Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-28 / 252. szám
(tolnai) 4 NÉPÚJSÁG Egy tanfolyam, amelyik Nyugatra segít Szekszárdi Szemle Az eltérő értelmi képességű gyerekekről, illetve iskolájuk helyzetéről 1991. október 28. Iskolát teremtenek a szekszárdi baby sitterek? Két nyelvű képzés negyven órában A gyakorlat azt bizonyítja, hogy egyre nagyobb az igény a baby sitterek, azaz a gyermek-felvigyázók iránt. Számos fiatal lány is igyekszik ezen a pályán elhelyezkedni, azzal a nem is nagyon titkolt szándékkal, hogy idővel sikerül egy nyugat-európai álláshoz is hozzájutni. Baby sitter képzés azonban nincs se közel, se távol. Azaz, eddig nem voít, most ugyanis éppen erre vállalkozott a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola. Az érdekes, hiánypótló kezdeményezésről dr. Horváth Béla főigazgatóhelyettes, tanszékvezető adott tájékoztatást. — Gyakorlatilag elébe mentünk az igényeknek - kezdte beszélgetésünket dr. Horváth Béla. — A baby sitter képzés alapja részben az a rendelet, amely az átképzésekről, illetve a szakmai továbbképzésekről szól. Ugyanakkor egy minisztériumi körlevél is lehetővé teszi ilyen típusú tanfolyamok indítását. — Valószínűleg a tanfolyam sem nélkülözheti az átgondolt koncepciót . . .-t — Éppen ezért kidolgoztunk egy olyan tanrendet, programot, mely mindazon területeket átfogja, melyek ismerete szükséges a baby sitter számára. Ez azt jelenti, hogy nyolcvan órában komplex pedagógiai, pszichológiai oktatást nyújtunk, mert a gyerekekkel való foglalkozásnak ez lehet az alapja. A hallgatók a stúdiumok keretében elsajátítják a gyermekgondozás, gyermekápolás tudnivalóit is, s ha mindez természetesen nem is elegendő az orvosi praktizáláshoz, a gyermekbetegségek felismeréséhez, azok átmeneti ellátásához azonban feltétlenül. — Sokan arra készülnek, hogy valahol Nyugat-Euró- pában helyezkedjenek el baby sitterként. Ehhez milyen segítséget nyújtanak? — A képzéshez negyven órás intenzív nyelvtanfolyam kapcsolódik, egyelőre az angol és német nyelvet részesítjük előnyben. A közelség miatt főként ez utóbbi lehet meghatározó. — Milyen szakembergárdára támaszkodhatnak a képzés folyamán? — Úgy gondolom, hogy jó szakembereket sikerült megnyernünk az ügynek. Ezt az is bizonyítja, hogy a külső szakemberek mellett a főiskolai oktatók is vállalkoztak előadásokra. Neveket egyelőre hadd ne említsek, de azt elárulhatom, hogy ismert orvosok, kutatók, jogászok várják majd a hallgatókat. — Milyen jellegű képesítést kap az, aki sikeresen elvégzi a tanfolyamot? — Meg kell mondani, hogy nem adunk diplomát, s az elhelyezkedést sem garantálhatjuk. Mégis, egy olyan, két nyelven kiállított oklevelet adunk a hallgatók kezébe, melyben felsoroljuk az elvégzett stúdiumokat az elért eredményekkel, azaz garantálni akarjuk a szaktudást. Ez a kétnyelvű oklevél bárhol nyugaton ajánlólevélként is szolgálhat. Mi magunk is szeretnénk hozzájárulni az elhelyezkedéshez, mégpedig oly módon, hogy szándékunkban áll létrehozni egy adatbankot, illetve már folyamatban van a kapcsolatfelvétel egy erre illetékes német céggel. — Hol, mikor, mennyiért lehet jelentkezni a baby sitter tanfolyamra? — A tanfolyam novemberben indul, a pontos időpont függ a jelentkezés mértékétől. Az érdeklődés nagy, viszont a 22 ezer forintos általános, illetve az 5 ezer forintos nyelvi képzés bizonyára sok jelentkezőt elgondolkodásra késztet. A jelentkezéseket a főiskolán fogadjuk, de az intézmény telefonszámán is adunk felvilágosítást. Akik pedig úgy döntenek, hogy belekezdenek a baby sitter tanfolyamba, azokat levélben tájékoztatjuk a részletes tudnivalókról. -száFüggetlenségre várva Eltérő értelmi képességü- eknek nevezik