Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1991-09-07 / 210. szám

ÍTOLNAIi , 8 NÉPÚJSÁG 1991. szeptember 7. Egészséges erotika Ezúttal szégyen nélkül egy tabu témáról Nagy vihart kavart amikor ja­nuárban Szekszárdon megnyílt az Erotich shop, nem csak a környéken lakók, de a város „tisztességes polgárai” is tilta­koztak a ellene. Vajon miért? Hiszen még annyira sem fel­tűnő, mint a hasonlóan garázs­ból kiépített szomszédos presszó vagy zöldséges bolt. Nem zajos és rothadt gyümölcs szaga sincs. Vajon mitől fél­ünk? Hogy megrontják a gyere­keket? A bolt egyszerű, nincs kirakata, bemenni és vásárolni pedig csak felnőtteknek lehet. Megrontja a felnőtteket? Őket már nem kell félteni, aki hajla­mos rá, eddig is megkereste a bűnbeesés módját. Gondoljunk csak az első nyugati utakra, hány honfitársunktól vettek el az éber vámosok pornónak mi­nősített kazettát és szexújsá­got. Hányán meséltek arról ba­ráti társaságban, micsoda éj­szakai élet van kint, kupik, au­tomaták, bárok. Az aztán ade- mokrácia! A szele már bennünket is megérintett. Dr. Johnen elvei Amikor találkoztam Sztáro- vics Jánossal, az Erotich shop tulajdonosával, meglepődtem. Egy, az öregedés első jeleit magán viselő férfira számítot­tam, aki a saját kiégett vágyait igyekszik leplezni egy ilyen üz­lettel. Ehelyett egy fiatal, jó megjelenésű férfivel találkoz­tam. — Hogyan lesz az ember szexüzlet tulajdonos? — A 70-es évek végén, 20 évesen zenekart alakítottam és 4 üzletem volt. Dolgoztam éj­jel-nappal, ha két ezer évvel ezelőtt szülétek, biztosan rab­szolga vált volna belőlem, mert imádok dolgozni. 1980-ban, 24 évesen azért hagytam el ezt az országot, mert szűknek érez­tem a lehetőségeimet. Bejártam a világ egy részét, Kanadában, a Fülüp-szigeteken, Ausztráliá­ban vállalkozóként próbáltam megélni, igaz a kalandvágy is hajtott. Végül NSZK-ban tele­pedtem le. Üzletember vagyok, a munkámnak csak egy része az erotikus üzlet fenntartása. Be akarom bizonyítani, hogy ezt is lehet diszkréten és szak­szerűen csinálni. Dr. Johnen német szexológus, ő dolgozta ki azokat az elveket, amelyek alapján ez az üzlethálózat mű­ködik. Ezzel már azt is elárul­tam, hogy nem csak Szekszár­don, de Pécsen is van boltunk, sőt Amerikában és Németor­szágban üzlethálózatunk is. — Melyek dr. Johnen elvei? — Szakszerű tanácsadás és ismeretterjesztés. Mi csak egészségügyi végzettséggel vészük fel alkalmazottakat. In­gyenes orvosi tanácsadást biz­tosítunk szexuális problémákra. Fiatal házasoknak sokat segít­hetnek a videokazettáink. Meg kell tanulni az örömszerzést is. Én hiszek abban, hogy boltjaink akár megmenthetik a már szür­külőfélben lévő házasságokat is, és nem egy harmadik felé fordulva, hanem egymásban keresnek megújulást. — Nem gondolja, hogy túl teljesítmény centrikus körülöt­tünk a világ? Az érzelmek, a meghittség háttérbe szorultak és a kapcsolatok csak a szexre egyszerűsödnek, ez különösen a fiatalokra jellemző. — Valóban, egy racionális vi­lágban élünk, ahol sodorják az embert az impulzusok. Én ma­gam is sokszor vagyok stressz­ben amiatt, hogy vajon amit várnak tőlem annak meg tu- dok-e felelni. De mindenkinek önmagának kell felállítania a saját diagnózisát. Én nem írha­tom elő senkinek, hogy neki ez vagy az lesz a jó, csak aki ta­nácstalan és hozzánk fordul, annak adunk útbaigazítást. — Milyen férfinek tartja saját magát? — Mindig is szexuális érdek­lődésű voltam, de nem jobban mint a normális átlag. Nekem kell az az illúzió, amikor sze­relmes vagyok, higgyek benne, hogy ő a legjobb és a legfonto­sabb és az az érzés is kell, hogy velem a másik meg van elégedve. A férfiak nagyon ér­zékenyek erre, bár sokszor állí­tanak ki magukról hamis képet baráti társaságban. Szeretik el­játszani a nagy bikát és közben egymást is cukkolják ezzel, pe­dig a nők 95 százaléka azt tartja, hogy az örömszerzés nem a méreteken, hanem a meghitt együttléten múlik. Én az egészséges szexuális életet hirdetem. „Mit csináltok, Fáni?” Nem tudom, megfigyelték-e már, de a szórakoztató műso­rokban mindig a legnagyobb si­kert azok a jelenetek aratják, amelyekben valami utalás van az intimitásra. Ha impotens férj a főszereplő, a nézőtér máris dől a nevetéstől. Az életben va­lahogy nem így van. Beismerem, hogy az Erotich shop körüli vita csak ürügy volt arra, hogy megkérdezzem a szakembert, mitől féltjük az „er­kölcsünket”, egyáltalán van-e rajta mit félteni és vajon meny­nyire mennek körülöttünk jól a dolgok? Már csak azért is fel­merülnek bennem ezek a kér­dések, mert a képesújságok egyre népszerűbb rovatai közé tartozik az „orvos válaszol”. Név nélkül talán könnyebb erről beszélni. Dr. Benkó Sándor az egyet­len szülész-nőgyógyász a me­gyében aki régebben szexuál- pichológiai feladatokat is elvál­lalt. — Létezik ma már hivatalo­san is szexuálpichológia, de olyan kevesen vannak ezek a szakemberek, hogy szinte is­merik egymást, és ez nem azt jelenti, hogy csak ennyire van szükség. A nőgyógyászok kö­zül valamennyien tudjuk, hogy létezik a női panaszok egy bi­zonyos csoportja, amely a házasélet diszharmóniájára vezethető vissza. Ezek a meg­fejthetetlen alhasi panaszok. Aktív nőgyógyász nem is tud vele mit kezdeni. Tulajdonkép­pen ez adta az ötletet, hogy szexuális problémákkal is fog­lalkozzam • autodidakta mó­don.Ez nagyon időigényes munka volt, hiszen míg egy nő­gyógyász 5-10 perc alatt fix di­agnózist tud kiállítani, addig egy szexológus több órás be­szélgetés után is csak találgat. Nagyon fontos a múlt felidé­zése, az első szerelmi élmény, lányoknál az első havivérzés megélése. Sokat jelent az anya hozzáállása, milyen példát mu­tat. „Havi bajként”, görcsökkel, fejfájással vagy természetes fo­lyamatként éli át. Később a rendellenes menst­ruáció tünete lehet annak is hogy a feleség el akarja hárítani a szexuális együttlétet. A férj távoltartása egyértelmű a havi­vérzés idején, ezt produkálja tudat alatt a szervezet, amikor felborul a megszokott ciklus. Munkám során megfigyeltem, néha már az is segít ha kibe­szélheti magát a beteg. — Vajon egymásnak miért nem mondják el a gondjaikat a párok, hiszen igazán mégis csak az segítene és orvos sem kell hozzá. — Az amerikai statisztikák szerint a nők fele soha nem jut el a csúcsig, legfeljebb színle­lik. Ebben a neveltetésnek is nagy szerepe van, tele van ta­bukkal a család és már gyerek­korban leszoktatják arról, hogy kérdezzen. Pedig az életben azt az egy-két gyermeket le­számítva amit tudatosan vállal egy házaspár, nagyobb rész­ben mégiscsak az örömszerzés lenne a házasélet célja. Nálunk szégyen ha valakinek pokoli öröme van a szexben, ő a leg­jobb esetben is fehérmájú. — A szakember szerint az erotikus boltok, filmek újságok segítenek-e a szexuális prob­lémákon? — Biztos vagyok benne. Egy szép erotikus bugyi izgalma­sabbá tehet egy kapcsolatot, vagy egy film akár ötletet is ad­hat egy unalomba fordult há­zasságnak. Én személy szerint örülök neki, hogy van ez a bolt, mert szükség van rá. — Az impotencia, a frigiditás mire vezethetők vissza, mik a gyökereik? — Ahány eset, annyiféle ok, de az kétségtelen, az alkohol, egyes gyógyszerek, a túlhaj- tottság hatással vannak a po­tenciálra. A férfiaknál ez „kézzel fogható”, a nőknél már bonyo­lultabb a helyzet, hiszen ha nem vallja be, nehezebb tetten érni. Mindenesetre azoknál a nőknél gyakrabban jelentkezik, akik meddőségre vannak kár­hoztatva. Valószínű ennek lelki okai is vannak és ebben szere­pet játszik a női identitás tudat zavara is. — Mennyire meghatározó későbbi életünk során az első szexuális kapcsolat? — Abszolút meghatározó. Ha fájt, ha kellemetlen , ha megalázó volt, nagyon sok problémát vált ki, amitől vagy sikerül megszabadulni, vagy ci­peljük magunkkal. Eszembe jut az a sváb néni, akitől amikor megkérdeztem, miért csak egy gyermeket szült abban a kor­ban amikor még nem volt fo­gamzásgátló, elmesélte, hogy a házasságuk első éveiben a szobájuk mellett az anyósa aludt és ahányszor csak meg- nyikordult az ágy, átkiabált: mit csináltok Fáni? Később pedig már nem hiányzott. Hol rontottuk el? Vera 34 évesen, két szülés után is lányosán csinos. Szőke, hosszú hajával, karcsú alakjá­val nyugodtan letagadhatna akár 6-8 évet is. Tanári diplo­mája van, de vállalkozó. Egy butikban dolgozik a belváros­ban. Tizenkét éve ment férjhez. Nehezen indult a beszélge­tés, amikor magáról beszélt nem nézett rám. Zavarban volt. — Nem a férjem volt az első az életemben, de az előzőkről azt gondoltam azért nem volt jó, mert nem voltam szerelmes. Aztán jött a nagy Ő, a férjem. Olyan más volt minta többi, fér­fias, vonzó. Jó volt vele össze­bújni, de azt az érzést, amit szaknyelven úgy hívnak, hogy orgazmus, soha nem éreztem. Az elején még bizakodtam, ta­lán majd összeszokunk, de ő csak magára figyelt. Előfordult, hogy utánna megkérdezte: ugye jó volt? Mit lehet erre mondani. Attól féltem, ha meg­mondom neki az igazat, a férfi­asságát bántom meg vele. A hibát egyébként is magamban kerestem. Aztán jöttek a gyere­kek, már más értelmet kapott a házasságunk. A maradék vágy is elmúlt. Most is tisztelem őt, de néha úgy vágyom arra, hogy igazán, szerelmesen tartozzon hozzám egy férfi. Nem tudom hol rontottuk el. Mauthner Ilona Csip-csup csodák Gazolás írás közben Többféle formája létezik. A be-, meg a ki-, ami köztudottan utálatos munka. Annál talán csak az ablakpucolás lehet rosszabb. De hát ha esik az eső, nő a gaz, sokkal jobban mint a virágok. Sőt, a gaz akkor is nő, ha az eső nem esik. Az ember csak szemezget a gaz­zal napokig, aztán nincs mese, meg kell lennie. A szúnyogok elbújnak a félméteres zöldben, és alattomosan támadnak. Szörnyű egyedül, rém szeren­csétlennek érzi ilyenkor magát az ember. Sehol egy felmentő sereg csak a szúnyogok. Jó meleg van, már kupacokban gyűlik a járdán a gaz, de a kert­ben mintha ez meg sem lát­szana. Egyszer csak látogató köszön oda: — Csókolom! Van valamije? Felnézve a gazolásból a kér­dezőre, aki negyven év körüli, tiszta ruhába öltözött asszony, kipréselek magamból egy hu­moros választ. Van! Gazom van, de az jó sok. — Nem baj, csókolom, majd én segítek, ne tessék félni, szorgalmas vagyok én, tudok én dolgozni, Nagydorogról jöt­tem, mert délután temetjük az unokahugomat, fiatalon meg­halt, mindig krákogott, vagy mi a fene baja volt, aztán gondol­tam, eljövök jó korán, hátha va­lamit találok a kukák mellett, azóta járom a várost, de tessék mán nézni, még semmi sincs a szatyromban, pedig otthon ké­rem három gyerek vár, meg itt a nyakunkon az iskola, az az átok uram meg elhagyott! Hogy a gyehenna égesse meg, de nem is bánom, most legalább az a kevés ami összejön, a miénk a gyerekekkel, tetszik mán látni ez a fele már meg is van, segí­tek én magának aranyos ked­ves naccsága, szeretek én dol­gozni, azelőtt házakhoz is eljár­tam, mindenhol nagyon szeret­tek, mert dógos voltam, meg nem ragadt az én kezemhez semmi, csak a kapa nyele, azért ha vóna a naccságának valami fölösleges holmija, na nem kérem, isten ments, nem azért segítek, anélkül is meg­tenném, hát csak nem nézném, hogy egyedül csinálja itt, ha meg mégis lenne, amíg én itt odahordanám a kukába a gazt, addig összeszedné aztán ki­hozná ide nekem, mert a világ­ért sem zavarnám ám az ottho­nában a naccságát. A gazolás véget ért, az én asszonyom bekukázta a gazt, én meg guberáltam a szekré­nyemben és első felindulásom­ban, mindent összeszedtem amit csak gondoltam, hogy há­rom kamaszodó gyerek hasz­nálni tud. Hálás voltam. Azért, mert megrövidítette a gazolás utálatos munkáját, de leginkább azért, mert nem vártam tőle a segítséget, nem kértem és ő sem várta el a fizetséget. Egy­másra találtunk, pedig nem is kerestük egymást. Hihetetlen, hogy még gazo­lás közben is történhetnek cso­dák az emberrel. Sas Erzsébet (Gyertyafény) Valami zavar támadt, elsötétült a világ, gyer­tyafény mellett írom ezeket a sorokat. A gyertyatartó régi, biedermeier darab, súlyos sárgaréz, több kiló, hogy a nyugtalan álmú férfiú, aki este megterhelte a gyomrát, ne tudja leverni az éjjeliszekrény­ről, vagy miként abban az idő­ben mondták, a nathtkasztliról. Védelmi célt is szolgálhatott, mert ha valaki bemászott a nyitva felejtett ablakon, a gazda legott agyoncsaphatta vele. Nálam békésebb dolga van, mint például most is, ami­kor ezeket a sorokat írom. Kazinczy írt gyertyafénynél, Petőfi és Arany is, utoljára ta­lán Krúdy, midőn kikapcsolták a villanyát. A villany újkori ta­lálmány, a századfordulón kezdett terjedni, azóta a villa­mosítás minden országban a gazdasági és politikai program része lett. Gyerekkorom kisvá­rosában villannyal világítot­tunk, de abban az időben álta­lában helyileg gondoskodtak az áramról. Nálunk a vasútál­lomás mellett volt a villanyte­lep, csinos épület, nagy abla­kokkal, melyek előtt, ha estén­ként arra vitt utam, szívesen bámészkodtam. Bent gépek kattogtak, közöttük néhány férfi járkált, munkazubbony­ban, komoly méltósággal, a dugattyúk működését ellenő­rizve. Újév éjjelén pontosan éj­félkor, egy percre megállították a gépeket. Ilyenkor megille­tődve álltunk a sötétben, a fel­nőttek kezében meg se rez­zent a pohár, s mindenki arra gondolt, elmúlt egy év. Öregapáméknál, a régi ará- csi házban, melyben dédapám is élt, nem volt villany. Estén­ként gyertyát gyújtottunk, s úgy ültük körül az asztalt, mint a kísértetek, s ma már, annyi idő után, úgy látom, hogy a sejtelmes fényben a falra ve­tődő árnyékunk valóságosabb volt, mint mi magunk. Ezután csak a háború végén ültem gyertyafényben, egy somogyi faluban, ahol meg­húztuk magunkat. Éjszakán­ként a hóesésben a benyo­muló katonák vonultak a kihalt utcán, prüszkölő lovakkal és vonító ebekkel, melyek meg­rakott szánkókat húztak. Nem tudom, miféle csapattest volt, később soha nem láttam ha­sonlót. Félve néztük őket a kis ablakon át, a gyertyafényben imbolygó szobában. Mindez romantikus volt, borzongató kellék egy felesleges remény­hez. Milyen a világ gyertyafény­nél? Berzsenyi könyökére dőlve szemlélte a kanóc pis­logó lángját, Petőfi azt írja, „gyertyám homályosan lobog”, s ez a kétes fény csak elmél­kedésre való, ilyenkor a világ összeszűkül, ami kívül rekedt, bizonytalanul lebeg a nehezen meghatározható térben. így üldögéltem azokon a baljós téli estéken is a Somogy megyei faluban, 1945 elején, amikor csak azt lehetett tudni, hogy valami elmerült az időben. Az utcán orosz katonák kurjongat­tak, s a részvétlen csillagok alatt reménykedve és rettegve vártuk a reggelt. A szökevé­nyek, akiknek számát én is szaporítottam, fellélegeztek, ez volt az egyetlen bizonyos­ság. Most, ebben a történelmileg indokolatlan gyertyafényben, amikor kis időre cserben ha­gyott a technika, a régi falusi esték emléke a félhomály ki­szolgáltatottságát hozza visz- sza. Jól tudjuk, a gonosz szel­lemek élnek sötétben, a föld mélyén vagy általunk ismeret­len helyen. Az Akheron, a gö­rög alvilág folyója, a föld alatt hömpölyög, az óperzsa val­lásban Ormuzd a fény, a jó, Ahrimán a sötétség, a gonosz ura, s ez a kettősség végigkí­séri az emberiséget. A tömlö- cök mélyén is sötét van, a po­kol, a zsidó seól, az örök sö­tétség birodalma, s Krisztus is „szállá alá poklokra”, ponto­sabban a limbusra, a pokol tornácára, hogy az ott várako­zóknak hírül vigye a baszileia, a mennyek orszáqának öröm­hírét. A jelenségek élesen szét­válnak, világosság és sötétség kibékíthetetlenül áll egymással szemben. Aki fényözönbe ke­rül, nem vet árnyékot, akkor sem, ha szerencselovag, fél­művelt szédelgő, a sötétség­ben minden elmosódik, anyag­talanná válik, a koncepciós per áldozatát épp úgy elnyeli, mint a gonosztevőt. A gyertya állítólag meghitt, családias, a valóságban azon­ban büdös, imbolygó fénye megbízhatatlan. Kevés fényt ad, a fél méteres sugarú kör­ben elidegenednek a tárgyak, s miután ennyi a világ, minden felértékelődik, ami érzékel­hető. Veszélyes pillanat. Babits versbeli utitársa, aki Vajtán szállt föl a sötét éjsza­kai vonatra, gyertyakészletet vesz elő s ennek „szokott fé­nyével szűkíti magának a vilá­got”, hogy ne lásson semmit a kinti valóságból, „ne gondoljon arra, mi van ott - mi van messze a téli mezőkön”. A gondolat végtelen tereket ké­pes bejárni, csak ne korlátozza útját sanda érdek, rövidlátás, s arra is ügyeljünk, hogy ne sza­kadjon meg az áramkör. Ná­lunk túl gyakran volt áramszü­net, ma sem elegendő a vilá­gosság, ilyenkor gyertyaláng mellett ülünk az elbizonytala­nodott világban. Folytathatjuk Babits versét: „Ó, istenem, ha valamennyien együvé ülhet­nénk még egyszer, akik szeret­jük egymást..1917-18 telén írta, de írhatta volna később is, bármikor, folyamatos áram- szüntben élt ő is, mert a „jól fé­sült szakállú urak”, mint uti­társa, mind maguk köré szűkí­tették a világot s ellenségesen néztek mindent, ami gyertyá­juk fényén kívül esett. Egyre nyugtalanabbul figye­lem gyertyám homályos lobo- gását s reménykedve gondo­lok a fényre, amikor végre minden visszakapja valós for­máját, föloszlik Ahrimán sötét­sége s egymásra találnak azok, akiket eddig elrejtett a homály. Csányi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom