Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1991-08-24 / 198. szám

1991. augusztus 24. PÚJSÁG 9 A „kisugárzás” csak nyugat felé terjed? Az a távoli túlpart... Az atomerőmű és a Duna túloldalán élők kapcsolata Nyolc éve nézek paksi laká­sunk erkélyéről át a túlpartra. Valahol messze egy templom tornya magasodik ki az ártéri erdők fölött. Valahol messze, a túlparton ... Évekig a hivatalos gondolkodás is hasonló volt. Ebben történt változás, amikor ez év tavaszán a Paksi Atome­rőmű Vállalat vezetői kölcsönös tájékozódásra hívták meg az erőmű szűkebb körzetében lévő települések polgármeste­reit. Ennek lényegéről és az azóta történt eseményekről kérdeztük Gyarmati Lászlót, a PAV Tájékoztatási Irodájának osztályvezetőjét. — A nyitottság jegyében kí­vántunk a találkozót létrehozni. A célunk az volt, hogy a telepü­lések polgármesterei ismerjék meg személyesen az atome­rőművet, ugyanakkor a vállalat vezetősége is ismerje meg a te­lepüléseken élő emberek gond­jait, problémáit. Mi ezzel a talál­kozóval a kölcsönös és állandó információcserét szeretnénk el­indítani. Köztudott, hogy nem egyforma előnyöket élveznek az erőmű jelenlétéből a folyó két oldalán lévő települések, a Duna szinte hermetikus válasz­tóvonalként működik a két terü­let között, elzárja egymástól az embereket. Amíg a Duna in­nenső oldalán lakók közül so­kan járnak az erőműbe dol­gozni, mindez a túloldaon la­kóknak nem adatik meg. Más lenne a helyzet, ha itt, Paks tér­ségében lenne egy dunai híd, s így a túloldali községek lakói is többen munkát tudnának vál­lalni az erőműben. Én úgy ér­zem, biztosan változna az ott élők megítélése a PAV-ról. Az atomerőmű veszélyessé­gét az ezen a területen lakók egy kicsit túlértékelik, ami első­sorban az információhiányra vezethető vissza. A polgármesterek elmondták, hogy ők ugyan hisznek a szak­embereknek, az elhangzott nyi­latkozatoknak, de egy kacsaként feldobott hírt na­gyobb fogadtatás kísér, mint ha csak azt nyilvánítjuk ki, hogy az erőmű biztonságos. És’ még egy érdekes dolog: az emberek elsősorban nem magától az atomerőműtől hanem az ott ke­letkező hulladékoktól félnek, holott e hulladékok nagyság­rendekkel kisebb kockázatot je­lentenek, mint maga az erőmű. A polgármesterek kifejtették, hogy van bennük és az ott la­kókban, egy bizonyos félele­mérzet, melynek eloszlatása nem kis feladat lesz. Sérelemként merült fel, hogy a kapcsolódó beruházásokból a Durra túloldalán élők nem ré­szesültek olyan arányban mint az erőmű oldalán lakók. Itt el­sősorban Paksot említették, amely végső soron az atome­rőmű hatására fejlődött szép várossá. A bátyai polgármester - Sátrán József - konkrét pél­dát is felhozott, amelyhez se­gítséget kért az erőműtől. A Duna túlsó oldalán az erőmű melegvíz csatornájával szem­ben helyezkedik el a barákai vízmű, ahonnan a közvetlen közelben lévő települések az ivóvizet kapják. Természetesen a vízminőség hatósági ellenőr­zése megoldott, de felmerült az igénye annak, hogy a lakosság közvetlenül, az általuk kiválasz­tott képviselőn keresztül ellenő­rizhesse azt. Azóta már meg­kezdődött egy olyan mérőbe­rendezés felállítása, amelynek kezelését egy, a lakosság által kijelölt polgár végzi majd. Beta­nítását az erőmű vállalja. Meg kell jegyeznem, hogy miután ez a bejelentés elhang­zott, a mi szakembereink is el­lenőrizték a barákai víz minő­ségét, s mondanom sem kell, arra a megállapításra jutottak, hogy az égadta világon semmi probléma nincs. A dunaszentbenedeki pol­gármesteri hivataltól is megke­restek bennünket. Egy faluház építésébe kezdtek, ott kívántak nekünk irodát felajánlani tájé­koztatás céljára. De kérés volt, hogy valamilyen módon segít­sünk be az építkezés költsége­ibe. Dunaszentbenedek távol esik a fő közlekedési útonaltól, nem láttuk értelmét egy állandó iroda fenntartásának. A tájékoz­tatást persze fontosnak tartjuk, s ha ez konkrét igényként fel­merül valamilyen esemény kapcsán, annak mindenkor ele­get teszünk. Többen felvetet­ték, hogy szeretnének hozzá­jutni anyagi eszközökhöz, amellyel az önkormányzatok gazdálkodásukat elősegíthet­nék. Itt sajnos nem ilyen egy­szerű a helyzet. A Paksi Atome­rőmű Vállalat is gazdálkodó szervezet.. Ugyanolyan pénz­ügyi szabályozások vonatkoz­nak ránk is, mint bármely válla­latra. A Magyar Villamos Művek Tröszthöz fordultunk, egy ala­pítvány létesítésének javaslatát terjesztettük elő. Az alapít­ványba vállalatunk évente egy bizonyos összeget helyezne, ennek felhasználásáról a túl- parti önkormányzatok képvise­lőiből álló kuratórium döntene. Erre várunk most választ a tröszttől. A másik téma, mellyel a tröszthöz fordultunk - az az adórendszerünk megváltoz- tása. Az eredményünkből egy bizonyos összeg maradjon a környező településeken, hogy azok, amelyek elviselnek egy erőművet, ne csak a hátrányai­ból részesüljenek - még ha ez a hátrány csak pszichikai is -, hanem az előnyeiből is. A lakosság az áramdíj ked­vezményt szeretné elérni, de erre a világon sehol nincs példa. Nyugaton már az etomerőmű építése előtt elkezdődik az egyezkedés az önkormányza­tok, illetve az ottani vezetés kö­zött, és ezt a példát kívánjuk mi most a kis és közepes aktivi­tású hulladék tárolójának elhe­lyezése során alkalmazni. Ott egyrészt megpályáztatják a szóba jöhető területeket, a geo­lógiai és egyéb adottságokat fi­gyelembe véve. Azok a telepü­lések, amelyek ezeket a léte­sítményeket a környezetükben vállalják, ennek ellentételezé­seként évenként anyagi ellen­szolgáltatást kapnak, azon túl­menően, hogy ez a térség számára infrastrukturális beru­házásokat, a foglalkoztatási gondok enyhülését jelenti. Mi most hasonló elképzelés­sel akarjuk a kis és közepes ak­tivitású hulladéktároló kérdését megoldani, amivel Ófalun olyan látványosan megbuktunk. Az ottani tapasztalatokat leszűrtük. A jövőben Ófalu térsége és a szekszárdi dombság területe jöhet szóba. Ezen a területen 20 település van, ahol elhe­lyezhető lenne a hulladék. Élőre tájékoztatnánk a lakossá­got, hogy esetleg az ő területük potenciálisan alkalmas lenne. A részletes vizsgálatokat csak a lakosság döntő többségének beleegyezésével, önkormány­zati döntéssel kezdenénk meg, és ha tényleg megépül ez a tá­roló, akkor szó lehet kompen­zációról, amely az esetleges pszichikai veszélyérzetet vala­mivel ellensúlyozza.-Eördögh­írás közben (Ősök) Városunkban élt egy hervatag hölgy, aki arról volt nevezetes, hogy hiánytalanul is­merte a főúri körök családfáját, s ha úgy adó­dott, szívesen mesélt mindenkinek a grófi, her­cegi, főhercegi famíliák nem egyszer bonyolult kapcsolatairól. Egyszerű polgári családból származott, apja, emlékezetem szerint, iskola- igazgató volt valaha, ő azonban ekkor már magányosan élt az öreg házban. Kimért volt, tartózkodó, ha néha behívott lefüggönyözött lakásába, oly udvariasan bánt velem, mint egy ifjú főherceggel. Elaggott alapítványi hölgyek élhettek így, akik ősnemesi jusson Terézia sa- voyai hercegnő rendjébe tartoztak, kamarási rangot viseltek, udvarképesek voltak, bár leg­többje soha nem fordult meg udvari körökben. Asztalán a nálunk góthai almanach néven ismert Gothaischer Hofkalender kötetei sora­koztak, de szívesebben forgatta a Bebealogis- ches Tagebuch der deutschen freiherrlichen Häuser című sorozatot, mert ebben a magyar főnemesek is szerepeltek. „Kisfiú, ott szíves­kedjél helyet foglalni” - mondta ünnepélyesen s a nyekergő öreg fotelra mutatott. Hidegség áradt belőle, idegennek éreztem, mintha messze földről tévedt vona közénk, pedig vá­rosunkat soha nem hagytam el. Tudományát csodáltam, de gyerekként is volt bennem gyanakvás, mert mire jó, ha valaki tudja, hogy mikor született Agenor Szalvátor főherceg s mikor vezette oltárhoz a pármai házból származó Eleonóra Eulália hercegnőt. Nálunk a családban, ha úgy adódott, valaki megemlítette, hogy ez részt vett a szabadság- harcban, az olyan eszes ember volt, hogy még verset is írt a családi Bibliába, amaz pedig ezermester volt, szélmalmot szerkesztett Zala- koppányban. De ezekkel nem büszkélkedtünk, nem a mi dicsőségünkre szolgált. Nem sokkal később eljött az őskutatás kora, mindenki falusi plébániákkal levelezett, tudako­landó, nem volt-e elei között zsidó. Ez volt az előjáték a rémület évadjához, amikor egymást követték a zsidótörvények, az egyre szigorúbb intézkedések, végül a deportálások. Sokan nemesi előnevet találtak ki maguknak, az új­szülötteket szívesen nevezték Csabának, Elődnek, Hubának, Csongornak, ezzel is mu­tatva hűségüket az ezeréves hazához. Nem hatott meg ez a hívsági buzgalom, de nem volt időnk gondolkozni rajta, mert már itt volt az új őskutatás kora, amikor hetenként kérték öné­letrajzunkat, azt firtatva, ki volt eleink közül ki­zsákmányoló, következésképp a nép ellen­sége. Legott feje tetejére állt minden, sietve át kel­lett festeni a múltat, a kurtanemes nagyapák szegényparaszttá, jobbággyá nemesültek, a tisztes kisiparos ősből munkás lett, nincstelen proletár, az élénkebb fantáziájúak még valami szakszervezeti tisztséget is találtak neki. Az ősök álltak jót értünk vagy miattuk kerül­tünk a szégyenpadra, mielőtt megszólaltunk volna, az ő árnyuk állt mögöttünk, áldást osztó kézzel vagy az ördög követeként. Aki fajtiszta árja volt vagy később elei a munkásmozgalom soraiban küzdöttek, nyugodtan élhetett az év­járadékból, amit származása révén kapott. Bár az utóbbiban rejlett némi kockázat, mert az a bizonyos munkásmozgalmi múlt jobboldali szociáldemokrata rokont is jelenthetett, ez pe­dig rosszabb volt a legsötétebb kizsákmányo- lónál. Azt is megtanultuk, hogy őseinkben bíz­hatunk legkevésbé, pedig senki nem választja meg eleit. Valamikor, a teremtés kezdetén, nem volt hivatkozási alap, mert senkinek nem volt őse. „Amikor Ádám fúrt és Éva gyúrt, ki látott akkor nemesúrt?” - kérdezi a középkori angol rigmus s hasonló kérdést másutt is feltettek, bár nem is kérdés volt valójában, inkább sóhajtás, az elveszített Éden emlékére. Mert a történelem­ben egyszer csak megjelentek a nemesurak, kócsagtollas füvegben, hermelinpalástban, kardjukat csörgetve. Nem volt titkuk, igaz, ér­demük sem. Csak hatalmuk volt, de az uralko­dáshoz ez épp elég. Az utódok már beérték azzal, hogy az ősök jogán voltak urak, mintha ez lenne a világ természetes rendje. Egyik diáktársam annak idején azzal kérke­dett, hogy ükapja ott volt a vezekényi csatá­ban, s ezt a tényt, ha ugyan igaz volt, tanáraink is méltányolták. Kövér, elpuhult fiú volt, torná­ból felmentve, mint a bizonyítványába írták, de amikor egyszer meghívott otthonukba, ámulva láttam a falra függesztett fegyvereket, melyek között pisztoly, török kard épp úgy akadt, mint bajonett, amit a ludovikások hordtak. Apja vitéz volt s kövér diáktársam volt a vitézi cím váro­mányosa, mert ezt mindig az elsőszülött fiú örökölte. Később megtudtam, hogy a papa nem is volt katona, a háború, természetesen az első világháború idején hadiszállítóként szolgálta a hazát, s ezzel hősileg elősegítette, hogy minél több bakának fagyjon el a lába. Nem tudom, mi lett hajdani diáktársamból, lehet, hogy lefogyott és kihullott a haja, de azon se csodálkoznék, ha kövéren és elége­detten ülne unokái körében, vitéz dédapjuk hőstetteiről mesélne, nekik, s abban remény­kedne, hogy visszaállítják a vitézi rendet. Mos­tanában talán el is indul, a történelem mé­lyébe, újabb vitéz ősöket keresni, mert ez a di­vat, az őskutatók az újságokban is ajánlják szolgálatukat. Hány nemzedékig lehet visszavezetni az ősöket? Tapasztalatom szerint a legtöbben nem tudják nagyanyjuk leánykori nevét, a le­véltárakban fellelhető ősök azonbarr’évszáza- dok mélyéből jelentkeznek. Szemere, a kár­tyás, Alvinczy Eduárd néven Krúdy kedvenc hőse, Hubáig - de genere Huba - tekintette végig családfáját. De az ilyesmi nézőpont kér­dése is. Szemere vagy a góthai almanach legősibb családjának leszármazottja is fölka­paszkodott újgazdag Grün bácsihoz képest, aki családi alapon jelenleg az 5750-ik évet számolja. Ősi nemesi család! - sóhajtott gyerekkorom városában a hervatag hölgy, s ma is egyre gyakrabban hallom a hiú kérkedést az ősökről, bár azt sem tudja senki, sírjaik hol domborul­nak. Fanyalogva hallgatom a kérkedést, nem is értem. Tisztelt nemesurak, valamennyien rendelkezünk ősökkel, s Grün bácsi ide s tova hétezer éves családfájánál is tovább lehet menni, Ádámig, Éváig. Ez is kevés? Ott van a közös ős, a szemlésütve emlegetett, egyéb­ként mégis gyanús emberszabású majom, mögötte pedig - de most már évmilliókban kell számolni - a titokzatos szörny, amelyik egy napon kimászott az ős-óceán partjára s cso­dálkozva nézett szét Isten csodálatos világá­ban, ha ugyan így történt, miként egyes tudó­sok állítják. Csányi László A népi demokrácia ellensége Várongon Foglalkozása: kulák A koholt vádak közül a koho- lással foglalkozó férfiúk legin­kább a tiltott valutatartást és a fegyverrejtegetést kedvelték. Ezeket volt legegyszerűbb ösz- szehozni. „Bizonyításukhoz” csak kevéske fizikai, még ke­vesebb szellemi energia szük­ségeltetett (a vádlott megrug- dosása, bonyolultnak éppen nem nevezhető kérdések felté­tele - például: Honnan van ez?), s az érvek súlyától ma­gába roskadt bűnös máris val­lott. Az eljárás során kétszer tartottak házkutatást. Első alka­lommal elrejtették azt, amire másodjára, roppant szemfüles és körültekintő vizsgálódásuk­nak köszönhetően rábukkan­tak. így szelelték ki mag közül a pelyvát, így védelmezték meg a hazát a nép, a rendszer barátai, a nép, a rendszer ellenségeitől, így csípték nyakon a kulákokat. Egy per aktáiból Az előzetes letartóztatásban lévő Magyar Ferenc, özvegy, volt felesége neve: Varga Má­ria, született Várongon 1891. június hó 20. napján, foglalko­zása: kulák, 13 hold földje van, továbbá: 2 cséplőgép felszere­lése, 1 traktor és 1 traktoreke 1/3-ad része, szelektorozó gépe, háza van, volt korcsmá- ros, várongi lakos terheltet izga­tás bűntette, tervgazdálkodás elleni bűntett, lőszerrejtegetés bűntette, közellátás elleni bűn­tett, és hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt vádo­lom. 1„ Várongon 1951. évi április hó 6. napján megtartott Béke­gyűlésen, Kohn Katalin előadó­beszéde közben 20-25 főnyi hallgatóság előtt, közbeszólás formájában azt a kijelentést tette, hogy: „Ez a béke, amikor mindent elvisznek tőlünk?” 2. Lakása egyik kamrájában egy kb. 25x20 cm-es, Horthyt ábrázoló bronzplakettet tartoga­tott, mely volt korcsmája falán lógott, annak felszámolása előtt. 3. A tulajdonát képező gépe­ket jogszabály és felhívás elle­nére nem helyezte üzemképes állapotba, hanem kijavítatlanul a szabad ég alatt tartotta. 4. Az elevátorban a kóc kö­zött 1 kg 20 deka lőport rejtege­tett. 5. Az udvarban a gépeit felül­vizsgáló bizottság két tagjának, és a velük együtt megjelenő rendőrnek a következőket mondotta: „Csibész trógerek, mit keresnek maguk itt, a gé­pemet akarják elvinni?” Majd ököllel Magyarfi József rend­őrőrmesterre támadt, aki csak pisztolyának ráfogásával és megbilincseléssel tudta terhel­tet támadásában megfékezni. 6. Ugyanő udvarában, vesz- szőkötegekkel letakarva egy hordóban 157 liter benzinnel kevert petróleumot rejtett el. 7. A részére kötelezően előírt 550 n.öl len elvetésének nem tett eleget. 8. Ugyanő sertésbeadási kö­telezettségét nem teljesítette. Terhelt az igen súlyos cse­lekmények sorozatát követte el. ■Éppen azon a béke kisgyűlésen izgatott, mely a minden ember szabad, boldog és békés életét előmozdítani szándékozó vi­lágbéke érdekében hívatott össze. Terhelt úgy látszik, minden alkalmat meg akar ragadni ab­ban a tekintetben, hogy meg­zavarja népi demokráciánk épí­tését, falujában. Erre az izgága, és a múlt kizsákmányoló életét visszaváró egyéniségére jel­lemző a másik cselekedete: a korcsmája faláról levett Horthy-plakett rejtegetése és tartogatasa. Egyébként minden cselekedetével népgazdasá­gunkat és ötéves tervünket igyekezett szabotálni. Meg­jegyzendő, hogy nemcsak cse­lekedeteiben, de személyében is nagyfokú társadalmi veszé­lyesség rejlik. A községben hangadó kulák, akire hallgat­nak, és akinek működése kö­vetkeztében a községi tanács sok esetben akadályozva van tervgazdálkodásunk végrehaj­tásában. Példás megbüntetése szükséges. Magyar Ferenc a felszabadu­láskor befurakodott az akkori szociáldemokrata pártba, de a2 egyesüléskor kizárták. Minden demokratikus rendeletnek ellenáll, és Várong községben sokan mennek utána. Terhelt­nek nagyszámú gépe volt az udvarában, ezeket, a szakértők szerint szándékosan hagyta a megrozsdásodás, elrothadás veszélyének kitenni. Szándé­kosságát mutatja az is, hogy bár egy időben az egyik gépét az állami gazdaságunknak fel­ajánlotta, ezen felajánlását ké­sőbb visszavonta. A lőpor tar­tásával is azt mutatja, hogy népi demokráciánk ellensége, mert fegyvert engedély nélkül csak azok tartanak és rejteget­nek, akiknek azzal valami cél­juk, éspedig ellenséges céljuk van. Szekszárd, 1951. május 9. A kulák fia A várongi kulák fia, Magyar József Pesten él. Villamosmér­nök. Hazautazott, hogy utána nézzen apja ügyeinek. Most, mikor már hozzáférhetők az ira­tok, most, mikor már szabad... — A kárpótlás miatt érdekli az egykori birtok? — Nemcsak amiatt. A termő­földek, egyebek visszakérése csak része a múltbeli „hibák” jóvátételének. Sokkal inkább foglalkoztat az erkölcsi rehabili­táció. A mi családunk tisztes­séges szocdem család volt. Apám mindenért keményen megdolgozott, földjeit, gépeit a kocsmája jövedelméből vásá­rolta, nem csoda, hogy zokon vette, mikor elszedték tőle. — Akkoriban az járt legjob­ban, akinek semmije sem volt... — Inkább úgy mondanám: nagyon megérte nem-dolgozni. Aki valamit előállított, attól el­szedték azok, akik semmit se csináltak. Sok helyen ez ma sem változott. Munka nélkül ja­vakat bezsebelni a mai Magya- országon is könnyebb, mint ro­botolva. — Könnyen megkapta a szükséges iratokat, aktákat? — Nagy nehézségek árán megszereztem két vádirat-má­solatot. Egyébként a bíróság elzárkózik, nem enged betekin­teni az anyagokba. Mi történt az apámmal, a szintén perbe fo­gott nagybátyáimmal, még mindig nem láthatom tisztán. Rendszerváltás ide vagy oda, ezen a területen tulajdonkép­pen semmi nem történt. Ugyanazok a személyek ülnek ugyanazokban a székekben. Ezek az emberek belülről rág­ják a társadalmat. Ki kellene vetni őket, meg kéne mondani nekik, hogy te nem vagy, nem voltál egy pozitív figura, s tuda­tosítani kellene, hogy ha valaki vitte valamire, aki megdolgozott a tulajdonáért (házáért, földjéért stb.) az nem lehet bűn. — A szereplők még köztünk járnak? — Az apám már nem él, de akik az ítéleteket hozták, akik a jegyzőkönyveket aláírták, azok közül néhányan még biztosan megvannak. — És a lelkiismeretük? — Mikor volt egy ügyvédnek lelkiismeret-furdalása? (A bevezető szöveghű, bár néhol öncenzúrát alkalmaztam. A jegyzőkönyv szöveghű, bár az érdektelen részleteket el­hagytam, és a durvább helyesí­rási hibákat kijavítottam. A pár­beszéd szöveghű, bár a sarkí- tásokat lekerekítettem.) Wessely Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom