Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-05 / 259. szám
1991. november 5. (tolnaÍ} tüpujsag 5 A Pécsi Szimfonikus Zenekar A Haydn- hangverseny nagysikert aratott Toscanini egyszer úgy nyilatkozott, hogy nincs rossz zenekar, csak rossz karmesterek vannak. Valóban Toscanini kö> zépszerű zenekarokkal is csodát művelt. A Pécsi Szimfonikus Zenekar kitűnő muzsikusokból áll és nemrég még megfogták az Isten lábát is és olyan szuper csodakarmesfprt nyertek meg a maguk számára, mint amilyen Howard Williams. A fiatal angol karmester nemcsak ragyogó muzsikus, varázslatos mester, hanem nyilván jó pedagógus is, aki megváltoztatta az együttes szellemét és a zenekar tagjai nemcsak jobban játszanak, hanem élvezik az együttmuzsikálást. Az így megújult zenekar most sikert sikerre halmoz. Végre most karmesterestül együtt hallhattuk őket Szekszárdon és valósággal a bűvkörükbe kerültünk. A Haydn-művekből összeállított műsorukon először egy fiatalkori szimfóniát játszottak, pontosan a Mester 104 szimfó- nája közöl a 42.-et. Ez a mű nem keltett csodálatot. Egy mű a kísérleti műhelyből, amit úgy szoktak mondani, hogy egy tucatból 12. Dehát a műsorösz- szeállításnak is van dramaturgiája: a fokozás elve. Ezt a művet Martonvásáron, az Észter- háziak házi zenekarának szerzője írta. A műsor csúcspontja a zárószám volt, a 103. a szimfóniák sorában. Közismertebb néven „üstdobpergés” szimfónia. Ezt a művet már egy világraszóló mester írta London számára. A mű hangulatában is diadalmenetre emlékeztet, ahogy Haydn egyéni életében is az volt, a londoni útja. A mélyértelmű bevezetéstől a napsugaras vidám fináléig a tökéletes forma és a ragyogó hangszerelés derűt, optimizmust és ünnepi hangulatot árasztott. A zenekar ezer színben tündökölt, harsány jókedvük alig fért be a Művészetek Háza termébe. A két mű között a C-dúr hegedűversenyt Vass Ágnes játszotta, aki maga is az együttes tagja. A lassú tételt olyan meghitt bensőséggel, olyan átszellemült ragyogással keltette életre, amit szívünkbe zártunk. Húr A költők fesztiválja kapcsán A közlés tisztaságáról A beharangozott, nagy fehér papírfelület csakugyan megtelt aktuális gondolatokkal - tehát a graffittit segítségül hívó bizonyító eljárás célt ért „kor-dokumentummá” állt össze a dunaújvárosi Bartók Béla Művelődési Központban október 25-e és 27-e között. Itt-ott élénk riposztozás ala- kult ki a költészet mai szerepéről, hisz volt olyan vélemény is, hogy mára meglehetősen öncélúvá vált a kortársi poézis. E gondolat jegyében kanyarította oda valaki ezt a kétsorost: „Mert másképp nem lehet kibírni, Azért muszáj verseket írni.” Ám talán ennél is meglepőbb-, hogy előkerült - máig időszerűnek bizonyult - a Bizottság együttes lassan egy évtizede rögzített helyzetelemzése, miszerint: „mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen.” Lényegében a költőkongresszus is ezt a vitatémát járta körül, némi-nemű nemzedéki ellentétekből eredeztethető indulatokkal. A három nap eseményei - kiállításmegnyitói, előadóestjei - sorából kiemelkedik az az összejövetel, amelyen egyesület alakítását határozták el a résztvevők. Ennek értelmében a Fiatal Költők Fesztiváljának Baráti Köre hirdeti meg a pályázatot verskötetek megjelentetésére - föltételeiről október 25-i számunkban adtunk hírt -, s ez a szervezet kérte föl a kuratóriumot is a szakmai értékelésre. -Döntés született arról, hogy a II. Fiatal Költők Fesztiválját Szegeden rendezik meg 1992. októberében. Bár a „Hejettes Szomlyazók” diavetítéses, szintetikus zenével kísért operaelődása sokakban mély nyomot hagyott, mégis a gálaműsor sokrétűsége és színvonalas műsorszámai tehették leginkább emlékezetessé a fesztivált. A Szegedi Balett Stúdió példázat-szerű táncdrámája, Oláh László Olivér zsigerekig ható szavalatai katarzist hoztak, a Vasas Táncegyüttes jelkép-gazdag koreográfiái hasonlóképp elgondolkodtathatták a nézőket (például a Cigány c. műsorszámmal). Az este első felében Lázár Zsigmond és Igricek megkésett utóda: Lányi György Ágoston Béla szólaltatott meg gyimesi dallamokat - szívet szorító ihletettséggel. A második műsorrészben a budapesti Téka együttes népzenei koncertje adott ízelítőt abból a hatalmas kultúrhagyatékból, amely néhány évtizeddel ezelőtt még közkincs volt, ma inkább afféle egzotikumként hat. Mindebből az is kitetszhet: az értékek megbecsülése közös ügy, legalább annyira, mint a mai költészet „társadalmasiasí- tása”. Sűrű programba illeszkedett a „tékások” fesztiválszereplése; péntek este még a fővárosi klubjukban muzsikáltak, szombaton a II. Szlovákaiai Táncháztalálkozó résztvevőiként léptek a dunaszerdahelyi közönség elé, így érkeztek Dunaújvárosba a vasárnapi gálaműsorra. Mindebből szimbolikussá emelkedhet a folyó mindent összekötő képe: tájegységek, műfajok közt teremt kapcsolatot a kultúra is. Lányi György-aki kontrán és dudán játszott - majd egy évtizeddel pörgette vissza az idő kerekét, amikor azt kérdeztem: miként jött létre az a fölvétel Sebő Ferenc Énekelt versek című lemezén, amelyben Sebestyén Márta énekelte Szécsi Margit versét, s ő szájbőgőzött hozzá. — Akkoriban jelent meg az a cigány népzenei album, amely Vígh Rudolf győjtéseiből válogatott. Ő mutatott be a tasakfo- tón is látható Rostás Károlynak, akitől megtanulhattam a szájbőgőzést. Később ezért keresett meg Sebő Feri, hogy felkérjen a közreműködésre. — Azidőtájt mintha még szorosabb kapcsolat jellemezte volna a „népzenei revival” és a kortárs költészet viszonyát; Szécsi Margit, Nagy László, Csoóri Sándor is gyakran voltak vendégei egy-egy táncháznak. — A Téka együttes klubjában - akkor még a budai Várban játszottunk - szintén voltak verses előadóestek, pl. Pálffy Margit szavalta Nagy László verseit -, s szinte rendszeresen fölléptünk a Forrás körrel, illetve azokban az irodalmi ösz- szeállításokban, melyeket Medvigy Endre rendezett az Egyetemi Színpadon. — Immár hagyományosnak mondható, hogy egy-egy költői est kiegészítője a népzene. — Talán a nyelv teszi. Nem tudom, inkább csak sejtem, hogy az az életérzés vagy világlátás, ami a népköltések sajátja, példaértékű lehet a költői alkotásokhoz is. Egy-egy népdalszöveg olyan mély érzéseket fogalmaz meg (tisztán és pontosan), olyan őszintén cseng, hogy a hétköznapi életben az már „föltűnő”. Ebben a velejéig manipulált, agyonragozott világban egyszerűen megérinti az embert ez a hagyomány: ami egyetlen népdalsorban összesűrűsödik, az a mi mindennapos szóhasználatunkkal legalább tíz-tizenöt mondat. Ilyen mértékben távolodtunk el saját tradicionális kultúránktól, így inflálódott a szavak érzelmi-értelmi ereje, eny- nyire fakult meg a nyelvi kifejezés készsége napjainkra. Bankó András TV-napló Tiszazug Kanyargós életútja volt Háy Gyulának. Tanácsköztársasági szereplése után Németországba ment, néhány évre hazatért, részt vett a bécsi munkásfelkelésben, majd 1935-ben a Szovjetunióba emigrált. Innen tért haza, Révaiék egy ideig becsülték, 1951-ben Kossuth-díjat is kapott, de lassan szembekerült a párt irányvonalával, s 1957-ben börtönbe vetették, elsősorban szellemes Kucsera-írásaiért. Közben drámákat írt, változó sikerrel. Az Isten, császár, paraszt 1935-ben joggal keltett feltűnést, legnagyobb sikerét azonban Tiszazug cimű darabja jelentette, amit Párizsban épp úgy játszottak, mint Moszkvában. Most ebből csainált tévéfilmet Mihályfi Imre. Ma azt mondanánk, dokumentumdráma, mert megtörtént esetet dolgoz fel, a nevezetes tiszazugi arzénes históriát, ami valamikor a 30-as években igazi szenzáció volt. Háy a jó riporter buzgalmával ered az események nyomába s azt mondja el, hogyan tették el láb alól férjeiket a tiszazugi asszonyok, némelyik kettőt, hármat is, hogy övék legyen a föld, a jószág. Sötét história, a földéhség, a szerzés drárrtája, Móricz tollára méltó, amiből végül mégsem lesz Móriczhoz méltó dráma. Szereplői egysíkuak, az osztályharc illusztrációi, akiket az elszántság, a közös bűn tart össze, a birtoklás vágyán kívün nincs bennük semmi, sorsuk is bűneiknek megfelelően alakul. Nemzetközi sikerének titka valószínűleg egzotikumában rejlett, a jóltáplált svájci vagy osztrák néző elborzadhatott ennyi gonoszság láttán. A rendező és forgatókönyv-író Mihályfi Imre a tényeket mutatja fel, íme, ide vezethet a birtoklásvágy, az erkölcsi érzék teljes hiánya. Képei drámaiak, filmje, úgy érzem, jobb, mint az eredeti, de annak fogyatékosságait nem tudta feloldani. A szakszervezeti aláírásgyűjtés valahogy nem illeszkedik a tiszazugi eseményekhez, bizonytalan a szerelmes csendőr alakja is, aki végül buzgalmában maga leplezi le méregkeverő szerelmét, s itt is megoldatlan a befejezés, ahogy a valóságból is hiányzottá katarzis, mert az történt, ami várható volt, hogy leleplezik az arzénes asszonyokat. Mihályfi Imre kitűnő szereplőket vonultat fel, s a drámai képek sora arra figyelmeztet, hogy az ember erre is képes. Fidelio Felesleges kertelni: nem tetszett Szinetár Miklós Fideliója. A szándék világos, felvirrad a szabadság napja s a kórus boldogan zengi, hogy csodát művelt a hős szíve. De ez nem olyan népi játék, aminek megfelelő színhely egy alkalmi bódé, a történet bármily együgyü is, ez a szabadulás operája, amelyben a szabadság győz a gonosz zsarnokság felett. A testvér keresi a testvért - énekli Fernando, de arról szó sincs, hogy a nézőtéren békésen üldögéljen egymás mellett Pizarro és áldozata. Florestan, várja jelenését. Az még rendjén lenne, hogy a piactéri nézősereg énekli a végén a szabadság eljövetelét, jelképezve, hogy mindnyájan elnyomottak voltak, de közben magunk is elbizonytalanodunk, mert az első felvonás végén bohóckodó fegyenc jelzi, hogy most következik a második felvonás, ami igazán nem illik a zene magasztosságához, Beethoven is máshol csillogtatja humorát. Szinetár ki akarta tágítani a színpad kereteit; de ez néha nagyon bizonytalan eredményt hozott. Hol Rocco lakásában vagyunk, máskor meg Pizerro hivatalában, ahol néma szolgák állnak vagy adogatnak egymásnak papírokat, ami látványnak kevés, a történetet pedig nem viszi előbbre. Még zavarba ej- tőbb az első felvonás csodálatos kvartettje, amikor a négy szereplő ül a terített asztal előtt, nézik egymást, hangjuk pedig a háttérből hangzik, mintha az ablak alatt énekelnének. Sokan azt mondják, Mozart Don Juan-ja az operák operája, mások a Fideliót tartják annak, nehéz eldönteni, nem is fontos, mert kivételes remekműről van szó. Ez a Fidelio-előadás felesleges formabontásával marad emlékezetes, zeneileg viszont talán csak Klemperer 1948-as budapesti előadásához fogható. Erdélyi Millós vezényelt, s olyan énekeseket hallhattunk, mint Csavlek Etelka, Gregor József, Sólyom-Nagy, Sándor, Gáti István, Gulyás Dénes, Molnár András, Báthori Éva, Mukk József, akik a világ bármely operaszínpadán megállják helyüket. . Csányi László Történetek sztárokról Sylvester Stalonne tudja, hogyan kell karriert csinálni és milliókat keresni. A „Rocky” és „Rambo” megszemélyesítője most a virginiai egyetem színészpalántáinak adja tovább tudását. Sikerreceptje szerint az embernek vakon kell hinnie önmagában és sohasem szabad kételkednie saját képességeiben. A legjobb, ha egy színész már kezdő korában megbarátkozik a depresszióval és a levertség gondolatával, mert ezek egészen bizonyosan elérik majd a siker felé vezető utón. A legfontosabb jótanácsa - amit a többi professzor meglehetősen rossz néven vett - azonban az volt, hogy ha egy szerepet meg akarnak szerezni, akkor minden eszközt vessenek be, még ha kell, hazudjanak is. Enélkül Stalone szerint sohasem lesz belőlük sztár. A 45 éves Liza Minelli titokban eljegyezte magát Koppenhágában a 27 esztendős Billy Stringgel. A szupersztár és zongoristája kéz a kézben andalogtak szerelmesen a dán főváros utcáin. Egy ékszerboltban gyűrűket vettek és a nevüket is belevésették. Az ékszerész azonban nem nagyon dörzsölhette a markát, mert a gyűrűválasztásnál meglehetősen spórolósnak mutatkoztak - csak mintegy 80 ezer forintnyi összeget szántak erre a célra. 