Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
1991. szeptember 28. (tolnai) , , NÉPÚJSÁG 9 A tizedik évtized küszöbén Nem először köszönök Békás Jánosné Medgyesi Máriára Decsen, az Őcsényi utcai házában. Minden alkalommal szövőszék mellett találtam. Első mondatában természetesen a szövésről beszélt, aztán gyorsan a napi politikára tért rá, miután tudatta, hogy szeptember 19-én betöltötte kilencven- egyedik életévét. Pillanatra maga is elcsodálkozott, és ízlelgetve a tényt, megismételte, hogy bizony már kilencvenegy. Hümmögött hozzá, aztán sorolni kezdte azok neveit, akiknek érzése szerint adósa egy-egy díszpárnával, asztalterítővel vagy éppen függönnyel, amit ő szőtt ezekben a hetekben, hónapokban. Azon fáradozott és fárasztotta unokáját, hogy tudakolja meg, miként juttathatná dr. Andrásfalvy Bertalan miniszter úrnak a régen elkészített ajándékot. Ugyanis az ő „adrásfal- vikája” megérdemli. Mindig is „röndös embör vót”. Különösen amikor a Sárközt kutatta és tudományos dolgozatokat írt. Néprajzos berkekben ismerősen hangzik Békás Jánosné, Marsika néni neve. Kodály Zoltán, Martin György, Olsvai Imre, Rábai Miklós - hogy csak néhányat említsünk - megkereste őt, hogy tudását, énekét, vásznakba szőtt álmait átörökítsék. Nem hallgatott el soha szövőszékének kattogása. Volt időszak, amikor ez jelentette számára a megélhetést. A történelem őt is érintette formáló ujjaival, de nem nagyon sikerült a szilárd hitű, egyenes derekú magyar asszonyt Toppantani, törni, bár tragédiáktól nem volt mentes környezete. Mi adhat erőt évtizedeken keresztül egy egyedül élő, de magányosságot nem ismerő asz- szonynak? Egyszavas válasszal elintézi: Isten! Apróbbra váltva és fagga- tóra fogva örömeinek forrását, látni kell a dédunokák egyre növekvő, érettebb játékainak derűjét, gyermekeinek sikerét. A siker szónak különös jelentése van Mariska néni életében, hiszen ezt kimondva azonnal mesélni kezd fia, Békás János színpadon, pontosabban a Magyar Állami Operaház színpadán mint kórustag énekes megélt, eljátszott szerepeiről. Nagy öröm ez, csak... És ezen a ponton elcsuklik Mariska néni hangja, hiszen e színpadi művészpályának nincs utódlója a Békás családban. Nem esik most szó hagyományőrzésről, népdalokról, inkább a napi politikáról, amit rádióban, televízióban lát, hall és amihez ő maga is fűz véleményt. Nagyon sajnálja, hogy személyesen nem találkozott a pápával, lett volna neki mondandója. Kicsit bízott benne, hogy Decsre is elhozzák, hogy őt is meglátogatja, hiszen olyan sok idegen bekopog hívatlanul, jöhetett volna Őszentsége is. Azt mondta volna neki, de lehet, hogy még valakivel meg is üzeni, hogy engedje megnősülni azokat a szép, fiatal katolikus papokat, mert micsoda egészségtelen dolog titokban, bukálva élni azt, amit más normális ember megélhet törvényesen. Olyan okos fiatalok miért ne szaporodhatnának? A természet ellen való vétek az! Csóválja fejét és megigazítja kendőjét. Örül, hogy a pápa eljött Magyarországra, mert lehet mit mutatni... Van látnivaló Békás néni házában is. Külön tiszta szobában egy újabb kori fekhelyen, keve- rőn sorakoznak az általa szőtt párnák. Mindegyikhez külön történet tartozik arról, hogy milyen alkalomtól készült és miként találta, honnét vett át egy-egy díszítőelemet, amit beleszőtt térítőjébe, párnájába. Az utóbbi napokban - különösen, hogy kilencvenegy éves lett - kicsit fáradékonyabb. Házának utca felőli homlokzatát frissen festtette. Dicséri a fiatal munkást, aki megcsinálta mindezt. Aztán hirtelen mozdulattal nyúl járását segítő botja után és előkeresi az Andrásfalvy Bertalannak készített két ajándékpárnát. Ezekről gyorsan kiderül, hogy a pávás minta akkor született, amikor Békás néni a Röpülj páva televíziós vetélkedőben is szerepelt. A másikon kék, fehér, fekete színekben pompázik Mariska néni gondolatvilága. Ezen egy-egy sor a sárközi bíborvégről került át, amit ő maga rajzolt a szövéstechnikához. Bízik benne, hogy ez a két párna hamarosan eljut a címzett miniszterhez és örömöt szerez ott is. Míg tiszta szobájának ékességeit simítja tekintetével és elköszön látogatóitól, elsorolja rengeteg tennivalóját és közöttük mindig elsőként említi, kinek, mit akar még megszőni, ha az ő megtartó Istene is úgy akarja. Ámen! Decsi Kiss János Békás Jánosné - most is a szövőszék mellett írás közben (Egy úr virággal) Az utcán egy férfi megy, kezében virág. Botanikai ismereteim hiányosak, nem tudom, milyen virágot visz. Boltban vette, ezt a csomagolás árulja el, celofán tok védi, a végén gombostűvel fogták össze, a kibontásnál jó lesz vigyázni. A férfi középkorú, kövér, s úgy viszi a virágot, mint egy fáklyát. Árulkodó jelenet, mert nem mindegy, hogy ki miként fogja meg a virágcsokrot. Van aki mellékesen viszi, kicsit szégyenkezve lógatja, akár egy söprűt húzhatna maga után. Más ölelő mozdulattal fogja, mintha már a szeretett nőt érezné karjai között, akinek a virágot szánta. Olvastam egy leleményes németről, aki a háború végén koszorúba font virágokat akasztott a nyakába, így vonult végig a megszállt területeken, s azt mondta a katonáknak, csa ide a szomszhédba megy temetésre. Németországban akkor mindenütt temettek, s a győztesek udvariasan utat engedtek neki, mert az emberek épp úgy tisztelik a halált, mint a szerelmet. Ez ez úr, aki kövéren és diadalmasan vonul végig az utcán, természetesen egy nőnek fog kedveskedni a virággal, melynek celofán burkán örömtelién játszik az őszi fény. Sok szerencsét, öreg harcos, akkor is, ha nem érdemied meg! Valóban nem érdemli meg, mert sötét figura, - jól ismerem - gátlástalan és pénzsóvár, akinek szeme se rebben, ha özvegyeket és árvákat kell kifosztani. A virág azonban, amit szuszogva visz, erről nem vesz tudomást, valószínűleg fogalma sincs róla. A kövér úrral kapcsolatban nincsenek illúzióim, a virág viselkedése viszont meglep. Az lenne természetes, ha kétségbeesetten elhervadna, szirmait elhullatná, s a nőnek, akinek kezében pompáznia kellene, csak élettelen, zörgő szára maradna. A virág azonban nem törődik azzal, hogy illetéktelen kezekbe került, az sem érdekli, hogy a szrelmi követség, aminek eszköze lett, sötét praktika, szépségét megalázó szerep, gondtalanul virít a gonosz ember mancsában, mincsenek erkölcsi fenntartásai. Bele kell törődnünk: a természet nem vesz tudomást rólunk. Van ebben valami vigasztalanul siralmas. Az ember későn fedezte fel a természtet, sokáig nem is tűnt fel neki. Petrarca volt az első turista, megfürdött a Rajnában, meg- mászta a kétezer méter magas Mont Ven- toux-t, olasz nevén Monta Ventosót, s mint írja, megrendültén állt a természet szépsége előtt. De nem csinált divatot, példáját sokáig nem követte senki, az ember úgy érezte, ellenségesen áll vele szemben a természet. Évszázadokra volt szüksége, hogy megbékéljen vele, a XVIII. század embere már szívesen kertészkedik, növényeket nemesít, a tehetősek mesterséges romokat is építenek, hogy így idézzék fel a múltat. A természet kedvelése a jómodorhoz tartozik, a romantika végtelen erdőségekben, örök szélzúgásban érzi jól magát, Goethe még kísértetekkel is benépesíti az egyébként szelíd thüringiai erdőt. Petőfi felkiált: Ő, dicső természet! - s az „e” betűkre bízza örömét: mely nyelv merne versenyezni véled? Goethe azt írta, hogy a természet az egyetlen könyv, melynek minden lapjára nagy dolgokat írtak, s az idézeteket sokáig folytathatnánk, mert a természetet mindennel felruházták, szent lett, minden dolgok kezdete, mindnyájunk mestere. így is van, bár nem is lehet másként, mert a természetfölöttit másutt kell keresni. Csak az a kedvszegő, hogy a mindennel felruházott természetnek nincs erkölcse, teljes közönnyel visel el jót és rosszat. 1755 november 2-án földrengés pusztította el Lisszabont. Voltaire erkölcsi felháborodást érzett, mert igazságtalanságnak tartotta, hogy a természeti erők porba dönthetnek egy virágzó várost. Igaza volt, mert ha olyan a Föld, hogy időnként megmozdul, mozduljon lakatlan sivatagokban, kopár hegyekben. Az ember szempontjából ez lenne méltányos, de a természeti erők nem ismerik a méltányosságot, a dicső, a szent természet tökéletes közönnyel viseltetik minden iránt, a jóságot épp úgy nem ismeri, mint a szépséget, még saját szépsége sem érdekli. Vissza a természethez, hirdette Rousseau, s a tudomány jóvoltából a természet egyre tágul, a bűvös Hold, amelyről a romantikusok oly áhítattal énekeltek, elérhető égitest lett, az extra- galakszisokról pedig a középiskolások semmivel sem tudnak kevesebbet, mint a múlt századi diákok az Atlanti óceánról, s a meglepetéseknek nincs vége, újabb csodákra is számíthatunk. Élnek távoli bolygókon hozzánk hasonló lények, akik épp úgy örülnek a természetnek, mint mi? Ki tudja? El lehet játszani a gondolattal, hogy az Orion csillagképben, amiben már Homérosz is gyönyörködöt, valahol, mert sok csillaga van, okos teremtmények jár- nak-kelnek, innen körülbelül 1400 fényévre, ami a világegyetem méreteihez képest nem is olyan nagy távolság. Akkor pedig az is elképzelhető, hogy egy úr belép a kisvárosi virágüzletbe, vesz egy csokor verbénát s diadalmasan megy a barátnőjéhez. Rossz ember, ezt az Orion világában mindenki tudja, a virág azonban oly ártatlanul virít a kezében, mintha egy szent vinné a csodatevő Szűz oltárára. Az emberek megfordulnak utána, valaki fejcsóválva föl is jegyzi, hogy bármily meglepő is, a gonosz úr kezében nem hervad el a virág, megbántot- tan nem hullatja el szirmát, s egyformán ontja illatát jókra és hitványakra. Hajlamát tekintve demokratikus, nincs benne részrehajlás, igaz, nem is válogat. A gonosz ember kezében is virít, s azért ebben mégis csak van valami ked- vetlenítő. Csányi László „A gondolatokra voltam kíváncsi” Koma bácsi nem csügged Merész Konrád - akit Bonyhádon mindenki „Koma bácsinak” becéz - nemrégiben vette át gyémántdiplomáját. A szegedi - akkor még Ferenc Józsefről elnevezett - egyetemen hatvan évvel ezelőtt végzett pedagógust otthonában kerestük fel. — Azt mondják, csak ki kell bírni a hatvan évet, és megkapja az ember a gyémántdiplomát - tréfálkozik „Koma bácsi”, és rögtön egy kis „vitába” keveredünk. — Azért ez bizonyára nem ilyen egyszerű. Amikor - tíz éve - az aranydiplomámat kaptam, javaslatot kértek a bonyhádi gimnáziumtól - ahol tanítottam -, hogy méltó vagyok-e a cím elnyerésére. De a gyémántot „automatikusan” megkaptam... — És a becenevével milyen viszonyban van? — Volt időm megszokni, hiszen már születésem előtt „Komának” hívtak. _ ??? — Békés megyében, End- rődön születtem. Azon a vidéken a jó barátok komának szólítják egymást. Amikor édesanyám terhes lett velem, akkor mondogatták, hogy „Na, jön a kis koma!”, aztán rajtam maradt. A diákok is - maguk között - úgy emlegettek, hogy a „Koma”, de én ezt egyáltalán népi bántam. — Hány évig dolgozott a bonyhádi gimnáziumban? — Egy kisebb „megszakítással” harminckilenc évig. De kötődésem az iskolához régebbi keletű: itt tanultam ugyanis 1918-tól ’26-ig. Akkoriban Tolna, Baranya és Somogy megye evangélikus gimnáziuma volt. Amikor kezdtem, ugyanaz volt a helyzet, mint ma: éppen úgy állástalan diplomások voltunk, mint ahogyan most is vannak már állástalan tanárok, csak nekem az volt a szerencsém, hogy az egyetem után bevonultam egy évre „önkéntes” szolgálatra, és ’32-ben kerültem ide a gimnáziumba. — Mi volt ez az „önkéntes” szolgálat? — Akkor szűnt meg a zsoldos hadsereg, és mi voltunk az első sorozottak. Mikor elkezdtem tanítani, örültem, hogy a katedrára engedtek, fizetést két évig nem kaptam ... Utána aztán fizettek valami kis pénzt. Az első hivatalos megbízatásomat - mint helyettes tanár - '937-ben kaptam, majd egy évre rá lettem „rendes tanár”. — Mit szeretett leginkább a tanításban? — Nehéz erre válaszolni. Az akkori tantestületben sok volt az idős tanár, régi módszerekkel dolgoztak. Én pedig elkezdtem vázlatot, rajzokat készíteni a táblára - ami akkor nem volt természetes -, nem követeltem szó szerint a leckét, hanem inkább a gondolatokra voltam kíváncsi... Ez Merész Konrád persze nagyon tetszett a gyerekeknek. — Ezeket - az akkor újnak számító - módszereket az egyetemen tanulta? — Dehogy, ez „csak úgy magától jött”, valahogy bennem volt. Láttam, hogy ez eredményes, ez önbizalmat adott, aztán tanfolyamokra jártam, és úgy próbáltam tökéletesíteni a módszereimet. Kémiát és biológiát tanítottam, és észrevettem, hogy - különösen kémiából - vannak olyan részek, amelyek a gyerek számára egyszerűen érthetetlenek, ha csak hall vagy olvas róla. Elkezdtem modelleket készíteni, amivel aztán könnyebb volt elmagyarázni a lényeget. — Az aranydiplomájában olvastam, hogy a szegedi egyetem ’31-ben Ferenc József nevét viselte ... — Kolozsvárról helyezték át az egykori alma materemet Szegedre. De volt annak a névadója később Horthy Miklós is, aztán a háború után lett József Attila... — Mit gondol, megváltoztatják? — Nem tudom ... — Ha Önön múlna? — Attól függ, hogy kit akarnak helyette... — Önt nem csak tanárként, hanem a pedagógus nyugdíjas klub lelkes mozgatójaként is ismerik, korábban pedig tevékenykedett a bonyhádi öregdiákok körében. — Sokáig összejöttünk a régi iskolatársakkal, de nemrég lett volna a 65 éves találkozónk, és sajnos már csak én jelentem meg. Rajtam kívül hárman élnek még az osztályból, de már nagyon betegek, nem tudnak ideutazni. A nyugdíjas klubba pedig azért járok, mert jól érzem ott magam. — Még mindig nagyon fiatalos! Meghazudtolja a korát. — Nincs okom panaszra. — Manapság kevesen bírják ki egy kis siránkozás nélkül... — Én juszt sem fogok! Lehet, hogy túl optimista vagyok, de nem tudom másként szemlélni a világot! -hangyáiKözegészségügyi körséta a szüreti fesztiválon Az ünnep számunkra mindig tele van várakozással, feszültséggel, egy kis szorongással: vajon a finom ételek, italok rejtegetnek-e veszélyt, ami étel- mérgezéshez, ételfertőzéshez vezethet. A mi feladatunk, hogy ellenőrzéseinkkel hozzásegítsük az élelmiszer előállítókat és forgalmazókat a kockázat minimálisra csökkentéséhez. Szekszárdon szüreti napi körsétánk is ezt a célt szolgálta és volt még egy nem titkolt szándékunk: vizsgálni szokásaink változását, vajon ünnepi étel-ital fogyasztásunkban az egészséges ételeket mennyire részesítjük előnyben és a választék ezt lehetővé teszi-e. Dicséret illeti a szervezőket a lakókocsik, sátrak rendezett elhelyezéséért. Külön örömünkre szolgált, hogy a közegészségügyi veszélyt hordozó ételek, italok kiadása többségükben az erre a célra kialakított lakókocsiból, büfékocsiból történt, ahol a feltételek lényegesen kedvezőbbek, mint a sátras eladásnál. A pecsenyesütők hagyományos véreshurkája, rizses hurkája nem igen fogyott, nagyobb keletje volt a sült kolbásznak, sült debreceninek és a sült tengeri halnak. A szüreti napok érdekes látványa az ökörsütés. Péntek déltől szombat délig szemérmesen pirulva csalogatta a gasztronómiai élvezeteket kedvelőket a Gemenc Hotel mögötti téren. Örvendetes, hogy a tejipari vállalat kivonult stajtjaival, amelyeket ráadásul még kedvezményes áron is adott. Lehetett sajtot szeletelve is vásárolni finom kenéyrrel, péksüteménnyel. A reformtáplálkozást kedvelők válogathattak a különböző növényi magvas termékek közül. Bőséges volt az italválaszték, nem volt hiány rostos és szűrt üdítőitalokból és a hangulatemelő finom borok sátrai kulturáltan kínálták a hegy levét. A cukorkaárusok a hagyományos termékeik mellett minőségi csokoládékat, szőlőcukrot, cukor nélküli rágógumit hoztak. Nagyon kelendő volt a lángos, különösen tejföllel, sajttal dúsítva. Lehetett fogyasztani diétás waffelt, amerikai fánkot, ropogtatni pattogatott kukoricát és szotyit. Ä szüret számunka a muston és boron kívül édes szőlőt is jelent. Érthetetlen, hogy a zöldség és gyümölcsárusok miért maradtak távol. Csupán két helyen lehetett gyümölcsöt vásárolni, ott is főleg déligyümölcsöt. Tapasztalataink szerint az árusok a közegészségügyi szabályokat betartották, csupán egyetlen esetben kellett intézkedni, engedély hiányában a kereskedőt hazaküldnei. A színes választékban jelen voltak az egészséges táplálkozást szolgáló termékek és sokan választották ezeket. Ételtől megbetegedés nem történt. Hogy az italok milyen hatást váltottak ki? Reméljük, hogy csak jókedvet, emelt hangulatot kellemes élményeket. Dr. Kiss Mária Szekszárd Városi Népegészségügyi és Tisztiorvosi Intézet