Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-19 / 271. szám
1991. november 19. PÚJSÁG 3 Rendőrkapitány és telefonhálózat AIDS-helyzet Polgármesteri megbeszélés Tamásiban Két fontos napirendje volt a 15-én, délután tartott városkörnyéki polgármesteri megbeszélésnek, amit a megjelenési arány is bizonyít, hiszen az érdekelt huszonhét önkormányzatból huszonhat képviseltette magát. Először az ismételten kiírt városi rendőrkapitányi pályázat volt a téma. A bíráló bizottság a három pályázó közül egyet, Kovács Zoltán rendőr századost találta alkalmasnak e beosztásra, akivel a megyei rendőrfőkapitány is egyetértett, és nevezettet jelölte kinevezésre. A jelölt Ízelítőt kapott a reá váró gondokból, amelyet a jelenlévők tolmácsoltak. Persze, igazából nem ismeretlenek ezen problémák a pályázó előtt sem, hiszen jelenleg a dombóvári rendőrkapitányság vezetőhelyettese, így sok dologban szinte „naprakészen” válaszolt. Miután a jelenlévő polgármesterek kritikát mondtak a pályázati eljárások elhúzódása miatt, egyhangúlag támogatták Kovács Zoltán kinevezését, ami a megyei rendőrfőkapitány hatáskörébe tartozik. A másik napirend sem volt kevésbé húsbavágó, a térség telefonhelyzete került terítékre. Pontosabban miután a Dunaújvárosi DUNATEL Rt. felismerte, hogy Északnyugat-Tolna és Dél-Fejér megye nem szerepel a MATÁV gazdaságos és így fejlesztésre „ítélt" körzetei között, ajánlatot tett 125 önkormányzatnak. Az ajánlat igen kecsegtetőnek tűnik, üzleti vállalkozásban, lakossági pénzek és külföldi tőke bevonásával, elérhető áron, európai színvonalú telekommunikációs rendszert ígérnek. Bár néhány részlet gondot okoz, a szándék egyértelmű: a monopolhelyzetben lévő MATÁV vagy „felveszi a kesztyűt” és áldoz e térségre, vagy kiszorul erről a piacról. Bármelyik valósul is meg, ezzel csak e térség lakossága nyerhet - ezzel a gondolattal áltak fel három óra múltán a résztvevők, akik általában elfogadhatónak ítélték a DUNATEL Rt. ajánlatát és együttműködési szándékukat fejezték ki. Az ittas vezetőket elkapják, ugye? A krimit, az ittas vezetés vétségét akár mindennapos történetnek is tekinthetjük. Ha ennyi belőle a bírósági ügy, el lehet képzelni, hogy mennyien vezetnek „alkoholos befolyásoltság állapotában” az utakon. A Dombóvári Városi Bíróságon dr. Csizmadia Éva büntetőtanácsa szeptember tizenhatodikén ittas járművezetés vétségében találta bűnösnek K. Ferenc huszonöt éves vádlottat. A bíróság százhúsz napi tétel pénzbüntetésre ítélte, amelynek napi összegét hatvan forintban állapította meg, a közúti járművezetéstől pedig három évre eltiltotta. A hétköznapi történetnek azért vannak megdöbbentő részletei. A fiatalember nőtlen, vasúti járműszerelő szakmunkás, a MÁV-nál vezetett IFA tehergépkocsit. B és C kategóriára is érvényes jogosítványa volt. A rendőrök K. Ferencet rutinellenőrzés során Nagykanizsa belterületén igazoltatták. Mivel szabad szemmel is láthatóan ittas volt, elővették az alkoholszondát. Nem volt hajlandó belefújni, mire előállították vérvételre. Itt következett az első meglepetés. Az orvosi jelentés egyik rovatában olvasható, hogy a klinikai tünetekhez képest igen magas a véralkoholszint. A vizsgálat szerint alig volt eltérés az adataiban és a magatartásában a normálistól. A reflexpróbákat jól állta, csak a beszéde volt akadozó. A bírónő, aki jártas az ilyen ügyekben - találkozik munkáája során több, mint eléggel -, azt mondja, hogy az ittasság mértéke és az elfogyasztott alkoholmennyiség között nincs közvetlen összefüggés. Hogy miként hat az ital, az függ attól például, hogy mit, mennyit evett az illető, milyen ideg- és lelkiállapotban van. A véralkoholszint viszont objektiv mérce. Az orvosok azt mondják, hogy az alkoholérzékenység változó, de a 4 ezrelékes határ az, ami már életveszélyt jelez. •„Hősünknél” pedig 3,88 ezrelék alékoholt mutattak ki. Saját bevallása szerint elfogyasztotta a magával vitt másfél liter borát, egy üveg Kinizsi sört és egy két fél vodkát, majd nem vígan, hanem kimondottan ingerülten hajtott tovább. Ez utóbbit azzal magyarázta, hogy kétszer kellett megállnia műszaki hiba miatt. Az ítélet jogerős, de ezzel a történetnek nincs vége. Állásából természetesen elbocsátották, de mivel ez saját hibájából történt, munkanélküli segélyt három hónapig nem kapott. Az ítélet jogerőre emlekedett, de a történet még mindig folytatódott. Október negyedikén a félfogadási napon ugyanis megjelent a bíróságon, s újabb ötszáz forint illeték megfizetése után - a perköltséget természetesen viselnie kellett - részletfizetési kedvezményt kért. /. Tolna megye nem fertőzött terület AIDS, AIDS, AIDS és megint csak AIDS. Ismét egy világhírű embernél - „Magic" Johnson, profi kosaras - mutatták ki a HIV-vírust, így a nemzetközi sajtó újfent kiemelt helyen foglalkozik a szörnyű kórral. (Nem mintha különben nem állna a figyelem középpontjában.) Számunkra is magától adódó a kérdés, vajon nálunk e betegség jelenleg mennyire elterjedt, illetve milyenek a legutóbbi tapasztalatok. Ugyanis a közelmúlt jóslatai nem sok jóval kecsegtettek az AIDS terjedését illetően. — Egészen friss - október 31-én kelt - adatok állnak rendelkezésünkre - tájékoztatott minket dr. Bagi Emilia, a megyei ÁNTSZ járványügyi osztályának tisztiorvosa. Ezek szerint jelen pillanatban Magyarországon 76 AIDS-beteget tartunk számon, közülük 41-en már meghaltak, s összesen 276 HIV-pozitív esetről tudunk. Az utóbbiak egyelőre vírushordozók. — Hazánkban mikor kezdtek el ezzel a kórral foglalkozni? — Öt-hat évvel ezelőtt indultak az első HIV-szűrések, akkor jelentek meg az első vírushordozók is. — Milyen mértékben növekszik ez a szám? — Sajnos, azt kell tapasztalnunk, hogy az utóbbi évben a HIV-pozitívoknál rohamosan emelkedik a megbetegedési arány. A legtöbben a homo- és biszexuálisok vannak - 76 betegből 49-en -, s közülük 23-an már meg is haltak. Kilenc he- mofíliás, hét transzfúziós beteDr. Bagi Emília get tartanak nyilván, öten már eleve fertőzöttől kapták meg a vírust, egy kábítószeres is akad, továbbá egy külföldi kórházi fertőzött, valamint négy ismeretlen. — Tolna megyét mikor érte el a kór? — Megyénkben az első vírushordozó '87-ben jelent meg, de ő Budapesten tartózkodik, ott is lakik, így róla nincsenek adataink. A második HlV-pozi- tívvel '90-ben találkoztunk, ő ez évben lett beteg. Egy 60 éven felüli biszexuális férfiről van szó, a László Kórházban kezelik - mint minden magyar AIDS-beteget -, de egyébként otthon lakik most is. Feleségével azóta is együtt él. Többet nem mondhatok vele kapcsolatban. Egyértelműen le kell szögezni, Tolna megye nem egy fertőzött terület, s ebben nagyon sok munka van, rengeteg felvilágosító előadás, ezenkívül a véradóval, a bőr- és nemibe- teg-gondozóval, a fertőző osztállyal közösen dolgozunk az AIDS továbbterjedésének megakadályozásáért. Az egészségügyi dolgozók védelmében nagyon fontos rendszabályokat adtunk ki, néhányat kiemelve: vérvételeknél kesztyűhasználat, zártrendszerű vérvétel, a vizsgálataink kiterjedtek a műszerek vérteleníté- sére is. A veszélyes hulladékok megsemmisítése - ami igen sok pénzt emészt fel - is a feladatok közé tartozik, a kórházban és az alapellátásban egyaránt. — Tapasztalatai szerint, mennyire veszik komolyan az emberek a megelőző intézkedéseket? — Elég rossz véleménnyel vagyok erről, hiszen a kórházakban már a kesztyűhasználat elérésére is igen komoly energiát kellett fordítanunk. A ho- moszexualításról nincs adatunk, ugyanez a helyzet a kábítószereseknél is. Ezeken a területeken szükséges fokozni a felvilágosító tevékenységet. Egyébként december 2.