30 év óta élnek együtt, 10 évvel ezelőtt hivatalosan is el- jegyezék egymást s most végre a házasságra is sor kerül: Nana Mouskouri igent mond élettársának Andre Chapellenek egy előkelő párizsi anyakönyvi hivatalban. Már a nagy nap pontos dátumát is meghatározták: 1992. január 10. Mally Betaronte, Liza Minenlli és Ray Charles már biztos ott lesz a párizsi Maximban, ahova összesen 300 vendéget várnak. A menyasszonyi ruha kiválasztásánál kissé merésznek bizonyult a sztár, aki bizony már 57 éves. Ugyanis nem másnál, mint a legszélsőségesebbnek tartott párizsi divat- tervezőnél, Jean-Paul Gaulti- ernél rendelte meg, akinek kedvenc vendége a félelmetesnél félelmetesebb „kosztümökben” fellépő rockénekesnő, Nina Hagen. Lynda Carter újból egy ágyba kerül Bobby Ewinggal. Legalábbis új közös tv-soroza- tukban. A most készülő és „Daddy” ideiglenes cím alatt futó regényadaptációban újra házaspárt alakit Patrick Duffy- vel. Á forgatókönyv szerint „Pamela” elhagyja a férjét és három gyermekét. Amióta Madonna februárban elvált Tony Ward fotómo- delltől, vadabbnál vadabb pletykák keringenek róla és állítólagos szexorgiáiról. Úgy tűnik, most talált magának egy állandó partnert, a szintén 33 esztendős Billy Baldwin nevű színészt. Ferenczy-Europress TV-2 előzetes A bel canto mestere: Benjamino Gigli Portréfilm készül korának legszebb hangú és legnépszerűbb olasz tenoristájáról, Benjamino Gigliről. Tavaly volt születésének centenáriuma, s már annak is harmincnégy éve múlt, hogy eltávozott közülünk. Mégis örömmel tölt el bennünket, ha hangja a rádióban nagy ritkán felcsendül. A budapesti Városi Színházban 1934. május 19-én megtartott fellépéséről Tóth Aladár így ír: „Ennek az énekkultúrának legfőbb ereje, hogy kifinomultságában, előkelőségében is frissen, töretlenül lüktet minden ősi, népi erő ... Nála a legtüneményesebb hanghatásokat sem érezzük rafináltnak .. Olyan soknak érzi mindezt, amit szívében érze, hogy hatalmas, gazdag, kincses tenorjának nincs semmi hozzátennivalója, de annál több kifejezni-valója... A legmagasabbat - mondanunk sem kell - Gigli ott éri el, ahol kultúrája összeölelkezik az olasz zenének hasonlóan magas kultúrájával.” S ki is lehetne más a műsor vezetője, mint a fantasztikus mesélő, a csodálatos hangú tanítvány: Carelli Gábor. Milyen élmény volt hallgatni a rádióban színes történeteit a világ legjelentősebb énekeseiről, kollégáiról, pályatársaid, a MET-ről: a New York-i Metropolitan Operaházról! Ezzel a filmmel most régi vágya teljesül. Mesterének, életpályája segítőjének állíthat végre emléket. Hiszen élnek még a személyes ismerősök, barátok, a sikeres élet személyes tanúi. Megszólal a filmben Rina Gigli, a Mester lánya, akihez Carelli Gábort ötvenéves barátság fűzi. De él még Gigli gyermekkori pajtása is, akivel még a templomkórusban együtt énekelt. Az öregúr most kilenc- venhét éves, s teljes szellemi frissességben emlékezik. Kamera elé állnak a nagy ívű pálya ismerősei, s láthatjuk mindazokat a helyszíneket, amelyek ezt a változatos és sikeres életet végigkísérték a szülői háztól a temetőig. Érdekessége még a filmnek az a sok-sok archív hang- és képfelvétel, melyek közül legizgalmasabbnak az első, az 1917-ben felhangzó koncerté ígérkezik. Carelli Gábor pedig nemcsak a műsor kezdeményezője, hanem, mint a helyszínen és rokonok-barátok személyes ismerője, a mesélő és a meséltető: műsorvezető riportere is.