Tolnai Népújság, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1991-09-17 / 218. szám
A Szekszárdi Liberális Klub legutóbbi rendezvényén hazánk külpolitikája került terítékre - SZDSZ-es szemszögből. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy az SZDSZ más felfogásban, más hangsúlyokkal és más stratégiát alkalmazva kezelné a külpolitikát, melynek alapja természetszerűleg a belpolitika lenne. Podkoniczky István, a szabaddemokraták külügyi titkára, mint meghívott vendég vállalkozott az SZDSZ nézetrendszerének kifejtésére, illetve egy interjúra, melyben egyebek mellett kifejtette: az természetes, hogy Magyarország külpolitikájának magyar érdekeket kell képviselnie, ám ez nem jelenthet öncélú, nacionalista megközelítést. Mindenesetre a kormány által képviselt alapgondolatokkal egyet lehet érteni, ámbátor a kormány menetközben rájött néhány hibájára, s ahol lehetett, korrigált. S ami még figyelemre méltó: a szabaddemokraták másképpen közelítenék meg a Szovjetunióhoz fűződő viszonyt. Az interjú lapunk 3. oldalán olvasható. Incidens a magyar-jugoszláv határon Drávaszabolcsnál tegnap délelőtt készült ez a felvétel A magyar határőrség szakértői a magyar-jugoszláv határtól mintegy ötszáz méterre, Drávaszabolcsnál puskagránáttól származó lövedéknyomot azonosítottak. Ezzel bizonyítást nyert, hogy jugoszláv oldalról átlőttek- közölte tegnap délután a BM Határőrség szóvivője. Kri- sán Attila azt is elmondta, hogy a harcok elültével megnyílt a drávaszabolccsal szemközti jugoszláv határállomás, amelyet még kora hajnalban zártak le. A hazánkba érkezőket a magyar oldalon fogadják, de biztonsági okokból ezen az ellenőrzőponton egyelőre még nem lehet Jugoszláviába utazni. Rejtélyes támadás A Tanjug jugoszláv hírügynökség tegnap azt közölte, hogy a magyar határ közelében tegnap reggel megsemmisítették a jugoszláv légierő egyik repülőgépét. A horvát rádió hétfőn délelőtt még arról adott hírt, hogy a jugoszláv és a magyar légierő között légicsata alakult ki, s hogy két jugoszláv repülőgépet lelőttek. A légierő és a légvédelem parancsnokához „A sógorék” - mondják Magyarországon és mondják Ausztriában. Talán semmi nem fejezi ki ennél szemléletesebben a két ország közötti különleges kapcsolatot, a több évszázados, egymásba olvadó történelmet, kultúrát, a viszálykodásokat és békekötéseket, s az utóbbi időszakot, amikor elTamara Vaszilijevnának mindene megvolt, mostanra mindent elveszített: férjét, országát, becsületét. Tamara, Ahromejev marsall özvegye, annak a Szergej Ah- romejevnek, aki a bukott puccs után hivatali szobájában öngyilkos lett. Az asszony lányával együtt próbál magyarázatot találni a Az elmúlt héten néhány napra ismét visszatért a jó idő, és csak a hűvösebb reggelekből, meg a beérő terményekből, gyümölcsökből, a színt váltó levelekből következtethetünk arra, hogy megtörtént az évszakváltás. Nem árulunk el titkot, ha elközel álló források szerint nem volt légicsata, a jugoszláv repülőgépet a földről rakétával találták el. A repülőgép, amelyet lelőttek, valamint még egy jugoszláv harci gép felderítő repülést végzett Alsó Miholjác (Donli Mihojlac) fölött, nem messze a Drávaszabolcstól. A rossz látási viszonyok miatt nem lehetett megállapítani, hogy a rakétát horvát, vagy magyar területről lőtték-e ki. Nem mi lőttük le a jugoszláv gépeket A Honvédelmi Minisztérium szóvivője kategorikusan cáfolta azokat a híreket, hogy a magyar légvédelem lelőtte a két jugoszláv katonai gépet. A zágrábi rádióra hivatkozva ugyanis ezt jelentette több nyugati rádió- és tévétársaság. Keleti György kijelentette, hogy a magyar honvédség valóban járőrözőit a térségben, de semmiféle összecsapásra jugoszláv és magyar katonai repülőgépek között nem került sor. Délután fél egyig négy ízben sértette meg jugoszláv repülőgép a Magyar Köztársaság államhatára körülmények közepette, ám viták nélkül fejlődtek a kapcsolatok. Meglehetősen sok próbát kiállt ez a kapcsolat, talán mert a földrajzi elhelyezkedés miatt is igen sok a közös érdekeltség, s ez - változzék bármennyit is a világ - nemigen módosul. (Folytatás a 2. oldalon) történtekre, újra és újra visszapörgetve az utolsó napok eseményeit. A marsall a hatalom- átvétel bejelentésének napján; augusztus 19-én, a Fekete-tenger partján, a honvédelmi minisztérium nyaralójában üdült. Azon a napon is fél hatkor kelt, szokása szerint, emlékezik Tatjána asszony. Nyolckor mentünk reggelizni, akkor már minmondjuk, nem minden célzás nélkül választottuk ki ezeket a képeket, a nagyszokolyi óvodáskorú gyerekcsapatot, a ma- gyarkeszi termelőszövetkezet halastavát és a felsőnyéki közös gazdaság szőlészetét bemutatókat. Mindegyik más-más gondotárát, ennek során két alkalommal is olyan határsértés történt, amikor a magyar határ fölül indítottak rakétát horvátországi célpontokra. A szokásos KGST nélkül Az Országgyűlés tegnap ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta azt a törvényt, amely hatályon kívül helyezi a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa alapokmányának kihirdetéséről, valamint a KGST jogképességét, kiváltságait és mentességeit rögzítő szófiai egyezmény kihirdetéséről szóló jogszabályokat. denki a puccsról beszélt. Szer- gej telefonálni próbált, de az egyetlen készülék - ki tudja miért - üzemképtelen volt. Délután négykor aztán elrepült Moszkvába. A fővárosba érve először lányát, Natáliát kereste fel, és uniformisra cserélte a civilruháját. (Folytatás a 2. oldalon) latot ébreszt(het) bennünk. Nekem ránézésre azonnal a rendbe teendő oktatás, a hiányzó törvények és a felsőnyékiek eladott tavalyi bora, valamint az idei termés értékesítésének lehetősége, lehetetlensége jut eszembe. Azután persze más is: ismerősök, barátok, lokátoros megfigyelés mellett a magyar légierő harci repülőgépei és helikopterei a térségben járőröztek a reggeli óráktól délután egy óráig. Kupa Mihály: képviselő Országgyűlési képviselőként hívta pénzügyminiszteri dolgozószobájába az újságírókat tegnap délután Kupa Mihály, akit Borsod-Abaúj-Zemplén megyében válaszottak meg. A meghívottak a várható adótörvény-tervezetről, a jövő évi költségvetésről, az államháztartás gondjairól is érdeklődtek. Kupa Mihály elmondta, hogy elkészült az adótörvény tervezete, várhatóan szeptember 26-án kerül a kormány elé. Egyébként a kormány múlt heti ülésén három alapelve le- szögezésével adott felhatala- mazást a jogszabály-tervezetnek az elfogadott koncepció alapján történő megszövegezésére: a magyar vállalkozók befektetését ösztönözni kell, nem szűnhet meg a külföldiek adókedvezménye, és szükséges az egész adórendszer szociális töltetének növelése. ellenségek, emberek, sorsok, küzdelmek. De a sor folytatható. Tegnap azt írtuk: nem ígérünk semmiféle szenzációt és ez bizonyára igaz is. Meggyőződhetnek azonban róla, ha elolvassák lapunk 4. oldalán lévő Tamási és környéke összeállításunkat, amit itt és, most ajánl szíves figyelmükbe Ékes László és Gottvald Károly. „A Magyar Honvédség a legnagyobb türelmet és megtartóztatást tanúsítja, de a jugoszláv határsértéseket a nemzetközi (Folytatás a 2. oldalon) Kézikönyv képviselőknek A helyi képviselők és az ön- kormányzatok működését segítő módszertani kézikönyvet mutatott be tegnap Verebélyi Imre, a Belügyminisztérium köz- igazgatási államtitkára. A Hans Seidel Alapítvány hathatós támogatásával készült segédeszköz, a Helyi képviselők és polgármestere kézikönyve szakmai módszertani segítséget adhat az önkormányzati képviselők és a polgármesterek pártpolitika mentes eligazodásához, s emellett vélhetőleg ösztönzőleg hat majd a helyi viszonyoknak megfelelő helyi jogalkotásra is. A belügyminisztériumi szakértők által összeállított önkormányzati segédanyag hasznos útmutatót jelenthet a köztársasági megbízottak jogalkalmazási, jogértelmezési tevékenységéhez is. A 20 ezer példányban megjelent kézikönyvet a kiadó a napokban térítésmentesen megküldi az ország mintegy 3200 polgármesterének. Ausztria lottó A 37. heti osztrák lottó nyereményei: Hatos nincs, a következő hétre átvitt nyeremény összege 13.703.800 schilling. Öt plusz egy találatos 36, nyereményük 126.887 schilling, öt- találatos 441, nyereményük 15.537 schilling, négytalálatos 22.315, nyereményük 409 schilling, háromtalálatos 356.043, nyereményük 32 schilling. Joker öt darab, nyereményük egyenként 3.212.479 schilling. Kárpótlási tanácsadás Kedden, 1991. szeptember 17-én este 18 órakor Tevelen a Kultúrotthonban Bea József a Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője előadást és tanácsadást tart a kárpótlásról. Kedvezmény nyugdíjasoknak A Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége felhívja tagjainak - és leendő tagjainak - figyelmét, hogy szeptember 18-án délelőtt 10-től 12 óráig burgonyára, hagymára, káposztára, fűszer- és őrölt paprikára kedvezményes előjegyzéseket vesz fel. Szállítás szeptember 27-én. Jelentkezni lehet az érdekszövetség Dózsa György utca 1. szám alatti helyiségében, ugyanitt lesz az árusítás is. Carlsson lemondott Ingvar Carlsson svéd miniszterelnök, a hétvégi parlamenti választásokon elszenvedett vereség után, tegnap délelőtt benyújtotta lemondását. A Reuter hírügynökség jelentése szerint Thage Peterson, a parlament elnöke hamarosan tárgyalásokat kezd a kormányalakításról a törvényhozásba bekerült hét párt képviselőivel. Tüntetés Kijevben Kijev központjában vasárnap 10-15 ezer ember tüntetett, Ukrajna függetlenné válását követelve. A szónokok tiltakoztak az ellen, hogy az ukrán vezetés bármiféle szövetségi szerződést kössön a többi köztársasággal. A kijevi parlament augusztus 23-án kimondta Ukrajna függetlenné válását, ám ezt a december elsején rendezendő népszavazásnak még meg kell majd erősítenie. Az AFP francai hírügynökség jelentése szerint a tüntetés békésen ért véget. Pintér Sándor: tábornok A Magyar Köztársaság elnöke Pintér Sándor rendőr ezredest, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, a belügyminiszter előterjesztésére rendőr vezérőrnaggyá nevezte ki. A kinevezési okmányt Göncz Árpád tegnap a Parlamentben nyújtotta át. Az eseményen jelen volt Boross Péter belügyminiszter. Tíz halott Azerbajdzsánban Tíz halálos áldozata - öt azerbajdzsán rendőr és öt polgári személy - van az örmények és azerbajdzsánok között kirobbant legújabb összecsapásoknak. Egy örmény fegyveres egység / több falura rátámadt. Osztrák-magyar jószomszédság Feltárulnak a moszkvai puccs titkai (1.) Három öngyilkos utolsó órái A liberális külpolitika Tamási és környéke