Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
6 »ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. január 25. A 33-as csapdája Három éve húzódik a Földváron csak 33-asként „hírnevet szerzett" lakóház ügye. Az építő, az akkori költségvetési üzem elzárkózott a lakók által felsorolt hibák kijavításától. Egy vihar - amely megtépázta a tetőt - vihart kavar az érintett felek között is. Úgy tűnik, az ügy hamarosan nyugvópontra kerül. Úgy gondoltuk, nem minden tanulság nélkül való, hogy megkérdezzük: hogyan vélekednek a történtekről a lakók, a beruházó és a kivitelező. A harminchárom lakásos épület Csesznek János a dunaföld- vári Kommunális és Szolgáltató Kft. - az átalakult költségvetési üzem - ügyvezetője: — 1987 áprilisában kezdte az üzem az építkezést, a műszaki átadás '89 február 10-én történt meg. — Milyen hiányosságokat soroltak fel az átadáskor? — Csak kisebb hibákat, aminek fejében megegyeztek, hogy száznegyvenötezer forintot levonnak a számla összegéből. Én ezzel a teherrel vettem át az üzemet. — Azóta az ügy tovább dagadt, már milliókról van szó. — A problémák akkor jöttek, mikor egy viharkár keletkezett. A tető egy részéről levitte a cserepet a vihar. A lakók akkor megkeresték az üzemet, de az akkori vezetők nem álltak velük szóba. — A biztosító? — Arra hivatkozva, hogy a kár kivitelezési hiba miatt következett be, nem fizetett semmit. Közben a belső hiányosságok is előjöttek, de nem tudtak megegyezni. A lakók felkértek egy szakértőt, aki felmérte a hiányosságokat és hibákat, azonban még ezt sem fogadta el a költségvetési üzem. Ekkor kezdődött a peres eljárás, amiben a költségvetési üzem mint beavatkozó érintett. Az építtető, az OTP a tervező vállalatot bízta meg a tervezéssel, kivitelezéssel, bonyolítással. így a szerződést az üzem a tervező vállalattal kötötte. Azóta a tervező vállalat tönkre ment, ők fizetni nem tudnak. — A bírósági részítélet kártérítésre kötelezte az OTP-t, rajta keresztül a költségvetési üzemet. Mi történt azóta? — Az OTP - ígérete ellenére - nem vállalt át a költségekből. A harminchárom lakás 1991-ben nekünk hárommillió-egyszázezer forintunkba került. Az értékcsökkenésre 2,3 milliót fizettünk ki az OTP-nek - ő pedig a lakóknak -, a többi a saját, illetve alvállalkozóval végeztetett munka költsége. Erre az évre is marad egy-két millió. — A javítási munkákkal hogy állnak? — Körülbelül felerészben vagyunk kész vele, de annyira elmérgesedett a lakók és az üzem között a hangulat, hogy az ott élők meggátolták a hibák kijavítását. —- Hogyan? — Nem bizttosították azokat a feltételeket, amelyek szükségesek lettek volna a munkavégzéshez. Tulajdonképpen nem engedtek be bennünket. Én ismételten levélben értesítem az OTP-t arról, hogy haladéktalanul tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy nem romoljon az épület állaga, és ne jelentsen ez újabb költségeket. Szeretném, ha ez az ügy minél hamarabb lezárulna. Lajkó Andor, a lakók közös képviselője: — A tetőtéri lakások és a közös helyiségek értékcsökkenését kifizették a lakóknak. — Lejárt már a határidő, amelyet a hibák kijavítására szabott meg a bíróság, ugyanakkor a lakók nem engedik be a volt költségvetési üzem dolgozóit . . . — A műszaki ellenőrök állították le a munkát, ennek ellenére akarta az üzem a javítást folytatni. A tetőtér felújítása során előfordult, hogy törött cserepeket raktak vissza, holott a