Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)

1992-01-31 / 26. szám

4 »ÚJSÁG BONYHÁDÉS KÖRNYÉKE 1992. január 31. A Botond cipőnek nincs párja! A címben jelzett kitétel reklámozását ezúttal in­gyen és bérmentve ma­gunkra vállaljuk. E részre­hajlásunk oka feltűnően hétköznapi: ugyanis a Bo­tond cipőnek valóban nincs párja! Mindezt kérem szí­veskedjenek most szó sze­rint érteni, mert a cipőgyár üzletében darabonként 100 Ft-os egységáron valójában pár nélküli cipőket kínálnak megvételre. Ezek az úgyne­vezett modell cipők - me­lyekből jobbára csak egy készül - így aztán páratla­nul kelletik magukat. A pá­ratlan ötlet megvalósítóit dicsérő tényként könyvel­hető el azonban, hogy eze­ket a cipőket veszik az em­berek. Higgyenek nekem kérem. Ugyan általában sem színben, sem méretben nem találnak egy valamire való párat, de azért megve­szik. Tán a magas szőke fér­fira gondolnak, aki Párizs­ban korzózva hasonló láb­belikben páratlan sikert ka- szírozhatott be, mások meg­int esetleg gyermekkori stresszhatás terhe alatt, a mai napig képtelenek vol­tak megjegyezni melyik is a bal, s melyik a jobb lábuk, s nehogy lépést, illetve irányt tévesszenek, a balosra piro­sat, a jobbosra hűvös kéket vásárolnak? Több szintéren az Elektroszinter A három fő profil: az ipar, a kereskedelem és a turizmus Az utóbbi évek sikeres vál­lalkozásainak egyike a bony­hádi székhelyű Elektroszinter Kft. A néhány esztendővel ez­előtt csupán merész gondolat­nak és légvárnak tűnő elképze­lés mára olyannyira valóság lett, hogy a cég ma 120 ember­nek nyújt munkalehetőséget és megélhetést, s egyedül több adót fizet be az államkasszába, mint a völgységi vállalkozók együttesen, mely nagyságrend­jét is érzékeltetheti egyben. A három ügyvezető igazga­tóval, Knipl Károllyal, Sparas Gáborral és Polák Tiborral be­szélgettünk a közelmúltról, cé­gük jelenéről a várható jövőről. Nevetve mondták: míg más normális ember kapja magát és megveszi a végóráit élő, halódó cégek egyikét, vagy meglévő pénzét kamatoztatva lép előre, addig ők állandóan azon törik a fejüket, miképp tudnának (akár a meglévő erő időnkénti koc­káztatásával is) előrelépni, to­vább erősödni. A dolog előtör­ténetéhez hozzátartozik, hogy annak idején a vállalkozó szel­lemű szakemberek a Bonyhádi Vasipari KTSZ-el karöltve sze­rették volna megalapozni jövő­jüket, ám végül az elképzelése­kek nem követte „házasság". — Akadt olyan szemlélet ak­kor, miszerint mi tönkretesz- szűk, kiraboljuk a céget, s min­dent magunknak söprűnk be. Ezeket meghallva persze el is váltunk. Ha nem kellett volna a nulláról kezdve, egy volt sze­méttelep szélén építkezni, mára jóval előrébb tartanánk. Nem hittek nekünk. Erre azt mond­Elektrosztatikus porfesték­szórás - ma a legkorszerűbb hatjuk, hogy részben hála Is­tennek, részben mégis sajnos, mert ha fejlesztésre fordíthat­tuk volna mindezt az erőt... Nem sopánkodtak, hanem összefogtak. A menedzser tí­pusú elektromérnök, a műszaki mérnök és a jogi- kereskedelmi vénájú közgazdász szellemi tő­kéje és meglévő anyagi ereje mára 11 közös cég birtokosává tette őket. A cégek mindegyike természetesen más és más ér­dekeltségű. A rendszeren belül három fő irány körvonalazódik. Mégpedig az ipari tevékenység, a kereskedelem és a turizmusra épülő üdültetés. E három fő vállalkozási irányvonal képez az Elektroszinternél egységet. Az ipari részleg kimondottan festőberendezések tervezésére és gyártására szakosodott, s olyan cégeknek lettek szállítói mint az Opel, a Csepel-Swinn, vagy legutóbb a Suzuki ma­gyarországi autógyára. Ez utóbbi annál is érdekesebb, mi­vel maguk a japánok keresték fel a bonyhádiakat. Amikor az első tárgyalásokat kezdték, a mai műhelyek és irodák helyén még szemétdomb volt, mégis ők nyerték a versenytárgyalást, s a Suzuki autókat az ő beren­dezéseikkel fogják Magyaror­szágon festeni. Mint elmondták, ha anyagi­lag nem is éri meg olyan hej de nagyon az üzlet, a szakmai presztízs oldalát tekintve ma­ximálisan megtérülő beruhá­zásról van szó ez esetben. Eu­rópa piacára való kijutásuk egyik állomásaként könyvelik el ezt a japánokkal kötött meg­állapodást. A japán üzletemberektől so­kat lehet tanulni - mondták, amit a valóságban akképp ta­pasztaltak, hogy sokszor, mikor már azt hitték, hogy tudnak va­lamit, kiderült, a több évtizedes lemaradás keserű pirulája erő­sebb e tudásnál. Sosem adták föl, amit az is bizonyíthat, hogy az üdülés- üdültetés területén 150 millió forintos egész or­szágra kiterjedő üdülőhálózati beruházás építésébe fogtak. Május 27-én fogadják az első vendégeket,(természetesen nyugati turistákról van szó) s az épületek jelentős része ma még nincs tető alatt. Ez azon­ban csak a kívülállók szörnyül­ködését váltja ki, mert aki is­meri a céget az állítja, ezen a A Suzukinak ilyen fényező-szárító fülkéket szállít az Elektroszinter napon minden és mindenki -a helyén lesz. A beruházás jelentős része egyébként nyugati érdekelt­ségből származik, s az Elektro­szinter erejét jelezheti: a nyere­ség nem a bevitt tőkearányban osztódik fel. A Kentaur ven­dégházak sora a falusi turiz­must, a vízmelleti pihenést, va­dászatot, lovaglást, fittness és sportszolgáltatásokat kínálja a Balatontól az Alföldig, Me- cseknádasdtól a Duna kanyarig mindenütt. S hogy az építés ésszerű is legyen, a tönkremenő félben lévő Komplex Kisszö­vetkezet szakembergárdájának színe-javából létrehozták a Komplex-Statik Építőipari kft.-t, melynek feladata éppen ezeknek az üdülőtelepeknek a megépítése többek között. Európai üzlethálózatukban román, csehszlovák, osztrák, svájci és természetesen német partnerek szerepelnek. A Lu- kopol svájci cégben is részes az Elektroszinter. Azt vallják, nem egy osztrák vagy német cég közvetítésével kell eljutni olyan nyelvterületekre, ahol a ma­gyart is beszélik. A piacnyerés­hez sokmilliós reklámáldoza­tokon keresztül vezet az út - ál­lítják, s ennek megfelelő szinten és arányban jelentős anyagi erőt is fordítanak a tevékeny­ségre. Ez a piac 50-100 millió forintos nagyságrendű munkák összehozására hivatott. A há- ' rom stabil tevékenységi kör mellett nyugati cégek felkérése­inek eleget téve gyártattak is többféle terméket. A jövőben maguk fognák gyártani is. A Tolnai GEM-nek ajánlott házas­ságból sem lett semmi, így dön­töttek egy 50 milliós beruházás elindítása mellett. Gyártósort és csarnokot építenek, s az eddig kiadott munkát saját részle­gükben végzik el. A beruházá­sok futamidejer»a panziólánc esetében tíz esztendő, az üzleti vonalon három, míg a gyártó­soron nyolc év. Miközben más megszabadul a termelőeszkö­zöktől, ők befektetnek/'fejlesz- tenek. Akik örülnek a „beépített téglának” Égnek a vágytól a téglaégetők Nosztalgia-buli Azok a szép napok A privatizáció során egy do­log a szándék és egy maga a va­lóság. S mondható mindez an­nak ellenére is, hogy országos szinten összéségében jó üte­műnek ítélik meg az átalaku­lást. A Baranya-Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat bonyhádi téglagyárában (köz­ismertebben azért mégiscsak Hidason) a tél csendjét azért időnként teherautók zaja töri meg. A porhó alatt a Keller-tá- rolók ugyan üresen ásítoznak, de az udvar téglakazlakkal teli. "Viszik az újabb akciós téglát. Olcsóbban. A vállalat két lehetőséget lát a jövőre nézve: egyik a privati­záció, melyre a szekszárdi Tischler János személyében mutatkozik lehetőség, a másik pedig a kft.