Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-05 / 234. szám

1991. október 5. PÚJSÁG 11 Mesevilág, Heinzelmann Emmától Sanyi manó és Huhu va­rázsló, a Varjúdombi melegho­zók háromfejű sárkánya, a Kis- ködmön deli huszárja, Gorkij Bolondoska Ivanuskája ismerő­sen köszön gyerekekre, felnőt­tekre. És ugyanilyen barátsá­gosak a többi figurák, boszor­kányok és tündérek, törpék és óriások, emberszabású állatok és állatfejű emberek, griffmada- rak és csodaparipák könyvil­lusztrációkból, dia- és televíziós filmekből, plakátokról. A világ és a magyar népme­sekincset megelevenítő gro­teszk bohókás alakok, klasszi­kus mesék és költők lelemé­nyéből született történetek hő­sei jelennek meg Heinzelmann Emma grafikusművész munká­iban. A művész 30 éve jegyezte el magát a műfajjal, az alkalma­zott grafikával. Harminc éve il­lusztrál mesekönyveket, rajzol dia- és tévéfilmekhez meseala­kokat, mindig nagy közönségsi­kerrel. A hivatalos elismerésből kevesebb jutott neki, díjai, ki­tüntetései zömét külföldön sze­rezte - Varsóban, Brnóban, Pozsonyban. 1980-ban Ander- sen-diplomát kapott a Nemzet­közi Gyermekkönyv Társaság­tól, 1972-ben kiállított a Velen­cei Biennálén, s 1984-ben az­tán itthon is kitüntették Mun- kácsy-díjjal. Közben egyre-másra kapta a megbízá­sokat a hazai gyermekkönyvki­adótól. Száznál több könyvet il­lusztrált. Rajzolt az újvidéki Fó­Ottlik Géza Garabon Gereben című könyvének illusztrációja rumnak, és egy hamburgi kia­dónak, tervezett számos plaká­tot (Nemzetközi Gyermek- könyvnap, Széchenyi Múzeum­vasút). Lapjai nagyon színesek, nagyon mozgalmasak. Könyvil­lusztrációin is minden mozog. Nem csoda, hogy filmre, diára és videóra kívánkoztak rajzai. Legnagyobb lélegzetű alkotása a 13 részes Varjúdombi meleg­hozók című tévéfilm. Ismert a műfaj határait fe­szegető textiles tevékenysége is. Nagyméretű textil-aplikáci- ója, amely a Varázsszőnyeg címet viseli, még a mesék vilá­gába tartozik. Gyöngyökből, kagylókból, hímzésekből ösz- szeállított tenyérnyi képeit, amelyeket gyöngyös varrottas- nak nevez a művész, a népmű­vészet ihlette. (Kádár) Pardi Anna: Jegyzetek Nietzschéhez A nagy lemondásban az a leghasznosabb, hogy megadja nekünk a büszke erényt, amelynek birtokában roppant könnyen sok apró lemondással ajándékozhatjuk meg önma­gunkat. Nietzsche e gondolatát meg­fordítva is igaz, hogy a nagy erényben az a leghasznosabb, iogy megadja nekünk a le­mondás képességét, amelynek eirtokában roppant könnyen 5ok apró erénnyel ajándékoz­ójuk meg önmagunkat. Itt állunk a szabadság és a demokrácia küszöbén, a súlyos gazdasági válság leküzdésé­lez a belépőt nagy és kicsi, mindenféle lemondás árán sze- ezhetjük csak meg. Igenám, de a pártállam, az elmúlt évii­nek erkölcsi rombolása az ál­ampolgári, egyéni erényt lega- ább akkora csődhelyzetbe so­dorta, mint a nagyvállalatok jó észét. Mit tegyünk? Az idő sürget, a íelyzet, a kényszer itt van; ha íem tudunk lemondani szépen, najd csúful, szétesésbe, marchiába fulladva tetetik neg velünk. Jobban járunk, ha az euró- >ai, következetes, kritikus gon- lolkodás iskolájába járva eluta- ;ítjuk a zűrzavaros önsajnála- Dt, és hősiesen, ha nincs még, irények után nézünk, ha van, ejlesztjük, egészen addig, imíg a nagy lemondásokra is önnyedén képesek leszünk. Mert akkor a kicsik, a hétköz- lapiak, az ezerfélék - már nem osszantanak annyira. Milyen hosszú a nap? - Száz sebe is van egy napnak, ha an mit beletenni. Jelentjük, filozófus kolléga, ogy az ezredvégi zsebnek sok zárnia, részletfizetés, infláció öyetelése van, és nincs mit be­kenni, a napok viszont egyre ívidebbek megoldani krízist és tmenetet. Egy magasabb kultúra azért d szükségképpen az ember­ek két agyi féltekét, hogy gyikkel a tudományt, másikkal nem tudományos dolgokat igja föl: e két agy egymás mel- itt van, nagyon határozottan elválik egymástól: így kívánja az egészség. Az egyik részben van az erő­forrás, a másikban a szabályzó. Hogy mit kíván az egészség, régóta tudjuk, hogy nem a honi átlagpolgár életvitelét. Az is biz­tos, hogy agyi képességekkel érhető el nemcsak a magasabb kultúra, hanem a magasabb életszínvonal is. Nietzschét a tudomány iránti szenvedélyes elkötelezettsége ragadta el oly eretnek kijelen­tésre, hogy a két félteke műkö­dését is a tudomány funkcioná­lisan befolyásolja. De tetszetős az erőforrás és szabályzó egy­mást feltételező teóriája! Ha illúziókkal, egyoldalú né­zetekkel fűtjük az agyat, az ér­telem túlfűtötté válik, és ez ve­szélyes következményekkel járhat. Ha nincs hit, szenvedély, akarat - e fűtőanyagok nélkül viszont a racionális megisme­rés marad kalóriák híján: lehet az agyban sok, ha az erőforrás absztrakciókban kimerül, a cse­lekvés üteméig nem jut el. így sajátos energia-racionali­zálási programot kell megvaló­sítani, kisemberek nagy beru­házási kísérletét önmagukba, önmaguk ereje által. Hisz helyesen élni egyet je­lent azzal, hogy helyesen gon­dolkodni. Hányfajta betegségben szenvedünk ma? Felsorolni sem lehet. De ha magasabb rendű képzettekkel gyógyítjuk a tüneteket, a beteg megneme­sedhet kóros effektusai leküz­dése árán. A görögök harmonikus, testi­leg, lelkileg kiváló emberpéldá­nyok voltak, társadalmuk, a po­lisz, úgyszintén. Nietzsche arról ír, hogy nem volt kezdetben ez így: a görö­gök kultúrájuk kezdetén jár­ványszerű idegbajokban szen­vedtek, egyfajta epilepsziában és vitustáncban, és ezekből alakították ki például a bakk- hánsnők típusát. Mi az idén járványszerű idegbajokban és politikai vitus- táncokban szenvedünk. Meddig? Kétszáz éve született a legnagyobb magyar (5.) Széchenyi István naplója Egy lap a naplóból A napló eseményekről, él­ményekről, esetleg a hozzájuk fűződő gondolatokról, észrevé­telekről és érzésekről időrend­ben, általában naponta vezetett rendszeres s többnyire nem a nyilvánosságnak szánt szemé­lyes följegyzés. Széchenyi István naplóját pontosan ilyennek kell tekinte­nünk. Mégpedig olyan napló­nak, amely ifjú korától haláláig magyarázza a nagy férfiút. Ezek a számtalan füzetbe, könyvecskébe zárt gondolatok még akkor is „magánhaszná­latra” íródtak, ha közben részle­teit kinyomtatták. Vannak, akik úgy tartják, hogy Széchenyi írónak indult, s olyan költő vált belőle, aki versek helyett hajó­gyárat, hidat és intézményeket hozott létre. Németül írta Széchenyi 1814-ben vetette papírra első naplófeljegyzéseit, talán atyja hatására, aki ugyan­csak vezetett naplót, vagy a kor divatja adta kezébe a tollat. Naplóját németül írta, mert ez ment a legkönnyebben; a szülői háznál, a bécsi társaságban és a hadseregben egyaránt ez volt a napi érintkezés nyelve. Ma­gyar szavak és mondatok 1820-tól bukkantak fel szöve­gében, s a harmincas évektől egyre gyakoribbak. Szándéka eredetileg az lehe­tett, hogy anekdotákat, tréfás történeteket és érdekességeket jegyezzen fel, olvasmányairól írt véleményt, és naplója csak fokozatosan vált életét és gon­dolatait rögzítő egységes, ha­talmas opusszá. Bár az első években hosszabb-rövidebb időre fel-felhagyott vele, 1820. június 6-tól 1848 szeptemberé­ben bekövetkezett idegössze- roppanásáig már folyamatos a naplója. 1856-ban ismét el­kezdte naplójának vezetését. Széchenyinek a naplóírás az önismeret, az önmagával való szembesülés, önminősítés és a tökéletessé válás eszköze, a lé­lek magánbeszédének a kény­szere. Naplójának talán leg- megrendítőbb sorai azok a fo­hászok, amelyek az önmagát legyőző lélek és akarat nyilat­kozatai. Titkárára bízta Gondosan óvta idegen tekin­tetektől a naplóját, s zárral ellá­tott, bőrbe kötött lapokra írta. Egy ideig arra gondolt, hogy ha­lála után naplóit meg kellene semmisíteni, de később meg­változtatta álláspontját, és nap­lóit titkárára, Tasner Antalra bízta könyveivel, jegyzeteivel együtt, hogy „ő azokkal belá­tása és szabad akarata szerint tegyen, meglévén nemes ér­zésről és tiszta leikéről annyira győződve, mikép semmi hata­lom által nem fogja magát kényszeríttetni hagyni, iromá­nyaim oly részét is köztudo­másra adja, mely valakit com- promittálhatna, de azt lángok­nak adandja át”. Széchenyi halála után a csa­lád a soproni és cenki levéltá­rakban levő iratok nagy részét átadta Tasnernek. 1877-ben aztán a teljes hagyaték a kia­dás jogával együtt a Magyar Tudományos Akadémiáé lett, amelynek épületében külün Széchenyi Múzeumot létesítet­tek, ahonnan az Akadémia kéz­irattárába került. Kiművelt emberfőkkel... A napló azóta több kiadást ért meg, de ezek leginkább for­dított válogatások, mint az 1978-ban kiadott is. Széchenyi jelentőségét, de még csak a mának szóló üze­netét is lehetetlen néhány tár­gyilagos sorba összefoglalni, hiszen minden vélemény, meg­látás óhatatlanul egyéni, sze­mélyes. Azt azonban bátran le­szögezhetjük, hogy Széchenyi működésének, életének és gondolatainak akkor is van je­lentősége nemzetünk életében, ha eltekintünk gyakorlati alko­tásaitól, mint aminők a Lánchíd, a folyamszabályozások, az Akadémia és így tovább. Szé­chenyinek kínzó gondot jelen­tett az a tudat, hogy a magyar­ságnak csupa idegen állam vagy nép között kell fenntarta­nia magát. Azért akarta nemzetét mű­veltnek és gazdagnak tudni, mert úgy vélte, ez az az erő, amelyről visszapattan minden magyar ellenes törekvés pus­kagolyója. A nemzet vezetését csak „kiművelt emberfőkkel” tudta elképzelni. Ezért is szól­nak művei elsősorban a ma­gyar szellemi elithez, azokhoz, akiknek a mai és az eljövendő új világban is az ő értelmével, érzésével és őszinte nemzet- szeretetével kell dolgozniuk, hogy beteljesedhessék: „Ma­gyarország nem volt, hanem lesz!” dr. Csonkaréti Károly Telefaxon küldött kiállítás Különös, mondhatni rendha­gyó kiállításnak lehetnek tanúi, akik Bonyhádra, a művelődési központ emeleti galériájába lá­togatnak. Telefaxon küldött kiál­lításról van szó. Az ötlet 1990-ben pattant ki Máté Gyula bonyhádi grafikus, pontosabban elektrografikus fe- jéáből. Indítója az a tény volt, hogy az elektromos fénymáso­lógépek a képalkotás gyors eszközévé váltak. A velük ké­Haász Ágnes: Lendület szült képek faxon minden tá­volságra továbbíthatók. Az ötlet megvalósítására szervezési munkába fogott Máté Gyula. Segítőket is talált, például a bonyhádi művelődési közpon­tot, a Völgységi Takarékszövet­kezetet, az Arnyékkötők elne­vezésű, fotografikával foglal­kozó folyóirat szerkesztőit, a Fény-Árnyék Művészeti Egye­sületet és a többi névtelenül mellé állót. A kiállítás szeptember 