deformáltakat is ki kellett volna cserélniük. Továbbra is voltak beázások. — Hogyan lehetne mihamarabb rendezni az ügyet? — Lakógyűlésen úgy foglaltunk állást, hogy más kivitelezőt kérjünk és hozzájárultunk a határidő módosításához. Az OTP-től tudom, hogy fel is kértek már egy dunaújvárosi céget. Nem mondunk le azonban erre a fűtési idényre sem a kártérítési igényünkről. Ez valószínűleg a költségvetési üzemet fogja terhelni. A szigetelés hibája miatt ugyanis többletköltségeink keletkeztek a fűtésnél. — Annak ellenére, hogy önök nem az üzemmel, hanem az OTP-vel vannak jogviszonyban, vannak, akik úgy gondolják: nem szerencsés, hogy Ön elvállalta a közös képviselői tisztséget, hiszen Ön egyben a polgármesteri hivatal műszaki vezetője. — Tavaly januárban lettem közös képviselő - már akkor egy évre vállaltam, tehát hamarosan lemondok -, bíztam benne, hogy az üzemmel - személyes kapcsolataim révén is - meg tudjuk oldani a problémákat. Egyébként hatósági kapcsolatom sem az üzemmel nem volt, sem a mostani kft-vel nincs, ezért nem összeférhetetlen a két funkció. A városi tanácsnál valóban elláttam az üzem felügyeletét, - akkor is csak javaslattétel szintjén - de 1990. októbere óta a felügyeleti jog a polgármesteré. — Mit jelent az ígéret, miszerint az OTP átvállalt volna a költségekből? - Balogh Istvánt, az OTP műszaki ügyintézőjét kérdezzük. — Valóban volt ilyen ígéret, mint utólag értesültem róla, de csak arra vonatkozott, hogy a per elkerülése érdekében hajlandók lettünk volna bizonyos tehervállalásra. Azonban amikor ez meghiúsult ez a körülmény megváltozott. — Mit tesznek most Önök? — Annyira elmérgesedett már a viszony az építőközösség és a kivitelezők között, hogy más kivitelezőt fogunk megbízni. Több cégnek is megmutatjuk az építkezést, és ajánlatokat kérünk tőlük az árra ü- letve a határidőre vonatkozóan. — Mikorra lehet kész a javítás? — Legkorábban márciusban kezdődhet a munka, azt hiszem, az a legfontosabb, hogy most már valóban jó minőségben készüljön el. A 33 lakásos épület tehát lassan valóban felépül. Az ügy azonban folytatódik, mert a szakértői vélemények után újabb bírósági ítélet várható a gépész és villamos munkákkal kapcsolatban. Vita várható még annak kapcsán, hogy ki állja majd a fűtési többletköltségeket. A lakók és az OTP hivatkozhat a rosszul elvégzett javításokra, a kft. pedig arra, hogy „leállították" az építkezésről, ezért nem tudta határidőre befejezni. Az ügyet az „csa- varintja meg, hogy - mint kiderült - a költségvetési üzem jogutódja nem a kft., hanem az önkormányzat, így az OTP vele van jogviszonyban ... -hangyál„Dolgozni vagy jól, vagy sehogy ..." Látogatóban id. Hanák Ottó helytörténésznél — Elnézést, ha alkalmatlan időben kérem erre a beszélgetésre. Holnap Insbruckba indul. — így van, még friss a család értesítése arról, hogy ott élő öcsémet nagyon válságos állapotban szállították kórházba. Most hívás nélkül is ott a helyem... —— Ö az a dr. Hanák Tibor, akinek a nevét a Szabad Európa Rádió adásaiból ismerjük? — Egyben ő az a Hanák Tibor is, aki az elmúlt év őszén Göncz Árpád kezéből vehette volna át a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetést, ha engedni tud személyes meggondolásaiból és az alkalomra hazajön. — Gondolom, a honvágy őt sem kíméli. Mi tartja akkor vissza}, — Tibor kemény ember, a történelem és filozófia professzora, s úgy látja, hogy nem ment még végbe az a rendszerváltás, ami a felemelkedésünkhöz szükséges. — Jobbulást kívánunk neki és azt, hogy túl a hatvanadik életévén megélhesse végre a hazatérés örömét. Önnek sem lehetett könnyű még a nyolcvanas évek második felében sem a SZER-es rokonság. — Ha arra gondol, hogy látványos hátrányom származott belőle, ki kell ábrándítanom, mert a gépezet ravaszabban működött. Bizonyos, fekete autóval közlekedő urak mindig insbrucki kiutazásom előtt egy nappal kerestek föl abban a reményben, hogy ígéreteiket közvetítve rábeszélem Tibort a hazatelepülésre. Rózsadombi lakás volt a mézesmadzagon, egyetemi katedra és publikációs lehetőség. Közvetítettem, de annak a tudatában, hogy úgysem hat. Pedig... minél idősebb az ember, annál értékesebbek számára a családi, a rokoni, baráti szálak. Égetőbb a honvágy. Ezt tapasztalom itt Németkéren is, ahol több, mint harminc éve élek. Lassan már nem a kitelepítettek, hanem a gyerekeik és azok gyerekei járnak haza és adják a szülőfalunak az éppen szükséges segítséget. Most éppen a templom fűtésének megoldásához... — Tévednék, ha azt mondanám, hogy ez a kötődés volt az egyik ihletóje annak a helytörténeti munkának, ami „Németkér-Emlékkönyv 1785-1985" címmel még a helyi tanács kiadásában jelent meg 1985-ben? — Talán úgy pontosabb, hogy ez is, de még inkább az utódok iránti kötelesség, hiszen azt kellett látnunk, hogy mind keveseben vannak azok, akik cselekvő részesei, egyben elszenvedői is voltak Németkér utóbbi 50-60 évvel behatárolható történetének. Abban az évben, 1985-ben mentem nyugdíjba, hátam mögött 41 évi szolgálattal, ami hozzásegített még 1981-ben egy infarktushoz. Akkor Paks egyik általános iskoláját igazgatam és innen jártam be. Az orvosok ki akartak állítani a sorból. Nem fogadhattam nekik szót, mert akkor már itt a lakóhelyemen ragyogóan működött az a tucatnál alig több tagot számláló helytörténeti klub, amelyik 1977-től összeméhecskézte lakóhelyünk történetéből mindazt, ami megőrzésre érdemesként került bele a monografikus jegyeket magán viselő munkába. — Lapunkban is megemlékeztünk az ezt követő könyvről, ami 1990-ben már az önkormányzat kiadásában Egy falu lelke címmel jelent meg, tisztes terjedelemben adva közre Németkér közmondásait, szólásait, vidám történeteit. — Hálistennek ez megjelent odakint Németországban is, német nyelven, mintegy kiegészítéseként az emlékkönyvbe fogalaltaknak, amiből kimaradtak a népéletnek ezek a szívderítő értékei. Azon túl, hogy harminchét, a kitelepítésről reálisan szóló oldalt is kiebrudalt belőle az MSZMP Párttörténeti Intézetének általam egyébként tisztelt lektora. — Úgy hallom, most egy német nyelvű daloskönyv vár megjelenésre, s e munkában oroszlán részt vállalt id. Hanák Ottóné Braun Margit, a felesége. — E tekintetben sajnos nem túl rózsásak a kilátások. Pénz nincs. Szponzor sincs. Úgy tűnik, csak valami csoda segíthetné a könyv kiadását, noha ez folytatása a másik kettőnek. Nagy veszteség lenne, ha elmaradna. — Nemrég fölkérte az önkormányzat polgármestere, hogy a Völgységi Füzetek publikációinak terjedelmében írja meg külön is a Németkérhez az ötvenes évek elején csatolt Hard-puszta történetét. — Készen vagyok rá, idő se kellene sok, hiszen Hard, Németkér része emberemlékézet óta és volt abban nem kevés abszurditás, hogy Fejér megyéhez tartozott. Ám a fölkérés óta mélységes a csönd. — De azért dolgozik. Hűséges és mindig készséges segítői, a könyvtárosok, levéltárosok árulták el nekem, hogy családregényt is ír. S ami ok a gratulációra: első díjat nyert 1991. őszén a Magyar Tudományos Akadémiának egy pályázatán „Németkér a gyorsuló időben" című falurajzával. Ismereteim szerint 104 pályázó volt és az első öt közül lett elsődíjas. — Köszönöm a gratulációt már csak azért is, mert itt helyben ez nem sok embernek jutott eszébe a szűkebben vett fegyvertársakon kívül. Részben ez adta a lökést annak megírásához, ami tavaly novemberben született „A falusi értelmiség pusztulása és feltámasztásának igénye 1948-1991" címmel. Ez utóbbi az MTA Szociológiai Kutatóintézetétől a televízióhoz került és szó van arról, hogy Németkér egyik színhelye lesz annak a tervezett dokumentum filmnek, ami a tárgyban készül. Különben, csakugyan írom feleségem családjának, a Braun családnak a történetét és azt tervezem, ha időm és egészségem engedi, a cseh származású, kalocsai Haná- kok krónikáját is megörökítem. — Ha irigy természetű lennék, irigyelném a munkakedvét, töretlennek látszó optimizmusát, életvidámságát. Irigység híján, csodálom. — Pedig nincs mit. Szolgálatra szegődtem a kalocsai érsekség tanítóképzőjében, ahol 1944-ben kaptam diplomát. Ott oltották belém, hogy szolgálni hűségesen kell, dolgozni csak jól érdemes. Igyekeztem, igyekezem. Nem az én dolgom eldönteni, milyen osztályzatot érdemiek. Néprajzos, helytörténész vállalkozásom pénzt egyébként nem hozott, csak vitt. így is megéri. — Részemről, csillagos ötös. De nem bánnám, ha hozzásegítene pályaképének alaposabb ismeretéhez. S mivel a női kíváncsiságtól se vagyok ment: hogyan talált rá a kalocsai fiú a németkéri Braun Margitra? — ö is járt ott iskolába Kalocsán, csakhogy ő pénzügyi, közigazgatási, adminisztrációs ismereteket tanult a Miasszonyunkról Elnevezett Szegény Iskolanővérek iskolájában. Nekem tanítóként első, máig gyönyörű emlékű állomáshelyem a Cserhát gyöngyszemeként ismert Hollókő volt. Később kerültem. Alapra, Hantosra, Sárbogárdra, Paksra és szereztem magyar, történelem, és pedagógia szakos diplomát. A házasságunk? Addig írtam a leveleket, szerelmes verseket, hogy a bátyám „beleunt" a levelező udvarlásba, megijesztett, hogy ha én nem, szégyenszemre ő jön el Németkérre megkérni Braun Margit kezét. Ezt ugye nem lehetett hagyni. Ösz- szeházasodtunk nem gondolva a viharteli idővel, pedig ifjú férjként felíratott az én egyáltalán nem német hangzású nevem is a kitelepítendők listájára. Sikerült itthon maradnunk. Ez is része lesz, időben a megfelelő helyen a Braun család történetének. Az sem sejtet keveset, hogy Németkérre csak 1960-ban költöztünk haza, majd építettük föl ezt a házat, amiben öregségünkre élünk, a feleségem nagyapjának a télként. Két felnőtt fiam közül Ottó, az elsőszülött lett csak pedagógus. — Tanár úr, köszönöm, hogy találkoztunk. Ha nem lenne szerkesztési elv, hogy „úgy jó a beszélgetés, ha rövid" hosszan lenne még miről beszélgethetni. Ezért búcsúzom azzal, hogy a jövőben legyen sok okunk és hozzá alkalmunk is a folytatásra! László Ibolya PHARE-felmérés Tolna megyében A csoport tagjai Tolna megye térképét tanulmányozzák. Jobbról: Desmond Searle Az elmúlt hetekben egy angol szakemberekből álló csoport megyénk idegenforgalmi helyzetét mérte fel a PHARE-alapítvány keretében (mint tudjuk ez az Európai Közösség által létrehozott szervezet a ’Vállalkozások fejlesztésének lehetőségeit vizsgálja, segíti Magyarországon és Lengyelországban). Egy angliai nagyvállalat, a SIMON Environmental megbízásából jöttek ide, mint a Shankland Cox Ltd munkatársai. A feladatuk az volt, hogy mérjék fél a megyét turisztikai szempontból, elsősorban azt megfigyelve, hogy mely lehetőségek kelthetik fel a külföldi turisták figyelmét. A kis- és középvállalkozások keretében megvalósítható lehetőségeket vuzsgálták. Ezeket részletesen elemzik majd pénzügyi és gazdasági szempontból, és így kiderülhet, hogyan lehet piacot teremteni Tolna megye idegenforgalmának, és hogyan lehet a szolgáltatásokat fejleszteni. A csoport munkatársai különböző szakmák képviselőiből kerültek ki. Értenek a piacfejlesztéshez, turizmustervezéshez, gazdasági tervezéshez stb. Építészt is hoztak magukkal. A kutatómunka során szerzett benyomásairól, véleményéről a csoport vezetője, Desmond Searle nyilatkozik. — Searle úr, mint említette, ön először jár Magyarországon, tehát megyénket, fogalmazzunk így, elfogulatlanul szemlélhette. — Nos, Tolna megye turisztikai szempontból nem kiemelkedő terület, de okos, átgondolt fejlesztésével nagyon szép eredményeket lehet elérni. Ä nyugati turisták szokásait, és érdeklődését figyelembe véve az a véleményem, hogy elsősorban körutazásokra lenne igény, a nagyvárosok lakóinak kellemes változatosságot jelentenének a barátságos kis falvak, a szép táj. A következő lehetőség a termálfürdőkben rejlik. De mindkét fent említett esetben fejleszteni kell az infrastruktúrát ahhoz, hogy az európai normákat elérjék. Véleményem szerint a leendő tursiták autóval érkeznek majd, tehát bevásárlási és szálláslehetőséget kell nekik teremteni. Van még valami, ami azt hiszem nagyon sokat jelentene, és eddig kevéssé volt kihasználva. Ezek a csodálatos erdők. Ge- mencre és Gyulajra gondolok. Ezek túlságosan el vannak zárva a nagyközönség elől. Olyan vadasparkokat kellene kialakítani, ahol a turisták életközeiben lehetnének az állatokkal, a természettel. Nem szabadna megengedni, hogy csak a vadászatnak legyenek alárendelve ezek a részek. Meg kell találni a vadászok és természetkedvelők között a kompromisszumot. Talán kevesen tudják, de nemcsak a nagyvadak, a madarak is sok érdeklődőt vonzanak, a horgászokról nem is beszélve. — Ön szerint hogyan kell hozzákezdenie egy vállalkozáshoz annak, aki kedvet és erőt érez hozzá? — A marketing három alaplépése a következő: először felmérem, mi az, amim van. Azután lépéseket teszek ennek az igények szerinti fejlesztésére. Végül a harmadik, talán legfontosabb: a reklám. — Személyes benyomásai? — Ezt a megyét leginkább a „kedvesen egyszerű"' jelzővel illetném. Tetszeni fog a leendő turistáknak, mert szép, keresetlen, nincs benne semmi „művi". Az emberek barátságosak, a borok pedig kitűnőek. Azt hiszem, siekereket érhetnek el a turizmus élénkítésében, ha átgondoltan és kiatartóan dolgoznak, és szükség lenne egy kis szemléletváltásra is, jobban kell igazodni a piac igényeihez. A csoport otthon, Angliában írja majd meg jelentését megyénk idegenforgalmának fejlesztési lehetőségeiről. Korrekt, minden engedékenységet nélkülöző munka lesz. A cél az, hogy segítsenek, és ha kell, ennek érdekében a kritikát sem hallgatják el. Utolsó gondolatként Searle úr azt mondta: a turizmus a gazdaság fontos része, vezető ágazatnak azonban sosem tekinthetjük. Nem árt ezt is figyelembe vennünk. Venter - Ótós
