Tolnai Népújság, 1991. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1991-11-25 / 276. szám
)LNAj^ PUJSAG Szekszárdi Szemle 1991. november 25. Babits Mihály Társaság Amint arról korábban a Szekszárdi Szemle hasábjain beszámoltunk az olvasóknak, a megyeszékhelyen kezdeményezés történt a Babits Mihály Társaság létrehozására. Azóta újabb lépés történt, melynek értelmében holnap, azaz november 26-án, kedden délután 17.00 órakor megtartja alakuló ülését a Babits Mihály Társaság a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán. Minden érdeklődőt és jövendő tagot szeretettel vár az előkészítő bizottság. Sámson vagy Józsi? Rövid sor a 2. számú gyógyszertár receptárazó ablaka előtt. Mögöttem svájcisapkás, hatvan körüli úr fütyörészget. Nem az a baj, hogy fölismerhe- tetlen a nótája, hanem az, hogy fölöttébb szeretheti a fokhagymát. Amit ugyanis hamiskásan a dallam mellé fújdogál, szagban olyan töménységű, hogy lesújtó pillantással fordul felé az előttem álló hölgy, de aztán rém- gyorsan lép a pénztárhoz. Hasonló módon követem. A svájcisapkás hangja a gyógyszerkiadó előtt állít meg. — Tessék mondani, menynyibe kerül ez az izé ... Tudja, amit a kopasz fiú dícsérget a tévében?! — A Hair? Az, kérem, férfiaknak 850 forint. — És a nőknek való olcsóbb? — Dehogy! Az 890. Tetszik kérni? — Azannyukat! - fakad ki si- tyakját lekapva az úr, aki kopaszabb már nem is lehetne. - Nyolcszázötven ... Hát hol élnek ezek? Mivel a válasz nem itt van, füttyös Sámson-jelöltünk kissé hangosan csukja be maga mögött az ajtót. Látni, hogy düny- nyög, forralja a mérgét hazáig. És otthon? Asszonykájának bejelenti, hogy Hair-kúra pedig nem lesz annyiért, köszöni szépen, nem akar Sámsonná hajasodni, marad szeretettel Józsi. Az se rossz. Kisebb a De- lila-veszély és borbélyra se kell költeni... - // "Húszéves" nyugdíjasok Magenheim doktor és a gyertyás, pezsgős ünneplés Ahol majdnem kiházasították Kulka János színművészt Előttem az utódom Szerdán délután fél négy. A Babits Művelődési Ház márványtermében Ilonka néni, mint egy osztályfőnök, összecsapja tenyerét, és az egész termet végigharsogó hangjával csendre inti a zsibongó társaságot: — Gyerekek, ünnepelünk! A csendet követően folytatódik Ilonka néni megemlékezése: — Immár húsz éve, hogy valamennyi, tartalmas öregségre vágyó nyugdíjas előtt megnyitotta kapuit a művelődési ház. Ünnepiünk, hisz húsz éve együtt vagyunk és bár, sajnos, sokan végleg távoztak már közülünk, létszámunk mégsem csökkent, sőt, egyre gyarapodik. Mint ahogy mi is gyarapodtunk az eltelt húsz év alatt, élményekben, érzésekben, ismeretekben. A mai ünnepre meglepetésként vendéget hívtam és mivel úgy ismerlek benneteket, mint saját magamat, biztos vagyok benne, hogy aki nekem tetszik, nektek is. A vendég Kulka János színművész, aki ugyan még sosem volt nyugdíjastalálkozón, a meghívást mégis elfogadta. „Magenheim doktor” úgy jelent meg ezen az ünnepi találkozón, ahogy megjelenik a lakásunkban a Szomszédok című tévéjátékban. Kedvesen, egyszerűen, szabódva a késésért és kicsit zavarban , mert igazából Az örökifjú Ilonka néni nem is tudja, mit várnak itt tőle. Ezért aztán egyszerűen leül a