Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
1991. szeptember 28. TOLNAK , TÍÉPUJSAG 11 Kétszáz éve született Széchenyi (4.) A Lánchíd és a hajógyár Kabos - Urbán-horoszkóp Égi csillagok a földi csillagokról Urbán Erika A Dunát a középkorban nem ívelték át állandó kőhidak. Az átkelést egyik oldalról a másikra hajóhidakon, kompokon bonylították le. Ezért vetette fel gróf Széchenyi István a Pest és Buda között építendő állandó híd gondolatát. Először 1821-ben írt a Pest és Buda összekapcsolására- létesítendő hídról. 1832-ben a híd építését támogató barátaival és szakemberekkel kihallgatáson volt a nádornál, s másnap - február 14-én - megalakították a Buda-pesti Hídegyesüle- tet. S ekkor támadtak a nehézségek. A két város ragaszkodott a hajóhídhoz, amelyből szép jövedelmet húztak, ezért feltételeikkel az állandó híd létesítését úgyszólván lehetetlenné tették. Azt kívánták, hogy a Hídegyesület nyújtson biztosítékot a hídjövedelmekre, vállalja magára az állandó híd által okozandó mindennemű kár megtérítését, maradjanak meg a két város jogai, kiváltságai és mentességei, valamint a Hídegyesület szerelje fel minden évben jelenlegi helyén a hajó- hidat, még az állandó híd elkészülte után is! Széchenyi erre Pest vármegyéhez fordult pártfogásért, hiszen az állandó híd végeredményben az ország két részét köti össze. Pest, majd a többi vármegye Széchenyi mellé állt, aki megkezdte angliai útjainak sorát. 1832-ben több változatot bemutató hídterwel érkezett haza, amelyek közül Pest vármegye a két kőpillérres, függő lánchidat választotta, s úgy határozott, hogy a hídon mindenki fizessen vámot, az építési költségeket bankügylettel kell megszerezni, és építését olyan angol mérnökre kell bízni, akinek ebben már gyakorlata van. A király 1836. május 2-án szentesítette az „Egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről” szóló 1836. XXVI. törvénycikket. Most már csak a hidat kellett felépíteni, amelyet William Tierney Clark tervezett. Építését pedig Adam Clark vezette, aki később letelepedvén, jó magyarrá vált. A hidat egyébként nem kapta meg a két akadékoskodó város, mert amint azt a törvény leszögezte: „a Buda és Pest közötti álandó híd azonnal a Nemzetnek tualjdona lesz.” A hidat hivatalosan 1849. november 21-én nyitották meg. 1913-15 között a kimerült vasz- szerkezetet átépítették. 1945. január 18-án a visszavonuló német csapatok felrobbantották. 1948-49-ben építették újjá Széchenyinek ezt a nagyszerű, a főváros és az ország egyik jelképévé vált alkotását. Széchenyinek köszönheti az ország és a főváros első gőzhajókat építő hajógyárát is. A gőzhajózás jövőjét felismerve azon volt, hogy a Dunán kiváltságokkal bíró, osztrák alapítású, de a magyar Dunán hajózó Dunagőzhajózási Társaság magyar területen, jelesül Óbudán építse fel hajógyárát. A gróf első lépésként DGT-részvényeket vásárolt, és főúri társait is ilyesmire buzdította, majd a társaság 1832. évi közgyűlésén feltárta a magyar dunai hajóforgalom megszervezésével várható előnyös üzleti kilátásokat. A hajógyár felépítéséről végül is 1835-ben határozott a DGT, s megbízta Széchenyit a létesítendő hajógyár helyének kijelölésével. Ő az építendő hajógyár helyéül kiválasztotta az óbudai úgynevezett Budai Nagy Szigetet. Az Óbudán épült első gőzhajó - amelyet 1836. október 18-án bocsátottak vízre - az Árpád volt. Ezen egyébként maga Széchenyi is többször utazott. A hajógyár a második világháború végéig ragyogó pályát futott be. Ezután megkezdődött lassú haldoklása, majd - a nemzet szégyenére, óriási anyagi s erkölcsi kárára, ebek harmincadjára jutván - megszüntették. Dr. Csonkaréti Károly Kabos Lászlóval és Urbán Erikával csevegés közben az asztrológiára terelem a szót, mint aki egyre több babonával él együtt a legnagyobb békességben (időnkénti UFO-vizitet is beleértve). Kabos megjegyzi, hogy nem hisz benne, Erika igen is, nem is, de