Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-03 / 206. szám (205. szám)
2 PÚJSÁG 1991. szeptember 3. A jugoszláviai egyezmény aláírása (Folytatás az 1. oldalról) A holland külügyminiszter az aláírási ünnepség után kijelentette: a legfontosabb most az, hogy az egyezményt tiszteletben is tartsák. Amint az egyezmény életbe lép - fűzte hozzá - az Európai Közösségek elküldi Horvátországba megfigyelőit, s ezzel a Tizenkettek magukra vállalták a felelősség rájuk eső részét, s ugyanezt várják el a jugoszláv válság többi tényezőjétől is. Janez Drnovsek, az elnökség szlovén tagja kijelentette: a tűzszünet aláírása és a memorandum elfogadása új és komoly lépés a jugoszláv válság megoldásában. Budimir Loncar jugoszláv külügyminiszter az okmány aláírását történelmi jelentőségűnek nevezte. Az aláírás előzményei Hans van den Broek nyilatkozatában állást foglalt a béke- konferencia mielőbbi összehívása mellett. Leszögezte, hogy a tárgyalásokon két alapelvet kell tiszteletben tartani: a határok sérthetetlenségét, és minden jugoszláviai fél jogait. Számításba kell venni a jugoszláviai népeknek azt az óhaját, hogy bekapcsolódjanak az európai folyamatokba - mondotta. A holland külügyminiszter rámutatott, hogy a tűzszünet nem lehet tartós, ha a fegyveresek nem szolgáltatják vissza fegyvereiket, s nem térnek vissza a rendes élethez, illetve, ha a hadsereg nem tér vissza a laktanyákba. A holland külügyminiszter javasolta, hogy mielőbb találkozzanak a megfigyelői tevékenységbe bekapcsolt felek, s hangoztatta, hogy a megfigyelők polgári személyek lesznek. Ez volt a szerb fél egyik alapvető követelése. Van den Broek végül reményét fejezte ki, hogy a Jugoszlávia jövőjéről szóló tárgyalások hamarosan megkezdődnek. A dokumentumok aláírását óriási bizonytalanság előzte meg. Az államelnökség ülését Stipe Mesic elnök többször is összehívta, először vasárnap este hétre, aztán kilencre, s végül csak fél tizenegykor kezdődhetett meg a tanácskozás, amelyen a tűzszüneti okmányokról szóló első szavazás eredménye a szokott négy-négyes döntetlent hozta. Ekkor a szerb blokk még elzárkózott az egyezménytől, mert sérelmesnek tartotta az EGK brüsszeli nyilatkozatának bevezető részét a felelősség kérdéséről. Hans van den Broek először a belgrádi holland nagykövetségen tartózkodott, amikor befejezte Budimir Loncarral folytatott bevezető megbeszélését. Elterjedt a hír, hogy a holland külügyminiszter az elnökségben kialakult vita miatt kilátásba helyezte azt is, hogy elutazik Belgrádból. Este tizenegy tájt aztán Hans van den Broek megjelent az elnökség ülésének színhelyén, a szövetségi palotában, ahol a nagyterem melletti szalonban várta a vita kimenetelét. Mesic elnök az első sikertelen szavazás után újságíróknak elmondta: azt követelik szerb részről, hogy a horvát erőket az egy évvel ezelőtti szintre csökkentsék, s teszik ezt akkor, amikor húsz horvát város ellen intéztek támadást. Elmondta: a fő probléma az, hogy nem nevezték meg a felelőst, s ez szavai szerint „Szerbia, a Jugoszláv Néphadsereg egyes részeivel együtt”. Szünet után Hans van den Broek zárt ajtók mögött külön megbeszélést folytatott az elnökség szerb és Crna Gora-i tagjaival, s ezt követően a testületben újabb szavazást tartottak: ekkor már heten szavaztak a dokumentumra igennel, egyetlen tag, a Crna Gora-i Branko Kostic szövetségi alel- nök tartózkodott. Ő még vasárnap este is úgy nyilatkozott, hogy Brüsszelnél tiltakozni kell a Jugoszláviáról szóló deklaráció bevezetője és Szerbiát elítélő hangneme miatt, s hogy a megfigyelői tevékenységbe nem lehet bevonni azon országok képviselőit, amelyek a második világháború idején Jugoszláviát megszállták. Az Országgyűlés őszi rendes ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) kilép pártjából és képviselőcsoportjából, átül az MDF padsoraiba. Döntését azzal indokolta, hogy nem tud azonosulni az SZDSZ jelenlegi politikájával. Mádai Péter az SZDSZ nevében bírálta képviselőtársa döntését, és reményét fejezte ki, hogy az Balogh János részéről „örök hűséget” jelent újonnan választott pártjához. Ezután a Parlament megkezdte a szavazást a korány által benyújtott több törvényjavaslat sürgős, illetve kivételes tárgyalásáról, valamint néhány önálló képviselői idnitvány és országgyűlési határozati javaslat napirendre tűzéséről. A Parlament ülését megszakítva hétfőn délután a képviselők percekig tartó tapssal köszöntötték a díszpáholyban helyet foglaló Vytautas Landsber- gis litván elnököt és a három balti állam külügyminisztereit. Janis Jürkans, a lett, Lennart Meeri, az észt és Algirdas Sau- dargas, a litván diplomácia vezetője nem sokkal korábban érkezett Magyarországra, hogy aláírja a diplomáciai kapcsolatok helyreáll ítéséről szóló jegyzőkönyveket. A Parlament a hétfő délutáni plenáris ülésén a képviselők egyhangúlag elfogadták a kormány által beterjesztett, a Magyar Köztársaság, valamint az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság és a Litván Köztársaság közötti kapcsolatokról szóló határozati javaslatot. Antall József miniszterelnök hétfőn délután a Parlament plenáris ülésn bejelentette: kedden Jugoszlávia területén találkozik Ante Markovics jugoszláv szövetségi miniszterelnökkel. A Parlament hétfőn délutáni plenáris ülésén a képviselők elfogadták a Magyar Köztársaság kormánya és Románia kormánya között a „Nyitott Égbolt” - renszer létrehozásáról Bukarestben, 1991. május 11-én aláírt megállapodás megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot, amelyet a T. Ház kivételes eljárásban tárgyalt. ¥ Az Országgyűlés hétfőn este háromnegyed hétkor a mérésügyről szóló törvény elfogadásával befejezte munkanapját. A képviselők kedden reggel a Gyermek Jogairól szóló egyezményről tárgyalnak. Bátaszéken várják a szüretet A Pannonvin RT bátaszéki pincészetében minden készen áll a szüretre. A szerelők kicserélték a folyamatos vörösbor-er- jesztő rendszer hibás alkatrészeit, a 8 ezer hektoliter bor tárolására alkalmas pince hordói üresen „várják” az új termést. Ebben a pincészetben az idén 40-45 ezer mázsa szőlő feldolgozását tervezik, melynek javarészét a bátaszéki, a bátai és az őcsényi termelőszövetkezetektől veszik át. A szüret kezdete várhatóan szeptember 20-án lesz. ✓ Fotó: Gottvald Károly Az 500-2000 hektoliteres tároló tartályok üresen állnak Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, becsülték, hogy DR. GEISZHAUER JÁNOS a Tolnai Népújság csoportvezetője életének 46. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása, az elhunyt kívánsága szerint, szűk családi körben történik. A gyászoló család A Tolnai Népújság és az AS-M TM-i Irodájának dolgozói Szovjet köztársaságok Melyik merre tart? Elfoglalta hivatalát a megyei tisztifőorvos Szeptember 1-től megyénkben is kinevezték - az Állami Népegészségügyi, és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) helyi vezetőjét. A Népjóléti Minisztériumhoz benyújtott közel 10 pályázó közül a tisztifőorvosi állást dr. Hangay István nyerte el. — Mennyiben különbözik az új intézmény a Köjáltól? Bővült a