Tolnai Népújság, 1992. január (3. évfolyam, 2-26. szám)

1992-01-03 / 2. szám

MEZŐGAZDASÁGUNK EGY NEHÉZ ÉV UTÁN (3.oldal) Mai számunkban BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. JANUAR 3. PENTEK ARA: 9,60 FORINT T^st — n — w III. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Elkelt a gyomai „Kner" Gyomaendrődön az év első munkanapján, csütör­tökön munkásgyűlésen mu­tatkoztak be a Kner Nyomda új tulajdonosai, akik az ere­deti kikiáltási árnál 150 szá­zalékkal nagyobb összegért vették meg az ország talán leghíresebb könyvnyomtató üzemét (a vásárlási árat üz­leti titokként kezelve nem közölték a sajtó képviselői­vel a gyűlés előtti tájékozta­tón). A „Láng”, a „Sorger-Ko- lon” és a „Viktória” könyvki­adóknál tevékenykedő nyolc kiadói üzletember magánszemélyként együtt pályázott a gyomai Kner Nyomdáért, amelyet egye­düli pályázóként meg is sze­reztek. A „Gyomai Kner Nyomda Kft” részvényeiből harmincnyolc dolgozó is vá­sárolt. Ismét csúcs- forgalom a határokon Péntektől ismét csúcsfor­galom lesz a határállomá­sokon, miután visszatérnek a nyugat-európai orszá­gokba főként a török és a jugoszláv vendégmunká­sok. Mintegy 300-400 ezer tranzitutassal számolnak. Félmillió forint támogatás szabadulok részére Hatvanöt börtönből sza­baduló személy - összesen 475 ezer forint támogatást - kapott az év utolsó napjai­ban „A szabadságvesztés­ből szabadultak társadalmi beilleszkedését támogató” alapítványtól. A Bünte­tés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által szer­vezett alapítvány kuratóriu­mának tájékoztatása szerint decemberben 105 segély­kérőimet bíráltak el. Az ala­pítvány - a rendelkezésre álló viszonylag szerény pénzügyi lehetőségéből - a legrászorultabbaknak 5, il­letve 10 ezer forint segélyt adott. A kuratórium tagjai­nak tapasztalatai szerint a börtönökből szabadulok kö­zött egyre több a hajlékta­lan, a teljes létbizonytalan­ságba kerülő személy. Az alapítvány a segélyeken túl 100 ezer forintot utalt át a Magyar Evangéliumi Bör­tönmissziónak, amely szer­vezet a keresztény hit alap­ján segít a börtönökben. Mit váínik az új évtől? A vállalatvezetők óvatosan optimisták A megye három termelőüze­mében tettük fel a kérdést: Mik a tervek, a remények és a lehe­tőségek az új esztendőben? Szekszárdi Húsipari Vállalat, Waffenschmidt János igazgató: Tavaly csak részben váltak va­lóra a célkitűzéseink. A nagy keleti piac - a volt szocialista országok, elsősorban a Szovje- túnió - a közismert események miatt instabillá és megbízhatat­lanná vált, és nagyon beszű­kült. Az idén megpróbálunk visszaszerezni belőle amennyit csak lehet. (Folytatás a 2.oldalon) Megvonják a külföldiek tartózkodási engedélyét A rendőrség a jövőben csak nagyon kivételes esetben ad ki külföldieknek tartózkodási en­gedélyt, illetve engedélyezi a tartózkodás meghosszabbítá­sát - közölte csütörtökön Suha György rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy becslések szerint mintegy 40-50 ezren tar­tózkodnak engedély nélkül Ma­gyarországon. Indoklásul elmondta, hogy a kivándorló orosz zsidók ellen elkövetett terrormerénylet után fokozottan ellenőrizték a ha­zánkban tartózkodó külföldi ál­lampolgárokat. Ennek során ki­derült, hogy sok százan hamis papírral, illetve lejárt engedél­lyel tartózkodnak nálunk, s jó- néhányuk ellen eljárás is folyik különféle bűncselekmények el­követése miatt. Az ellenőrzés során még egy külföldi kft. ügy­vezető igazgatója is a horogra akadt, aki éppen a Váci utcá­ban váltott valutát. Néhány nap alatt 350 külföldi ellen kellett el­járást lefolytatni. A szóvivő elmondta, hogy az engedély nélkül hazánkban tar­tózkodó külföldieket egy Kere- pestarcsán kialakított táborban gyűjtik össze, ahonnan a hatá­rig viszik őket, hogy bizonyosak legyenek távozásukban. A ki­utasított külföldiek egy része a napokban egyébként fellázadt a táborban, s ezért a Rendőri Ez­redet kellett kivezényelni a rend helyreállítása érdekében. Orosz áremelés Az egykori Szovjetunió terü­letének legnagyobb részén csü­törtöktől csaknem minden ter­mék az eddigiek többszörösébe kerül, miután érvénybe lépett az oroszországi árfelszabadí­tás. A legalapvetőbb árucikkek kivételével ezentúl - 74 év óta először - a piac szabályozza az árakat, s ez a várakozások sze­rint több száz százalékos azonnali áremelkedéseket je- lent az egykori unió 290 millió lakosa közül csaknem 210 mil­lió számára. (Folytatás a 2. oldalon) Kemény tél tombol a Közel-Keleten Szokatlanul kemény tél bé­nítja meg az életet a közel-ke­leti térség több pontján. Csütör­tökre Izraelben és Jordániában a hó tette lehetetlenné a közler kedést, Egyiptom északi ten­gerpartján viszont a viharos esők árasztották el több város utcáit. Szerda este óta folyama­tosan esik a hó Izraelben. Északon Nazarét városát, kö­zepén Jeruzsálem egyes külte­rületeit teljesen elzárta a külvi­lágtól a havazás, s az országu­tak nagy részét is használhatat­lanná tette. Jeruzsálemben az iskolák zárva maradtak, a rendőrség a magánautók használatának mellőzését kérte a lakosságtól. (Folytatás a 2. oldalon) Grúz ellenzéki hatalomátvétel Grúziában az ellenzék át­vette a hatalmat. Egy katonai tanács, élén Tengiz Szigua volt kormányfővel éjszakai kijárási tilalmat vezetett be a főváros­ban, s egyben 24 órát adott a másfél hete a parlament épüle­tében magát elbarrikádozott Zviad Gamszahurdia elnöknek a megadásra. A grúz ellenzék­nek a helyi tévében csütörtökön elhangzott nyilatkozatát a Reu­ter és az AFP hírügynökség is­mertette. A grúz fegyveres ellenzékiek megpróbálják elszigetelni a par­lament épületét, s lezárják az oda vezető utakat. Az AFP sze­rint csütörtökön a harcok he­vessége valamelvest csökkent. Tbiliszi híresztelések szerint Gamszahurdia agyonlövetett több környezetéhez tartozó, s őt bíráló személyt. Köztük van állítólag Nodar Feorgadze volt védelmi miniszterhelyettes, és a Szabad Grúzia Kerekasztal kormányzati tömörülés egyik parlamenti képviselője, Dzse- mal Koletiani. A hírt más for­rásból nem erősítették meg. Tbiliszi hivatalos forrás sze­rint a grúz polgárháború eddig 58 emberéletet követelt, a se­besültek száma pedig megha­ladja a 340-et. Egyes becslések szerint az áldozatok száma en­nél magasabb. Új útlevél kiadása, illetve cseréje A kormány 1991. december 19-i ülésén elfogadta az útlevél ügyekben eljáró szervekről szóló rendeletet. Tekintettel arra, hogy jogszabály kihirdeté­sére még nem került sor, az abban foglaltakról az alábbiakat közöli BM: A rendelet hatálya a magán- útlevélre és a hajós útlevélre terjed ki. Ezen utiokmány iránti igény (kérelem) a Belügymi­nisztérium Adatfeldolgozó Hiva­talán kívül (Budapest, VI., And- rássy u. 93) az államigazgatási eljárás általános szabályai sze­rint az igénylő (kérelmező) ál­landó vagy ideiglenes lakóhelye (tartózkodási helye) szerint ille­tékes jegyzőnél, közjegyzőnél előterjeszthető. Az igény benyújtására a je­lenleg használatban lévő útle­véligénylő lapon kerülhet sor, és ahhoz a megfelelő mellékle­teket kell csatolni. . '■ L ' ■■ i A földvári oldalon ... a többi között olvashat­nak a város címere körül kia­lakult vitáról. Elöljáróban csak annyit: címer nincs, ha­rag annál inkább. „Kagyló­gyöngye" elnevezéssel pá­lyázatot írtak ki tollforgató és fotós fiataloknak. A nyerte­sek közül azoknak a munká­ját mutatjuk be, akik a híres lakatosdinasztia, a Debulay család történetét dolgozták fel. Bemutatjuk Deák Árpá­dot, az önkormányzat tagját, aki bízik benne, hogy Föld­vár idegenforgalmi szerepe nőhet, ám a gazdaság mai állása alapján úgy látja: még nem oszlanak a fellegek. Átlestünk a Fejér megyei Előszállásra is, ahol megtud­tuk, hogy „kurucok" őrzik a pénzt. Minderről bővebben a Du- naföldvári magazinban, a 13. oldalon. ___________________________ R észvénytársasággá alakították át a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátot Az Állami Vagyonügynök­ség jóváhagyásával január elsejével 100 százalékos ál­lami tulajdonú, egyszemélyes részvénytársasággá alakult a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát. Dr. Papócsi László vezérigazgató az MTI munka­társának elmondotta, hogy az új szervezeti formában fel­gyorsul a gazdaság privatizá­ciója, az rt. irányításával kor­látolt felelősségű társaságo­kat, a külső befektetők szá­mára vonzó vegyestulajdonú társaságokat alakítanak. A gazdaság állami jellege azonban stratégiai fontos­sága miatt továbbra is meg­marad. Állami tulajdonban maradnak a földek, a védel­met érdemlő arab ménes és az olyan különleges értéket képviselő építmények, mint például a kastély, a ménes­udvar, és a csikótelep. Nem idegenítik el a növény- termesztési és a baromfite­nyésztési ágazatot sem. Az élelmiszeriparban és a keres­kedelemben viszont lehetővé válik - állami tulajdonú több­séggel - a vegyesvállalatok kialakítása, az ipari szolgálta­tási ágazatban pedig minden korlátozás nélkül privatizál­hatnak. Az átalakulást követően is mintegy hatvan százalékos ál­lami tulajdonú lesz a bábolnai részvénytársaság. Felújítják a MÍG 21-eseket Várhatóan mintegy 15-20 MÍG 21-es vadászgép elektro­mos rendszerét újítják fel abból az 1,1 milliárd forintból, amelyet pótlólagosan szavazott meg az Országgyűlés a honvédelmi költségvetés javára. Az MTI érdeklődésére a Honvédelmi Minisztériumban arra hívták fel a figyelmet, hogy a Magyar Honvédség által használt MIG-ekben jelenleg mintegy 25 éve kifejlesztett, ma már meglehetősen elavult be­rendezések működnek. Az Or­szággyűlés által kifejezetten a felújításra jóváhagyott pénzből tervezik a vadászgépek elek­tronikájának kicserélését. Ily módon korszerű eszközöket le­het majd beépíteni annak érde­kében, hogy a pilóták könnyeb­ben azonosíthassanak más gé­peket, a különböző manővere­ket gyorsabban hajthassák végre. Hírek szerint folynak a szük­séges tárgyalások. Jugoszláviában ma délben életbe lép a 15. tűzszünet Péntek délben lép életbe a sorrendben 15. tűzszünet Ju­goszláviában. Ezt Alija Izetbe­govic, Bosznia-Hercegovina el­nöke jelentette be Szarajevó­ban, miután tárgyalt Cyrus Vance-szel, az ENSZ-főtitkár különmegbízottjával. A legú­jabb tűzszüneti megállapodás­ról a szövetségi és a horvát hadsereg képviselői folytattak megbeszélést a boszniai fővá­rosban. A szarajevói sajtóértekezle­ten Cyrus Vance annak a meg­győződésének adott hangot, hogy Boszniában sikerül elke­rülni a polgárháborút. A Vance-terv értelmében, ame­lyet minden szemben álló fél el­fogadott, mintegy tízezer kéksi­sakost telepítenének a válság- övezetekbe. Milosevic szerb el­nök és a szövetségi vezérkar legnagyobb eredménye, hogy beleegyezett minden katonai és félkatonai egység kivonásába Horvátországból, míg Zágráb ráállt arra, hogy a békeerők a frontvonalakon helyezkedjenek el. Jól értesült horvát körökből származó információk szerint még sohasem került ennyire elérhető közelségbe a tartós fegyvernyugvás. Csütörtökön 26 horvát város­ban volt légiriadó, a szövetségi légierő gépei Zárát, Daruvárt és Sziszeket bombázták. Zára ki­kötővárost négy alkalommal támadták a levegőből, két sze­mély megsebesült, a város la­kosai már a harmadik napot töl­tötték az óvóhelyeken. Á bom­bázások hatalmas anyagi káro­kat okoztak Daruvár központjá­ban. Eszéken öt újabb sebesül­tet vettek fel a városi kórházba. A harcok kezdete óta a szlavón főváros körzetében összesen 633 személy vesztette életét, több mint 3600-an sebesültek meg. Az utóbbi napok legsúlyo­sabb összecsapásainak színhe­lyén, Károlyvárosban, fegyver­nyugvás volt délig, ekkor azon­ban a szövetségi erők ismét el­kezdték aknavetőkkel lőni a vá­rost.

Next

/
Oldalképek
Tartalom