23-i programja úgy indult, hogy dél­előtt a Völgységi Takarékszö­vetkezet telefaxára érkezhetett a kiállítók két-két munkája. Ezeket a beérkezés sorrendjé­ben fénymásolón felnagyítot­ták, kasírozták, és falra helyez­ték a művelődési központban. Az így létrejött kiállítást délután nyitotta meg Wágnerné Pál Ág­nes. Ha leegyszerűsítjük a látotta­kat és egy mondatban fogal­mazzuk meg a lényeget: a fénnyel, árnyékkal való játék tanúi lehetünk. A kérdés azon­nal fölmerül, mennyire művé­szet ez, takarja-e a fogalmat? Ha klasszikus értelmű megha­tározásra gondolunk, a valóság megjelenítésére, az ideák má­Joseph Kadar: Elektrographie 1988 solására, akkor igennel kell vá­laszolnunk, hiszen ezt teszik az Árnyékkötők. Jeleket írnak fe­kete-fehérben, amelyekkel üzennek, létüket bizonyítva. Teszik ezt a XX. század végé­nek technikai eszközét felhasz­nálva, az elektrografika segít­ségével. Ez az eszköz szá­mukra életelem, amellyel kísér­leteznek, rögzíteni próbálják a megfoghatatlant. Fénnyel való rajzolásuk eredményeként újabb fogalmak születhetnek, mint például vizuális költészet. Abban a percben, ha egy-egy grafika kapcsán fogalmazni próbáljuk gondolatainkat, rá­döbbenünk, hogy a költészet hangján szólhatunk, mert csak az a forma bírja az irraciona- lista, metafizikus gondolatisá­got, ha tetszik szabadságot. Akik aláírásukkal is jelezték e kiállításon való részvételi szán­dékukat: Dárdai Zsuzsa, Tenke István, Zsubori Ervin, Halász Ágnes, Bohár András, Rudolf Hervé, Bátai Sándor, Máté Gyula, Petőcz András, Szom- bathy Bálint, Pandura Dezső, Szász János, Erdély Dániel, Erdély György, Papp Tibor, Ma­rosán Gyula, Nagy Pál, Buj­dosó Alpár, Tóth Gábor, Molnár Katalin. Ha felsoroltuk volna la- kóhel yszerinti illetékességüket is, párizsi, bécsi, budapesti, ka­posvári, maglódi, ^szigetszent- miklósi címeket olvashattunk volna. Mondhatnók tehát az a kezdeményezés nemzetközi jel­legűvé lett. Az imént felsoroltak közül hat fiatal művész szemé­lyesen meg is jelent a megnyi­tón és a rendezés munkálatai­ból is kivette részét. Utólag maguk is bevallották, hogy kissé meglepődtek, hogy ezen a kiállításon ilyen szám­mal - 44 alkotás 20 művésztől - vannak jelen. A rendhagyó­Máté Gyula: Hommage a Pierre Székely Sághoz az is hozzátartozott, hogy ki-ki elmondta magáról, mit jelént számára az alkotás folyamata e kifejezést segítő eszközzel, a fénymásolóval, fax-szal. Az érdeklődő közön­ség megtudhatta, hogy ki mi­lyen pályán mozog a hétközna­pokban, milyen úton jutott mű­vészi gondolatainak ilyetén megjelenítéséhez. Többségük - de valamennyien - túljutottak már a stúdiumok, tanulmány­rajzok gyakorlatot teremtő, ru- tinttermő időszakán és megte­remtve a saját egzisztenciáju­kat, élményeik továbbítását eb­ben a formában választották, vállalják. Szó esett alkotói módszereik­ről is. Bepillanthatnak a jefen- levő nézők azokba a titkokba, melyek ismeretlensége ezidáig távoltartást, elzárkózást is je­lentett az egyébként minden képzőművészeti ág iránt fogé­kony közönség elől. A technikai trükkökkel készült alkotások mögötti gondolatiság, maradásra készteti azt a láto­gatót, aki előítéletét az ilyen jel­legű üzenetrögzítésről, a bejá­ratnál hagyja. A közel félszáz alkotás egy egységes hangula­tot áraszt. Ennek nem a tiszta, jó ízlésű igényes dekorativitás az oka. Sokkal inkább a szem­léletmódbeli és a kivitelezési út azonossága. Decsi Kiss János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom