Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-09 / 263. szám
10 ^NÉPÚJSÁG 1991. november 9. Száz esztendeje született Gádor István emlékezete Picasso és Henri Moore ihlette Ha élne, most lenne száz éves Gádor István kétszeres Kossuth-díjas szobrász és keramikus, a modern magyar kerámia megteremtője. Színes, a különféle stílushatásokra fogékony, széles skálán mozgó egyéniség, örök kereső volt. Művészetében nem ismert megállást, haláláig az újat, a korszerűt kereste. 1891. november 11 -én született a Pest megyei Kókán. Érdeklődése már ifjúkorában a művészet felé fordult. Szobrásznak indult, Maróti Géza, Teles Ede és Loránfi Antal tanítványa volt. Az Osztrák - Magyar Monarchia utolsó évtizedében tanulmányútja a monarchia fővárosa, Bécs felé vezetett. Itt azonban az akadémia helyett az új törekvések egyik európai központja, a Wiener Werstátte kiállítása ragadta meg fantáziáját, és adta meg számára az egész további életét meghatározó lökést. A Wiener Werkstätte művészei a korszerű iparművészet megteremtésén fáradoztak. Gádor István eredményeik láttán végérvényesen a kerámia mellett kötött ki, amely azidőben Magyarországon egyet jelentett az éhen- halással. 1914-ben, az első világháború kitörésének évében mutatkozott be a műcsarnok kiállításán egy mázas, akkor még barokkosán mintázott kerámiafigurával. Az első világháború éveit szorgos kísérletezésekkel töltötte, a különféle máztechnikákat tanulmányozta, 1919 után baloldali nézetei miatt emigrálnia kellett. Bécsbe indult, ahol nagy szerencse érte, a Wiener Werstátte tagjai közé választotta. A műhely bukása után hazatért. Nagy nyomorban kísérletezett tovább, célját, a modern magyar kerámia megteremtését fel nem adva. A művészeti élet a vesztett háború után pangott. Egyedül az Iparművészeti Társulat küzdött a művészek érdekeiért tárlatain és karácsonyi vásárain. A fellendülés a húszas évek második felében indult meg lassan a Kozma Lajos belsőépítész köré csoportosult művészek stílusmozgalmával, akik a magyar díszítménykincsből kiindulva, a Bauhaus eredményeit felhasználva igyekeztek új stílust teremteni. Ez a mozgalom egész iparművészeti életünket áthatotta egészen az ötvenes évekig. Legfőbb kerámikus képviselője Kovács Margit volt. Gádor István nem csatlakozott ugyan a csoporthoz, de később célkitűzéseit a maga módján beolvasztotta stílusába, mely ekkor is sajátosan egyéni volt. Egyedül ő készített konstruktív avantgárd kerámiákat, őskori afrikai művészeti emlékeket idéző figurákkal, egymásba- szerkesztett állatfigurákkal, élénkszínű mázakkal. A huszas évek vége felé érdeklődése a magyar népművészet felé fordult. A magyar népi hagyomány ornamentum- és formakincsét és a falusi élet jellegzetes alakjait fogalmazta át sok humorral és nagy, dekoratív fantáziával. A különféle népi fazekastechnikákat, például az írókázást is alkalmazta díszedényein és figuráin. A magyar népéletből vett megfigyeléseit csempeképein és figuráin hasznosította. (Falusi lakodalom, Noé bárkája.) Első korszakának összefoglalása az 1935-ben mintázott Debreceni vásár. Jellegzetes falusi alakjai, edényei hazai és külföldi kiállításokon sikerrel szerepeltek. Közben kísérletezett a különféle mázakkal és technikákkal, melyek 1945 után hozták meg számára a nagy sikert. Az Iparművészeti Főiskola tanára lett. 1957-ig kerámikusnemze- dékek sorát vezette be a szakma titkaiba. Az ország újjáépítése során monumentális feladatokra is nyílt módja. A dekoratív kerámia mellett (erkélykorlátok stb.) nagyobb méretű figurákat is alkotott a kor jellemző stílusában. (Sióagárdi lány). Az ötvenes években ő volt az első, aki felfigyelt az új konstruktív külföldi törekvésekre és a mázkonstrukciókra (különféle fémeknek és üvegdaraboknak a mázba való olvasztásával). Picasso, Henri Moore és kortársai ihlették. Új organikus pe- riódásban a természet formáit, köveket, kavicsokat alakított át Kerámia falikép a kerámia formanyelvén. Nagy sikert aratott, és sok követőre lelt erősen átírt, asszimmetrikus női test formájú idoljaival és vázáival 1963-ban a londoni Royal Festival Hallban, 1967-ben pedig a middelheimei biennálén bemutatott anyagával,. Élete utolsó évtizedében műveit Siklósnak ajándékozta, ahol a Várban nyílt meg múzeum 1984-ben, halála évében. Brestyánszky Ilona Sárándi József: A mester és remeke A remekmű megtagadja mesterét, mert a mester változik, miközben a remekmű az marad: ami. A mester is megtagadja remekét, egy készülő másik kedvéért természetesen. Régi és új bár egymásra is ... de a fogandó jövendőre igazán féltékenyek. A jövendőt pedig a bosszú szüli. A folyamat bővítetten újratermelődik, mester és remeke végezetéig. Utassy József: Nagy kék szemeidet örökre lehunytad Nagy kék szemeidet örökre lehúnytad: halott az én drága kicsi fiam, halott. Engemet már, hidd el, a halál is úntat. Élek, amíg élek. Ha kell, hát meghalok. Eleddig én apám sírkeresztje voltam, veled most jövőmet temetem el végleg. Kell az Istennek egy ember, aki árván, őszen, kiraboltan: a Napba néz érted. A kolozsvári zeneakadémiától a Metropolitan színpadáig A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet kortárs román és romániai magyar szerzőket bemutató, Camerata Transsyl- vanica című hangversenye alkalmából a közelmúltban négytagú kolozsvári delegáció járt a kecskeméti intézetben. Az est egyik szerzőjével, Terényi Edével és Alexandru Farkas rektorral beszélgettünk, akik a többi között elmondták: a kolozsvári zeneakadémia az utóbbi másfél évben a szakma hazai képviseletében elsőként lépett kapcsolatba a magyarországi társ- intézményekkel és a nemzetközi zenei élettel. T.E.: - Az én feladatom a hídverés és a hídépítés. Nemzetközi kapcsolataink rendezése, legrövidebb idő alatti kibontakoztatása intézményünk vezetésének is szívügye. Persze 35 éves elmaradást igen nehéz behozni egy-két év alatt. Eddigi eredményeink mögött az ügy néhány lelkes híve áll. Többek között Kröber Tiva- darné, aki a Művelődési és Közoktatási Minisztérium képviselőjeként igyekszik megadni minden segítséget. Nagyon sokat jelent számunkra, hogy most személyesen is megismerkedhetünk a nagy zenepedagógus szellemi otthonának sokrétű kulturális tevékenységével, számunkra is tanulságos továbbképzési rendszerével. Kamaraegyüttesek, előadók cseréjével és az ösztöndíjrendszer kiépítésével mindenképpen szeretnénk szorosabbra fűzni kapcsolatainkat. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolával és a soproni konzervatórium igazgatójával is tárgyalásokat folytatunk az együttműködés lehetőségeiről. A francia, a német és az angol zenei élet képviselői ugyancsak tudnak rólunk, közreműködésükkel néhány akciót tervezünk a közeljövőben.- Ezekkel összefüggésben több országos kezdeményezés kötődik a kolozsvári akadémiához. Melyek ezek? T.E.: - Júliusban több, mint félszáz érdeklődő vett részt a Jeunesses Musicales legelső romániai rendezvényén: a cselló- és klarinét-mesterkurzusokon, amelyeket külföldi vendégtanárok tartottak intézményünkben. Jövő nyáron - július 6-15-ig - akadémiánk rendezi meg az egyébként stuttgarti székhelyű, • nemzetközi Bach- szemináriumot. A rendezvény befejeztével a koncertprogrammal, a János passióval turnéra indulunk.