Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)

1991-11-07 / 261. szám

2 PÚJSÁG 1991. november 7. Világ­gazdasági hírek Bonn. - A Kelet-európai gaz­dasági süllyedés még nem érte el a mélypontot - közölte ta­nulmányában az Alkalmazott Gazdasági Kutatások Berlini In­tézete. Elsősorban a Szovjetu­nióban, Bulgáriában és Romá­niában kell a gazdasági és tár­sadalmi helyzet erőteljes kiéle­ződésével számolni. A nevezett országok alkotta csoportban 1992-ben a bruttó társadalmi termék - összesítve - újabb 8-10 százalékkal csökkenhet, az inflációs ráta elérheti a 90 százalékot, a munkanélküliek aránya pedig a négy százalékot is túllépheti. Szófia. - Ukrajna mindaddig nem szállít a vele szomszédos Bulgáriának elektromos ener­giát, amíg a balkáni állam fel nem rúgja Moszkvával kötött bartermegállapodását és nem lesz hajlandó az áramért áru­cikkeket szállítani - jelentette ki egy bolgár illetékes. Szófia olyan tartalmú értesítést kapott ukrán energetikai illetékesektől, hogy mindaddig nem szállíta­nak Bulgáriának áramot, amíg az ország termékei meg nem je­lennek az ukrán boltok polcain. Azzal kapcsolatban, hogy Bul­gária az idén már 300 millió dol­lár értékben exportált terméke­ket a Szovjetunióba áramért cserébe, az egyik ukrán illeté­kes kijelentette: más a Szovjet­unió és más Ukrajna. Moszkva. - Az ukrán parla­ment szerdán megszavazta, hogy a köztársaság csatlakoz­zék az új szovjet gazdasági unióhoz, és írja alá a Kreml és a köztársaságok közötti együtt­működés alapelveiről szóló szerződést. A szerződést nyolc másik szovjet köztársaság már aláírta. Bukarest. - A román kor­mány úgy döntött, hogy a lej azonnali hatállyal legyen kon­vertibilis - adta hírül szerdán a román rádió. A döntéssel meg­szűnik a kettős árfolyamrend­szer, amelyben egymás mellett volt érvényben egy, a lejt mes­terségesen túl magas árfolya­mon tartó hivatalos, és egy bankközi piaci ráta. Elemzők szerint a mostani lépés erőtel­jes lépés a reformok mellett. 1956 a történész szemével Köztársaság tér: a forradalom tragikus epizódja Beszélgetés Rainer M. Jánossal (Folytatás az 1. oldalról.) — Igaz, a felkelés megjelö­lés pusztán technikai fogalom, jobban szeretem, ha fegyveres felkelésről beszélünk - mutatott rá Rainer M. János. — A fegy veres felkelés a forradalom és szabadságharc bizonyos sza­kasza, ami egy bizonyos pon ton a tömegmozgalomból, a tömegtüntetésből nő ki. Buda­pesten ez akkor következett be. amikor a hatalmi központ kísér letet tett arra, hogy a tömegde monstrációt fegyveres erőszak kai elnyomja, felszámolja. S ami ezután történt, az már for radalom, abban az értelemben, ami ezeket a mozgalmakat a nagy francia forradalom óta jel­lemzi. Tehát küzdelem az em béri szabadságért, a demokrá­ciáért, a testvériségért, amit ma modern szóval szolidaritásnak nevezünk. — Az iskolában még úgy tanultuk, hogy forradalomnak nevezzük azt a nagy társa­dalmi átalakulást, mely meg­szünteti az addigi termelési viszonyokat és helyettük úja­kat hoz létre... — Úgy van, ez a marxista történelmi materializmus forra­dalomfelfogása, s arról el le­hetne vitatkozni, hogy ez al­kalmazható-e 1956-ra. Én nem ebben az értelemben haszná­lom a forradalom megjelölést, s itt válnak fontossá hozzáren­delő jelzők. Tehát nemzeti és demokratikus forradalomról be­szélhetünk ebben az esetben. A nemzeti függetlenség követe­lése ekkor a semlegességet je­lentette, a demokratikus célki­tűzések pedig az emberi és polgári szabadságjogokat kí­vánták megvalósítani. Tulaj­donképpen még egy jelzőt is il­lene megemlíteni, a szocialisz- tikus tartalmat, ami ugyancsak erőteljesen jelen volt 1956-ban. A munkástanácsokról, a mun­kás-önigazgatásról, a valódi társadalmi tulajdon követelésé­ről, s mint vállalandó hagyo­mányról, az