Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-08 / 236. szám

<3 >LNAl) NÉ PUJSAG Tamási és környéke 1991. október 8. Kit, mit hol talál? A városházán hallottuk Nem véletlen a címben feltett kérdés, hiszen mire ezek a so­rok megjelennek, addigra befe­jeződik a városházán a költö­zés és - remélhetőleg - min­denki a helyén lesz. Erről már korábban szóltunk. A földszin­ten találják meg ezután a mun­kaügyi központ kirendeltségét, az adócsoportot, az igazgatási és a városüzemeltetési (volt műszaki) osztályt, az emeleten pedig a titkárságot, a gondnok­ságot, a költségvetési csoportot és az állategészségügyet. Mihdezeket megtudhatják a föl­dszinti információs tábláról, de készségesen adnak felvilágosí­tást, útbaigazítást a bejáratnál lévő hivatalsegédek is. Úgy hallottuk, négy bizottság és a hivatal szakemberei mű­helymunkában készítik el a he­lyi adórendeletet, amelyről már két esetben is téves információ jelent meg különböző sajtóter­mékekben. Eldöntött tény ugyanis, hogy január 1-jétől a helyi iparűzési, illetve az ide­genforgalmi adót bevezetik. Nem új, de ismét - sőt, még mindig - aktuális a következő „hallomás”. Élénk az érdeklő­dés a városban a telefon iránt. A távközlési igazgatóság el­képzelése szerint '93 előtt nem lenne új telefonközpont, de ez­zel kapcsolatosan az önkor­mányzat egyeztet még, tárgyal a távközlési igazgatósággal. A SOFA raktárbázis létesíté­sét tervezi, mivel Tolna, Bara­nya és Bács-Kiskun megye fe­hér folt ebben a körben. Profilt bővít a vízitársulat Műszaki vizsgáztatás Tamásiban Lengéscsillapító bemérése Mostanság az úgynevezett vizitársulati munka jelentősen visszaesett, ezért nem véletlen, hogyha a bevételi forrásokat, a munkalehetőség biztosítását más tevékenységgel próbálják megoldani az említett cégek. Jó példa érre a tamási székhelyű Kapos-Koppányvölgyi Vizitársu- lat is, ahol - ezt dr. Mózes György igazgatótól tudjuk - az országban elsőként kapták meg a fő profil mellett a ZT 2-t, vagyis a zárt technológiai mű­szaki vizsgáztatás jogát. A nagy gyakorlattal rendel­kező gépjárműtechnikus és a két tapasztalt szerelő tanfolya­mon vett részt, vizsgázott, a korszerűen berendezett mű­helyre pedig több mint egymil­liót költöttek. Vettek két emelőt, fékerőmérőt, lengéscsillapító vizsgálót,. CO-mérőt, fényszó- róbeállítót, valamint minden tí­pushoz megvásárolták a cél­szerszámokat és a katalóguso­kat. Az összes Lada, Skoda, Dacia, Trabant, Wartburg típus vizsgáztatása mellett elvégzik az UAZ, a Nysa és a ZUK mű- szakiztatását is. A tamásiak és a környékbe­liek eddig Dombóvárra, Sió­fokra vagy Dalmandra vitték felkészíttetni, illetve vizsgáz­tatni a gépjárműveiket, most ez a távolság lényegesen lerövi­dült a yizitársuiat műhelyének csatasorba állásával. Az alkat­részt részben raktárról, részben pedig az autósbolttal kötött szerződés alapján biztosítják, és lehetőség van a karosszéria javítására is. A vizitársulatnál már tervezik a jövőt. Szolgáltatásukat ki akarják terjeszteni az úgyneve­zett nyugati kocsik szervizelé­sére, javítására is. Bizonyára sikerrel. Szárazdi kérdés: Miért nincs gáz, ha van? Úgy látszik, megböjtölik a szjárazdiak a gázszállítók há­rom héttel ezelőtti ügybuzgal­mát, amikor egy nap háromszor is megjelent a teherautó. Most jó lenne, ha már végre jönné­nek, mondják sokan, hiszen azóta se híre, se hamva a gá­zosoknak, mintha a föld nyelte volna el őket. Minden áldott nap telefonált a hiány miatt Ruppert Henrikné gazdasági előadó - legutóbb azt mondták neki, el­indult az autó -, de ottjártunkig nem kapott a község gázt. így kénytelenek voltak beszerezni ezt a fajta tüzelőt a környező te­lepülésekről. Volt már vezetékes ivóvíz a faluban, de furatott a község egy másik, 110 méter mély ku­tat, mert kell a víz, hiszen a nyári igényeket nem tudta ki­elégíteni egy vízforrás. Szárazd szárazon maradt a kánikulá­ban. Ezután erre - remélhető­leg - nem lesz gond. Beosztják a pénzüket, állítja Ruppert Henrikné, amit elkezd­tek, azt befejezik. Sok társa­dalmi munkával leköveztek két utcát, s megvan az elképzelés arra, hogy hol biztosítanak megfelelő helyet a szemétte­lepnek. Akad másfajta feladat is, hiszen az orvosi ellátáson kívül minden Szárazdon ma­radt, a művelődési ház, a könyvtár, az önálló óvoda, benne 7-8 gyerekkel, aztán az tudott, sokkal inkább a szék­helyközség, mint a társa fejlő­dött az elmúlt évtizedekben. Ez meglátszik a középületeken, így a községházán is, ami ko­rántsem korszerű, elavult a vil­lanyhálózat, nincs tanácsterem, a folyosón tartják az esküvőket. Egyedüli reménykeltő, hogy egy szükségmegoldással klu­bot tudtak kialakítani a fiatalok­nak, ám ez korántsem jelent be­fejezett tényt. Azt mondják, nem létezik, hogy a település utoléri önma­gát, hiszen azt az időt kellene bepótolni, amikor a tanács kö­zös volt, s a fejlesztés elmaradt. Nehéz örökség Mit mondjak Önöknek, uraim, Szakadátról? Jót is, rosszat is? Megpróbálom. Az egykor Gyönkhöz tartozott községek mind csak panaszkodni tudnak. Itt semmi nem készült. Elvitték a tsz-t, a tanácsot, az iskolát, ebből is látszik, hogy elsorvasz­tani készültek a települést. Azt mondták ránk is, meg a többi községre, halmozottan hátrá­nyos helyzetű települések va­gyunk, s ez igaz. Az elkövet­kező húsz évben jó, ha talpra tudunk állni. Önállóak lettünk, de a vagyonmegosztás nagyon alszik. Közösen épült az iskola, egy csomó szolgálati lakás, a szennyvíztisztító és sok min­den, s most viszakaptunk két szekrényt, két íróasztalt, egy írógépet . . . Szeretnénk talpra állni, de ahhoz a háború előtti vagyon kéne. Van a négyszázharminc lakosú községben egypár fiatal, aki birkával foglalkozik, de el kell nekik hajtani Miszlára a ju­hokat, mert itt nincs legelő. Kik állítják talpra a községet? Mivel lehet idehozni a fiatalokat, hisz nincs munkahely? Mit tudunk adni nekik? Kérdések sokasá­gát tehetném fel. Elképzeltem, ha kárpótlást adnának az elmúlt húsz évért, akkor az jelentős összeget tenne ki. Abból már lehetne áldozni a falura is. Csak az utcákra kéne hat-nyolcmillió. A szilárd burkolatú út a legalap­vetőbb, hogy visszajöjjön va­laki. Van már vezetékes ivóvíz, ami legalább olyan jelentős, mint amikor először kigyulladt a villany. A viziközmű építéséből hétszázötvenezret megigényel­tünk, visszakaptunk, s ebből szilárd burkolatú utat építünk a Templom utcában, hogy a ha­lottakat ne kézben kelljen a sír­házba kivinni. Jövőre újabb utat készítünk, aztán így megyünk lassan, lépésről lépésre. Az iskolások - harmincnégy gyerek van - Gyönkre járnak, a nemzetiségi óvodánk önálló. Közel hetvenezer forintba kerül egy gyerek ellátása. Egyébként az idősek étkeztetését is az óvodából biztosítjuk. Mi a meg­oldás? - kérdezhetik. A fiatalok visszaszivárgása. Próbálunk valamit tenni, kezdeményezni, de sok a korlát. Az is gond, hogy azokat kaptuk vissza, amire költeni keli. Nehéz to­vábblépni. (Elmondta Varga Ferenc polgármester) Az utóbbi években épült három ház egyike „Hitelbe nem adnak kenyeret” Az udvari faluközpontban Varga István mezőőr, Varjú Jó­zsef és Roszkopf József - mindketten rokkant nyugdíjasok - beszélgetnek az őszi verő­fényben, múlatják az időt. Készségesek, amikor közéjük állunk. — Mi újság Udvariban? Nagy a nyomor, azzal kell kez­deni - mondja Varga István, mikor észre veszi tekintetünk­ben a kételkedést, meg is ma­gyarázza. - Ha újságot olvas, tv-t néz vagy rádiót hallgat az ember, akkor tudja, hogy or­szágosan is így van. Minimáli­sak a jövedelmek - egy-két ki­vétellel - a községben is.