-vé alakulás, melybe esetleg bevonnák a dolgozókat is. Ez persze legfeljebb akkor megy, ha az emberek megkap­ják a törvényekben foglalt vég- kielégítést, amit, mint vagyon­részt bevihetnének az újjáala­kult cégbe. Már legalábbis az, >aki hisz mindennek a jövőjé­ben. A téglagyárak egyébként sem szoktak ilyenkor telente dúskálni a komoly bevételek­ben, így a sűrű fillért jobb ven­dégnek tekintik akció idején mint a ritka forintot. A lehető­ség adott arra, hogy a vállal­kozó átvegye a gyárat, s mint hírlik nem csupán téglaégetés­sel kívánja biztosítani a jövőt. A vállalat esetleg két-három kisebb gyára összeállva alkot egységet, de mindez ma még a jövő zenéje. Ami tény: az ötven emberből néhányan nyugdíjba mentek közös megegyezéssel, mások rokkantnyugdíjasok let­tek, négy égetőmester korked­vezményes nyugdíjat vehetett igénybe ( mindegyik több évti­zede dolgozott már itt), a töb­biek viszont sajnos utcára ke­rültek és a munkanélküliek ke­serű kenyerét eszik. A gyárvezető, Gyulánszki József azt vallja, a piac farkas­törvényei mindkét átalakulási forma esetén döntőek lesznek, mert aki túl akarja élni ezt az időszakot az olcsóbban és job­bat kell a társaknál nyújtson. Ugyanakkor raktárkészletre termelni ma már képtelenség, csak az eladhatót szabad ki­hozni a kemencékből. Ha két-három gyár összeáll, esetleg Dombóvár és Villány jöhet szóba. A téglás múltat nem lehet fe­ledni, ehhez értenek, ez volt a múltjuk, s ez kell legyen a jövő­jük - mondják. A kft. lehetősé­gei: 25 fővel gazdaságosan mű­ködni, 3,5 millió téglaegységet kiégetni ez évben. A piac eny- nyire vevő. Hideg falhoz kell támasztani a felforrósodott homlokokat, mert az országos terítés mára utópia, olyan ha­talmasra duzzadtak a szállítás költségei. A túlkínálat harcot hoz. A vevőért fognak harcolni. .. Meg a jövőjükért. A hetvenes évek beat együt­teseinek egyik legmarkánsabb képviselője volt az ANIMATÓ. A mára zenekarrá szelídült, nagyszerű srácokból álló gárda képtelen megtagadni önmagát, múltját és érzéseit. S ez így van jól, mert annak a bizonyos kö­zös színpadnak a másik oldalán mi állunk, s időnként tánco­lunk, énekelünk, üvöltünk, ug­rálunk és kidobózunk. A meg­hívás nosztalgia pótszilvesz­terre szólt. Az EX együttes - mert stílusosan ez a mai nevük - várt bennünket, s mi is alig vártuk, hogy újra együtt legyen a nagy csapat! A lányok a szo­kásosnál is gondosabban készü­lődtek. Sminkeltek, több blúzt is fölpróbáltak, kérdezgették szinte csak úgy a levegőbe dünnyögve: - Te, ez nem öregít engem? S mikor választ sem kaptak, mert a férjek enyhén őszülő (egy francokat, piszokul ősz) szakállukat igazgatva csak hümmögtek, rögtön másik ru­hát kotortak elő ama bizonyos csodaszekrény mélyéből. Ad­dig semmi gond nem volt, amíg az ember nem érezte a rég nem tapasztalt múltbéli bizsergést a talpában, a torkában, a porciká- iban. Addig a fiúk is szelíden, igaz boldogsággal pengették a gitárt. Az orgona és az ének összhangját nagyon jó volt hal­lani. Szóval csak úgy szolidan, de nagyon jól éreztük magun­kat. Aztán egyszerre csak fe­ledve az enyhe pocakokat, a