azokat a gyerekeket, akik például a szekszárdi I. számú általános iskola speciális tagozatába járnak. Nem is olyan rég még kisegítő iskolaként ismerte mindenki ezt az intézményt, s köztudott, az itt tanulók bizonyos mértékig el vannak maradva hasonlókorú társaiktól. Jelenleg, mintegy 120 gyerek oktatása zajlik az iskolában, akik talán nem is tudják, hogy hamarosan önálló lesz a sulijuk, ugyanis január 1-én leválnak az „anyaiskoláról”. A tantestület viszont sokat remél, bár mint mindenki, akiknek ölükbe hull a szabadság, kicsit szorongva várják a „nagy” napot. * Ez és az iskola helyzete volt a téma, amikor leültünk beszélgetni az igazgatóhelyettessel, Pesti Gyulánéval, valamint három tanárral: dr. Horváth Gá- bornéval, dr. Vejkeyné Sudár Saroltával és Kiszler Józseffel. Utóbbi nem sokat tétovázott, rögtön a tárgyra tért. — Nagyon kis hellyel rendelkezünk. Jellemző, hogy eggyel kevesebb tantermünk van, mint ahány osztályunk, ezért egy osztály mindig a technika-műhelyben tartózkodik. A mellettünk lévő épületben van két tanterem, egy kis- ps egy nagyebédlő, ha ezeket megkapnánk az általános iskolától, akkor megoldódnának pillanatnyi gondjaink. — Egyébként milyen a viszonyuk az „anyaiskolával", illetve milyen előnyökkel jár az, ha különválnak? — Nincs egymással különösebb problémánk, de Qiár megérett a helyzet a szétválásra - állapította meg Horváthné. - Ugyanis nekünk azért teljesen más gondokkal kell itt megküz- denünk és úgy érzem, anyagiak tekintetében is eljött az az idő, amikor jobb, ha válunk. — így van - vette át a szót az igazgatóhelyettes. - Én most tele vagyok optimizmussal, ugyanakkor kétségeim is vannak, hiszen sokan azt mondják, kisebb iskola, kisebb falattal gazdálkodhat. Persze, ha ezt a kisebb falatot jól beosztjuk, akkor van reményünk az „életre”. És nem lesz az, ami mostanában, amikor gyakran előkerülnek vélt vagy valós sérelmek ... — Konkrétan milyen sérelmekre gondolnak? Először egymásra néztek - mondják, ne mondják? -, majd ismét Kiszler tanár úr volt a kezdeményező: — Sok esetben csak olyan eszközök jutottak el hozzánk, amelyekre ott már nem volt szükség ... Vagyis új dolgokat nem nagyon kaptunk. Ott minden teremben színes televízió van, nálunk még a ’70-es évekből való fekete-fehér a „divat”. Ők megcsináltatták a zártláncú rendszert, mi a Kovács Karcsi kollégámmal ketten „követtük el” ugyanezt. Azt azért még szeretném hozzátenni az előzőekhez, hogy a függetlenségünk semmiképpen nem jelentheti a gyerekeink „elefántcsonttoronyba” zárását, hiszen ha itt végeznek, ugyanúgy kikerülnek az életbe, mint az általános iskolába járók. — Mennyiben különbözik az idejáró gyerekek oktatástechnikája, más iskolákhoz hasonlítva? — Nálunk jóval nagyobb hangsúlyt kap az egyéni bánásmód, a gyakorlás, valamint az ismeretek elmélyítése ^ összegezte Horváthné. - A tananyagot lassúbb tempóban sajátítják el, felsőben pedig nem tanulnak külön fizikát, kémiát, biológiát, hanem mindezeket a természetismeretek tantárgyon belül ismerik meg. Akik nálunk végeznek azok elvileg mehetnének akár gimnáziumba is, de a gyakorlat azonban nem így működik, legtöbbKiszler József jük munkába áll, esetleg ipari iskolában folytatja tanulmányait. — Az elmondottakon kivül - folytatta Vejkeyné - rengeteg türelmet és széretetet igényelnek, de ők ragaszkodóak is. Több a magatartás problémás gyerek, mint másutt. Nagyon nagy erőfeszítéseket kell tennünk a késések megakadályozásáért, illetve a rendszeres iskolába járásért. Sok a cigányszármazású gyerekünk, nekik például teljesen természetes, ha nem érkeznek időben. — Az igazgatóhelyettes hogyan látja, a jövő évi induláshoz mekkora összegre lenne szükség? — Ahhoz, hogy az iskola fennmaradjon, körülbelül 12 millió forint kellene. Ez nem tartalmazza még az esetleges plusz épület fenntartását, illetve a leendő gazdaságisunk fizetését. Meg kell mondanom, igazán boldogok akkor lennénk, ha az épületbeli igényünket is tudnák teljesíteni. — Egy nagy álom azért, úgy tűnik, hamarosan megvalósul. — Igen, lesz tornatermünk, a kormány és az önkormányzat segítségével, támogatásával. A 162 négyzetméteres terem állítólag december 31-én készül el. Alig várjuk mi nevelők és a gyerekek is. Eddig az udvar, a játszótér és a Gyermekek Háza volt az órák színhelye. — Még egy utolsó, talán naivnak tűnő kérdést, hadd tegyek fel. Létezik ebben az iskolatípusban bukás? — Igen - válaszolt Vejkeyné -, bár egyértelműen a képességek alapján osztályozunk, tehát a differenciálás itt fokozottabb. Viszont, akin látjuk, hogy lusta, többre lenne hivatott, ott utolsó fegyverként előkerülhet a buktatás. — Megfigyelhető - kapcsolódott a gondolatmenethez Horváthné —, hogy az általános iskolákból idekerült tanulókban több a kudarc és a félelem, mint az óvodákból jöttékben. De egy kis idő múlva, amikor már lesz sikerélményük már szeretnek idejárni, boldogabbak. Ezt a szülök is megerősítik. Természetesen ez nekünk is nagyon jól esik. * Bár az iskola helyzete január 1-től változik, azért a távozásunkkor hallott gyerekzsivaj ugyanaz marad. Vagyis akármi is lesz jövőre - még ha ők erről nem is tudnak a történteknek mindenképpen az eltérő értelmi képességű gyerekeknek az érdekeit kell szolgálniuk. KRZ Fotó: Kispál Mária Rejtett értékeink A vármegyeházi tiszafák A vármegyeháza belső udvarán, dacolva faggyal, hóval és az idővel, üde színfoltot jelentenek a tiszafák. Ezek az örökzöldek többszörösen is tanúskodnak a régmúltról, megérdemlik hát-óvó figyelmüket. A Természetttudományi kisenciklopédia így mutatja be a nevezetes Taxus baccátát: „termete cserje vagy fa egyaránt lehet. Valamikor Európa-szerte gyönyörű tiszafa-erdők terültek el, de igen kemény, szép vöröses színű fájáért sokfelé kiirtották. A Bakonyban, Szentgál mellett van az egyik legnagyobb európai tiszafás.” Vajon mi köze a vármegyeháznak és a tiszafáknak ebből például a bakonyi Szentgálhoz? Több mint hinnénk. A nagy anekdotázó, Eötvös Károly Pe- csovics Ferencről szóló írásában meséli el többek között a vármegyeháza felavatásának ünnepélyét. A Csapó Vilmos alispánsága alatt épült és már három éve készen álló impozáns Pollack-művet nem tudták felavatni, mert ebeczki Tihanyi Tamás főispán után három évig nem töltötte be az uralkodó e magas hivatalt. Gróf Esterházy Károly 1836-tól helytartó, majd 1847-től főispán lett, s reá hárult az avatási ünnepség megrendezése. Anyagilag ez nem is okozott volna gondot, de más téren annál inkább: a megye nemeseinek nagyobbik része fogadkozott, hogy nem engedi be a főispánt, hiszen az akaratuk ellenére a konzervatívokat támogatja. Esterházy nem esett kétségbe, hanem megfogadta a szentgáli bocskoros nemeseket, akik a busás vendéglátás reményében szívesen látogattak Tolna szívébe. ( A vendéglátásról gondoskodott a később nevében „kormánypárti” jelentésű közszóvá lett Pecsovics). A fokossal, kisbaltával fölfegyverkezett szentgáliak díszkíséretében aztán bevonult a főispán, s némi csetepaté mellett lezajlott az avatás. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy a tiszafák ekkoriban kerültek a vármegyeháza udvarára. A törzsek átmérőjéből nehéz lenne bármilyen következtetést is levonnunk, mivel akadt szabadban élő példány, amelynek 200 évesen is csupán 1,3 méteres dereka volt. Ha meggondoljuk, hogy itt közel sem optimális körülmények között fejlődhetett a növény, lehetséges elfogadnunk a fenti időpontot. Ha hajiunk a kételkedésre, akkor még egy alkalmat jelölhetünk meg: 1892-ben a császári és királyi udvari kertészt kérték meg, hogy díszfákkal népesítse be a megyeháza kertjét. Akármelyik változatot fogadjuk is el, a megyeházi tiszafák több mint egy évszázada tanúi a köröttük zajló változásoknak. Megértek forradalmakat, al- és főispánokat, láttak itt miniszterelnököket, művészeket, aztán ásatást is 1967-ben. Előtte másfél évtizeddel még tanúi voltak a begyűjtési hivatal ténykedésének, s közben egész életük során a legkitartóbb hivatalt, a levéltárt tudhatták szomszédjuknak. A madarak pedig, amikor havas-hideg napokon már csak ezeken a fákon találnak csemegét, időtlen bár, de nem önzetlenül örülnek ennek a rejtett természeti értéknek. Dr. Töttős Gábor Fotó: Ótós Réka E heti kérdésünk: Melyik év március 16-án szerepelt együtt a vármegyeházán Babits Mihály, Nagy Endre és Móricz Zsigmond? Látogató az önkormányzati ülésen Szekszárd weinheimi oatrónusa Ha valaki külföldön jár, általában a nevezetességeket, a műemlékeket tekinti meg, netalán bevásárol - az azonban már meglehetősen ritkán fordul elő, hogy ilyenkor az utazó egy képviselőtestületi ülést keressen fel. A németországi Wein- heimből Szekszárdra látogató Robert Schüller azonban éppen ezen lehetőség mellett döntött, azaz tiszteletét tette a közelmúlt egyik önkormányzati ülésén. Az ősz hajú úr Dombai Gyula képviselő vendégeként érkezett a megyeszékhelyre, s mint kiderült róla, a német és a román mellett remekül bírja a magyar nyelvet is. — Ez nem meglepő, hiszen Erdélyben, Szászrégenben születtem - mondta Robert Schüller. — Itt magától értetődő természetesség volt a háromnyelvűség. Majd később Bukarestben tanultam, mint fogtechnikus, még a háború előtt - folytatódott tovább a visszaemlékezés. — A román fővárosban tizenkét évig éltem, majd 1939-ben behívtak katonának. Kolozsváron állomásoztunk, s amikor ezt a részt 1940-ben visszacsatolták Magyarországhoz, elengedtek a katonaság kötelékéből. Németországban telepedtem le, s 1941-ben már a német páncélosokkal Leningrad alatt harcoltam . . . A háború után Robert Schuller a ma negyvenkétezres íélekszámú Weinheimben telepedett le, s eredeti szakmájának megfelelően nyugdíjazásáig fogtechnikusként dolgozott. S valóra váltotta régi vágyát, a helyi autóklub szervezőjeként utazott, illetve utaztatta a tagságot szerte Európába. így Magyar- országra is. — Budapesten él az egyik unokatestvérem, akivel éppen az autóklub révén húsz év elteltével találkoztunk. Felvettem ugyanis a kapcsolatot a magyar autóklubbal, s így az ország különböző vidékére jutottunk el, többek között Tolna megyébe, Szekszárdra is, ahol már nagyon sokszor jártunk az elmúlt évek alatt. Schuller úr azonban nemcsak „egyszerű” utazóként, hanem más módon, mint kulturális közvetítő is letette már névjegyét Szekszárdon. Ezelőtt hét évvel, 1984-ben a weinheimi gyermekkórust hozta el városunkba, az énekkar a régi vár- megyeházán lépett fel nagy sikerrel. Több szekszárdi idegen- forgalmi szakembernek adatott meg Schuller úr révén az a lehetőség, hogy egyenesen Weinheimben reklámozza Tolna megye székhelyét, a kiváló patrónusa Robert Schuller adottságokkal rendelkező tájegységet. S egy alkalommal a weinheimi újság szerkesztője is elkísérte Schuller urat, mely kirándulás eredményeként egy Szekszárdot bemutató írás is megszületett. — Nagyon szép ez a város. Már 1972 óta járok ide vissza, s az utóbbi években előnyére változott. Jól érzem magam itt - összegezte befejezésként mondandóját Robert Schuller, akivel, reméljük, még sokszor találkozunk városunkban.-szaFotó: Gottvald Károly Tízórai a nagyszünetben - kaláccsal, tejjel Te ki vagy?
