Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-04 / 207. szám
6 PÚJSÁG 1991. szeptember 4. Ökölpárbaj, halálos fenyegetés Labdarúgó Magyar Kupa Ma: Szekszárd-ESMTK Rijkaard meggondolta magát Kerek egy éve nem kis meglepetést keltett Frank Rijkaard azon kijelentése, mely szerint nem kíván többé a holland labdarúgó-válogatottban szerepelni. Az ügyes középpályás - védőnek sem rossz, amint azt számtalanszor bizonyította is- akkor meglehetősen velősen indokolt. Emlegette: a régi-új szövetségi kapitánnyal, Rinus Mi- chels-szel nem éppen rózsás a viszonya. „Summa summárum- magyarázgatta az olaszországi Mondiale után Rijkaard - nem érzek kellő motivációt ahhoz, hogy a holland együttesben futballozzam.” Azóta ismét meglelte ezt a hiányzó motivációt. A holland távirati irodára (ANP) hivatkozva jelentették, hogy Rijkaard alaposan elbeszélgetett Mi- chels-szel. A kapitány szinte esdekelve kérte az AC Milan légiósát, ugyan jöjjön már visz- sza a nemzeti legjobbak közé! Rijkaard végül kötélnek állt, igent mondott. Visszatérésére a Lengyelország elleni barátságos összecsapáson sor kerül a jövő héten - jelezte a kapitány, Rinus Michels. Hogy Rijkaard idegeivel tavaly valóban nem volt minden rendben, azt bizonyította: a németek (akkor még NSZK) elleni világbajnoki összecsapáson két alkalommal is leköpte Rudi Völlert. A ritka sportszerűtlen tettekért - Völlert sem kellett félteni - mindkét kiváló futballista kiállítással bűnhődött. A lengyelek ellen hát újra együtt a három legendás milánói „muskétás”, Frank Rijkaard, Marco von Basten és Ruud Gullit! (Feltéve, ha addig meg nem sérül valamelyikőjük . . .) Csaknem tragédiával végződött az a szópárbaj, amelyet Brazíliában vívtak ismert fut- ballszakemberek két kongresz- szusi képviselő társaságában, egy élő rádióadás keretében. A Radio Clubé de Pernambuco nevű adó kerekasztal-be- szélgetésre hívta meg Marcio Bragát, a Flamengo klub elnökét, Carlos Alberto Oliveirát, a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) igazgatóját, továbbá Silvio Guimaraest, a riói állami futballszövetség alelnökét. A sportághoz igazán értő vendégek főként arról cseréltek eszmét, vajon a brazil szövetségi kormányzat milyen segítséget képes nyújtani a dél-amerikai ország válogatottja - egykor megcsodált va- rázsos - futballeredményeinek javításához? A mindvégig élvezetesen nyílt, szókimondó stílusú eszmecsere akkor fajult el, vált igazán forró hangneművé, amikor a futballtámogatás módjáról esett szó. A szakemberek sze1998-ban rendezik meg az évezred-búcsúztató futball-vi- lágbajnokságot. Egyes hírek szerint a 2002-es házigazda szerepköre már Ázsiának dukál, ám ez egyelőre pletyka. Annyi viszont tény: az 1998-as vb-döntőért versenyt futók közül Franciaország volt a legfrissebb. Kedden Jean Four- net-Fayard, a Francia Labdarúgó Szövetség elnöke személyesen nyújtotta át a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség rint a brazil kormányzat beavatkozni igyekszik a szövetség belügyeibe, megpróbálja munkamódszere megváltoztatására ösztökélni a CBF vezérkarát. A vehemens Oliveira és Braga a vita hevében kölcsönösen veréssel fenyegette meg egymást, majd Guimaraes Bra- gához vágta a székét. Guimaraes fenyítési módszere kelendő ötletnek bizonyult. Oliveira és Braga is fegyverül használta fel ülőalkalmatosságát. Nem sokkal ezután Oliveira azzal fenyegetőzött, hogy kirohan a kocsijához, behozza a pisztolyát, és lelövi Marcio Bragát. Ennél a pontnál lépett közbe a Radio Clubé de Pernambuco dolgozói állománya. Szétválasztották a kakaskodókat, s valahogyan helyreállt a rend. Az élő adást természetesen nem folytatták. Amikor Carlos Alberto Oliveira a pisztolyáról tett említést, a kerekasztal-beszél- getés kezdeményezője lekever- tette az adást. (FIFA) svájci székházában azt az iratgyűjteményt, amelyben a franciák vázolják elképzeléseiket. A tervdokumentációkban különösen azt vizsgálja a FIFA, hogy a kandidáló szövetségek mennyire alapos biztonsági elképzelésekkel rukkolnak ki. Tudott, a franciák mellett Brazília, Anglia, India, Marokkó és Portugália is jelezte, minden vágya, hogy vb-finálénak adjon otthont. A FIFA 1992 július 2-án szavaz a döntő helyszínéről. Ma délután már a legjobb 16 közé jutásért játszanak a labdarúgó Magyar Kupában még állva maradt csapatok. A harmadik fordulóban pályára lépő együttesek számára nem kisebb a tét, minthogy a győztesek lesznek a tavasszal bekapcsolódó NB l-esek ellenfelei. Az 1991-92. évi kupasorozat rajtján Tolna megyét három csapat képviselte a 128-as „táblán”. A Döbröközi TSZ SE az országos selejtező első fordulójában legyőzte az NB lll-as Boglárlellét, aztán a második körben az NB ll-es ESMTK-val már nem bírt, pályaválasztóként búcsúra kényszerült. A legutóbbi Magyar Kupa küzdelmeiben vitézkedő, abban elődöntőt játszó Atomerőmű SE gárdája a mostani sorozat első állomásán, a megyebajnokságNyertesek kerestetnek Az Állami Biztosító Gemenc Kupa kerékpárversenyen megtartott tombolasorsolás nyertesei közül kilencen mindezidáig nem jelentkeztek. A szervezők kérik, hogy az alábbi nyertes szelvények tulajdonosai mielőbb jelentkezzenek. A nyeremények szeptember 20-ig naponta 9-11 óráig átvehetők a Kerékpáros Sport Club Szek- szárd Balassa utca 14. sz. alatti irodájában. Az át nem vett nyeremények, (azok tombola számai): 6338: népművészeti terítő, 2747: Állami Biztosító Gemenc Kupa reklámcsomag, 4027: ÁB Gemenc Kupa reklámcsomag, 7482: asztali ventillátor, 9685: postaláda, 9360: népművészeti terítő, 3798: nyugágy, 4114: széldzseki, 7492: számológép. ban szereplő Csurgó otthonában vesztett, s kiesett. A Szekszárdi Dózsa előbb Kaposvárott nyert az Építők, majd Székes- fehérváron a szintén NB lll-as Honvéd Szondi-Waltham SE ellen. így a legjobb 16 közé jutásért ma délután már csak a lila-fehérek érdekeltek, akik az NB II. Nyugati csoportjának egyik újoncát - a Döbröközön győztes - Erzsébeti Spartacus MTK legénységét fogadják. Szekszárdi Dózsa-ESMTK: 16 óra. V: Pillér. Teszler Vendel: - A vasárnapi mohácsi győzelmünk remélem visszaadta játékosaink önbizalmát, hiszen szeretnénk a kupában is továbbjutni. Külön érdekessége a szerdai mérkőzésnek, hogy a velünk egy csoportban szereplő ESMTK együttese számunkra ismeretlen, így jó felmérést kíHangyási László, az Atomerőmű SE vezetőedzőjének irányításával a junior cselgáncsválogatott Lengyelországban túrázott. A judósok egy válogató versenynek minősülő korosztályos viadalon is tatamira léptek. Á novemberben Finnországban sorrakerülő junior Európa-baj- nokságra csak azok utazhatnak, akik a válogató versenyeken is bizonyítják felkészültségüket, jó formájukat. Kovács Antalnak, az Atomerőmű SE országos bajnok és IBV-győztes versenyzőjének sincs bérelt helye a válogatottban, neki elsősorban Frid- rich-hel kell megküzdeni a cínál ez a 90 perc a november 3-án sorrakerülő NB ll-es találkozónkra. Csapatunk összeállításában változtatnom kell, ugyanis Kalmár megsérült Mohácson, bokáját begipszelték, nem tudom mikortól számíthatok rá. Ezen kényszerűség mellett további változtatásokat is tervezek: azok is játéklehetőséget kapnak, akik eddig a bajnoki mérkőzéseken nem jutottak szóhoz. Ismétlem: mindent elkövetünk a siker érdekében, hiszen győztesként egy NB l-es ellenfelet „hozhatunk” tavasszal a megyeszékhelyre. A tervezett összeállítás: - Antunics- Farsang, Dzsino- vics, Koller, Nagyfalusi- Bo- zsér, Kvanduk, Szabó T., Bóka vagy Mészáros- Jelu- sics, Nagy S. vagy Tóth.- fekete meres mezért. A 10 ország versenyzőit felvonultató válogató viadal eredményei alapján Kovács lépéselőnybe került, hisz az erős mezőnyben a 90 kilósok között bronzérmet szerzett, míg riválisa két vereséggel kiesett. A paksi fiú először a grúz Matviejczik-kel ismertette meg a vereség ízét, majd a lengyel Kaczkant is megadásra késztette. Kovács a döntőbe jutásért alulmaradt az osztrák Woll- wart-tal szemben, majd a harmadik helyért a lengyel Wi- minczkit verte meg. A következő válogató viadalnak szeptember 28-29-én az ausztriai Kufstein lesz a színhelye. A kandidáló franciák Cselgáncs Kovács bronzérmes Lengyelországban I. Nemzetközi amatőr kerékpárkupa A hagyományteremtés szándékával „Gerillaháború”- jellemez a La Stampa Minden év augusztusának utolsó hétvégéjéhez kapcsolódó kellemes hagyományt akartak teremteni a szervezők, amikor szombaton Pakson megrendezték az I. Paksi Nagydíj amatőr kerékpárkupát. Az ünnepélyes megnyitón dr. Oláh László városi rendőrkapitány köszöntötte a versenyzőket, szurkolókat. Mielőtt a nagyok nyeregbe szálltak, a legkisebbek BMX, gördeszka és görkorcsolyavetélkedőkön mérték össze az ügyességüket. A legjobbak itt a Tolna Megyei Diáksport Tanács és a Közlekedésbiztonsági Tanács díjait nyerték el. Az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete által életrehí- vott megméretésen 56 sportember állt rajthoz, a viadalt olasz kerekesek részvétele avatta nemzetközivé. A paksi lakótelepről rajtoló versenyzők öt korcsoportban tekerték le az 52 kilométert. Nemcsak a helybéli rendőrök ügyeltek a verseny biztonságára, hanem egy sárkányrepülő is a légtérben. Az eredményhirdetéskor az alábbi különdíjakat osztották ki: a legidősebb induló, Gémes Ferenc (Mindszent). A legfiatalabb induló: Stiglincz Milán (Paks). A leggyorsabb hölgy: Vértesy Lászlóné (Baja). A leggyorsabb hazai versenyző: Csankó Géza (Szekszárd). A legjobb külföldi: Giuseppe Franzetti (Arca-ltalia). A legeredményesebb paksi versenyző: Beregnyei Miklós. Eredmények: I. kategória (17-25 évesek): 1. Heringer Lajos, Kádár István, Erdélyi János (mindhárom Tatabánya), 2.Ta- kács Péter (Dombóvár), 3. Beregnyei Miklós (Paks). II. kategória (25-30 évesek): 1. Antonió Morenó (olasz), 2. Grizer Mihály (Paks), 3. Töricht Pál (Paks). III. kategória (30-40 évesek): 1. Giuseppe Franzetti (olasz), 2. Konradó Vinall (olasz), 3. Csankó Géza (Szekszárd). IV. kategória (40-55 évesek): 1. Pálmai István (Paks), 2. Vértessy Lászlóné (Baja), 3. Szilágyi András (Paks). V. kategória (55 év felettiek): 1. Gémes Ferenc (Mindszent). Tatabanyai harmas holtverseny a dobogo csúcsán Ha futball, akkor gól. Ez egyfajta alapszabály. Ha olasz futball, akkor rendbontás. Ehhez a következtetéshez viszont az itáliai sajtó jutott el. Vasárnap kezdődött a pontvadászat, s kedden summázta az ottani sajtó a nyitómérkőzések során előfordult rendbontásokat. íme, a szomorú mérleg: a torinói Juventus—Fiorentina mérkőzés előtt és után a helyi és a firenzei drukkerek (régi, megszokottan rossz viszony feszül közöttük) összecsaptak egymással és a riadókészültségbe helyezett rendőri erőkkel. Utóbbiak könnygázt használtak tömegoszlatásra, a nézők viszont műanyagszékekkel támadtak a rendfenntartókra. A székek eredetéről később kiderült: azokat a stadionból hozták ki. Az eltulajdonítóknak könnyű dolguk volt, mert az ülőalkalmatosságok műanyagból készültek, csak fel kellett tépni a helyükről. Huszonöt ember - közöttük több rendőr is - megsérült. Öt firenzei szurkolót őrizetbe vettek. Veronában egy rendőr került igen súlyos sérülésekkel kórházba. Az itteni villongások után a vendégcsapat AS Romát elkísérő fővárosi nézők közül helyezték „hűvösre” több embert a carabinierik. Milánóban 53 Internazionale-szurkolót tartóztattak le. A milánói futball- kedvelők egyszerűen nem tudták .elviselni, hogy a kedvenc kék-fekete gárda csak 1:1 -et ért el az esélyesnek semmiképpen sem nevezhető Foggiával szemben. Az Inter-hívők a mérkőzés után távoztukban buszok és más tömegközlekedési járművek ablakait zúzták be. Megrongálták a járművek üléseit is. A sofőrök rádión keresztül kértek erősítést, a rendőrök időben kiszálltak helyszínelni. Az ötvenhárom huligánnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, az okozott károkat ugyanis megtéríttetik velük a hatóságok. Az olasz sajtó elítélően ír a sportszerűtlenségekről. A Cor- riere della Sera ezzel a szalagcímmel tudósít: „Megkezdődött a labdarúgás, és azonnal itt van a „gerillaháború” is.” Felvezetéses rajt A III. korcsoportban Giuseppe Franzetti győzött Csoportgyőztes magyarok A világ nagy és kevésbé nagy hírügynökségei nem szentelnek különösebb figyelmet a junior vízilabdázók egyesült államokbeli világbajnokságának, amelynek résztvevője a magyar korosztályos válogatott is. A 16 csapatot felvonultató mezőny a hétvégén kezdte meg vetélkedőjét Long Be- ach-ben. Előzetesen annyit lehetett tudni, hogy a dr. Kemény Ferenc irányította együttes a házigazda amerikai, továbbá a mexikói és a brazil válogatottal került egy csoportba. Keddig már lezajlottak a körmérkőzések is, és - miként azt a vizilabdaszövetségben telefoninformációkra hagyatkozva elmondták - a magyar együttes nagyszerűen vette az eddigi akadályokat. A latin-amerikaiak gyenge edzőpartner szerepkörre kárhoztattak a csoportmérkőzéseken, míg a nagy rivális amerikai csapat elleni megméretésen sikerült egy góllal felülkerekedniük Benedekéknek. Vagyis a gárda veretlenül, csoportgyőztesként jutott tovább (csoportonként az első két helyezett folytathatja).