- A romániai szerzők kecskeméti estje abból a szempontból is rendhagyó volt, hogy nemcsak zeneszerzői kötődtek szoros szálakkal az akadémiához, hanem a közönség soraiban is jelen voltak az intézményben végzett (és az intézetben tartózkodó) tanárok. A. F.:-Fantasztikus élmény volt számomra, hogy ebben a körben együtt láthattam egykori növendékeimet. Az elnyomás évtizedei alatt azért harcoltam, hogy tehetségeink ne menjenek külföldre, ne hagyják el hazájukat. Én is azok közé tartozom, akik maradtak, noha számtálan alkalommal elhagyhattam volna az országot. Operaénekesként 1968 óta rendszeresen szerepeltem külföldön, elsősorban Francia- és Olaszországban. De sokakkal együtt mindig hazatértem, hogy megpróbáljam védeni, amit megteremtettünk az iskolánkban, a kultúránkban. Mindezek mellett arra törekedtünk, hogy megismerje a nagyvilág nemzetközi mércével sem lebecsülendő színvonalú munkánk eredményét.- Az iskola milyen körből gyűjti növendékeit, s mekora befolyással rendelkezik a romániai zenei életre? A.F.: - Az ország több mint feléből érkeznek diákok, és diplomásként általában ugyanabba a helységbe vissza is térnek. Ez a terület korántsem határolható le Erdélyre, tanítványaink gyakorlatilag az ország minden táján koncerteznek, dolgoznak. Mint az operatanszék vezetője elmondhatom, három évtizedes tanári pályámon legalább húsz rendkívüli tehetséget készítettem fel a pályára. Közülük élvonalbeli operaénekesként többen énekelnek a világ legnagyobb színpadain, a többi között a Metropoli- tanban. A pálya legifjabb kiválóságai közé tartozik Zsellér Éva, aki a közelmúltban Japánban nyert meg egy rangos nemzetközi versenyt. Kolozsvár végül is méltó helyszíne a legnagyobb karrierek indulásának, hisz nem sok város büszkélkedhet (tanszékünkkel együtt) három operaszínpaddal. Károlyi Júlia „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk” (Arany János) Hiteles és sokrétű Az egyik szemünk sír... ... a másik meg nevet - mondhatnánk a közkeletű szólással következő példáink láttán. Miért? Azért, mert nem akarta ugyan sem a rádióriporter, sem a megkérdezett, sem az újságíró, sem az olvasó, mégis humor rejlik a szövegben. Ha nyelvünk romlására tekintünk, talán elkomorul arcunk, de ha könnyebben vesszük, akkor akár nevethetünk is ezeken a vétségeken. A Szabad Föld szeptember 10-i számában kissé bonyolultan fogalmazott a szerző, amikor azt írta: „... a mezei tolvajok úgy elszemtelenedtek és főleg elszaporodtak, mint tarlón az ürgék, hosszantartó, aszályos tavasz - nyár idején”. Ha most valaki ölébe ereszti az újságot és meg tudja mondani, kik, hogyan és mit csináltak, az már eléggé edzett az elemzéshez. Mit állítanak? A tolvajok olyan szemtelenek és szaporák, akár az ürgék. Az ürge nem szemtelen állat, csak gyűjtöget. Bevallom, fogalmam sincs, miért éppen a tarlón, vagyis azon a földön, amelyről a gabona- termést már levágták, miért éppen itt szaporodtak el? Tavasz- szal ráadásul nem vágnak gabonát, de azt sem értem, miért kell az üres búzamezőn a hosszantartó aszály. A mezőgazdasági hasonlatoknál maradva, nehezen tudom elképzelni a Népszabadság szeptember 7-i számában írtakat: „A kapitalizmus semmit sem hagy megülepedni, mindent állandóan felforgat. Az embereket állandóan kirántják a gyökereikből”. Nehéz eset! Ha az emberek valóban a gyökereikben élnének, akkor talán így lehetne. Valójában csupán elmetszhetik, elszakíthatják gyökereiket, vagy őket gyökereiktől. Kirántani pedig csak a bajból, csávából lehetne őket. Mindez talán azért van - mint ahogy szintén itt írták -, mert „Ezt még ki kell várni, a dolgok egyelőre kialakulatlanok”. Kivárni helyett szebb és magya- rabb a megvárni, de ha a dolgok kialakulatlanok, az már fejtörést okoz. A dolog ahhoz túlságosan általános, hogy ne legyen, folyamatok, fejlemények (persze, inkább egyes számban) elviselik ezt a jelzőt. Azt azonban már eléggé nyakatekert mondanunk, amit szintén itt olvastunk: „A helyzet ma gazda- ságilag-technikailag sokkal jóvátehetetlenebb ...” Kár, hogy nem legjóvátehetetlenebb! Ugyanilyen lehetetlen azt elképzelnünk, amit a Kossuth rádióban hallhattunk szeptember 11-én: A készülékek április óta Budapesten tartózkodnak”. Eddig úgy tudtuk, hogy tartózkodni csak személyek képesek. Azok sem tehetnek meg azonban mindent. Olyat például, amit az egyik kisiparos állított magáról a Magyar Nemzet szeptember 18-i hirdetésében. „Húsz éve működöm. Ilyesmit inkább gépek szoktak tenni, esetleg humorosan tárgyak, mint Petőfi versében, ahol a pohárra mondja, hogy „becsülettel működik” - gondolom, a bortól. Történik azonban a vízzel is egy s más. A Kossuthon október 9-én azt hallhattuk az egyik zseléről, hogy az „vízoldékony és könnyen lemosható”. Tapasztalatom ugyan, hogy a vezetékes vízre ráférne néha, ha feloldanák, de különben nem tudom elképzelni, hogyan lehet ezt a műveletet elvégezni. Arra gyanakszom, talán vízben ol- dódót szerettek volna mondani. Igaz lehet - némi módosítással - e kifejezésre is a szintén itt, de szeptember 11:én elhangzott kijelentés: „Óriási tény, hogy későn kezdtünk el nyelveket tanítani”. A tények egy szállóige szerint „konok dolgok", dp nincs méretük, legföljebb igazságuk. Sajnos, tényleg tanulhatnánk nyelvet, ha mást nem, legalább a magyart... Dr. Töttős Gábor Széchényi és kora Kiállítás ötven éve nem látott anyagból Annak idején, 1905 és 1945 között a Magyar Tudományos Akadémiának volt egy emlékanyagban, kéziratban, dokumentumokban gazdag Széchenyi Múzeuma. Ez a relikviagyűjtemény ötven évig nem volt kiállítva. Most, a legnagyobb magyar születésének kétszázadik évfordulóján az Akadémiától örökölt, a saját és az országban fellelhető más Széchenyi dokumentumokból rendezett kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi István gróf és kora címmel. Jubileumi kiállítás lévén, a bemutató Széchenyi személyére koncentrál, de éppen ezért jelen van a magyar reformkor és a szabadságharc, mint történelmi háttér, és mint a gróf széleskörű tevékenységének, társadalmi, gazdasági kapcsolatainak színtere. Hiteles és sokrétű az a muzeális anyag, amely a Széchényi család előtörténetével, jeles személyiségeivel foglalkozik. Széchényi György és Pál érsekek portréi mellett díszes miseruhák, szértartásedények sorakoznak. S utalnak a rendezők arra, hogy a kiállításnak helyet adó intézmény is a Széchényi családnak köszönheti létét. Ezért is kötötték össze ezt az emlékkiállítást az apa, Széchényi Ferenc tiszteletére kialakított múzeumi emlékteremmel, amelyben a gróf által alapított Nemzeti Kaszinó Könyvtárának anyagából válogatott kötetek töltik meg a beépített szekrények polcait. Itt kaptak helyet a családi relikviák, s a gyermek István gróf 18. század végi kis karosszéke. Személyes tárgyak, ruhák, írószerszámok, a döblingi magány dokumentumai, préselt bőrkötésű naplója emlékeztetnek a gróf tépelődő és mégis aktív személyiségére. A Tudós Társaság, a Nemzeti Casinó alapításának, a Lánchíd építésének, a folyamszabályozásnak, a gőzhajózásnak, a lóversenynek, a városrendező elképzeléseknek emlékei, szellemi és anyagi alkotásai folytatják a sort. Egész teremnyi falat borítanak be a Lánchíd tervrajzai, dokumentumai, az Alagút, a „Csónakda” tervezetei, könyvei, röpiratai, naplójának lapjai idézik az író-politikus Széchenyi gondolatait. Országgyűlési tevékenységének dokumentumai, miniszterségének szellemi emlékei nem kevésbé. Széchenyi a katona, a politi- -kus, az író, a társadalmi reformer, s a döblingi mártír alakja körül felidéződik a kor, amelyben élt, amelyet lázasan formált, amelyben elvbarátokra, segítőkre valós és vélt ellenségekre lelt. A látványos és figyelemre méltó kiállítás, amely jövő év márciusáig látogatható, ajánlható kisdiáknak és egyetemistának, fiatalnak és öregnek, magyarnak és a magyarság iránt érdeklődő közönségnek egyaránt. (kádár)