előző rendszer vívmányainak, méghozzá szo­cialista vívmányainak - az in­gyenes orvosi ellátásnak, az ingyenes oktatásnak, a munká­hoz való jognak - a megőrzésé­ről van szó ebben az esetben. — Ez is meghatározó vo­nása volt 1956-nak? — Azt hiszem, hogy nem ez volt a meghatározó vonása, azért említettem mindezt egy kicsit bővebben, mert manap­ság ez a tartalom, hagyomány némileg háttérbe szorul. Na­gyon is természetesen, mert ha üzeneteket keresünk 1956-ból, akkor ez az üzenet a legke­vésbé időszerű manapság ha­zánkban. — A korábban megjelent, 1956-tal foglalkozó könyvek szinte kivétel nélkül azt állít­ják, hogy a forradalom idejé­ben számos jobboldali cso­port tűnt fel, s ezek a szélső­séges erők fokozatosan ma­gukhoz ragadták a kezdemé­nyezést. — Ha a kommunista párt a mérce, akkor nyilvánvalóan sok jobboldali csoport jelent meg, hiszen a kommunista párttól balra senki sem állt. Az összes többi erő - még ha szövetséget is kötött a reformkommunisták­kal - azoktól jobbra állt. Ha tra­dicionális európai politológiai szerkezetben gondolkodunk, akkor azt lehet mondani, hogy megdöbbentően kevés jobbol­dali, szélsőjobboldali csoport je­lent meg a palettán. A forrada­lom rendkívül mérsékelt és hu­mánus volt, noha a fegyveres harc szükségképpen erőszakos folyamat. Ehhez képest, s ah­hoz a zsarnoki rendszerhez ké­pest, ami ellen kitört a forrada­lom, meglepően kevés atrocitás történt. Igazán szélsőjobboldali politikai célkitűzéseket egyetlen politikai erő sem fogalmazott meg. Még Mindszenty József, a Kádár-rendszer által a jobboldal centrumába helyezett bíboros is megdöbbentően „baloldali” célkitűzéseket jelölt meg rádió­beszédében. — Az ön által említett hu­manista forradalommal szemben viszont sokakban ott él a kép a Köztársaság téri lincselésekről... — Az erőszakot, a kilengé­seket és a lincselést a Köztár­saság téren nem lehet elta­gadni, sőt, azt el kell ítélni. Egyet nem lehet: azt tenni, amit a Kádár-rendszer tett. Neveze­tesen ezt az eseményt mintegy kiragadva az összefüggések­ből, a forradalom jellegadó cse­lekményének kikiáltani. Ezt nem lehet. Ez egy tragikus epi­zódja volt a történteknek, s a tragédiát csak egyetlen névvel hadd érzékeltessem. Mező Im­réről van szó, aki a pártappará­tus egyik legjelentősebb szemé­lyiségeként Nagy Imrével ro­konszenvezett. Nem ő tehetett arról, hogy a Köztársaság téri pártházat - máig sem világos okokból - mintegy a forradalmi erőkkel szemben álló katonai központtá alakították. Mező Imre sorsa tragédia, mint ahogy azoké is, akik ott elestek, mind­két oldalon. Egyébként a lincse- léseket követően valamennyi je­lentős politikai erő és személyi­ség elítélte az utcai önbírásko­dást. — Azt is olvashattuk a ko­rábban kiadott könyvekben, hogy az utcákpn embervadá­szat folyt az ÁVO-sok, vagy az annak vélt személyek el­len. — Ez is egy csúsztatás a Kádár-rendszer fegyvertárából. Egy ilyen esetre valpban sor került október 31-én. Ám éppen ekkor, az ezt követő napokon az új karhatalom fellépése sok­kal határozottabb lett, javult a közbiztonság. S azt is le kell szögezni, hogy az a gyűlölethul­lám, ami az ÁVO-val, azaz a sztálini rendszer erőszakszer­vezetével szemben megnyilvá­nult, egyáltalán nem volt vélet­len és alaptalan. Magyarorszá­gon 1949-től 1953-ig gyakorlati­lag egy irracionális, kiszámítha­tatlan terror-rendszer uralko­dott, senki sem lehetett biztos affelől, hogy másnap nem lesz-e célpont. S a forradalomig eltelt három év távolról sem volt elég arra, hogy ezt a fajta nyo­mást feledtesse. S éppen az ÁVO emberei léptek fel fegy­verrel október 23-a után a fegy­vertelen tömegmozgalom ellen. Tulajdonképpen az a csoda, hogy gyakorlatilag nem volt embervadászat, illetve ami volt, az nem öltött nagyobb mérete­ket. Tény, hogy a forradalmi szervek letartóztattak államvé­delmiseket, letartóztattak párt- funkcionáriusokat, úgy jártak el, ahogyan egy tömegmozgalom által legitimált hatolom eljárhat. A tennivaló ilyenkor nagyon egyszerű, preventív, azaz megelőző rendszabályokat kell foganatosítani azokkal szem­ben, akikre nézve alapos a gyanú, hogy fellépnek a forra­dalmi folyamatokkal szemben. — Mindezek azonban nem antidemokratikus rendszabá­lyok? — Antidemokratikus rend­szabályok egy konszolidált de­mokráciában, ahol az eltérő po­litikai vélemény miatt senkit sem szabad őrizetbe venni. 1956 október végén, november elején azonban nem alakult ki konszolidált politikai rendszer, nem is alakulhatott ki, mert erre nem volt idő. — Mennyiben ért egyet az­zal az elmélettel, mely szerint a forradalom a Nagy Imre fémjelezte csoporttal együtt zajlott le, de nem ezen cso­portért. Azaz, a forradalom után nem lehetetlen, hogy Nagy Imre kiszorult volna a hatalomból. — Erre nehéz válaszolni. A koalíciós kormány négy párt képviselőjéből állt, ennek a ve­zetője volt Nagy Imre, aki soha­sem tagadta kommunista mivol­tát. Hogy ezt az ideiglenes kormáhyzást mi váltotta volna fel egy szabad választás után, nos, erre nem lehet egyértelmű feleletet adni. — Lett volna esélye egyál­talán a kommunistáknak, a baloldalnak? — Erre nézve is csak speku­lálni lehet, de azért eljátszha­tunk a gondolattal. Azt gondo­lom, hogy a baloldalnak lett volna esélye, pontosan abból a szerepből adódóan, amit a re­formkommunisták ebben a for­radalomban játszottak. A re­formkommunisták mintegy át­léptek saját árnyékukon, s azo­nosították magukat a nép köve­teléseivel. — Ezt a legegyszerűbb Nagy Imre példájával érzékeltetni, aki ugyan nem nevezhető forra­dalmárnak, sokkal inkább re­formernek. — Nagy Imre nehezen találta meg a helyét a kavargó ese­mények közepette, de egy idő után belátta, hogy semmiféle megbékélésről addig nem lehet szó, amíg a kormányzat nem azonosítja magát a forradalmi célkitűzések egészével. Nem egyik-másik céllal, mert arra hajlottak volna sokan, hanem valamennyivel. — Ennek a lépésnek az eredményeképpen kétségkívül lett volna a kommunista pártel­lenzéki csoportnak olyan erköl­csi tőkéje, mely egy bizonyos politikai szerepet kijelölt volna számára. — Hogy ez a szerep milyen lett volna, természetesen ez a nagy kérdés. Szeri Árpád Fotó: Kispál Mária Hollandiai útinapló (4.) „Ez az élet nem élet” Ez év áprilisában holland ka­tolikus és református egyházi küldöttség járt Szekszárdon. Tapasztalatokat gyűjtött a ke­resztény felekezetek egységtö­rekvéseiről. Nemrég négytagú szekszárdi küldöttség viszo­nozta a látogatást. Az ottani egyházakkal folytatott eszme­cseréken kívül alkalmuk volt ismerkedni az egészségügyi el­látással, a mezőgazdálkodás­sal és a kisemberek életmódjá­val. A biztos megélhetés tudatá­ból táplálkozó nyugalom jel­lemzi nagy általánosságban a holland népet. Ám itt is rést ütött a munkanélküliség, amely leginkább a bevándorlókat sújtja. Ennek a problémának a leküzdése széleskörű társa­dalmi összefogásra serkenti a hollandokat. Néhány órát sike­rült eltölteni egy munkaközve­títő és a munkanélkülieket át­képző és foglalkoztató intéz­ményben. A különféle alapítványokból és állami támogatásból finan­szírozott intézmény napi ven­dégei közül elsőként asztalra könyöklő, szemmel láthatóan unatkozó és az ebédet váró tö­rök férfiakkal találkoztunk. A tö­rök üdvözlésra („Merhabal”) némi kíváncsiság sejlett fel szemünkben, majd az immár 20-25 éve Hollandiában élő, de több hónapja munka nélkül tengődő férfiak úgy vélekedtek, hogy: „Bu hayat hayat degildir” (Ez az élet nem élet). A török férfiak enerváltságával ellentét­ben, asszonyaik és más náci­ókhoz tartozó fiatalok nagy buzgalommal tanultak angolul, mások akvarellfestéssel kísér­leteztek (alapjait egy helybéli festőművész ismerteti meg ve­lük heti 3-3 órában). Megint mások mezőgazdasági munka­eszközök javításával töltik el idejüket: van, aki kerékpárokat szerel össze. Egy csoport az asztalosmesterséggel ismerke­dett, mások pedig golyósirono- kat szerkesztettek egybe. Az intézmény átképzési prog­ramja keretében sok fiatal meg­tanulja a komputerkezelést, van, akit a virágkötészet és a parkrendezés érdekel, s ezek­ről bizonyítványt is szerezhet. A helybéli egyházak is ellátják munkával az intézmény lakóit. A vasárnapi istentiszteletek li­turgiáját sokszorosíttatják ve­lük. A szorgos emberek soron­kívüliséget élveznek a munka- közvetítőknél, előbb jutnak ál­láshoz. A megejtően szép Gelder­land tartomány egyik erdejé­ben, távol az autópályák for­galmától és a városok zajától, egy grófi kastélyban és a csat­lakozó kiszolgáló épületekben mintegy ötszáz főnyi személy zet ápol kb. ugyanennyi testi és szellemi fogyatékost. Az intézet egyévi fenntartási költsége ma­gyar pénzben számolva megha­ladja az egymilliárd forintot. Ez az iszonyúan nagy összeg tar­tományi adókból és jótékony- sági adományokból áll össze. Gyógypedagógusok százai, lel­készek, betegkísérők határta­lan türelemmel gondozzák be­tegeiket. Betegek? - Az érte­lem birtokában levő „egészsé­ges” ember szemében csak­ugyan betegek az intézmény lakói, de - leszámítva a zavart tekintetű, torz mozdulatu embe­rek látványát - a maguk mód- jám elégedet, sorukat nem pa- naszló, egymást nem bántó, a közös foglalkozásokat kedvelő kisebb-nagyobb csoportok szemmelláthatóan megnyugtat­ják a látogatót. A gyerekek magukkal hozhat­ják otthoni kedvenc állataikat, naponta eljátszadozhatnak ve­lük. A szülőknek tetszés szerinti időre lehetővé teszik a bentla­kást, hasonlóan Albert Schwe­itzer afrikai kórházaihoz. A megtekintett hálószobák telis­tele vannak aggatva a gyerekek hozzátartozóinak képeivel. Ér­telmi szintjüknek megfelelően reggeltől késő délutánig foglal­koztatják őket. Az egyik mű­helyben díszgyertyákat önte­Összegyűltek az Expo-igenek, de folytatják az akciót nek, a szomszédban kerékpá­rokat szerelnek össze. Akár­csak a munkanélkülieket át­képző hivatalban, itt is látni tár­sadalmi munkában heti néhány órában idős és fiatal szakikat dolgozni. A múlt évben magyar tánccsoport járt itt, hogy né­hány alapmozdulatra megta­nítsa az érdeklődő fiatalokat. A twello-i keresztény ifjúsági csoportok vezetője elmondta nekünk, hogy ugyanez a tánc­csoport náluk is megfordult, körtáncra tanította meg őket, amit ők már tavaly az évzáró műsorban kamatoztattak is. Az ünnep egyik érdekessége az a földrajzi vetélkedő volt, amely keretében a fiatalok Magyaror­szág térképén „utazva” sok-sok városról, így Szekszárdról is, elmondták ismereteiket. * Szilágyi Mihály (Folytatjuk) Az előzetes jelzések szerint összegyűlt a szükséges aláírás az Expo-népszavazás ügyé­ben, a több mint 20 ezer helyen mintegy 170 ezer aláíró mon­dott véleményt ily módon az Expóról. A Vállalkozók Orszá­gos Szövetségének elnöksége szerdai ülésén állást foglalt ar­ról, hogy felkérik a gyűjtőhelye­ket: haladéktalanul küldjék be az aláírt íveket, ezzel egyidejű­leg azonban folytassák az ak­ciót. A VOSZ a Világkiálítási Fórum többi tagszervezetével egyetemben úgy véli: ez a leg­nyomatékosabb válasz arra a vádra, miszerint a gazdasági szervezetek politikai indokok alapján döntenek a világkiállítás megrendezése mellett, amint ezt a Fidesz és az SZDSZ véli. OLCSÓBB I i az ŰJ KOMI BR]- Változatlan iutocrtck- Kedvezőbb égési tulajdonság- Kisebb koromképzddés Komx=mxcs korom November 1-től művi kiszolgálás esetén 10%9 viszonteladóknak 15% árengedmény. Dorogi ■£. BRIKETT fJMEM

Next

/
Oldalképek
Tartalom