereplésével láthatta, ugyancsak az Operaház színpadán. Hírhallgatás és bizalom Bese László A Magyar Gallup Intézet 1991. november 7-10-e között a felnőtt lakosságot reprezentáló 1500-as mintán végzett vizsgálatot arról, hogy az emberek „milyen gyakran értesülnek a hírekről" a Magyar Rádió adásaiból, s hogy mennyire tartják megbízható hírforrásnak a rádiót. Tíz ember közül 7 (71%) arról számol be, hogy „naponta egyszer" hallgat hírműsort a Magyar Rádióban; minden tizedik (12%) „hetente töbször", s a lakosság egyötöde (17%) ennél ritkábban. A tömegkommunikációs eszközök „versenyében" a televízió megelőzi, a sajtó kö- * veti a rádiót. Az újságok, a heti- és havilapok, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és külföldi rádiók és televíziók „megbízhatóság, tárgyilagosság" alapján történő összehasonlításában az emberek 16 százaléka a Magyar Rádióra szavazott, a megnevezett hírforrások közül a hazai rádiós hírszolgáltatást tartva a „legmegbízhatóbbnak". Az emberek hasonló aránya vélekedik így az újságokról és 40 százaléka a Magyar Televízióról. Ugyanezeket a médiákat aszerint értékelve, hogy „melyik hírforrásban bízik a legkevésbé", száz ember közül mindössze négy (4%) említette a Magyar Rádiót, tiz (12%) a Magyar Televíziót, és a lakosság egyharmada az újságokat. A Magyar Rádió „napi" hírhallgatói elsősorban életkoruk alapján különböznek. Míg a harminc évnél fiatalabbak 58, addig a középkorúak 73 és az idősebbek 78 százaléka számol be arról, hogy a Magyar Rádióból „naponta értesül a hírekről". Az egyes iskolázottsági csoportokat nézve a diplomások térnek el az átlagtól: több, mint háromnegyedük (77%) saját bevallása szerint naponta meghallgatja a rádió híreit. A vidéken élők és a fővárosiak között az előbbiek javára mutatkozik csekély különbség; a férfiak és a nők pedig lényegében azonos arányban sorolják magukat a leggyakoribb rádió- hallgatók körébe. Általános összefüggésként érvényesül, hogy azok, akik naponta igénybe veszik a rádió hírszolgáltatását, pozitívabban értékelik azt, mint azok, akik ennél ritkábban hallgatnak ott híreket. így a „napi rádiós hírhallgatók" egyötöde (19%) a rádiót tartja a „legmegbízhatóbb" hírforrásnak, a „heti hírhallgatók" egytizede (9%), míg akik ennél ritkábban veszik igénybe erre a célra a rádiót, alig említik ezt a tájékoztatási eszközt ebben a relációban. Az egyébkét kis létszámú, a rádió híreiben legkevésbé bízó csoport aránya független attól, hogy milyen gyakoriságú hírhallgatáshoz kapcsolódik. Az egyes társadalmi csoportokat nézve a rádiót a legpozitívabban az idősebbek értékelik. A hatvan évesek és idősebbek egyötöde a megnevezett hírforrások közül a rádiót tartja a „legmegbízhatóbbnak", a középkorúak körében 16, a fiatalok között 11 százalék vélekedik így. A vizsgálatba bevont más társadalmi-demográfiai változók mentén nem mutatható ki különbség. Salgótarjában a Madách-rokonság hagyatéka Az elmúlt évben a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum birtokába került a Ma- dách-famüiával rokonságban lévő Balogh-család hagyatéka. A család egy ma Budapesten élő leszármazottjától jelképes áron vette meg a múzeum a családi dokumentumok csaknem félszáz darabból álló együttesét. Ezzel, s a korábbi vásárlásokkal most már Madách minden fontos családi dokumentuma a múzeum birtokában van. A legidősebb Balogh Károly Madách Imre nővérének, Máriának a második férje volt, így a családi dokumentumok a Madách-kapcsolat miatt különösen figyelemre * méltóak. A hagyaték értékét növeli az a tény, hogy a dokumentumok a múlt századi nógrádi családoknak azt a típusát példázzák, amely az anyagi javak megbecsülése mellett nagy fontosságot tulajdonított a művelődésnek, a szellemi-művészi értékeknek. A megvásárolt gyűjtemény érdekes darabjai azok az iskolai bizonyítványok, amelyek egyértelműen igazolják, hogy a váci piarista gimnázium mellett Losoncnak volt kiemelkedő szerepe a nógrádi ifjak oktatásában. Valódi különlegesség az a levél, amelyben Darányi földművelésügyi miniszter 1899 tavaszán megköszöni a család egyik Alsó-Bo- donyban élő tagjának, hogy a „boldogult Királyné Ófelsége" emlékére 8000 darab fenyőt és 200 darab tölgyfát ültetett. szentesi keramikus A híres szentesi fekete kerámia talán egyetlen művelője Bese László szentesi fazekasmester, aki a szakma alapjait a jóhírű, helybeli mestertől, Be- rényi Lászlótól tanulta. Itt, az inas éveiben számos kerámiát, háztartási cserépárut csinált, de a fekete kerámia készítésének módját is itt leste el. Bese Lászlónak eddig hét kiállítása volt szerte az országban, több nép- művészeti díj tulajdonosa is. Kerámiái már Venezuelába, Los-Angelesbe, Svájcba és Ausztráliába is eljutottak. Tv-napló Mindenki boldogtalan Elhallgattak a szilveszteri petárdák, a lármának a gonosz szellemeket kellene távol tartaniuk tőlünk, de kérdés, hogy ágyulövésre emlékeztető hangjuk ehhez elég erős-e? Mindenki boldogtalan, sejteti velünk Esztergályos Károly filmje, aminek Boldog ünnepeink a címe, 1990 elején készült, s arról szól, hogy mi minden történt abban a régi világban, amelyről múlt időben beszélünk és mindenféle jelzővel illetjük. Azt írják róla, hogy az utolsó film abból az időből, amikor még készültek filmek, tehát már csak ezért is bizonyos tiszteletet érdemel. Másért is, bár a kritika a mozgalmas év végén kevés figyelmet fordított rá, igaz, hogy néhány nap alatt a szükségesnél jóval több történt. Esztergályos filmje kritikai realista alkotás, ha ugyan még jogosult ez a műfaji meghatározás. Milyen is volt a rendszer- változás előtt a karácsony és a szilveszter? Bizonyára ilyen is, Esztergályos pedig ért ahhoz, hogy hatásos képsorokat teremtsen, csak az a kérdés, hogy mi a tanulsága a lazán egybeillesztett jeleneteknek? Az elvtársak és elvtársnők dőzsölnek, a házastársak hűtlenek, de a leleplezés nem rendít meg, ugyanis a rendszerváltozás - szerencsére - nem járt szesztilalommal, s a házasságtörést a pápalátogatás után sem sújtják börtönnel. Életkép a rendszerváltozás előtti esztendőből, saj- nós, nem több, de így is érdemes a figyelemre. A Széchenyi-trilógia (rendező Székely Orsolya) az évforduló terméke, valószínűleg félreértés, a harmadik rész mindenképp. „István vállalkozásait veszi számba" - olvastuk róla, de a szó megtévesztő, mert az Akadémia vagy a Lánchíd aligha csupán vállalkozás. Széchenyi nyugtalan, romantikus alkat, valószínűleg máig Kemény Zsigmond tanulmánya jutott titkai közelébe. Amit láttunk, elsősorban meghökkenteni akart, csak egy bizonyos ponton túl az ember nem tud meg- hökkenni. Sok minden halmozódott egymásra, bizonyos Peter Széchényi angolra tanít gyerekeket, akik sárkánnyal ügyetlenkednek, közben képek a cenki kastélyból, festmények, a régi Pest-Buda, idézetek, de az egésznek nincs szerkezete, nem tudjuk, mi miért történik. Azután elmúlt a szilveszteri vigasság, s újév éjszakáján arra illett válaszolni: mit hoz a jövő? Szűrös Mátyás szellemesen azt mondta, egyelőre jó lenne előre látni a múltunkat, Csurka képviselő úr elégedetten nyugtázta, hogy megvalósul az arányos közteherviselés, mindenki fizet adót, ami nem is olyan biztos, mert tudjuk, hogy a kormánytagoknak van adómentes (nem is csekély) jövedelmük. Solt Ottilia azt kérdezte, saját magától és tőlünk is, hogy kezelhető lesz-e a szociális feszültség, de ha ő sem tudja, hogyan tudhatnánk mi? Egyértelműen sötét képet csak Bethlen István festett, ezúttal polgáremberként, grófi címe nélkül, nem úgy, mint az esküvőjéről készített riportfilmben. Azt mondta, nagyon nehéz év lesz, az adóterhek óriásiak, ezt kell tudomásul vennünk. Az asztrológus viszont azt mondta, a csillagok állása kedvező, jó esztendőt mutatnak, csak hát ehhez hinni kellene az asztrológiában. Cs.L. Hangverseny Zenés áhitat Még állt a karácsonyfa, még égtek a gyertyák az örökzöld ágakon emlékeztetve a szeretet ünnepére, mikor ismét felcsendült a koncertmuzsika a szekszárdi evangélikus templom megújult orgonáján. A három hangversenyből álló sorozat második estjén Lőrincz Katalin ült a kitűnő hangszer padjára, hogy felejthetetlen perceket szerezzen az egyre növekvő számú közönségnek. A tehetséges orgonaművész édesanyja - aki zongoratanárnő - indította el a pályán, majd eljutva a zeneakadémiára, Gergely Ferenc tanítványa lett. 1982-ben szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Európa számos országában járt tanulmányúton és koncertezett. Járt Olaszországban, Hollandiában, Franciaországban, a Cseh és Szlovák Köztársaságban, Németországban, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Legutóbb, az elmúlt év nyarán egy hónapig Japánban turnézott, ahol a budapesti gyermekkórust kisérte. Jelenleg a Kodály Zoltán Kórusiskola tanára, korrepetitora. Az egyházi zene iránti vonzalmát, sze- retetét jelzi, hogy 1976 óta kántor a főváros Szilágyi Dezső téri református templomában. Zeneszerzéssel is foglalkozik. Szimfonikus művek orgonaátiratait készíti. Szekszárdi koncertjén francia, olasz, svéd, német és amerikai szerzők műveiből hallgathattunk remek összeállítást. Sommerhagen: Nyitány c. darabja jó kezdésnek bizonyult. Az eredetileg zenekarra írt mű háromtételes. Az első rész dinamikusan induló, a második lírikus zenei anyag, míg a harmadik tétel újra az első részben frissességgel szólt az induló, míg a második tétel kellemes muzsikája igényes kivitelezésben szólalt meg. Dubois: In paradisco c. szerzeménye csodálatosan ívelt, nyugodt dallam lírikus elemekkel gazdagítva. Hangulatos előadásba élvezhettük. Ezután Zippoli barokk partitája következett. A partita variációs mű. A téma bemutatása után a variációsorozat virtuóz megjelenítése figyelemreméltó volt. Szívesen hallgattuk J. S. Bach: Jézus én bizodalmám és Irgal- mazz Uram c. korálelőjátékait avatott tolmácsolásban. Pachelbel XVIII. századi német orgonista és zeneszerző toccatájának elhangzása után Hafens- cher Károly lelkész Jakab apostol levele 4. részének 13-17. versei alapján tartott rövid igemagyarázatot. Mint mondta, vállalkozói szemléletű világunkban év elején különösn szükségünk van merészségre, bátorságra. Figyelembe kell vennünk minden fontos tényezőt, de számolnunk kell erőnkkel. Erőt pedig lehet kérni és kapni Istentől. De vajon belekalkuláljuk-e Őt az életünkbe úgy, mint aki adni tud, aki kiapadhatatlan erőforrás? Számolunk-e azzal az Istennel, aki jó ötletadó, aki a végrehajtásban hatalmas segítő, aki csodálatos orvosa belső bajainknak? ő számol velünk. Készül adni, segíteni. Vele a nehézségek között is boldogulunk. Az elmélkedés után három amerikai barokk mű hangzott el. Az első határozott lüktetésű, a második vidám, táncos rondó, a harmadik variáció egy olasz dallamra. Az előadás örömteli perceket szerzett a közönségnek. Lemle Zoltán