-án - az AIDS-világnap alkalmából -, az ÁNTSZ-en belül, előadásokat, programokat szervezünk, melyekre szeretettel meghívunk minden érdeklődőt. — Előzetesként mit ajánlana nekünk? — „Egypartneros” kapcsolatot, kábítószerektől való tartózkodást, az egészségügyi dolgozóknak pedig, hogy tartsák be a rendszabályokat. KRZ Fotó: Ótós Réka Készül a napköziotthon Cikón A jó munkához idő kell - tartja a mondás. Nos Cikón már évek óta tatarozzák, renoválják, illetőleg végzik a napköziotthon újjáépítését. Az építési munkákat irányító Illés Lázár bonyhádi kőművesmesterrel elegyedtünk beszédbe és ő a következőket mondta: — Rengeteg pénzt és munkát emésztett fel ezidáig az épület újjávarázsolása. A községnek talán ez az egyetlen műemlékjellegű épülete. Ebből adódóan a Műemlékvédelmi Felügyelőség kritériumainak megfelelően kellett elvégeznünk a külső tatarozást, vakolást. Munkánkat nehezítette, hogy az épület falai belül is nedvesek voltak, ezért különleges vakolóanyagot használtunk. Belül a kőművesmunka kész. A napokban végeztünk a burkolással, csempézéssel. Folyamatban van a belső festés, ellenben még visszavan a villanyszerelés, a csaptelepek, mosdó és WC-kagylók, mosogatók felszerelése. Amennyiben nem lesznek problémák, remélhetőleg néhány hét múlva átadhatjuk a modern, minden igényt kielégítő konyhát és étkezőt. Hogy is kezdtem a tudósításomat? Megvan: A jó munkához idő kell... Az a gyanúm, hogy ez a mondás itt helytálló, mert amint Illés Lázár végigvezet az épületben, rögvest megállapítom, hogy idő ide, idő oda, itt valóban remek munkát végeztek. Hunyadi István Fénykép: Dani László Cabaret a batyusbálon A Dunaföldvári Játékszín felújította Orfeum Cabaret előadását, melyet ma a földvári művelődési központban, a nyugdíjasok 19 órakor kezdődő bátyus- bálján mutatnak be. A darabot legközelebb - november 23-án - Dunaújvárosban, a Művész presszóban adják elő. Pályaválasztási nyílt nap 1987. szeptemberében nyitotta meg kapuit Paks városának első felsőoktatási intézménye, az Energetikai Főiskola. Az iskola szeretne a megyében is bemutatkozni, ezzel megköny- nyítve az érettségiző fiatalok pályaválasztását. A főiskolán a képzési idő három év, ennek elvégzése után (Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar) energetikai üzemmérnöki oklevelet szereznek. A főiskola december 13-án 10 órától 14 óráig pályaválasztási nyílt napot tart az érdeklődő fiatalok számára. Kényszerszünet „Szomorú” hír fogadta tegnap - hétfőn - reggel a tolnai gimnázium négyszáz diákját: elmarad a tanítás. Kilyukadt a kazán, az intézmény „fűthetetlen”. Legközelebb csak szerdán kell iskolába menniük. . . Sikeres akció nyugdíjasoknak A Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége a TESZ megyei irodájába ismét sikeres engedményes vásárlási akciót rendezett a Tolna Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari VáHalat, valamint az Alisca Fruct Nagykereskedelmi GMK köz re m ű ködésé vei. A nyugdíjasok lisztféleségeket, rizst, étolajat, gyümölcsöket, szörpöt és zöldségféléket vásárolhattak. A több mint kétszáz nyugdíjas 20 ezer forint engedményt kapott az értékesítőktől. Nevelési gondok a családban A szekszárdi postás nyugdíjasklub november 29-én, pénteken tartja soron következő ösz- szejövetelét. A találkozó délután négy órakor lesz a szekszárdi postahivatal második emeleti nagytermében, ahol dr. Szenczi László tart előadást „Nevelési gondok a családban” címmel. Szeder Anikó Nagyszékely, Rákóczi u. 54. Nagy Renátó Szakcs, Vörösmarty u. 33. Gergely Béla Cikó, Mikes u. 7. Szabó Eszter Szekszárd, Wesselényi u. 11. Nagy Viktor Bátaszék, Szabadság u. 42. Gyermekszépségverseny, 1991. Úgy lehet szavazni, hogy az újságból kivágják a legszebbnek tartott kisgyerek fényképét, és beküldik szerkesztőségünkbe. Egy borítékban több fotó is beküldhető, mindössze annyit kérünk, hogy a címzés mellé írják oda: Gyermekszépségverseny. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Az nyeri a versenyt, illetve az ér el helyezést, akinek az újságból kivágott fényképe a legnagyobb számban érkezik vissza címünkre Sokan érdeklődnek, mikor láthatják lapunkban a beküldött fényképet. Előbb-utóbb mindenki sorra kerül. Legközelebb, csütörtökön megjelenő lapunkban a szekszárdi Borda Károly, a bátaszéki Horváth Bernadett, a szekszárdi Búzás Csaba, a szekszárdi Eger Erika, a szekszárdi Máté Dávid fotóját közöljük.