Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-15 / 242. szám
Tamási és környéke 1991. október 15. Újra a laktanyáról A városházán hallottuk A volt szovjet laktanya sorsa még mindig nem dőlt el, hiszen a kincstárt csupán a beszedhető anyagiak érdeklik, míg az önkormányzatot a járulékos dolgok is. Például az, hogy ki viseli a sokmilliós környezetszennyezés költségeit, a működésképtelen közművek helyreállítását, illetve mi létesül a város tőszomszédságában. Félő, hogy amíg ilyen sarkalatos véleménykülönbségek lesznek az ügyben, addig kicsi a remény a megegyezésre. Folynak az új évtől önállóvá váló művelődési központ, diákcentrum és könyvtár vezetésére kiírt pályázatok dolgozói véleményezései. Az illetékes bizottság véleményezésével együtt a novemberi testületi ülés tárgyalja majd a témát és nevezi ki a vezetőket. Szintén testületi döntés szükségeltetik a jelenlegi Építőipari és Városgazdálkodási Vállalat jövőjét illetően, hiszen a vagyontörvény önkormányzati tulajdonba „adta” a volt költség- vetési üzemeket. A jogszabályi lehetőségek biztosította alternatívák közül kell majd választani, hiszen a jelenlegi gazdálkodási forma az év végével megszűnik. Rendszeres olvasóink már értesülhettek arról, hogy egy hivatásos vomulóegység felállítását tervezi az önkormányzat a városban. Újabb fejlemény az ügyben, hogy a Tűzoltóság Országos Parancsnoksága „áment” mondott az elképzelésre, s jelenleg folyik a létesítés technikai feltételeinek felmérése és kidolgozása. Tartalmas gyermekprogramok Ha más nem is, de a Tolnanémediben dolgozó Gölöncsér Lászlóné levele biztosan eszembe juttatja, hogy megindult az élet az iskolákban. (Bizonyára elhiszik azt is, egyéb jelből, helyről is informált vagyok.) Szóval, Gölöncsérné írása és a küldött programtervezet azt sugallja, tartalmas munkára, hasznos időtöltésre készülnek a gyerekek és a nevelőik. Céljuk továbbra is az egészséges életmódra, a szabadidő hasznos eltöltésére való nevelés, ezenkívül az elmúlt évben hagyományteremtés szándékával elkezdett tevékenységek ápolása. Az említettek érdekében a II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat tesz is. Október 14-re évindítónak haditornát, kisdobosok és ötödikesek avatását, nagyszabású sportvetélkedőt terveztek. A további időszakban helyet kap a programban a takarékossági világnap vetélkedője, az egészség- ügyi játék, a télapózás, a községi karácsonyi műsor, a gyermekek és szülők sportvetélkedője, a farsangi mulatság, a március 15-ről való tartalmas, bensőséges, megemlékezés, a tavaly is már nagy sikert aratott önjelölt vagy ajánlom magamat rendezvény és a községi gyermeknap. Mindezek mellett ajánlott akció a közösségeknek a nemzeti, a társadalmi, az egyházi és a családi ünnepekről való megemlékezés, az ajándékkészítés, ezenkívül a papírhulladék és a gyógyszeres üvegek gyűjtése, a nyáron pedig a simontor- nyai lovaglótanfolyam, a sóstói táborozás és szervezett strandolás Tamásiban, valamint Si- montornyán. A kínálat - megítélésünk szerint gazdag - , s biztos, hogy tartalmas év elé néznek. Kinek vetnek Ágnis-hegyen? Másként megy, mint régen A mostanában szokásos képet látni a Miszla melletti Ágnis-hegyen, ahol a gyönki Petőfi Mgtsz dolgozói vetik az árpát. Nem minden cél nélkül szólítjuk meg őket. — Kinek vetnek? — Úgy gondoljuk, a népnek- válaszolja Szabó László traktoros. - Nem tudom pontosan, de úgy négyszáz hektár körüli lesz az árpa, hatszáz hektár fölötti a búza vetésterülete. Hogy ez mennyivel másabb vetés, mint az előző években? Régebbiek a gépek, meg aztán a talajelőkészítést nem tudtuk úgy elvégezni, ahogyan máskor, mert az üzemanyag és minden kevesebb. — A piac sem valami szívderítő - vetjük közbe. — Aratáskor eladási gondok voltak, de aztán felkutatták a vevőt. A nehéz piac miatt azonban kevesebb lesz a vetésterület. Azt nem értem, tudja, ha ötszáz forint a búza, akkor hogy lesz abból 31 forintos kenyér. — Az idén az járt jól, aki több kukoricát vetett - kapcsolódik a beszélgetésbe Trudies Rudolf, aki azt mondja magáról, ő a vetőfaros. Elvették a kedvünket a növénytermesztéstől, az állat- tenyésztéstől, mindentől. Most van ez a munka, aztán novembertől meg „gyesre” megyünk. — Műtrágya, , vegyszer? Amennyit a pénztárca engedett- így Szabó László. A beszélő arc Szabó Lászlóé — Mi jár mostanság a magvető fejében. — Úgy elvetni valamit, hogy nem tudni, visszakerül-e a tsz-be, borzasztó érzés - gondolkodik el Trudies Rudolf. — Mi jut eszünkbe? A bizonytalanság. Ki aratja le, amit mi elvetünk? Nincs annyi tőkénk, hogy valamilyen vállalkozásba belevágjunk. Akármit is hoz a földtörvény, nekünk ezt a munkát kell elvégezni. Vannak köztünk többcsaládos emberek, otthon foglalkozunk jószággal, mivel kevés a kereset. De még mindig ragaszkodunk ehhez a munkához - néz a forduló traktor után Szabó Lás'zló. Traktorista és vetöfaros a feltöltött gépnél Aprókat, de lépnek Kesziben Amit szinte minden nap meg lehetne kérdezni - egy-két település kivételével - az önkormányzati vezetőktől, az nem más, mint a telefonhelyzet. Mert Tamási és környékén helyzet van, telefon már nem annyira. Márpedig manapság ez nemcsak hiány, több annál. Nem véletlen ezért, hogy Kiss Károly polgármestertől a létesítendő részvénytársaságban való részvételről érdeklődtünk legelőbb. Üzenjük most e helyütt kedves levelezőnknek, Sütő Józsefnek Felsőnyékre, hogy nemcsak a magyarkeszi, de a nyéki polgármester is aláírta a szándéknyilatkozatot. Remény van tehát, s reméljük, telefon is lesz. — Mit sikerült a tervekből megvalósítani? - kérdezzük. — Bővítettük az iskolai konyhát, kész az épület, a Tol- naber november 25-re ígérte a gázüstök, gázkályhák bekötését. Jó lenne azonban, ha előbb elvégeznék ezt a munkát, mert kéne nagyon, hiszen az iskolások, óvodások mellett onnan látnánk el az idősek klubját és a szociális étkezőket. Addig a nagyszokolyi iskolától hozunk naponta 70-80 ebédet. — Láttunk a faluban egy úthengert is . . . — Igen. A Rózsa Ferenc utcában szilárd burkolatú utat és átereszt építtettünk. Az egyiket a Kapos-Koppányvölgyi Vizitár- sulat, a másikat pedig a Beton Kft készítette el. — Biztosan más tervek is megvalósulnak majd. — Azt tervezzük, hogy a hetvenöt éven felülieknek öt mázsa fát osztunk. Egyébként így száz emberről van szó. Még azt is elmondom, működik a tejcsarnok, Nagyszokollyal közösen oldottuk meg, hogy mindkét faluban hetente kétszer legyen hús, kényszervágott áron, és nagyon jól ^szerepel” a polgárőrségünk. Éjszaka portyáznak, s nemrégiben volt egy nagy fogásuk, a boltban már 170 ezer forint értékű árut összecsomagoltak a betörők, amikor elkapták őket. Most CB-t veszünk nekik. Fiatalodik Miszla Régi vágy teljesült: szilárd a Kis utca Azt mondják a miszlaiak, jól jártak azzal, hogy Baksa Jánost választották meg polgármesternek, hiszen a vállalkozó kedvű, állandóan mozgó, minden idegszálával jobbra, többre törekvő vezető már rövid idő alatt is sokat tett a falujáért. Ezt igazolandó elmondjuk, október 15-én indul a báró Inkey-féle kastélyban a tartósító üzem, ami a munkahelyteremtés, a foglalkoztatás szándékával jön létre, mellette pedig a helyben megtermelt terményeket vásárolja fel tisztességes árért. Tavaly alakítottak hatan egy úgynevezett gazdaszövetséget, akik teljesen gépesítettek és dolgoznának, ha látnának benne fantáziát. — A vadak már bejönnek a kertekbe, mindent leeszenek, legázolnak - bosszankodik Baksa János -, de a jogszabály még mindig a régi elvtársakat védi. A kárbecslő ki sem jön, nem is jelez, a vadásztársaságoktól pedig felénk sem néznek. Remélem, ha az önkormányzaté lesz a vadászati jog, akkor mi döntjük el, hogy mi legyen. Egyelőre azonban késnek a törvényalkotók - a rendszerváltás is -, az emberek ambíciója pedig csökken. Van azonban azért pozitívum. Régi igényt elégítettek ki azzal, hogy megépíttették a Kis utcában a szilárd burkolatot, s így a ravatalozóhoz, valamint a strandhoz most már járható út vezet. A ravatalozó, illetve kellékei felújításával megfelelő körülményeket teremtettek a végtisztesség megadásához. Három hete „üzemelték be” az 1. számú kutat, így most már az igényeket ki tudják elégíteni és épül az ötven köbméteres víztároló. Korántsem teljes ezzel a kép. Azt írtuk a címben, fiatalodik Miszla. Nos, az a helyzet, hogy Budapestről húsz család költözött le és akiket elvitt az urbanizáció, azok nagy része szintén visszatér. Változott a falukép is. A három közhasznú munkás - háromszorosát tudnák foglalkoztatni - rendbe tette az árkokat, a buszvárókat, az önkormányzat pedig a romházak eltakarítását tűzte ki célul. Ezeket a többségében már gazdátlan romos ingatlanokat használatba adta azzal a feltétellel 3-tól 5 évig, hogy év végéig tüntessék el a romokat. Jelentős átalakítást végeztek az óvodánál, aminek a konyhájából a szociális étkeztetést is megoldják. A költségvetést az idén már kimerítette Baksa János, de a jövő tervei is összeálltak. A következő feladat a szennyvízhálózat ki-, illetve egy négytantermes iskola megépítése lenne. Most még kevés a gyerek, de ebben az évben már 18 (!) lesz az óvodás. Bővíteni kellene a strandot, ahova a vértesszőlősi jurta ajánlott télre, nyárra vendéget, aztán ha megkapják az igényelt pénzt, akkor megépíthető lesz az az 1 kilométeres út, ami Be- lecskával összekötné Miszlát, s így megszűnne a zsákutca. A terecske sok mindenről árulkodik A föld mindig érték volt Az országúton egy tehénpár poroszkál. Nyakukban járom, szájukban láncból készített zabla, ami egy madzag gyeplőben a gyönki Lindheimer Henrik magángazdálkodó bal kezében végződik. A gazda a tehén vontatta, karfás, rövid kocsin, ismertebb nevén szekéren ül a deszkán, amit zsákkal tett kényelmesebbé. Jobb kezében kis csihatagot, „sebességváltót” tart, mögötte egy vasvilla csillan meg az őszi napfényben, mellette meg egy gereblye mutogatja fogait. A bal hátsó lőcsön rudazókötél árválkodik. Mikor fényképezzük, németül szól hozzánk, de aztán magyarra vált. Ismerkedünk. — Én magángazdálkodó voltam az elmúlt negyven évben is - kezdi a „mesét”. - Az apám a Donnál maradt ott magyar katonaként, gyerekként menekülni kellett, a Nagy Imre idejében visszavettük a házat, a földet meg kishaszonbérbe. Aztán jött a szocialista község és minden elment. Negyvenszer agitáltak, de én mindig elszöktem. Szabad ember voltam örökké. Amikor azt mondták, egy barázda föld nem lehet, napszám akkor is akadt, a tehenek is megvoltak, az út mellett kaszálgattam nekik füvet. A harag elmúltával vettem négy hektárt a gyerekek meg az asz- szony nevére. Hárman voltunk Gyönkön maszekok. Mi tartott meg, kérem, a földnél? Az ősi kedv. A föld nekem mindig érték volt. Abból élt meg az ember. — Hát a tehenek? — Hej, hányszor kinevettek miattuk - legyint. - A gyerekek azonban ha megyek az utcán, azt kiabálják: anyú, anyú, nézd csak, mi megy ott. A tavasszal egy ember azt mondta a rádióban, marha az, aki tehenet tart. Én nem úgy voltam vele, nem úgy ítéltem meg, mint amikor volt az átszervezés, hogy máma megvasalták a lovat, a másik nap meg túladtak rajta. Egy példát mondok. Gyönkön négyszáz házban biztos volt ló, aztán mikor bejöttek az oroszok, négy pár maradt. Mit tehettünk? Áz istállóból befogtuk, betanítottuk a teheneket, aztán szántottunk, vetettünk velük, míg el nem zavartak a háztól, mert svábok vagyunk. Akkor elhurcolkodtunk egy tanyára. — Akkor most kellene a kárpótlás . . . — Ez a kis föld, ami megvan, ez nekem elég. Mindjárt hatvan éves vagyok, nem tudok én már sokat dolgozni. Igaz, volt, aki azt mondta gúnyosan: Még nem akarja abbahagyni? Fogy az erő, de beosztva még sok mindent megcsinálok - szól búcsúzóul, aztán átvezeti a teheneket az úton. Elballagnak. Lindheimer Henrik a megcsodált, irigyelt fogattal