szemkörnyék apró szarkalába- jit, az elővilllanó, s jól megcsi­náltatott műfogakat és a csi­korgó ízületeket - fölnéztünk, s megláttuk a régi fényében csil­logó szempárokat. Összenéz- tünk, csak annyit láttunk, mást is elkapott a hév, a régi dalok szövege szinte magától tolult az ember ajkára. A színpad fel­éledt, égni kezdett/s vele gyűl­tünk föl mi is. A negyvenesek. A párok lassan köröket alkot­tak, s magunk sem igen hittük, de elég volt oldalt pillantanunk, hogy lássuk, a régi Fred Aste^ rek, a nagy párosok újra előke­rültek. A zene magával raga­dott, a ritmus őrjítően klasszul vitt előre, s te énekeltél. Épp úgy mint én. Az ANIMATÓ va­lahogy még klasszabbnak tűnt mint húsz éve. Mintha semmit sem változtak volna, mintha fölöttük nem is szálltak volna el. az évek. De mi az, hogy fölöt­tük?! Fölöttünk. Mert ott és ak­kor én csupa fiatalt, a tinikorból alig kinőtt megátalkodott zene- és táncrajongót, egy összetartó és félelmetesen klassz csapatot láttam csak. Aztán a reggeli, hajnali faggyal együtt haza kel­lett menni. Elől mentünk mi, s mögöttünk ott ballagott az ANIMÁTÓ. Udvariasan elkö­szöntünk, kezet ráztunk. S a következő, húsvéti nosztal- gia-bulüg mindannyian vissza­tértünk a kissé megöregedett valósághoz! Kék-fehér híreink A hiszékeny valutázó Ma már senki nem kérdezi az emberektől, hogy honnan és mennyi valutája van. Ugyanakkor aki mindezek el­lenére is előnyben részesíti a törvényes utat, annak vélhe­tően nem fáj a feje sem egy-egy balul elsült valutavá­sárlási eset nyomán. Nem így van ez azzal az úrral, aki egy valutaügyekben kifejezetten szakállasnak számító trükk áldozata lett. Megegyezett a két teljesen ismeretlen fiatal­emberrel a márka árfolyamá­ban, és a beváltandó mennyi­ségben. A valutaüzér ki is számolta szeme láttára a kí­vánt márkamennyiséget, majd amíg kuncsaftunk azzal volt elfoglalva, hogy az érte járó forint különbözetet akkurátu­sán leszámolja, a fiatalember félelmetes gyorsasággal kicse­rélte a pénzköteget, s már olyat adott át a póruljárt vá­sárlónak - aki mellesleg szí­vességből másnak igyekezett valutát szerezni - melyben a gumival átkötött kötegben csupán a legfelső volt 50 már­kás. A többi jófajta magyar húszforintos. Emberünk majd egy órán keresztül keresgélte üzletfeleit, természetesen mindhiába, majd ezt követően ment el a rendőrségre feljelen­tést tenni ismeretlen szemé­lyek ellen. Kiderült: csak igen gyenge személyleírást tudott adni, elmondta, vélhetően szerbekről lehet szó, akik törve beszélték csak a német nyelvet. Emberünk mégis megbízott bennük egy gyors vásárlás erejéig. Végered­ményként a nála lévő valutát (már amennyit egyáltalán ka­pott) is lefoglalták, mi több a baráti szívesség ilyetén formá­jáért szabálysértési eljárást is indítanak ellene. A kár körül­belül 70 ezer Ft. Másik esetünk sem tanulság nélküli. Az illető éppen csak egy percre szaladt be a la­kásba valamiért, miközben az utcán hagyta járművét, járó motorral. Mikor kiért, csupán annyit látott, hogy egy fiatal­ember viharzik el kedvenc au­tójával. A kocsit a sióagárdi elágazóban megtalálták. Az autóbusz-pályaudvaron az idős néni egy fiúval társal- gott, s észre sem vette, hogy a zsebes hajlamú srác megsza­badította a táskájából kikan­dikáló pénztárcájától. Ezt egy éppen szolgálaton kívüli rendőr vette észre, a 15 éves fiú után eredt és elkapta. A néninek minden vagyona a tárcában lévő 1800 Ft volt, amit ezúttal visszakapott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom