Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-02 / 257. szám
6 PÚJSÁG 1991. november 2. Pénzért ne! A véradás alapja a bizalom Hét végi beszélgetés dr. Liszátz Máriával — Magyarországon erősen megcsappant a véradási kedv. A megyei kórház véradó állomásának vezetője hogyan látja a Tolna megyei helyzetet az állomás adatai alapján? — 1983-ban még 6036 liter vért vettünk le. 1985-ben jött az első markáns csökkenés, azóta folyamatosan csökken a leadott vérmennyiség: tavaly 4416 liter volt. Hozzátartozik a képhez, hogy ezt a vérmennyiséget sokkal több szervező munkával tudtuk elérni. Tavaly augusztusban intézeti vérvételre 230 meghívó ment ki, kiszállásos vérvételre 3510, idén az intézeti 446, tehát kétszer annyi, míg a „kiszállásos” lényegében változatlan. Az utóbbi hónapokban mintha egy ici-pici javulás történt volna, ez adhat nekünk egy kis reményt. — Mit értenek Önök szokásos készlet alatt? — Az a mennyiség, amivel az átlagos beteglétszámot ki tudjuk szolgálni. Kivételes helyzetek persze adódnak - például balesetek - amelyekre szintén fel kell készülnünk. — Mennyi az Önök biztonsági tartaléka? — Biztonsági tartalékot nehéz meghatározni, mert van olyan nap, amikor hatvan palackot adunk ki, és van, amikor csak huszonötöt. Ugyanakkor előfordulhat, hogy egy sikertelenebb véradónapunk van, és csak ötven vagy hetven palack vért veszünk le. A ma reggeli - transzfúzióra alkalmas - készletünk 299 palack. Ebből is látható, hogy mennyire változó ez a szám. Minden vércsoportból adott mennyiségnek kell lennie, de ez csportonként - a gyakoriság függvényében - változó. Előfordul, hogy egy adott vércsoportból többet kell kiadni, és a szükséges mennyiség alá megyünk, de abban a pillanatban gondoskodnunk kell a pótlásról: telefonon illetve táviratilag behívjuk a donorokat, vagy egy másik véradóállomástól kérünk „kölcsön”. — Előfordult-e már, hogy a vérhiány miatt el kellett halasztani egy fontos műtétet, vagy nem tudtak elvégezni egy életmentő operációt? — Sem akut műtétet, sem akut ellátást nem kellett elhalasztani Tolnában, annak ellenére, hogy csökken a véradók száma. Olyan eset előfordul, hogy nem sürgős transzfúziót esetleg - az osztályos orvossal konzultálva - a készlettcsökke- nés miatt elhalasztatunk egy-két nappal, de ez sem gyakori. Ellátási területünkön - a szekszárdi, a bonyhádi és a pincehelyi kórházban - vérhiány miatt nem halt meg ember. — Azonban egyre csökken a véradók száma ... — Problémát jelent még az is, hogy a megjelentek közül egyre több a véradásra alkalmatlan - legalábbis Tolnában. Az elmúlt évben például a véradásra jelentkezettek 13 és fél százaléka alkalmatlan volt a megyében. Ez magas aránynak számít. — Melyek a legfőbb okai az alkalmatlanságnak? — Számos ilyen okot tudnék mondani - mintegy ötven-hat- van körül -, inkább néhányat kiemelnék ezek közül. Sok embert azért kell elutasítanunk, mert magas vagy alacsony a vérnyomása. Mások úgynevezett „vashiányosak”, és vannak, akik igegileg kimerültek. Ez utóbbiak nincsenek ugyan túl sokan, de a az előző évihez képest növekedett az arányuk. — Hogyan döntik el, hogy ki tekinthető idegileg kimerültnek? — Ezt a beszélgetés során állapítjuk meg, ha úgy tetszik „ránézésre". Gyorsan hozzáteszem, hogy itt olyan emberek dolgoznak, akiknek sok tapasztalatuk van. Igaz, az elmúlt két-három évben fele annyi orvossal dolgoztunk, mint amennyire szükség lett volna, de kiszállásos napokon segítettek orvosok a kórház többi osztályáról. Nagyon fontos az orvos és a véradó közötti személyes kapcsolat. Ahogy a donor beszél, elmondja a problémáit, abból sok minden kiderül. Ha ráadásul még laboratóriumi eltérést is kimutatunk nála, akkor biztosan nem tartjuk alkalmasnak. A véradásra való alkalmasságnak ugyanis kettős funkciója van: a beteg és a donor érdekében történik, és ez azonos rangú, tehát ugyanúgy védenünk kell a donort, ahogy a beteget. — Az idegkimerültség önmagában is kizáró ok? — Igen, mert esetükben sokkal gyakoribb a véradás utáni rosszullét. Ennek a véradók megtartása szempontjából is nagy jelentősége van, mert aki kellemetlen emlékképekkel távozik a véradásról, az nem biztos, hogy eljön a következő alkalommal. Ez is része annak az alapelvünknek - és gyakorlatunknak - hogy a véradás során kellemes légkört akarunk teremteni. — Nem szegik kedvét annak, akit „elutasítanak”? — Szó sincs róla, megmondjuk neki, hogy jöjjön vissza később, és vissza fog jönni. Olyan is előfordul, hogy ő maga mondja, hogy fáradt. Nem félünk attól, hogy be akarnak csapni bennünket. És én ezzel úgy vagyok, hogy ha valaki önkéntes véradóként eljön, és be akar csapni, az nem is tartozhat az önkéntes véradók sorába. Ugyanis akkor már nem biztos, hogy a többi kérdésemre őszintén válaszol. — Melyek a legfontosabb okai az Ón megítélése szerint a véradók „fogyásának"? — Mivel a gazdálkodók nyereségérdekeitek, sok helyütt nem szívesen engedik el őket a véradásra. Pedig a Munka Törvénykönyve előírja, hogy „A dolgozó részére átlagkereset jár... véradásra történő rendkívüli berendelés esetén a teljes mulasztott munkaidőre, nem rendkívüli berendelés esetén pedig legfeljebb négy munkaórára, akkor is, ha a vizsgálat eredménye miatt tőle vért nem vettek. A vállalatok az adórendelet miatt hátrányos helyzetbe kerülnek,- ha elengedik a dolgozókat munkaidő alatt, mert ez olyan kiadás, ami le nem dolgozott órára vonatkozik. Éppen ezért a véradó szolgálat a Vöröskereszttel együtt azt kérte, hogy adóalapcsökkentő tényezőként vegyék figyelembe, ha elengedik a dolgozókat. A Parlament fog a kérdéssel foglalkozni, nem tudjuk pontosan, hogy mikor. — Nem kellene inkább „üzleti alapon” megszervezni a véradást: munkaidő után és pénzért? — Pénzért semmiképpen nem, mert megszűnik az önkéntesség, és erkölcsi értékéből veszít a véradás. A pénz ugyanis - mint szokták volt mondani - nagy úr. És hadd tegyem hozzá: kényszer. A donorok esetleg eltitkolnának olyan dolgokat, amit a kivizsgálás során nem tudunk kideríteni, a beteg állapotán pedig rontunk. A térítéses véradás tehát sem a beteg, sem a donor szempontjából nem lenne jó. — Mit nem tudnak Önök kimutatni? , — Nem tudjuk kimutatni a lezajlott vírusfertőzéseket az úgynevezett „ablakperiódusban”, ugyanis az összes vírusinfekció esetében van egy olyan szakasz, amikor még nem jelenik meg az ellenanyag, tehát nem tudjuk kimutatni. Véradásnál kötelezően vizsgálandó a májgyulladás és az AIDS-vírus. — Mekkora az esélye annak ma nálunk, hogy valaki AIDS-szel fertőzött vért kapjon? — Kimutatható laboratóriumi eredmények alapján fertőzőképes vér nem kerülhet felhasználásra. A donornak a vizsgálatokon túlmenően egy önkizáró nyilatkozatot is ki kell töltenie, melyben kijelenti, hogy vére beteg gyógyítására felhasználható-e, vagy sem. — Ki tudhat arról, ha esetleg a véradók között AIDS vírust hordozó van? — Kizárólag az orvos, őt szigorú titoktartás kötelezi. A levett vért ugyanis mindvégig azonosító számokkal kezeljük, a laboránsok sem találkoznak nevekkel. — Ugyanakkor vannak olyan országok, ahol „ára van a vérnek”. — Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy két évtizedes pályafutásom alatt nem volt példa arra, hogy a nálunk levett és itt kivizsgált vér valamilyen fertőzést okozott volna. Egy országos felmérés szerint - melyet hemofiliások körében végeztek - akiknél ki tudták mutatni az AIDS ellenanyagot, azok mind nyugati faktorkészítményt kaptak. Azt hiszem, ez azért jelez valamit. A hazánkban ’86 előtt előállított vérkészítmények felhasználása következtében néhány esetben előfordulhatott - utólagos vizsgálattal kimutatott - fer- tőzöttség, de 1986 óta - amióta véradásnál kötelező az AIDS-vizsgálat elvégzése - ilyenről tudomásunk nincs. Hangyái János A HIT VILÁG A „Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10. Örömhír az élet könyvében Bibliaismereti szabadegyetem Pakson November 4.: Az egyház kincse: az evangélium. Előadó: Sólyom Károly nyugalmazott evangélikus lelkész, Paks. November 11.: A Messiás várása. Előadó: Izsgum József katolikus plébános, Paks. November 18.: Az Ige testté lett. Előadó: Kőváry László református lelkész, Paks. December 2.: Jézus és a nép. Előadó: Kőváry László református lelkész, Paks. December 9.: Jézus példázatai. Előadó: Vida István katolikus plébános, Dunakömlőd. December 16.: „Én vagyok..." Előadó: Kőváry László református lelkész, Paks. Január 6.: Jézus csodái. Előadó: Brebovszkyné Pintér Márta evangélikus lelkész, Paks. Január 13.: Jézus: Király és szolga. Előadó: Révész Árpád baptista lelkész-tanár, Budapest. Január 20.: Megkötözve s feloldva: A bűnbocsánat ereje. Előadó: Csepregi András evangélikus lelkész, Györköny. Január 27.: A bűnbánati fegyelem az egyházban. Előadó: Bacsmai László katolikus tisztelendő, Paks. Február 3.: A nagyhét. Előadó: Lukács Gyula baptista lelkész-tanár, Fót. Február 10.: A kereszt. Előadó: Hetényi Attila baptista lelkész-tanár, Budapest. Február 24.: „Veletek vagyok minden nap...” Előadó: Brebovszky János evangélikus lelkész, Paks. Máricus 2-án tartják az évzárót. Alii. évfolyam fenti előadásai hétfői napokon 17 órakor kezdődnek a paksi művelődési központ nagy klubjában. Felvi- lágosítsát Gutái Istvánné könyvtáros ad a 11 -242-es telefonszámon. Szakrális művek az ökumenia jegyében Katolikus, református, evangélikus, zsidó és görögkeleti egyházak templomi művészete tölti meg a Budapesti Történeti Múzeum földszinti termeit. Arany, ezüst szertartás-edények, szobrok, festmények, fafaragások, evangéliumok, bibliák, textilek. Egy rendhagyó kiállítás, amely nem az egyházak tárgyai szerint, hanem kronológiai sorrendbe állítja a műtárgyakat. A gótikától egészen a 19. századig. Ézsaiás könyvéből vett idézetet választottak a tárlat címéül: Fejedelmeddé a békességet teszem - a vallások egymás mellet élésére utalva. Az alcím pedig a tárgyat jelzi: Kiállítás a magyar szakrális művészetből. A legnagyobb magyar közgyűjtemények, vidéki múzeumok, egyházi gyűjtemények és néhány templom, gyülekezet bo- csájtotta rendelkezésre anyagát a nagyszabású tárlathoz, amelyet szokatlanul hosszú ideig, 1992 áprilisáig tekinthet meg a közönség. Dávid Katalin megannyi hasonló jellegű kiállítás és tanulmány, könyv szerzője ezúttal is rendkívül látványos és különleges bemutatót rendezett. Különlegeset abban az értelemben, hogy a történeti anyag valami ki nem mondott, természetes ökumenia jegyében jelenik meg. A legrégebbi tárgyak a 15-16. századból valók: a katolikus egyház kegy- és szakrális tárgyai, egy Biblia-kódex, egy házioltár, festett-faragott szobrok. És már a 16. századtól vannak emlékei a reformált egyá- zaknak: úrasztali poharak, térítők, tányérok. Úrasztali térítőkből két nagy tárlót is berendeztek, jelezvén a gyűjtemények gazdagságát. A zsidó tóratáblák, tóraszekrények, tóratartók, chanuka-mécsesek, majd a görögkeleti, ortodox egyházak vallási kellékei láthatók: egy áthosi kézi kereszt (manapság sok magyar túrista csodálja meg a görögoországi Áthos-sziget kolostorait, igaz csak kívülről, mert a szigorú rend ma is zárva tartja a kéretlen látogatók elől), egy délszláv diptichon, egy ortodox füstölő a különlegességek. Művészi szempontból az ötvös- és a textilművészetben legnagyobb a változatosság. Hazai és külhoni műhelyek remekei nyújtanak élményt, miközben természetesen nem hiányoznak a templomdíszítő szobrászat és festészet kiemelkedő emlékei sem. A nagy művészetek mellett igazi esztétikai élményt nyújtanak a kiállítás népi munkái: a színpompás üvegfestmények, fogadalmi kegytárgyak, naív ábrázolások, gyertyatarfók. Mindezek a vallások - és liturgikus tárgyaik - a Bibliához kötődnek. Ezért is zárul a kiállítás a Vizsolyi Bibliával, és néhány értékes evangéliummal. (Kádár) A reformációra emlékeztek Évtizedek óta hagyomány Szekszárdon, hogy a megye- székhely két protestáns gyülekezete együtt ünnepel a reformáció évfordulóján. Ezúttal a reformátusok élvezték az evangélikusok vendégszeretetét, az immár felújított műemlék orgonájáról is nevezetes luteránus templomban. „Érős vár a mi Istenünk zengett az ének az egybegyűltek ajkán. Az oltári szolgálatot ijf. Hafenscher Károly lelkész végezte. Igét olvasott, imádkozott és rövid köszöntőjében méltatta a reformáció jelentőségét. A tömör értékelés után a református ifjúsági kórus énekében gyönyörködhettek a hallgatók. A muzsikát előadás követte, melyet dr. Hafenscher Károly lelkész, teológiai professzor tartott „Mai magyar protestantizmus a pápalátogatás után” címmel. Kifejtette, hogy 1991-ben lehet úgy ünnepelni a reformációt, hogy. az egész ke- resztyénségre együtt gondolunk a pápalátogatás fényében. A római katolikus testvéreket is köszöntötte. Fontosnak tartotta, hogy szűnjön meg minden előítélet. A pápa megnyilatkozásaiból kitetszett, hogy a római egyház elkötelezte magát az ökumenikus mozgalomban. II. János Pál személye, egyénisége tiszteletet parancsol. Vele tisztult a kép a keresztyénség- ről. Látogatása igazi lelkipásztori látogatás volt. A reformáció tanulsága, hogy miként a XV-XVI. században is volt tovább, ma is megvan a megújulás, az előrehaladás lehetősége. Ezt igazolta a pápa magyarországi négy és fél napos tartózkodása is. „Tied vagyok Uram” - mondta Róma püspöke, s ezzel mi protestánsok is egyetérthetünk. Az ünneplés során ismét egy ének következett, majd Szil- vássy Géza református lelki- pásztor hirdette az igét a Máté 5:21, 22, 38 és következő versek alapján. A Hegyi beszédből vett textus szerint kifejtette, hogy mit jelent ma követni reformátor eleinket azon az úton, melyre őket is a Megváltó hívta el. Éz az út a keskeny út, melyet Jézus Krisztus is bejárt. Nem azért jött, hogy eltörölje, hanem hogy betöltse a törvényt. A reformáció megértéséhez szükséges a múlt, jelen és jövő feszültségbe állítása. Jézus élete is a megtérés, a felemelkedés, az üdvösség irányába ható feszültséget sugároz. Ő vállalta küldetését, a szenvedés útját, a keskeny utat. Ezen az úton hívja ma is a reformáció népét. Hivó szavának kell engedelmeskedni. Az ünnepi megemlékezés a 90. zsoltár hangjaival ért véget, „Te benned bíztunk eleitől fogva”. Lem le Zoltán Egy kálvária a kiállításról Festett faszobrok