- Van kb. húsz-huszonöt fia­tal, de se egy klub, se egy szó­rakozóhely - kezdi Varjú Jó­zsef. - Mióta önkormányzat van, nincs hova menni a fiata­loknak, mert a KISZ-helyiségből fodrászüzlet lett. Marad a kocsma. Rákényszerítik az ifjú­ságot a züllésre. Egyébként szomorú tény, .hogy az általá­nos iskolából két éve kimúlott gyerekek közül egyiknek sincs munkahelye. Aki hét végén ha­zajön, mehet a kocsmába, utána meg cél nélkül lófrálhat a faluban. Egyetlenegy szórako­zási lehetőség a kuglipálya. Minden pénzt az önkormányzati épületre fordítanak, aztán pedig kilátásba helyezték egy utca szilárd burkolattal való ellátá­sát. Ha kérdezi az ember, hogy mikor lesz kész, azt mondják, várják az útépítőket. — Pénz kérdése minden. Meg lehet érteni. De abban a ronda kommunista rendszerben volt egy mozink, most meg kul- turálódás szempontjából nullán állunk-summáz Varga István. — Földet nem kér vissza senki. Megszoktuk mi a tsz-t, meg voltunk vele elégedve - kapcsolódik a beszélgetésbe Roszkopf József. — Nem is tu­dunk mit kezdeni vele. Valami nagyon nagy beruházás és természetesen sok pénz kel­lene a farmergazdálkodáshoz. Kérdezem: Udvariban mit lehet megtermelni? Kukoricát, árpát, búzát. A hízót viszont nem lehet értékesíteni. Májusban eladtam a lőrinci tsz-en keresztül őket, azok már elszállították, most abból a pénzből fizetik a tagsá­got, de én még nem kaptam egy vasat sem. Márpedig hi­telbe nem adnak kenyeret . . . Visszatérve a földre, azt mon­dom, az emberek nagy része-nem is tudná önmagát kormá­nyozni, megszokta, hogy meg­mondják neki, mit csináljon. Ez az igazság. Varga István — Bizony így van - bólogat Varga István. - Nagyon helyes a megállapítás. Ha itt szétverik a gazdaságokat meg a tsz-eket, akkor nem lesz az or­szágnak kenyere. — Visszajutunk a cseléd­sorba - vélekedik Varjú József. - Ami meg a kártalanítást illeti, azt mondom én maguknak, fel­vidéki vagyok. Kitől kapok kár­pótlást, amiért engem kitelepí­tettek onnan? A németek annak idején megkapták . . . — Jobban is élnek, mint mi - veti közbe Roszkopf József. - Nincsenek rászorulva. Nyáron eljönnek ide, aztán jöhet a svátli, a szajmóka, a pirospap­rika aztán meg a jó szilvapá­linka. Ez a lényeg, a többi nem érdekes . . . Roszkopf József és Varjú József Nagykónyi ­Van úgy -igaz, nem minden­hol és nem mindenkor hogy szívesen veszik az újságíró je­lenlétét, s ezt kifejezésre juttat­ják. így jártunk legutóbb Nagy- kónyiban is, ahol dr. Mittich Já­nos körzeti orvos fejezte ki örömét, s mindjárt jó hírekkel szolgált. Elmondta, jelentős na­pok előtt áll a '89. augusztus 20-án alakult hagyományőrző kisegyüttes, akik azt a célt tűz­ték ki maguk elé annak idején, hogy Nagykónyi, Értény és Koppányszántó lakodalmi nép­szokásait bemutatják, köz­kinccsé teszik. Tevékenysé­gükhöz Sz. Bozóki Margit: Az emberi élet sorsfordulóinak szokásai és hiedelmei három Koppány menti községben címmel megjelent munkáját vet­ték alapul. A huszonöttagú, sa­ját zenekarral és énekkarral rendelkező együttes - a legfia­talabb óvodás korú, a legidő­sebb 1-2. osztályos gimnazista - működéséhez ötvenezer fo­rintot nyert a kultuszminiszté­rium pályázatán, azonkívül pe­nagy tervek dig bírja a környező üzemek, de főleg a Kop-ka Áfész jelentős anyagi támogatását. Nagy célja a kisegyüttesnek, hogy a határainkon túl élő ma­gyarságnak is bemutassa a Koppány menti örökség előbb említett részét. Érvényes meg­hívásuk van Nagyváradra, Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat veze­tője személyesen támogatja a csoportot, s megígérte, a jugo­szláv belpolitikai helyzet letisz tulása után Szlovéniába is meghívják a hagyományőrző­ket. A támogatók között var Csilla von Boese Lager bárónő aki egy németországi utazás és szereplés megszervezését vál lalja. Ezenkívül Kárpátalját is meg akarják célozni. Kozma atya egyébként mái többször járt Nagykónyiban, s legközelebb október 20-ra vár ják, amikor misét celebrál majc és valószínű, ekkor nyilvánítjál- máltai szeretetotthonná az ed digi idősek otthonát. Az ügy í Népjóléti Minisztériumban van. Máltai szeretetotthon lesz ez a ház

Next

/
Oldalképek
Tartalom