Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-09 / 263. szám
V IVJLPIMI, , , 8 NÉPÚJSÁG 1991. november 9. Jövőre új számviteli törvény Nem egy nyelven beszélünk Európával Az MTESZ számviteli tanfolyamán Január elsejétől lép hatályba az új számviteli törvény. Más közgazdasági szabályozó rendszer lesz ez, mely a korábbitól eltér, de végre megfelel a nyugat-európai formának. Az Európához tartozásnak pedig az is egyik alapfeltétele, hogy azonos közgazdasági nyelven beszéljünk. Mindez a számviteli rend új alapokra helyezését jelenti, s az EGK-hoz való közelítés feltétele is egyben. A magyar számviteli rendszer nem volt rossz, de egyes tényezőiben eltért a nyugati szisztémától. Az új rendeleteket végrehajtó módszert most egyfajta kreatív szabadsággal párosították, amit egy találó hasonlattal élve egy szakmai előadó a következőképp jellemzett: a kikötött kecske csak kör alakban képes lelegelni a füvet, a bekerített, ám szabadon engedett, a neki leginkább tetsző időbeosztással és helyen teheti meg mindezt. Tehát előnyt élvez a kreativ alkotókedv a megadott törvényes kereteken belül. Mindez a számviteli munkát végzők munkájának felértékelődéséhez kell, hogy vezessen, ám először nekik is meg kell tanulniuk az új törvény alkalmazásának módját. A szakembergárdát felnőttnek nézik végre, nem szájbarágós a módszer, s a lehetőségek szabadságot is biztosítanak. Mindennek a flottul történő bevezetése csak akkor várható el, ha a szakemberek minél nagyobb számban ismerkednek meg az új lehetőségekkel. Az MTESZ információs és az eligazodásban segítő szakmai tanfolyamokat indított a megyében, melyen elsajátíthatják a törvény alkalmazásának gyakorlati módozatait. Az idei év mérlegzárását követően egyébként minden gazdálkodó egységnek, vállalatnak és vállalkozónak át kell alakítania a hagyományos mérleget az új szisztéma szerintire, ami a kötelező gyakorlással egyenértékű. Azok a szakemberek, akik úgy ítélik meg e munka lényegét, hogy az alkalmazásig még bőven van időnk, bizonyára komoly gondokkal küszködnek majd az év zárásakor. A nagy önállóság egyben komoly fel- készültséget is igényel, hiszen a nemzetközi gyakorlathoz kell igazodnunk, a piacgazdasághoz közelítenünk. A piaci részvétel kódja tulajdonképpen a számvitel, s a tőke becsalogatása is ezen keresztül történhet csak meg. Baranyai Kálmán, az MTESZ megyei titkára elmondta, hogy az oktatási forma merőben új, mert itt a gyakorlatban számos feladatot, mi több házi feladatok sorát kell megoldaniuk a teamekben dolgozó számviteli szakembereknek. Andrási Imréné, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal osztályvezetője évek óta ott van az oktatók között, s mint elmondta, ők maguk is igen komoly felkészítésen jutottak túl ahhoz, hogy oktassanak. A kéthetes bentlakásos fővárosi agytornán a pénzügyminisztérium, a Közgadaságtudományi Egyetem professzorai, valamint a Nemzetközi Számviteli Főiskola szakemberei tanították őket. Takács Sándorné, az új Vállalkozói Központ gazdasági vezetője is a tanfolyam résztvevője, s ő elmondta, a gazdaság szereplőinek általános gondolkodásmódját, régi szokásrendjét kell megváltoztatni. Nekik olyan felkészültnek kell lenniük, hogy képesek legyenek meggyőzni az adott gazdasági szféra vezetőjét igazukról. Respektjüknek ezáltal feltétlenül nőnie kell. Igen sok lehetőség mutatkozik az új számviteli renddel a kreatív munkában - mondta. Az új rend sokmindent a vállalatokra, vállalkozókra bíz, ugyanakkor a tökéletesen valós kép kialakulásának is biztosítéka ez. Az MTESZ október 7- én indította szakmai tanfolyamait, melynek zárásaként vizsgáznak a hallgatók, s erről oklevelet is kapnak, melyet a Pénzügyminisztérium pecsétje hitelesít.-Szabó S.- Fotó : Ótós R. írás közben (A dajka sírja) A haláltánc a középkor groteszk ötlete, a vigyorgó csontváz, mint Holbein metszetein, virgonc léptekkel üget a földi ember után, legyen király vagy kalmár, kerítőnő vagy kardinális. Előtte nem számít földi hatalom, csontcimbalmát csattogtatva vihog gazdagra és szegényre. A középkor felismerte, hogy a halál demokratikus, az égi és földi hierarchia hiábavaló, a császár és a pápa vetélkedése is alkalmi viszály, ami porrá válik a halál közelében. Mária Terézia maga készíttette el bronz szarkofágját s özvegységében előtte töprengett a múlandóságról a bécsi kapucinusok kriptájában. Az élők hiúsága szívesen I gondolkozik díszsírhelyekben, márvány emlékművekben, de ez is fontoskodás, mert a temetőket bizonyos idő elteltével fölszámolják, s rövid úton kilakoltatják azokat, akik életük árán jutottak a sírhelynyi földbirtokhoz. A csatamezők halottait azonosítani sem szokták, ki tudja, hány magyar baKa és munkaszolgálatos maradt örökre az orosz síkságon? S ki tudja, hányán nyugszanak névtelenül, fejfa nélkül magyar földben? Mint az a dajka, akiről Arany írt verset 1851 nyarán, Geszten, a Tisza család birtokán. Nem tudjuk nevét, semmit nem tudunk róla, mert csak egy vers őrzi emlékét, de ez a vers több, mint érc és márvány. Maga a halhatatlanság. Arany az ifjú Tisza Domokos nevelője volt, vagy inkább mentora, verseinek kritikusa és gondozója. Domokos ugyanis nem követte a családi hagyományt, nem akart politikus, államférfi lenni, többre vágyott, költői hajlamait követte, ezért választotta Aranyt mesterének. Az ő kívánságára került Gesztre, jó fél évre, de barátságuk később sem szakadt meg, szegény Domokos tragikusan rövid életének végéig tartott, a tanítványi hűség példájaként. Arany jól érezte magát Geszten, sokat bolyongott a 72 holdas parkban, s a főúri kriptán túl, „külön temetőoldalon” talált a dajka sírjára, ami egyszerű halom volt, rajta „csekély fatörzsök emlékjelül". A halál nem válogat, az élők azonban finy- nyásak, halottaikat is elkülönítik, rang szerint, mert úgy érzik, az úr holtában sem közösködhet a dégoutant néppel. A megkülönböztetés az élőknek szól, akik szívesen kérkednek atya- fiságukkal, azt remélve, hogy dicsőségük fényéből rájuk is esik egy sugár. A többinek csak a temetőoldalon jut hely, mint a geszti dajkának. Sírján tüske virágzik, fű lepi be a csekély fatörzsököt. A halott átlépett egy másik világba, honnan „nem tért meg utazó”, mert Shakespeare ezt is tudta, s Hamlet a sírásókkal tréfálkozva koponyákkal játszik: ez egykor szépen tudott dalolni, az udvaronc volt, a másik ügyvéd, s íme a szegény Yorick, aki „Tréfás, szikrázó elméjű fiú volt”, de vigasznak mégis csak kevés, hogy Nagy Sándor is épp ilyen lett a földben. A halottak, mint Kosztolányi versében, „nem felelnek, úgy felelnek”, az élők azonban helyettük is szólnak, jogot, születési előjogot emlegetnek, egy elmés mondás szerint még a pokolban is, mert az úr ott is úr. Arany bolyong a 72 holdas geszti parkban, a szemtanúk szerint Homéroszt szavalta magányos sétáin, mert csaknem az egészet kívülről tudta, megáll a családi kripta előtt. Majd ide térnek a többiek is. Domokos apja, a gőgös Tisza Lajos, a reformmozgalmak konok ellenlábasa, s még előtte a szegény Domokos, ez a szeráfi lélek, akit korai halál ragadt el a költői halhatatlanság elől egy másik halhatatlanságba. Petőfi nem volt istenhívő, fiát megkeresztel- tetni sem akarta, Arany képzeletében egy rejtelmes creator mundi élt, a titokzatos teremtő, aki mint Madách tragédiájában, elindította a mindenség gépezetét. Túlvilágában ismeretlen a földi hierarchia, s szíve mélyen szeretné jóvátenni a talmi hiúságot. A temetőoldalhoz megy, az egyszerű halomhoz, ami a dajka sírján emelkedik. A pillanat ünnepélyes, elgyönyörködik abban, amit rajta kívül nem láthat senki: Felette a lágy szél suhogva jár, Színes pillangó, beszédes madár. Váratlanul belép a képbe „két úri szép hölgy”. Megkönnyezik „a hű cselédet rideg, puszta sírján”. Ritka vendégek, Arany ezt meg is jegyzi, mert az agg cseléd életében sem tűnt fel senkinek, az uraknak sem, akiket szolgált. „De jaj, szolga csak egy van: az Isten, s uraktól nyüzsög a végtelenség” - sóhajtotta a kései utód, Weöres Sándor. Ezt Arany is tudta, ezért nézte csodálkozva a „két úri szép hölgyet”, akiknek váratlanul eszébe jutott az öreg dajka. Személyesen nem ismerte, de részvéte neki szól s rajta keresztül minden szegénynek. Nem mond imát, nem kéri számára az örök üdvösséget, a geszti temetőszélen a természet gyengéd erőit szólítja: A dajka sírján egyszerű halom. Född el, virágzó tüske, puha pázsit; Dúdolj fölötte lanyha fuvalom, Daloddal édesítsd szunnyadozásit; Mondj szép regéket, sokszavú madár; Színes pillangó, lengj álmainál. Áhitatosan szép sorok, s már nem is arra gondolunk, hogy világirodalmi magaslatokba visznek, mert elmosódik magasság és mélység fogalma, csak a szelíd szeretet marad, az emberi tisztaság, aminek jelzőre sincs szüksége. Ez is a költészet titka, amikor a szavak a lehetséges fölött lebegnek, hogy átéljük a lehetetlent, s egyszerre megszólal a sokszavú madás, színes pillangó repdes az öreg parasztasszony besüppedt sírja fölött, s szívünkbe zárjuk azt, aki rég porlad a föld alatt, nevét sem tudjuk, s csak annyi a dolgunk, hogy meghatódva kérjük mi is: Mondj szép regéket, sokszavú madár... Csányi László De sok pénzt ígérték már érte Kemény tél lesz? A faragott álmok birodalma közötti pihenőpad, a lengyeli- eknek készített minták az utóbbi idő termése.- Én nem vagyok képzőművész, én csak egy fafaragó vagyok, aki a maga örömét is meg kell lelje a munkában, vagy nem ér az egész egy betűt sem. A család készül a nagyvejkei télre, s mint mondták, kell a fa a tűzre is, a faragókés alá is, mert kövérek a madarak és ilyenkor nagy tél készül. Szabó S. Fotó: Ótós R. A nagyvejkei szerpentinen lefelé ereszkedve szembevág az aprószemű őszi permet. Azt mondják, ide még a harangszó is később ér el. A nyugalom, a völgy szépsége adja a hely varázsát. Beréti István takaros kis háza előtt a postást várja. A reggeles műszak csak nemrég szabadította, s az álom fátylát már lelopta arcáról a délelőtti frissesség. Az eresz alatt paprika szárad, az udvari bejáróban kopjafa fogad. A csend birodalmát a házőrzők harsogják tele az idegen elleni veszkődésükben. Innen már semmi pénzért sem költözne el a fafaragó és felesége, legfeljebb ha előre tudnák, Mikor Csíkból elindultam Fasebből serkedt hogy az a bizonyos pénz mennyi...- Az idén nagy télnek nézünk elébe, kövérek a madarak - mondja a feleség, miközben mi már a faragott álmok birodalmát látogatjuk. Lekerül a falról a csodás motívumokkal telifaragott ökörszarv is, ami a fafaragó mester féltett kincse.- Majd egy tél munkája van benne - mondja, s forgatja, simogatja a szemével az egykori szürke marha ferde szaruját. - A párját annak kellett elkészítenem, aki a szarvat hozta nekem. Nevet. Elmeséli, mennyi idegen kérte már tőle, s a német márka sem hatotta meg, pedig de jó pénzt is ígértek érte! Ez nem eladó. A markában megbújó mintáról, faragókéshez szoktatott uj- jairól, az új motívumokról mit is mondana? Beszélnek azok maguktól is, csak a pillantás kell szóra bírja őket, s akinek néma egy alkotás, annak arra szót minek is pazarolni?- Megjártam a megye majd minden faragótáborát, s közel s távol hová menjen az ember ha nem ide? Amit magamtól tudok, az az igazi. Belekaptam én ilyen-olyan stílusokba, de az ember maradjon meg annál, ami magától jön. Belülről. Meg amit a fa diktál. Mondja az, mutatja, csak észre kell venni! Az ősz megengedi lassan a fűtött szobát, s a feleség meséli, a barátok imádják ha a cserépkályhában tűz falja a fahasábokat. Fölkucorodnak szépen sorjában a meleg cserépmintákhoz, s úgy múlatják az időt közösen, beszélgetve. Beszélgetünk mi is, s szóba kerül, az embereknek ma kevés a pénzük örömökre. Mert hiába tetszene is meg egy-egy szobor, faragás, kép vagy netán tükör, mikor ennél kevésbé hív- ságos dolgok ölik a családi pénztárcákat.- Az iparos jelleget nem bírom én a faragásban. Sok megrendelés megbukott már ezen, de képtelen vagyok tucatra faragni mindig és ugyanazt. A táborfákról, a kopjafákról, s a fákról beszélünk. Az élő fát Beréti István sosem szemléli úgy, mint alapanyagot, ő fejszét sosem fogott, s nem is fog élő fára azért, hogy faraghasson. A rönk, a lehullott ágrészlet, a tuskó, ami már nem él, az más. A szakályi táborban készült darabok, a szekszárdi Prométhe- usz-park és a művelődési ház