mert mindannyian benne vagyunk bármiféle jáfékban; játsszunk ho- roszkóposdit! Persze, laikus módon közelítem meg a témát, hiszen csak a szültésnapjukról szóló séma-adalékokat ismerem, s egy igazi horoszkópkészítés óriási munka, és tudni kell hozzá a születés helyét és óráját is, márpedig ennyire eszünk ágában sincs belemerülni. Abban maradunk, hogy felsorolom a zodiákusz-jegyük jellemzőit, s ők a tiszta igazat mondják. Erika oroszlán jegyű, pontosabban oroszlán napja van, a sorsot, jellemet befolyásoló másik fontos tényező az aszcendens, ezt viszont régebben kiszámította Pataki Ferenc fejszámolóművész. (Nem nagy kunszt, de az eljárás komolyságát fémjelzi e név...) A horoszkóp séma szerint uralkodó jegy az oroszlán, e jelleg a küllemen is látszik. Ámi igaz, igaz, Erika termete, testtartása, arcformája magán viseli a jegyhez tartozó külsőségeket. Vajon Kabos úgy érzi-e, hogy uralkodni vágyó természetű nővel kötötte össze a sorsát? — Inkább a nagybetűs Sors kötött össze bennünket, máskülönben nem élnénk tizennégy esztendeje turbékoló galambokként. Oroszlánnal aligha lehet turbékolni. Vagyis Erika: galamb-oroszlán keverék. Ő úgy uralkodik, ahogy nekem jó. Helyettem is megcsinál mindent. Ámíg én kipihenem az előző esti fellépést, meg a velevaló hajnalig tartó csevegést - ő már tesz-vesz, vásárol. — A csillagok állása szerint viszont sértődés. — Ellentmondást nemigen tűr, az igaz, de haragot nem tart. Erika kiegészít: — Nem pazarolom az energiáimat ilyen butaságokra. Ha megsértődöm, holnapra elfelejtem. — Ha töhbé-kevésbé uralkodó típus, logikus, hogy féltékeny is. így van? — Laci sikereire sosem voltam féltékeny, egyébként pedig igaz, hogy szeretik a nők, sokáig nőfaíó híre volt, de ha a társam hűtlenkedik, vessek magamra. Én sosem nyomoznék senki után. — Az oroszlánjegyű szülött bátor, nagyvonalú, jó szívű, mindenkiről csak jót tételez fel, szereti, ha dicsérik, ezért olykor kihasználják a hízelkedők. — A hízelgőket távol tartom magamtól, nem azért, mert esetleg kihasználnak, hanem mert útálom a képmutatást. — Szereti a pompát, a sportot, a játékot. — Az igaz, hogy csak a jó holmikat szeretem, de nem fontos, hogy méregdrága legyen. A Vidám Színpadon van egy öltöztetőlány, mi Aranytűnek becézzük, reggel veszek egy anyagot, estére kreál belőle egy remek modellt. A játékot mindig is imádtam. Egykor á Vidám Színpadon vidám élet folyt, a társalgóban eszméletlen tréfákat agyaltunk ki, amíg élt Alfonso, Kazal... Mostanában inkább idehaza mókázunk. Tizennégy évi együttélés után is rengeteg a megbeszélnivalónk, és ami a legfontosabb: igazán nem fontos dolgokról is azonos hullámhosszon beszélgetünk. Sosem únjuk egymást. Kell ennél több? — Mindez a csillagok állásának köszöhető ám! Erika asz- cendense vízöntő, mint ilyen, vonzódik a mérleg jegyűhöz. Kabos természetesen e jegyben született, ami önmagában is remek, lévén a mérlegjegyű egyén, biztonságot kedvelő, harmóniára törekvő, konfliktus- kerülő, kitűnő diplomata. Hibája, hogy elvárja a dicséretet, de őmaga meggondolja, kinek adagolja. — A delikvens részint bólogat, részint ellentmond. — Konfliktuskerülő sokféleképpen lehet valaki. Én úgy, hogy piti ügyekben nem állok le viaskodni, nagy horderejű dolgokon meg úgysem változtathatok. Idehaza pedig az összetétel olyan szerencsés, hogy igazán jobb nem is lehetne. Csillagállás ide, vagy oda, így van. A dicsérettel kapcsolatban pedig csak azt várom el, amit kiérdemeltem. És nem tartom magamban, ha másnak kijár, félreteszem a fenntartásaimat is. Tisztelem a teljesítményt, ha van miért, rajongani is tudok. — Zárszóul: a mérleg jegyű ember ideális szerelmi partner, gyengéd, alkalmazkodó. Legjobban a vízöntő illik hozzá. Tudnivaló, hogy Erika aszcen- dense vízöntő, s hogy idővel az aszcendens válik döntővé. Mindez annyira idilli képet fest, hogy meg sem merem kérdezni, vajon mi lehet a Kiska- bos aszcendense ...-P9Kabos László Zsudi Józseffel egy rádiófelvételen Új stratégiák a kultúrában Beszélgetés Fekete György államtitkárral Kiss Benedek: Szerelmed csendes hatalma Hisz tudod: lelkemben élek. S tudhatod: tágas lakás. Holtomig tartó bérlet. Addig nem bírhatja más. És örülök most, mert benne /mintha központi fűtésem lenne az idegeimben surranó láz:/ itt vagy te is, bár messze, s lassúdan föl-le jársz Lassúdan föl-le jársz, vagy leülsz egy zugolyban, hallod a szívdobbanást s arcomat keresed: hol van; hol van? nézel riadtan, arcomra mert nem találsz arcomra mert nem láthatsz rá onnan. Jó az, hogy itt is velem vagy, jó az, hogy itt vagy velem, s míg e mágikus erő el nem hagy, hadd mondjam, mit sose mondtam: Mi ez, ha nem szerelem? Szerelmed csendes hatalma szerelmem növeli, látod, távolból lobog föl nagyra - s hány év is már ez a távol?! S mennyi még? ... Engem a vadság mind szel ídebb vizeken visz ... Hordozzam csendes hatalmát létednek, kívánom, ott is! Több mint egy eve annak, hogy Fekete György érdemes művész, Munkácsy-díjas belsőépítész a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára lett. Munkaköréhez tartozik az oktatáson kívül az egész kulturális terület, így a közművelődés, a könyvkiadás és -terjesztés, a film-, a színház-, a zene- a képző-, az ipar- és a fotóművészet, a műzeumok, a könyvtárak, a levéltárak, vagyis intézmények, tevékenységek, értékek. Hivatalba lépésekor egyik nyilatkozatában munkája céljaként a kultűra valóságos nemzeti stratégiai ágazattá változtatását jelölte meg. — Ez az idő a mi munkánkban különösebb eredmények felmutatásához kevés. Nekünk az alapok lerakását kell elvégeznünk. Biztosan tudjuk, hogy csodálatos, nagy életműveket nem fogunk létrehozni. — Az élet óriási tempót diktál. Az, hogy valami változott, más lett, a nyilvánosság előtt leváltási és kinevezési botrányokban „jelenik” meg... — Sajnos, arra figyelnek. A mi lényegi munkánk kevésbé látványos. Régebben a minisztériumban átlagban négy-öt törvény előkészítése folyt, ma negyven, vagyis annak tízszerese. Ebből a negyvenből nyolc-tíz olyan, amelynek ágazati felelősei is mi vagyunk, mint a közoktatási, a felsőoktatási, az akadémiai, vagy a Művészeti Alkap átalakításáról szóló törvénynek - hogy csak parat említsek közülük. A többire is ugyanilyen súllyal oda kell figyelnünk, mert ha más tárcákkal közösen is, de értük is felelünk. — A kultúra fontosságát - legalábbis szavakban - soha nem vitatták. Ön mindig kulturális stratégiáról beszél... — Amikor kulturális stratégiáról beszélek, tulajdonképpen mindig pénzügyi támogatásról van szó. Kultúremberi minőségemben is úgy érzem, tartalmi munkában kevés tennivalója kell, hogy legyen a tárcának, mert a tevékenységhez ott vannak a megfelelő személyiségek. A magyar művészet a legzordabb évtizedekben is képes volt minőséget produkálni. Mindezideig az államigazgatás paternalizmusából és a pártirányításból eredően a kultúra finanszírozása egyetlen csatornán történt. Most mi azt mondjuk, hogy a művészi innovációnak semlegesnek kell lennie, függetlennek irányzatoktól, csoportoktól, kortól, vallástól és külső kötöttségtől. A minisztérium nem érzi magát olyan okosnak, hogy megmondja milyen kiállítás legyen, de létre kell hoznia olyan bíráló testületeket, amelyek szakmai szempontból ítélkeznek és megbízásuk folytán elvégzik az államigazgatás helyett az értékeken alapuló orientációt. A mecenatúra a költségvetés forrásain kívül más forrásokra is támaszkodik, s ezeket már most társadalmi képviseletekből összeállított kuratóriumok osztják el. Az állami mecenatúra, mivel a magyar állam nem termeli meg azt a pénzt, ami a működéshez szükséges, nehéz helyzetben van. Az idei nemzeti jövedelem néhány százalékkal kevesebb, mint a tavalyi. Ez meg fogja határozni a jövő évi költségvetési kondíciókat. Kevesebb lesz a pénz. Tehát, amikor a legnagyobb a kezdeményezés és innovációs hajiam a kultúra területén, akkor találkozik a legrosszabb költségvetési helyzettel. — A művészet támogatásának új stratégiáját említette. Lenne már rá példa is? — Igen. Azt is mondtam, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy általunk igazán jó, végleges megoldások szülessenek, de vállalnunk kell. Létrejött a mozgókép alapítvány, amiről tudjuk, hogy nem a legtökéletesebb megoldás, de talán arra biztosíték, hogy egyrészt kialakuljon egy konszenzuson alapuló szakmai önkormányzat, másrészt létrejöhessen, megszülethessen az a minimális mennyiségű magyar film, amelyik nélkül feláldo- zódna a magyar filmművészet. Másodikként megkíséreljük átalakítani a Művészeti Alapot egy nagy alkotóművészeti alapítvánnyá. Itt megint tudjuk, hogy nem az általunk létrehozott lesz a végleges állapot, de meg kell mentenünk mindazt, ami az elmúlt évtizedekben az Alap működésében pozitívum volt. Harmadikként létre kívánjuk hozni a könyvszakmai alapítványt, a könyvkiadás és -terjesztés új kereteit. A minisztérium dolga itt is a kuratóriumok semlegességének biztosítása. — Könnyű ehhez a munkához partnereket találni? — Igenis meg nem is. Mindig hittem abban, hogy saját feladataimat nekem magamnak kell megkeresni. A sajtó joggal várja az elosztás társadalmasítását. De már alig lehet kuratóriumi tagot találni. Mert mindazt a szennyet, mocskot, amit tavaly még mondjuk egy könyvpályázat elosztásánál az államra elmondhattak, azt az idén már nem tehetik, mert a kuratóriumok plurálisak. Sajnos, a legplurálisabb elveket hirdetők a legradikálisabbak, ha javaslatuk nem jön be - lásd színházi tanácsadó testület -, és bedobják a törölközőt. Mert ha ez a színházi tanácsadó testület kimondta volna 16-12 arányban saját feloszlatását, akkor ez a magyar demokrácia diadala még akkor is, ha veszítünk. De hát nem ez történt. Én hajlandó vagyok mindig veszíteni, ha az ügy azzal nyer. Csak adják meg a tévedés jogát. — Ön alkotóművész. A hivatali munka minden erejét, idejét leköti. Nem hiányzik a tervezés? — Azért szeretem ezt a munkát, ami most a feladatom, mert ez vérbeli tervezői munka. Nekem a hivatali asztalom olyan, mint a tervezői, ahol kereteket tervezek, amely keretekben a benne folyó életnek nagyon fontos határa és szuverenitása van. Amikor én, mint belsőépítész, templomot terveztem, akkor tudomásul vettem annak az egyháznak a liturgiáját és szabályait. Ha múzeumot tervezek, akkor ugyanúgy teszek. Most sincs másként, 1964 óta magántervező vagyok. Volt is abból elég bajom, hogy kiléptem az állami szolgálatból. Ebben a huszonhat évben minden információt nekem, magamnak kellett megszereznem, magamnak kellett megvennem a könyveket, a folyóiratokat, jönni, menni, utazni. Most ebben a helyzetben tömegével kapom a szakmai információkat. Tehát, amilyen mértékben a munkám rettenetes tehertétel, olyan mértékig jó is, mert tudom, hogy mi van a könyvkiadásban, melyik színházban mi készül, és el is megyek a bemutatóra. Nem tudom, hogy meddig tarthat ez a felfokozott állapot. Valószínűleg nem sokáig. Ha az ember megcsinálta a vázlattervet, ha elkészítette a programtervét egy kulturális koncepciónak, akkor majd jönnek azok, akiknek már a kivitelezés a feladatuk. Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek kötelessége a történelmi adósságok ledolgozása. mivel megfosztottak bennünket attól, hogy ebbe beletanuljunk, természetesen nem vagyunk olyan „profik”, mint a kommunisták. De szemünk előtt nő fel egy generáció, amelyik tanulhat tévedéseinkből, s kijavíthatja hibáinkat. Hamarosan robbanásszerűen be kell következnie annak a felismerésnek is, hogy a kérdések óriási többsége nem ideológiai, nem a hatalom, nem pártkérdés, hanem a közös megmaradás, a közös lét kérdése. S akkor talán már az értelmiség is irányt tud váltani. Nemcsak opponál, de lesz ereje a konstruktív tevékenységhez. Józsa Ágnes