terem közepére állított székre és kiadja magát. A kérdések pedig, amelyek rázáporoznak, úgy tűnik, sosem fogynak el. A válaszokból szinte mindent megtudunk róla. Egyedül él, most volt 33 éves. Édesapja orvos volt, nővére is. Édesanyja fantasztikus asszony. Imád Szekszárdra jönni, már legalább harmincszor járt itt. Jelenleg a kaposvári színháznál játszik. Nem tud magyarnótát énekelni - a nyugdíjasklub-ta- gok nagy bánatára -, viszont hozott ajándékba két kazettát, amin első világháborús dalokat énekel. Nőtlen, mert még nem jött el az igazi. Malek Andrea jó kolléga, tehetséges színész s énekesnő, jó partner és nagyon kedves ember. — El kell venni feleségül az életben - jön egy határozott utasítás a hallgatóságból. — Ez nem rossz ötlet - mo- solyodik el Kulka János -, majd megmondom a művésznőnek, hogy ezt innen a szekszárdi nyugdíjasklubból üzenik. Tiszteli és szereti Komlós Jucit és Zenthe Ferencet, ad feleletet, majd ismét válaszol a véget nem érő kérdésekre. Egy lélegzetvételnyi szünetben megszólal a négytagú zenekar és stílszerűen a „Nemcsak a húszéveseké a világ” Dr. Magenheim: Kulka János című sláger csendül fel. Aki nem táncol, az énekel, és az asztalok alatt tánclépésre mozdulnak az öreg lábak. Ilonka néni - azaz dr. Kiss Sándorné, a klub vezetője - asztaltól asztalig jár, az idős emberek úgy néznek rá, mint a gyerekek, szemevillanását, keze mozgását, minden szavát lesik. Aztán köszöntik a Jolánokat, Erzsébeteket, Katalinokat az „Egy szál harangvirág” című dallal. A hangulat tetőpontján megjelenik Bonfig Ágnes, a művelődési ház igazgatója, kezében hatalmas torta, amelyen húsz szál gyertya ég. Köszöntő köszöntőt követ, a szemekben könny csillog, az ünnepi pezsgővel teli poharat mindannyian az eltelt húsz évre emelik. Kulka János színművész, ugyanúgy otthon érzi magát, mint jelen sorok írója, mert az idősek szeretete, érdeklődése, kedvessége határtalan. A zene szünetében versek hangzanak el, a város többi klubjának meghívott vendégei úgy fejezik ki köszönetü- ket a meghívásért, hogy „beszállnak” a műsorba. Kulka János keringőt táncol egy huncut szemű nénivel, majd a végén jó hangosan, hogy mindenki hallja, így köszöni meg a táncot: „Ezt még egyetlen szép fiatal nőnek sem sikerült elérnie, hogy engem táncra bírjon.” Fogy a finom lekváros batyu, a jobbnál jobb pogácsák is eltünedeznek. A nosztalgia asztaltól - ahol a legidősebbek ülnek - már kezd hazaszállingózni a vendégsereg. Ilonka néni csendet kérve fontos bejelentést tesz. — Kulka művész úr arra kért, hogy szigorúan csak akkor, amikor elment, közöljem a társasággal a következőket: Boldog volt, hogy itt lehetett közöttünk. Tiszteletdíját itthagyta a klubtagoknak, ő viszont egy meghatóan szép délután emlékével ment el. Kitör a tapsvihar. A zene és a jó hangulat folytatódik. A régi szép dalok éneklésre ösztönöznek mindenkit. Mint egy kórus. Volt idejük ösz- szeszokni és persze a karmesteren is sok múlik. Ilonka néni, 80 évét minden percben meghazudtoló, fiatalos lendülettel táncol „előre”. Mindenki kezd fáradni, csak ő nem. Valami motoszkál a krónikásban egész este, amit aztán a művelődési ház egyik dolgozója önt szavakba (úgy látszik, többen is erre gondoltunk). „Bár akkor, amikor én nyugdíjas leszek, akkor is Ilonka néni lenne a klubvezető.” Ilonka néni, aki minden távozótól „vigyázz magadra, fiam”-mal köszön el, akinek arcán az izzadság mellett ott ragyog az elégedett boldogság. Hisz legyen bármilyen szétzilált, rohanó ez a világ, ő az övéit tartalmas, emberhez méltó öregkorra tanítja. Éltesse is őt ezért az Isten, az emberi kor legvégső határáig. Sas Erzsébet Fotó: Ótós Réka Zweites Lied Azaz második ének. Ezt az elnevezést viseli a szekszárdi Holló együttes legújabb, német nyelvű műsora, mellyel nemrég debütált a Garay János Gimnázium pinceklubjában. A trió ezúttal nem a hat-tízéves gyerekekhez, hanem az idősebb korosztályhoz, a tizennégy-tizen- nyolc évesekhez kíván szólni a magyar klasszikusok németül megszólaltatott müveivel. A repertoáron egyebek mellett Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre és József Attila költeményei szerepelnek, valamint felcsendül Babits Mihály címadó vérsének ismert sora is: „Min- denik ember szívében dal van.” Fotó: Ótós Réka Kovács Gábor, Sili Károly és Ritter Péter Rejtett értékeink A Bezerédj-szobor a vármegyeházán Talán a legkalandosabb tör- ténetű köztéri szobor Konrád Sándor alkotása megyeszékhelyünkön. Az első jobbágyfelszabadító és önként adózó nagy nemes 1856-ban halt meg, s emléke kereken negyven évig nem ösztönözte földiA jobbágyfelszabadító, önként adózó nemes jeit arra, hogy szoborban is kifejezzék ezt. Csupán 1896-ban hozott határozatot a Szekszárdi Kaszinó arról, hogy gyűjtést rendez a reformkor nagy gondolkodója és gyakorlati politikusa előtti méltó főhajtásra. Ekkor már huszonöt éve készen állt a róla festett kép, amely a megyei díszterem falát ékesítette, 1883 óta az egykori Német utca viselte nevét. A kezdeti lelkesedés gyors eredményt ígért: 1903-ra már olyan összeg gyűlt össze, amely hatására fölkérték Rad- nai Gyulát és Fadrusz Jánost a tervek elkészítésére. Az akkori számítás szerint 22000 koronába került volna az emlékmű, amely a szobron kívül reliefet is ígért a félkör alakú terméskő hátterében. A szoboralap már ekkor több volt ennél, sőt, a követ ingyen adta volna Eszter- házy Miklós. A terv azonban - mivel „csak” mellszoborról és kevésbé nemes kőből kialakított félkörről beszélt - nem valósult meg, hanem már egészalakos Bezerédj lebegett az álmok között. Ezt további gyűjtéssel próbálták megvalósítani, de közbejött az 1905-ös alkotmányos válság, Simontsits Elemér lemondása, az árak pedig egyre nőttek. A világháború előtt még egy pályázatot hirdettek 1900-ben, erre Jankovich Gyulát és Horvay Gyulát kérték föl. Az előbbi készített is egy vázlatot, de mire arról dönthettek volna, már 1914 vérzivatarai áztatták a csatatereket, s minden fontosabb lett, mint Bezerédj emlékének méltó megörökítése. Már ebben az évben hadikötvénybe fektették a jelentős összeget, amelynek értéke másfél évtzed alatt egyhavi fizetésre olvadt. Az 1920-as évek végén minden élőiről kellett kezdeni, s az 1930-as évek végére egyre merészebb reményeket tápláltak a megvalósításra. Hajszál híján ez is kútba esett, mert a Beze- rédj-család, Bodnár István, a kereskedelmi bank, a megye és székvárosa minden lehetőt megtettek, de ismét háború dúlt már Európában. Anyagi okokból úgy döntöttek, hogy alumíniumból készüljön el a mű, majd mégis sikerült a szebb és maradandóbb bronzot felhasználni. Az avatásra 1941-ben került sor. A gyűjtésnek kezdettől fogva lelkes híve és támogatója, a kaszinó ekkori igazgatója, Bodnár István írt avatóverset, valmaint a Bezerédj Etelkát, Amáliát és Flórit ábrázoló domborművek alá értelmező rímes sorokat. A harmadik dombormű, amely a jobbágyfelszabadító Bezerédjnek állít emléket, versében némiképp eltér attól, amit a szobrász Konrád Sándor megálmodott. Néhányan eléggé tisztelet- lennek tartották, hogy Bezerédj szobra hátat fordít a katolikus templomnak, de négy évtizedig, a téren álló iskola lebontásáig békén hagyták Szekszárd egykori '48-as követét. Ekkor a róla elnevezett szakközépiskolába szállították s évekig tárolták méltatlan körülmények között. Mai helyén, a vármegyeháza külső kertjében alig-alig fedezi föl valaki, virággal pedig régóta nem tisztelték meg ... Dr. Töttős Gábor FGotó: Ótós Réka E heti kérdésünk: Az egyik domborművön Bezerédj Etelka mögött a Jóka ördöge áll, vele szemben pedig „a haza bölcse”. Kik ők? Csatlakozunk az előttünk szólóhoz Ezzel az immár elcsépelt mondattal szeretnénk csatlakozni a Népújságban november 11-én megjelent „Üzemzavart nem fizetünk!” című cikkhez. Ugyanis nemcsak a Széchenyi utca 60-62-64-ben hidegek a lakások, hanem a Kölcsey 10-14-ben is. Különös kalandjaink a fűtőművekkel nekünk nem tavaly, hanem évekkel ezelőtt kezdődtek, és az a gond, hogy nemcsak hétvégeken, nálunk hétközben is adódnak. Lakóházunk szélvédett és napos oldalára felszereltek egy hőérzékelőt évekkel ezelőtt. Ha a kinti hőmérséklet a szélvédett helyen a 12-14 fokot eléri, a fűtés kikapcsol. Este pedig „elfelejt" visszakapcsolni. Ilyenkor kezdődnek a telefonálgatások. Érdeklődésünkre, hogy miért nincs fűtés vagy melegvíz, a válaszban ez a mondat is szerepel: „A belső dolgainkról nem beszélhetünk. ” A lakókat nem a fűtőművek belső dolgai érdeklik, hanem az, hogy ilyen magas díjakért rendes szolgáltatást kapjunk, nem pedig betegségeket. Sajnos, van más probléma is. Mi vagyunk a kísérleti ház a városban. Minden radiátorra felszereltek egy mérőt és egy-egy elzáró szelepet a lakók érdekében. Mindenki maga szabályozhatná a lakása hőmérsékletét, ha tudná. Ugyanis ezeken a szelepeket öt fokozat van. A hármas fokozaton a radiátorok hidegek, esetleg a felső harmad meleg, az alsó kétharmad vashideg. A mérő a radiátor felső harmadára van felszerelve, itt méri a fogyasztást. A mérő tehát melegszik, a lakó vastagon fizet és mégis fázik. A fent említett hőérzékelőt (bádogdobozt) elfelejtették leszerelni. Most már csak az a kérdés, hogy ki szabályozza a mi házunk fűtését: a fűtőművek, a napenergia (a „bádogdoboz’’), vagy a lakók a szelepekkel? Ha véletlenül kapunk három nap pótfűtést, azt azonnal ránk számlázzák, ugyanúgy, mint az úgynevezett „üzemzavart”, a nem fűtött órákat, napokat. Pedig, ahogy az előttem szóló írta: nem babra megy a játék, mert ugyancsak vastag ceruzával számláznak nekünk. (Név és cím a szerk.-ben)
