Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-09 / 237. szám

KÉPÚJSÁG OKTÓBER 9. A Nap kél 5.53 órakor nyugszik 17.11 órakor SZERDA Névnap: Dénes A Hold kél 7.48 órakor nyugszik 17.22 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: SZABÓ SÁNDOR Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Változékony 100 Várható időjárás ma estig: Az előre­jelzések szerint ma főleg az ország délnyugati részén számíthatunk ki- . sebb nagyobb felhőzetre, aminek a / következtében eső is előfordulhat. < Időnként megélénkül a déli, délkeleti szél, de néhány órára a Nap is kisüt. A hőmérséklet csúcsér­téke 17 és 22 fok között alakul. Százötven éve hunyt el Karl Friedrich Schinkel (1781-1841) német építész és festő. 1781. március 13-án szüle­tett Neuruppinban, a berlini építészeti akadémián tanult, majd Olaszországban ké­pezte magát, s kezdetben táj­képfestéssel foglalkozott. A század első évtizedében Ber­linben telepedett le, munkáira az udvar is felfigyelt, s 1810-től alkalmazta. Első na­gyobb klasszicista alkotása, a berlini Neue Wache épülete 1818-ban készült el. O épí­tette a Schauspiel haust, va­lamint a szintén berlini Altes Múzeumot. Épületeket terve­zett a trónörökösnek, és ő építette újjá a berlini királyi palotát. Sok más jelentős munkája is ismert, csak Ber­linben ötven épülete állt, így munkássága meghatározó a város építészeti képének kia­lakulásában. Festett tájképe­ket, falképeket és körajzokat, s foglalkozott fémöntéssel, valamint díszlettervezéssel is. A német klasszicizmus legnagyobb mestere volt. Épületein előszeretettel al­kalmazta a hellén és a közép­kori építészet megoldásait, építészeti remekműveivel, iparművészeti terveivel és festményeivel hosszú időre meghatározta a berlini művé­szet uralkodó irányát. Az ud­var magas állásokkal tüntette ki, megbízásokkal halmozta el, de alkotásai révén is nagy tekintélyt vívott ki magának. Minden épületét a legkisebb részletekig kidolgozta, kivá­lóan értett a társművészetek­hez, s tudását kamatoztatta is. . Rendőröket támadtak meg A Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság eljárást indított T. Gyula 22 éves helyi lakos ellen, mert vasárnap a város egyik parkjában a vele szemben ga­rázdaság miatt intézkedő B. Miklós rendőr őrmestert késsel megtámadta, majd a helyszín­ről elmenekült. A Marcali Rendőrkapitányság eljárást indított D. László, B. Imre és V. Zoltán inkei lakosok ellen, mert Somogysimonyi kül­területén megtámadták az őket igazoltatni akaró Sz. Sándor rendőr őrmestert. A támadásra előbb két figyelmeztető lövést adott le a rendőr, majd belelőtt D. László lábába, aki súlyosan megsérült, két társa a helyszín­ről elmenekült. Lottótájékoztató A Szerencsejáték Rt. értesíti a fogadókat, hogy az 1991. ok­tóber 8-án megtartott októberi telelottó-sorsolás nyerőszámai a következők: 8,16,47,61,65 Mai moziműsor Paks, Duna: The Doors (19 óra). Művelődési Ház: New Jack City (19 óra). Szekszárd, Panoráma: Hiú­ságok máglyája (17.30 és 20 óra). Autósmozi: Riviéra vad­orzói (20 óra). Tamási: Spion fióka (20 óra). Kaposszekcsö, autósmozi: Táncőrület (20 óra). Tévedés A nőgyógyász a következő szavakkal fordul pácienséhez: — Övendetes hírem van az Ön számára, drága asszo­nyom! — Kisasszony - helyesbít méltóságteljesen a hölgy. — Ebben az esetben, kis­asszony - mondja az orvos -, kellemetlen hírt kell közöl­nöm ... Hagyományőrzők találkozója Az elmúlt hét végén hagyo­mányőrző együttesek találkoz­tak Bagón, ebben a Budapest­től negyven kilométerre