feladatkör? — Nem az a helyzet, hogy valami volt, és azt most kiegészítjük. Olyan, hogy Köjál-feladatok tulajdonképpen már nincsennek. Újra kell fogalmaznunk az egész feladatrendszert. Más a felállás, mások a követelmények. — Mégis, miben jelölné meg az ÁNTSZ kompetenciáját? — Az egészségügyi mutatók tragikusan alakulnak az egész országban, így Tolna megyében is. Feladatunk az lenne, hogy akkor fogjuk meg a betegségeket, amikor még nem fejlődtek ki. A cél: a megelőzés. Ebben látom az intézmény- rendszer alapvető rendeltetését. — Melyek az elsődleges tervei, házon belül? — Én itt dolgoztam korábban, nem ismeretlen előttem ez a munkahely. Amit érdemes és szükséges, át kell menteni a régiből, de bizonyos fokú átalakítás természetesen elkerülhetetlen. Ezen átalakítások az előzőekben vázolt cél érdekében történnek majd. Működőképessé kell tenni a házat. Előtérbe kell helyezni az utánpótlás kérdését, mert e téren akad tennivaló bőven. Olyan zördü- lésmentes stafétaátadásra gondolok, mely során új arcok kerülhetnek előtérbe, de úgy, hogy az előző generáció tagjai se bántódjanak meg. — Mi a megyei tisztifőorvos helye és szerepe a helyi egészségügyi hierarchiában? — A korábbiakhoz képest nagyobb a feladat, ezért több munkát igénylő. Hogy csak néhány példát mondjak, hozzán tartozik a gyógyszertárak, szűrőállomások, körzeti orvosi rendelők és egyéb olyan egységek szakmai felügyelete, ahol egészségvédő, betegségmegelőző munka folyik. De a mostani folyamatokba bekapcsolódva ott kell lennünk a magánszféra indulásánál, a privatizációnál is. Én, úgy érzem, megfelelően átlátom a feladataimat, de az értékelést majd a dolgozók és a felettes szerv, a Népjóléti Minisztérium végzi el. Mindenesetre egy hatalmas nyitásra van szükség a lakosság és más szervek felé. (Korábban a Köjál nem egészen ilyen szerepet játszott.) Kölcsönös együttműködésre van szükség, aminek a következménye remélhetőleg kölcsönös haszon lesz, természetesen a közegészségügy érdekében.- WyAz elvetélt moszkvai konzervatív puccskísérlet után - amelynek időzítése vitathatatlanul a Szovjetunió új szövetségi szerződése tervezett aláírásának időpontjához kapcsolódott - élénk érdeklődés kíséri az egyes köztársaságok viszonyulását az Unió jövőjéhez. Mára már mind a 15 köztársaság függetlennek vagy szuverénnek nyilvánította magát, egyebekben azonban különböző célokat látszik követni - saját jogainak szélesítéséről egészen az államszövetségből való kilépéséig. A DPA német hírügynökség összegezés szerint a köztársaságok három csoportra oszthatók: 1. A három balti köztársaság 1989 augusztusban és novemberben törvénytelennek nyilvánította a Szovjetunióhoz 1941-ben történt "csatlakozásukat". Ezt követően Litvánia 1990. március 11-én kinyilvánította függetlenségét, Lettország követte őt 1990. május 4-én, Észtország pedig 1991. augusztus 21-én, a moszkvai puccskísérlet során követte példájukat. Oroszország, amely 1990. június 12-én szuverén köztársasággá nyilvánította magát, fenntartotta magának a jogot a Szovjetunióból való kilépésre. Vámudvart adtak át rendeltetésének hétfőn Szombathelyen, a konténerpályaudvaron, a Vo- lánspedició Szállítmányozó Kft. és a MÁV szombathelyi igazgatóságának együttműködésében, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának engedélyével. A két hónap alatt elkészült létesítménnyel új lehetőséget kínálnak a szállítóknak és szállít- tatóknak a hazai és nemzetközi Tegnap óta ismét lehet enni Tolnán! Á hír azoknak szól, akik már jóideje várták, hogy megnyíljon a Béke, a város egyetlen „valamirevaló” étterme. Hosz- szas átalakítási, szervezési Továbbá három köztársaság elhatározta a függetlenségét, anélkül azonban, hogy egyelőre célul tűzte volna ki a kilépést a Szovjetunióból. Ezek: Örmény- ország, amely 1990. augusztus 8-án határozta el a függetlenséget, a Szovjetunió része kíván maradni. Grúzia, amely 1991. április 9-én jelentette be függetlenségét, egyelőre lépésről lépésre csökkenteni kívánja a Szovjetunió illetékességét a köztársaság területén; Ukrajna, amely az elvetélt moszkvai puccskísérlet után, 1991. augusztus 24-én nyilvánította ki függetlenségét, már tavaly július 16-án szuverenitási nyilatkozatot fogadott el. A többi köztársaság szuverenitási határozatot fogadott el. Ezek: Üzbegisztán - 1990. június 20.; Moldávia - 1990. június 23.; Belorusszia - 1990. augusztus 25.; Tádzsikisztán - 1990. augusztus 25.; Türkménia - 1990. augusztus 25.; Azerbajdzsán - 1990. szeptember 23.; Kazahsztán - 1990. október 25.; Kirgizia - 1990. december 12.; Hamburg - 1991. augusztus 27. A DPA hírügynökség alapján közöltük a fenti adatokat, bizonyos dolgok azonban időközben változtak. A balti államokat például sorra ismerik el a különböző kormányok. fuvarozás kiszélesítésére. A szállítmányok helybeni vámügy- intézése 10-15 perc alatt megtörténik. A 3500 négyzetméteres konténerpályaudvaron egyébként eddig évente 15-20 ezer tonna áru, 5000 konténer és 700 vasúti kocsi fordult meg; az alkalmazottak a vám- és pénzügyőrséggel együtt az idén 400-500 vámelőkészítésre, kezelésre számítanak. munkák után végre „befütöttek újra” a leveseskondérok alatt. Három pályázó közül a bonyhádi Góg Ferencné nyerte el az üzemeltetési jogot, és bő választékkal várja a vendégeket. Vámudvar Szombathelyen Bonyhádi ízek Tolnán Mit rejtenek a KGB-dossziék? (Folytatás az 1. oldalról) William Colby, aki 1973 és 1976 közt a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA igazgatója volt, annak a véleményének adott hangot, hogy Moszkvában fellebbenthetik a fátylat „híres ügyekről”, ha a reformerek valóban fel akarják égetni a kommunista múlthoz vzető hidakat. Colby a Reuter tudósítójának telefonon adott interjújában emlékeztetett arra, hogy Németországban a második világháború után elszenvedett vereséget követően teljesen megtagadták a nácizmust. A lényeg az - mondotta -, hogy „az új kormány akarjon megszabadulni a múlt tévedéseitől”. Arra számít, hogy Moszkva legalább valamelyes történelmi információval szolgál majd „vagy a tisztázás szándékával, vagy annak bizonyítására, hogy semmi tudomása nem volt” olyan ügyekről, mint például Kennedy elnök 1963-ban történt meggyilkolása. Ez a gyilkosság ugyanis három évtized óta vita tárgyát képezi az ösz- szeesküvés és a magános gyilkos teóriájának támogatói között. Bakatyin, a KGB új főnöke a múlt héten kijelentette, nincs ellene annak, hogy nyilvánosságra hozzanak minden okmányt, amely a szervezet történetével foglalkozik, de határozottan ellenzi azoknak az okmányoknak hozzáférhetővé tételét, amelyek a KGB ügynökeire vonatkoznak. Egy sajtóértekezleten pedig „az emberiség elleni bűncselekményekre” vonatkozó okmányok tekintetében is szélesebbre látszott tárni az ajtót. Azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint a KGB szervezte a pápa ellen 1981. május 13-án elkövetett merényletet, Bakatyin kijelentette: „Nem hiszem, hogy ebbe belekeveredtünk. De ha igen, önök meg fogják tudni.” Szakmai elemzők szerint mindenesetre most jók a kilátások, hogy fény derüljön az igazságra.