Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)

1991-11-02 / 257. szám

4 PÚJSÁG 1991. november 2. TOLNAI KÖRKÉP TOLNA VAROSRÓL ES A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKRŐL Környékbeli események Cigányfórum Szociális és gyámügyekkel kapcsolatos tájékoztatásokat hallgathatnak meg a Tolnán élő cigányok november 5-én dél­után 5-től a helyi művelődési házban. A polgármesteri hivatal városigazgatási irodájának két munkatársa - Ezerné Huber Éva és Rém Ferencné - tart előadást. A szervezők körülbe­lül száz résztvevőre számíta­nak. Bélyegklub Az ifjúsági- és felnőtt bé­lyeggyűjtők soronkövetkező összejövetele november 3-án 9-12-ig lesz, a tolnai kultúrház- ban. Nyugdíjasklub Zenés névnapi köszöntőt tar­tanak a tolnai nyugdíjas klub tagjai, november 4-én 16 órától a város művelődési házában. Az „összevont bulin” azokat ünnepük most, akiknek az el­múlt negyedévben volt a név­napjuk. E k|ub tagjai hatvanan vannak, de várnak még har­minc szekszárdi vendéget is: az ottani nyugdíjas klub képvise­lőit. A disznóvágásról November 6-án 18 órakor kezdődik a német nemzetiségi baráti kör azon összejövetele, melynek fő témája a disznóvá­gás. A tolnai kultúrházban meghallgathatják az érdeklődők Freud Antal előadását, a „Disz­nóvágás és az ezzel kapcsola­tos népszokások a sváboknál” - címmel. Munkavállalók tagtaoborzója A Tolnai Munkavállalók Ér­dekvédelmi Szövetsége no­vember 4-én 18 órakor tartja tá­jékoztató és tagtoborzó össze­jövetelét. Meghívott előadók: Őri Csaba (Liga), Krasznai La- josné (MSZOSZ), Ács Károly (Munkástanácsok), Szabó Zol­tán (Szolidaritás). A rendez­vény a tolnai művelődési ház­ban lesz. — 1990. decemberében pá­lyázat útján nyerte el a jegyzői állást Tolna városában. Tudja-e szíve szerint képviselni a város az ügyes-bajos dolgait? Úgy tudom, Bonyhádról jár a hiva­talba .. . — A jogi egyetemet 1975-ben fejeztem be Pécsen. Bonyhádon, a járási hivatalnál kezdtem dolgozni, mint előadó. Elmondhatom, végigjártam az úgynevezett "ranglétrát". Vol­tam titkársági-, gyámügyi elő­adó, igazgatási csoport-, majd osztályvezető, 1983-tól pedig vb. titkár. Jogi szakvizsgát 1981-ben tettem, és ’91-ben (az idén) másoddiplomát sze­reztem a pécsi közgazda­ság-tudományi egyetemen. Nem volt ismeretlen előttem Tolna városa korábban sem, az itteni állampolgárok gondjait is meg tudom érteni. Településtől függetlenül lehetnek köny- nyebb-nehezebb problémák ... — Sok törvény hiányzik még ahhoz, hogy az önkormányzati munka zökkenőmentes legyen? — Az alapvető törvények megalkotásra kerültek ahhoz, hogy az önkormányzati munka folyhasson. Más kérdés az, hogy ezek a jogszabályok mennyire jók, vagy rosszak. A települési önkormányzat hatá­rozza meg a feladatokat, a te­lepülés lakóinak érdekében a Lélekharang Bogyiszló halottaiért ed­dig nem szólt harang a helyi temetőben. Ezen a helyze­ten kívánnak most változ­tatni a falu vezetői és lakói, amikor úgy döntöttek: vásá­rolnak egy lélekharangot. A rávalót közadakozásból gyűjtötték össze. „Egészség” hónap Tolnán A házipatikáról és bőrünk barna anyajegyeirol Kerekasztal-beszélgetés ke­retében hallhattunk a házipati­káról a tolnai „Egész-ség” hó­nap legutóbbi rendezvényén „Gyógyszer a családban” címmel. Meghívottak voltak: Pilisi Istvánná az Alkotmány utcai gyógyszertár vezetője és dr. Vecsei Albert tüdőgyó­gyász főorvos. Felhívták a fi­gyelmet arra, hogy a gyógy­szereket mindig zárt dobozban vagy szekrényben tartsuk, ne­hogy a kisgyerekek hozzáfér­jenek! Nagyon fontos, hogy min­den gyógyszert a rajta feltünte­tett helyen és módon tároljunk: kúpokat, szirupokat a hűtőben, a fényre érzékenyeket sötét helyen. Vannak gyógyszerek, melyeket gondosan el kell zárni a levegőtől, nehogy an­nak páratartalmától elfolyósod- janak, stb. Mi laikusok csak fi­zikai változást veszünk észre a készítményeken, ha helyte­lenül tároltuk őket, de ez együtt jár a szerek kémiai ösz- szetételének változásával, így hatásuk már egészen más le­het, mint eredeti formájukban! Figyelni kell a gyógyszerek le­járati idejére is, nehogy bajt okozzunk! A gyógyszertári készítmé­nyeken általában feltüntetik a lejárat idejét, de például kré­meknél előfordul, hogy csak az elkészítés ideje szerepel; ezek fél évig használhatók fel. A gyári készítmények általá­ban 5 évig jók - a gyártás ide­jét minden gyógyszeren meg­találjuk -, az ettől eltérőeknél külön feltüntetik a lejárat ide­jét. A mai gyógyszerárak mel­lett a saját érdekünkben is félre kell tennünk a maradék gyógyszereket - érdemes azt is rájuk írni, hogy a családban ki, mire kapta -, de például an­tibiotikumokból nem maradhat felesleg, azt mindet be kell szedni, amit felírtak. Később nem használható fel, csakúgy, mint a szemcsepp. Ha marad, el kell dobni. Az előadók felhívták a fi­gyelmet az adagok betartásá­nak fontosságára. Ne hagyjuk, hogy egy jóízű szirupot egy­szerre elfogyasszon gyere­künk! Különösen időseknél fontos, hogy reggel kikészít­sék a napszakonkénti adago­kat külön-külön, így biztos, hogy nem felejtik el, hogy mit vettek már be, és mi az amit még nem. A házipatikában fájdalom- csillapítók, görcsoldók, köt­szer, sebbenzin, gyorstapasz, égésre való spray kell legyen - tehát tulajdonképpen az első­segélynyújtásra kell felkészül­nünk. A komolyabb bajjal ke­ressük fel az orvost. Ma már sokféle gyógytea van forgalomban, így a beteg­ségek megelőzésében jól al­kalmazhatjuk őket - szakem­ber tanácsát kikérve. Mi va­gyunk a legtöbb gyógyszert fogyasztó nemzet -jó lenne megtalálni a helyes arányokat. A hallgatók kérdéseikre ki­merítő válaszokat kaptak. A gyógyszerésznő felhívta a fi­gyelmet arra, hogy például a cukorbetegek részére az ed­dig csak Szekszárdon besze­rezhető külföldi készítmények mindhárom patikában kapha­tóak már Tolnán. Egy másik előadáson - amit szintén az „Egész-ség” hónap keretében tartottak - dr. Bajor Klára bőrgyógyász-kozmeto- lógus beszélt a megelőzésről, mint a legegyszerűbb „gyógy­módról”. „Egészség és szép­ség a bőrgyógyász szemével” című előadásán a fejtetőtől a talpig alaposan részletezte a különféle problémák megelő­zésének lehetőségeit. Szólt a helyes tisztálkodásról: A napi egyszeri tetőtől-talig való le- mosdás fontos, ez inkább tu­solás legyen, mint a kádban órákig tartó üldögélés. Ki-ki bőrtípusának megfelelő sze­reket használjon, tisztálkodás után pedig valamilyen testápo­lót. Bőrünket az öltözködéssel is tudjuk kímélni. Alulra inkább pamut trikót vegyünk, mint műszálas fehérneműt, és a zoknink is pamut legyen! A táplálkozás is befolyásolja arcbőrünk milyenségét. Külö­nösen kamaszoknál! A patta­násos bőr állapotát még ront­ják is az édességek, az olajos magvak, de a székrekedés is! Ezért célszerű növényi rostok­ban, vitaminokban gazdag ét­rendet, egészséges táplálko­zást bevezetni á családban. A kvarcolás a pattanásos' arc­bőrre jótékony hatású, alkal­mazását meg kell beszélni szakorvosokkal, vagy kozme­tikussal. A kvarcolásnál ajánlatos be­tartani a fokozatosság elvét, a solariumot - aki teheti - heti 1-2 alkalommal vegye igénybe, de az arcbőrre na­gyon vigyázzunk. Forduljunk szakorvoshoz, ha foltokban hullik a hajunk,' ha 1-2 sze­mölcs megjelenik a kezünkön, vagy a talpunkon! Az életkor előrehaladtával előjönnek az anyajegyek is. Vannak ártalmatlanok, de vannak olyan barna anyaje­gyek, amelyek eldörzsölve „megindulhatnak”, s igen rövid idő alatt elfajulhatnak, rákos betegséggé. Tehát, ha elva­kartuk, és fáj, azonnal keres­sük fel a szakrendelést! Vi­gyázzunk bőrünkre, hiszen csak akkor tudja maradéktala­nul betölteni funkcióját, ha egészséges. Dné V. Gy. Egy arc - egy mesterség Dr. Sebestyén István, Tolna város jegyzője lehetőségek figyelembevételé­vel kell dolgoznunk. — Miért nem lett ügyvéd? — Európai hírű professzorok előadásait hallgattam az egye­temen, megvallom olyan hatás­sal van a munkámra, amikoris hiszem azt, hogy a közigazga­tásban dolgozók presztízse visszaáll. Ez a mai napig nem történt meg, de úgy érzem, jó úton haladunk. Volt egy időszak az önkormányzatoknál a kö­zelmúltban, amelyen szeren­csésen túljutottunk, s a jelenlegi helyzetet felmérve mondhatom, hogy jobb ma jegyzőnek lenni, mint ügyvédnek. — Mennyire független Ma­gyarországon ma egy kis város jegyzője? — A jegyző feladata és ha­tásköre lényegesen nagyobb mint korábban a vb. titkáré volt. Munkája során azonban az őt kinevező testületnek tartozik el­számolni. Nagyon fontos a köz- igazgatási munkában való jár­tasság, alapvető a törvényes­ség betartása, illetve betarta­tása. Ez egy olyan szakma, me­lyet pártpolitikai érdekektől füg­getlenül kell végezni. A hivatali szervezet átalakult hatáskörét illetően, kisebb apparátus látja el a teendőket, mint korábban, melyet összetételében alkal­masnak találok arra, hogy ezt a feladatot ellássa. Megnöveke­dett a szociális ügyek száma, a lehetőségeket mérlegeljük, az­tán döntünk. Sokszor az ügyin­tézőt is megviseli ha érdemben nem tud segíteni. Ebből adód­nak a legkomolyabb problémák egyrészt, másrészt abból, hogy városfejlesztésre nagyon kevés pénzt tudunk biztosítani. Remé­lem, hogy ebben előbb-utóbb lesz változás ... — Hogyan érzi magát a je­lenlegi helyén, a jegyző szere­pében? — Jól érzem magam Tolnán, jó a munkakapcsolat a polgár- mesterrel, a munkatársakkal, a testület tagjaival. Mivel az állást pályázat útján nyertem el, bí­zom abban, hogya pályázatok elbírálásánál a szakmai alkal­masság a legfontosabb szem­pont. En pedig ízig-vérig köz- igazgatási szakembernek ér­zem magam.-stier­A Takarékossági Világnap alkalmából Ajándék a gimnáziumnak Az OTP tolnai fiókja nem mindennapi ajándékkal lepte meg a helyi Földvári Mihály gimnáziumot. Egy Commodore 128-as számítógépet, színes monitorral és nyomtatóval, a héten vehették birtokukba a Molnár Viktor (ül) és egy társa a géppel ismerkedik kapta a gimnázium, nem más, mint a Takarékossági Világnap volt. A gimnáziumban már kilen­cedik éve, 1982 óta foglalkoz­nak a technika tantárgyon belül a számítástechnika oktatásá­val. A gimnáziumi négy eszten­dőből az első két tanítási évben minden gyerek megismerkedik ezzel a korszerű technikával. A harmadik és negyedik osz­tályban már emelt szinten, számítógép-kezelői fakultáción is belemélyednek a rejtel­mekbe. Ebben a formában, ha befejezik tanulmányaikat, érett­ségit és szakmásítót kapnak. Jövőre a hatosztályosra terve­zett gimnáziumban már a kicsik is dolgozhatnak a gépeken. Az iskola tervei között szere­pel a számítógéppark bővítése is. Az idén, az erre a célra kiírt pályázat útján 200 ezer forintot nyertek, amit az iskola kiegé­szít, s ebből három számítógé­pet vásárolnak majd.- péteri - Fotó: Ótos Réka Érdekvédelmi szövetség alakult A munkavállalók jövője Az érdekvédelem, különösen a munkavállalói érdekvédelem, előbb-utóbb fontos szerepet tölt be a munkahelyi bérek alakulá­sában, a munkafeltételek válto­zásában, a munkanélküliség kezelésében ... Magyarország gazdasági változásai szinte rá­kényszerítik az embereket, hogy érdekeik érvényesítésé­ben csak önmagukra számít­hatnak, ugyanakkor az is nyil­vánvaló: ennek a leghatáso­sabb módja a kollektív fellépés. — A bevezetőben leírtak ho­gyan tükröződnek Tolnán, a szövetség létrejöttével? - kér­deztem Túrái Gábort, a Tolnai Munkavállalók Érdekvédelmi Szövetségének elnökét. — Országszerte probléma a munkavállalói érdekek érvé­nyesítése. Ennek oka részben a régi struktúrájú szakszerveze­tek kényelmessége, másrészt az új szerveződések kialakulat­lansága, valamint az emberek kishitűsége és a sajnos ecjtyre jellemzőbb fásultsága. Váro­sunkban két nagyobb és több kisebb termelőüzem dolgozóit veszélyezteti a munkanélküli­ség. Ezt a helyzetet nem tudják és meg sem kísérlik kezelni az eddigi szakszervezetek. Ezért is gondoltunk néhányan, hogy valamit tenni kell Tolnán is .. . — Milyen rétegekből verbu­válódtak a szövetség tagjai? — Több munkahelyről mun­kások, értelmiségiek, középve­zetők, alkalmazottak, néhány önkormányzati képviselő, sőt munkanélküliek is vannak a szövetségünkben. — És mif rt városi szinten? — Mert a munkahelyeken új típusú szakszervezetek nem jöttek létre, a kívülről kezdemé­nyezett szervezés háttér nélkül nagyon körülményes, és távol­ról sem zökkenőmentes. Akik a jövőben velünk felveszik a kap­csolatot, csatlakoznak hozzánk, azokat inspiráljuk és támoga­tást adunk a régitől eltérő ér­dekvédelmi formációk meg­szervezésében. — Mit szándékozik nyújtani tagjainak a szövetség? — Egyéni és kollektív jogvé­delmet, rendszeres munkajogi tanácsadást - ezzel szeretnénk elérni azt, hogy az emberek megismerjék jogaikat, élni tud­janak velük és ne tartsanak re­torzióktól. — Hogyan képzelik az együttműködést? — Ezen a területen lehető­ségeinket - mindkét oldalról - elsősorban, a munkatörvény­könyv határozza meg, valamint a hozzákapcsolódó egyéb jogi szabályozások. A munkáltató­kat partnernek tekintjük, nem pedig ellenségnek, úgy látjuk, hogy a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés a zá­loga a jól prosperáló üzemek­nek, intézményeknek. — Miként, hogyan ismerhe­tik meg a szövetséget az érdek­lődők közelebbről? — Ha valaki úgy érzi, a fen­tieket tovább kell gondolni, il­letve a szövetséghez csatla­kozni kíván, erre november 4-én, hétfőn alkalma nyílik. Este találkozunk a művelődési házban. Főbb témák: a privati­záció, az új munkatörvény­könyv, az érdekvédelmi szer­vezetek jogai, a foglalkoztatási törvény (munkanélküliség). — Négy szakszervezeti tö­mörülés szakértői lesznek a vendégeink, akik előadásaikkal tájékoztatják a megjelenteket és válaszolnak a felmerülő kér­désekre. — Sok sikert kívánva, kö­szönöm a tájékoztatást! Takács István

Next

/
Oldalképek
Tartalom