lévő községben. A kétnapos ren­dezvényen húsz együttes kö­rülbelül ezer résztvevője mutat­kozott be, akik az ország min­den részéről érkeztek. Me- énket Bogyiszló, Alsónyék, ény hagyományőrző együt­tese, valamint a Mórágyi Nem­zetiségi Együttes képviselte. A házigazda Muharay Elemér Népi Együttes 1950 óta ápolja és dolgozza fel a hagyományo­kat. A fesztiválon szereplő együttesek előadásait szakmai zsűri értékelte: igen sok hasz­nos tanácsot, bírálatot kaptak további munkájukhoz. A zsűri tagja Zsurávszky Zoltán, Ere­dics Gábor, P. Vas János Máté Lajos volt. es Szüretelök - népviseletben Az öcsényiek üveges tánca OLVASTAM Sztriptízes szakvásár Szekszárdon? Olvastam, hogy október 6-án zárta kapuit Koppenhágá­ban az Erotica 2000 elnevezésű „szakvásár”. Az AP hír- ügynökség tudósítása szerint a vásár vendégeinek sztrip­tíztáncosnők teremtettek hangulatot a sok-sok erotikával kapcsolatos látnivalóhoz. A szemlén a vendégek bepillan­tását nyerhettek a legeldugottabb helyekre is -, szólt a hír. A hírügynökségi információ kapcsán jutott eszünkbe, ho­gyan is lehetne látogatottabbá tenni megyénk legújabb ne­vezetességét, a Gemenc Expót. Nos, talán legközelebb egy látszerész kiállítást lenne cél­szerű rendezni Szekszárd határában és hogy fogyjanak a szemüvegek és a kukkerek, mellékelni kellene hozzá egy jó kis sztiptízt.-fké­Lady Di mint minta családanya Islamabadban rózsát dobáló gyermekek üdvözölték, pakisz­táni illetékesek pedig a tudo­mására hozták, hogy őt tekintik Pakisztán számára minta csa­ládanyának, s bíznak benne, hogy népszerűsítésével sikerül megfékezni az országban a nemkívánatos népességrobba­nást. Diana hercegnő, Károly brit trónörökös felesége, mint köz­tudott két fiúgyermek édesanyja és éppen ezért tekintik őt a pa­kisztáni családtervezési prog­ram „mintaképének”. Olyany- nyira, hogy a kormányzat plaká­tokat készül nyomtatni ezzel a felirattal: „Diana hercegnőnek csak két gyermeke van!” Remélik, hogy mind több nő fog csatlakozni a családterve­zési programhoz abban az or­szágban, amely nagyon előkelő helyen áll a népszaporulat te­rén. Annál is inkább tekintik példaképnek Lady Di-t, mivel a két fiúgyermekkel megvalósí­totta a tökéletes családról val­lott ázsiai felfogást. A lányokat ugyanis Dél-Ázsiában gyakran tehertételnek tekintik. Mi több, az is rokonszenves a pakisztáni családtervezők előtt, hogy a két hercegi fiúgyermek születése közt két év telt el. Ugyanis ez a minimális idő, amelyet a pakisztáni anyáknak ajánlanak, akiknek általában hat gyermekük van és némely­kor alig tíz hónap telik el két szülés között. A születéssszabályozás ké­nyes probléma Pakisztánban, ahol a jelenleg 115 milliós la­kosság évente 3,1 százalékkal növekszik. A konzervatív beállí­tottságú iszlám vezetők ellenzik a születésszabályozást. A kor­mány az utóbbi időben - főleg külföldi segélyezők erősödő nyomására — fokozta propa­gandáját a családtervezés ér­dekében. Lady Di Islamabadban töb­bek között gyermekkórházat és afgán menekülttábort látogatott meg. Elhalasztották a katonák bűnügyének tárgyalását A Budapesti Katonai Bírósá­gon elhalasztották az őr elleni erőszak bűntette és más bűn- cselekmények miatt Gulácsi Gellért tartalékos honvéd és 34 társa ellen indult bűnügy tárgya­lását. A per tegnap kezdődött volna, ám az alapos szerve­zéssel előkészített tárgyalást nem lehetett megkezdeni, mert három már tartalékos állo­mányban lévő, szabadlábon védekező vádlott a*" szabály- szerű idézés ellenére nem je­lent meg a katonai bíróság előtt. , Dr. Kovács Sándor hadbíró százados, a büntető tanács el­nöke a tárgyalás megnyitása után megállapította, hogy a bí­rósági eljárás megkezdésének törvényi akadálya van, ezért a tárgyalás elhalasztásáról dön­tött, egyidejűleg elrendelte a 3 távollévő vádlott rendőrható­sági elővezetését. A tárgyalás október 15-én folytatódik. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco-mix. 8.45: Levelekre röviden. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Nap­közben. 11.05: Tipp. 11.10: Népdalkörök és citerazeneka- rok. 11.36: Jer és lásd! 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: „Tiszta vizek zsoltára”. 14.35: Zene és szó a Hajnal Harmat országából. 15.05: Metronóm. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Magatartásformák. 17.05: Bu­dapesti beszélgetés Victoria de Los Angelesszel. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallot­tuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. 19.40: A Karikás együttes jászik. 19.50: Gong. 20.05: Eu- rópa-stúdió. 20.35: Azok a csodálatos Baker fiúk. 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. 21.52: Három Schubert-dal. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fiók. 23.00 urh-n: A BBC ma­gyar műsora. 23.05: Nagy mes­terek - világhírű előadóművé­szek. 23.45 urh-n: A TCU big- band felvételeiből. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Mel­lényzseb - slágerekkel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 9.00: Hírek. 9.03: Böngészde a zenei antikváriumban. 10.00: Hollywoodi örökzöldek. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.00: Hírek. 11.03: Sárga tengeralattjáró. 11.40: Ki kopog? 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. 13.03: A tegnap slágereiből. 13.45: Időjárás-és vízállásjelentés. 14.00: Tea hármasban. 14.50: Én csak egy buta nő vagyok. 15.00: Hírek. 15.05: Pihenőidő. 17.00-19.00: RádióMa. 17.00: Hírek. 17.30: Hatodik érzék. 17.50: A-B/CD. 18.20: Böngésző. 19.00: Hírek. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Pop­regiszter. 20.00: Pótvizsgán a tantestület. 21.00: Hírek. 21.03: Közkívánatra! 22.03: Tövisek és virágok. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Frank Zappa. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: A bibliás ember. 10.05: Magyar írás. 10.50: A pécsi Nevelők Háza kamarakórusa Bár­dos-kórusokat énekel. 11.10: Barokk kamarazene. 12.00: Hí­rek. 12.05: Olasz szerzők mű­veiből. 13.00: A kiskirályok. 14.00: Angol madrigálok. 14.09: A Bajor Rádió szimfonikus ze­nekara játszik. 16.00: Hírek. 16.05: Századunk fúvós kama­razenéjéből. 16.26: Gluck ope­ráiból. 17.20: Magyar zene­szerzők. 18.00: V Materinskom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Mut­tersprache. 19.25: Szimfonikus zene. 19.45: Verdi: Simone Boccanegra. 21.02: Önmaga­mat leplezetlenül. 22.11: Disz- kotéka. 23.11: Rádiószínház. 24.00: Hírek. 0.10: Századunk zenéjéből. 1.18: Balettzene. Éj­fél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-4.20 Az MR zenés műsora hajnalig. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól-reggelig Dél-Dunántúlon. 6.15: Dél-du­nántúli krónika. Lapszemle. Útinform. 6.50: Toplista. Sport. 7.15: Dél-dunántúli krónika. Idő­járás. Ügyeletek hírei. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzeti­ségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek (Petőfi). 15.05: Háromnyelvű szolgáltató-ke­reskedelmi műsor. 18.30: Ma­gyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzeti­ségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.25: Né­met nyelvű nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.45: Jó reggelt, Magyaror­szág! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: A Guldenburgok öröksége - Az, alkalmatlan pil­lanat. 9.15: Évgyűrűk. 9.45: Képújság. 16.34: Napi műsor­ajánlat. 16.35: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 17.00: Képújság. 17.05: Szextetthely- A multi ügynök. 17.30: Kalen­dárium, 1991. 18.00: Közlemé­nyek - előzetesek. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyereksarok. 18.45: IS - MOST. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 19.50: Magyarország-Belgium labda­rúgó-mérkőzés. 21.55: Műrész - Improvizációk. 22.20: Létkér­dések - Vitaest. 23.05: 23.55: Késő esti híradó. 23.10: ZDF-híradó. TV2 6.00-9.00: Napkelte. Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dömsödi Gábor 16.20: Hírek. 16.30: Ötről— hatra. 17.30: Torpedó. 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Telesport. Műsorvezető: Berkes Zsuzsa 18.35: Műsorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Az én há­zam az én váram, avagy zsar­nok a családban. 20.55: Ba- bitsra emlékezünk. 21.10: Új Reflektor Magazin. 22.00: Hír­adó. 22.25: Napzárta előtt. 22.45: Tízparancsolat - Ne ölj! SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyve­leg. 15.00: Videoválogatás. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Dráma. 18.30: Wyatt Earp. 19.30: Belföldi kiadás. 20.00: Sport. 21.00: Dokumentumfilm. 21.30: Szovjetunió. 22.00: BBC-híradó. 22.45: Glen és Randa. 24.00: Kék éj. 0.30: Egyveleg. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reg­gelt, Németország! 8.35: Tele- butik. 9.00: Versenyfutás a ha­lállal - Kettős kaland. 9.45: Gazdag és szép. 10.10: Az An­gyal visszatér - A múlt átka. 11.00: Telebutik. 11.30: Vad Rózsa. 12.10: AI Mundy. 13.00: Hírek. 13.05: Hammer. 13.30: Kalifornia klán. 14.20: A Spring- field-sztori. 15.05: Farkasok klánja. 15.50: CHIP’S. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyere­mény. 17.45: Játssz velünk. 18.00: Vad Rózsa. 18.45: Hír­adó. 19.15: Vissza a múltba - Diszkó infernó. 20.15: Gyilkos­ság a hobbija - Asszonygyil­kos. 21.15: Hazai dallamok. 22.10: Tévétükör. 22.50: Foga­dóóra. 23.25: Benny Hill-show. 23.50: Hírek. 24.00: Vigyázz, szép hölgy! 1.45: A farkasem­ber - Az utca királya. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Három fiú, három lány. 9.30: Teleüzlet. 9.50: Szenvedj csendben! 12.00: Műsorismer­tetés. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo. 14.00: Ollie. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok - Megosz­tott vélemények. 15.35: Teleüz­let. 15.50: Kungfu. 16.45: Mis­sissippi. 17.45: Három fiú, há­rom lány. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Hunter- Egy Hunter nevű lány. 21.15: Csak a szél tudja a választ. 23.05: Hírek. 23.15: Az átok örökösei - A gyilkos alibije. 0.05: Filmkészítők. 0.20: Hun­ter. 1.10: Sport. 1.30: Műsoris­mertetés. Képújság Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon : 16-211. Telex : 14-251. Telefax : 15-508. Készült: a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím 7101 Szekszárd, Telefon : 11-422. Felelős vezető : VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, I900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalásssal a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 245 Ft, negyedévre 735 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom