Tolnai Népújság, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1991-08-18 / 194. szám

1991. augusztus 18. PÚJSÁG 11 „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk. ” (Arany János) Autsch, waoh és társai ban Kodály sajátja. A versre „kontár módra ráalkalmazott német dallamról nem is vesz tudomást, az ő lelkében egy igazibb dal kél, méltó a nemes szavakhoz” - írta a mű hallatán egy, a nevét rejtve tartó kritikus. Kodály mindjárt hatféle válto­zatban alkotta meg ünnepi mű­vét - öt különböző kórusverzió­ban, valamint orgonával kísért egyszólamú változatban, hogy mennél többen énekelhessék országszerte. Kodály muzsikája nem ünnepi jubiláció. Kifejezi a nagy uralkodó műve iránti vá­gyakozást és a jelenkor - 1938- nyomorúságát („Egész Ma­gyarország sír és panaszko­dik”). A zeneszerző leleménye, hogy a teljes hangerőn zenge- tett első strófa kezdete („Ah, hol vagy magyarok tündöklő csil­laga?”) szinte suttogó hangon s a kórus legmélyebb regiszteré­ben tér vissza, a záróakkord pedig mintegy visszhangozza a jövendőben reménykedő kér­dést: „Hol?" Kókai Rezső, az újabb ma­gyar zeneszerzés jeles mestere 1938-39-ben komponálta István király című kétrészes színpadi oratóriumát. 1942 március 15-én mutatta be az Operaház, amely 1942 szeptemberében e művel s Bartók A kékszakállú herceg vára című alkotásával nyitotta meg évadját. A miszté- ruim-operáról így írt Hamburger Klára, Kókai Rezső életrajzírója: „a szembenálló keresztény és pogány tábor drámai érzékeltetése céljából a Liszt inspirációját hirdető into­náció mellett nagy súlyt kap egy- néhol népi, másutt verbun- kos-műzenei színezetű - karak­terisztikusan magyaros hangvé­tel." „Új időknek új dalaival” élesztette újjá a szent uralkodó alakját az István, a király című rockopera alkotópárosa, Szö­rényi Levente és Bródy János 1983-ban. A darab viharos si­kerének állomásai: Városliget, Királydomb; mozifilm; a Sze­gedi Szabadtéri Játékok pro­dukciója; míg végül eljutott a Nemzeti Színház színpadára. Szent István emlékét népda­lok, egyházi énekek őrzik, s számtalan zeneszerzőnk kó­rusművekben keltette életre Ist­ván történelemfordító alakját. Breuer János Minden nyelvnek megvannak a maga sajátos indulatszavai, csodálkozást, megrettenést, bosszankodást kifejező felkiál­tásai. Ezek egy része oly régi, hogy évezredek óta jellemző, a rokon népeknél is megtalálható, más része viszont újabb keletű, sajátságosán magyar fejle­mény. Adott helyzetben jól elta­lált hangsúllyal kevés olyan ér­zelmi állapot létezik, amelyet ne tükröznének hűen a jaj, na, ejha, ó meg a többi szó árnyala­tai. Ezért különös, hogy ezen a téren is belopakodik nyel­vünkbe . az idegenmajmolás rossz szokása. Talán a képre­gények angol-amerikai eredeti­jében lehetne olvasni a főleg csodálkodást kifejező felkiál­tást: Waoh! Waoahl, természe­tesen a rajzoló vérmérséklete és a kép kívánalmai szerinti többszörözött o-val. Angol­szász nyelvterületről származó filmek eredeti szövegében jól kivehető, hogy ez valóban a meglepetést hivatott tükrözni, s szülőhazájában nem is téveszti el jelentését. Azonban amikor először hallottam magyar gye­rek szájából, azt hittem, baj van a fülemmel. Láttam a helyzetet, tudtam mit kellene mondania, s helyette hallottam ezt az ide­gen, magyarul meglehetősen csináltnak ható szót. Mit mond­hatott volna helyette az ifjú ma­gyar? Alighanem e cikk kereteit meghaladná, ha valamennyit fel szeretném sorolni, de álljon itt példaként néhány: hű, hűha, ejha, ajha, ó, jé, juj, ah - persze mindegyik a maga felkiáltójelé­vel. Ezek egyike sem műérzel­meket tükröz s tökéletesen al­kalmas arra, hogy kifejezze, amit a képregény rajzolója a tengeren túlon szeretett volna megéreztetni. Ugyanez vonatkozik a másik, címben említett szóra és rokoni körére. A német középszótár nem is tud róla, csak a nagy német-magyar szótár tudatja velünk: „autsch = közbeszéd­ben: juj, jaj. Nem sokkal ezután azt is megtudhatjuk, hogy a másik gyakran használt német szó, az auweh jelentése ó jaj, juj de fáj. Magyar használói azonban nem mindig vannak tekintettel az eredeti jelentésre - amit a szótár nem tud, de nem is adhat vissza. A müveit német kerüli az autsch haszná­latát, bár kétséges az, hogy fon- tolgatja-e valaki, mit mondjon, ha az ujjára üt egy kalapáccsal. Az autsch csupán a fájdalom, nem pedig mindenféle jaj kifeje­zésére alkalmas, ilyenkor odaát is az oh, ah járja. Ha azonban valaki tudná is helyesen hasz­nálni ezt az idegen szót, akkor is fölösleges lenne erőlködnie: minek, amikor annyi szép ma­gyar megfelelője van! Az sem kevésbé mosolyog- tató, amikor hangutánzó szava­kat nem fordítanak le a már em­lített, külföldről behozott képre­gényekben. Többször láttam le­írva: Zooooml Ez azt jelenti, hogy valami, vagy valaki vala- honnét hang kíséretében leug­rik, leesik. Mi ez, ha nem a Zsupszl? A képregényben a fa úgy törik le, hogy Kreccsl, a magyarban ez reccs. A német­ben az ütközés a becsapódás: bum, ez nálunk puff, bumm, csati. Nem érdemes tehát egyi­ket a másikkal helyettesíteni, hiszen ugyanaz a hang más nép fiainak fülében nem egyfé­leképpen hallatszik. Az egér csak magyarul mondja azt, hogy cin, cin, oroszul már pir, pir, a többi nyelvenpedig megint más és más. Kár lenne az ilyes-- fajta sokszínűséget holmi .nem-, zetközi primitívséggel egye év gesíteni,hiszen ezzel nem fog­juk egymást jóban megérteni. Dr. Töttős Gábor „Sorsfordulókon kell egy ideál” A Katona József-emlékünnepségek programja Komáromi Attila a százesztendős Katona Jó­zsef Társaság tizenkettedik elnöke. A közelgő Katona József bicentenárium előtt kértük a ket­tős jubileumra készüő kulturális egyesület terve­inek áttekintésére. — Szomorú, hogy a humán kultúrára egyre kevesebb pénz jut. Mind kevesebb lehetőség lesz arra, hogy művelődési intézmények rendez­vényein találkozhassanak, akik még érdeklőd­nek az irodalom, a képzőművészetek .iránt. Az évforduló progamjának összeáílítáSa közben nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a humán ér­deklődésű emberek közös cselekvéseinek kell minél több lehetőséget teremteni. — Vonzó alkalmakkal élesztették az elmúlt években is az érdeklődést. — Éppen a napokban néztem át, hogy ki min­denki volt vendégünk az elmúlt években. A tel­jesség igénye nélkül említem Grandel Lajost, Grezsa Ferencet, Pomogáts Bélát, Szőcs Gézát, Váry Attilát, Vekerdi Lászlót. Valamennyiüket erősen foglalkoztatják a nemzet sorskérdései, így is bizonyítani akarta a társaság, hogy méltó Katona József nevére. — Akinek nevét korábbi művelődéspolitikánk nagyobb dicsőségére általános iskolai tanköny­veink meg sem említik, pedig nemcsak a Bánk bán miatt érdemes tiszteletünkre. — Mintha tanúsítaná életútjával, hogy vidé­ken is lehet/ett/ értelmiségiként, európai színvo­nalon élni. A takácsmester fia jogot végzett, szí- nészkedett, drámákat fordított és írt, teátrumot tervezett, foglalkozott Kecskemét város történe­tével, kritikákra vállalkozott, mindezt 39 év alatt. — Még a Bánk bán értékeit is sokan megkér­dőjelezik. — Ha máson nem, azon mindenképpen el kell gondolkodni, hogy a politika mindig fölhasználta. Volt, amikor szerencsére jó ügyekre használta fel, mert a nagy sorsfordulókon mindig kell egy ideál. Főbb szereplőihez hasonlóan jelkép lett. Bánk, Petur, Tiborc nem csak név, hanem maga­tartás. Aligha a dráma értéktelenségét jelzik az elmondottak. Azon kellene inkább gondolkodni, hogy miként lehetne izgalmasan előadni. — Nemzeti drámánk alaposabb megismeré­sét is segítik az őszi emlékünnepségek, az év­fordulókhoz kapcsolódó rendezvények? — Arra ügyelünk mindenekelőtt, hogy az em­lékünnepség ne vájék pártpolitikai üggyé. Sze­retném hinni, hogy az egész magyarság magáé­nak vallja Katona Józsefet. Elgondolkodtató, hogy az emlékbizottság kecskeméti alakuló ülé­sére Kassáról, Kolozsvárról eljött a meghívott, de a fővárosiak túlnyomó többsége még csak ki sem mentette magát. Ezért is számítunk különö­sen a vidéki Magyarországra. — Milyen kiadványokkal gazdagodik a dráma­íróra vonatkozó irodalom? — A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent Katona József verseinek' hasonmás kiadása. Rigó Béla vállalta az így élt Katona Jó­zsef megírását. A népszerű sorozat új kötetét a Móra Ferenc Könyvkiadó adja ki. Természete­sen a Forrás is különszámmal jelentkezik. Bí­zunk abban, hogy az őszi ünnepségekre a szak­emberek kezébe kerülhet a Lisztes László által összeállított, több ezer tételt tartalmazó Katona József életművének megismerését segítő bibli­ográfia, és Beke József Bánk bán szótára. A Ka­tona József Társaság jubileumi évkönyve nem­csak az egyesület történetét feldolgozó tanul­mányt közli, hanem több, Bánk bánt és korát elemző színvonalas írást is. — Véglegessé vált, hogy itt tartja idei vándor- gyűlését a Magyar Irodalomtörténeti Társaság? — Igen. Értesüléseink szerint meglepően nagy érdeklődés mutatkozik a háromnapos kecskeméti rendezvény iránt. A résztvevők ter­mészetesen ott lesznek a felújított, újjáépített Katona József Emlékház avatási ünnepségén, és az ünnepi színházi bemutatón. A Nemzeti Színház és a Katona József Színház társulata közös produkciót tervezett. A pesti igazgatóvál­tás azonban bizonytalanná tette a Jeruzsálem pusztulása bemutatását. Heltai Nándor Ban Zsuzsa: Kápolna-legenda Harmadik éjszaka aludt már a szabadban és dacára an­nak, hogy május eleje volt, át­kozottul hűvösek a hajnalok. A málladozó farmerdzseki és a vékony vászonnadrág nem tartott semmi meleget, ráadá­sul ezen a hajnalon még köd is volt. Tudta, hogy keresik, ezért nem kockáztathatta meg, hogy valamelyik pályaudvaron töltse az éjszakát. Este nyolc felé, közvetlenül zárás előtt benézett egy ÁBC-be a város közepén, és mialatt a személyzet sietve ta­karított, egy üveg konyakot dugott a dzsekije alá. Aztán vett két zsemlét egy fehér pa­pírzacskóban, azt kifizette a bosszankodó pénztárosnál, és sietve elszelelt. Egy URH-s kocsi siklott el a járda mellett, amikor kilépett, és ő igyekezett hanyag lép­tekkel továbbmenni, hgy ne keltsen gyanút. Most szökött először, nem tudta, vajon a személyleírását is szétküldték-e mindenhová. Ragaszkodott ahhoz a gondo­lathoz, hogy keresik, mert ha arra kellett volna gondolnia, hogy nem hiányzik sehonnan, senkinek, még rosszabb lett volna. A kivilágított mozi előtt megállt, nézte a fényképeket. Nézte a mozi előtt a lányokat, akik pipiskedtek, a fiúkat, akiknek volt hova hazamen­niük. Ez egy másik világ. Már csak két hónapja volt­hátra, és úgyis kiengedték volna. Tizennyolc éves korukban- szélnek eresztik őket valami kis képletes összeggel, aztán már senkit nem érdekel, mi lesz vele, Állami gondozás. Voltaképpen nem haragu­dott senkire. Anyjára sem,,aki megszülte lányfejjel, és meg akarta fojtani, de rátörték az ajtót a munkásszállón, és megmentették. Az anyja, az a valamikori lány is egy hozzá hasonló sze­rencsétlen volt, akinek nem volt senkije és semmije. Máj­kel nem haragudott rá, de arra se gondolt, hogy megkeresse. , Minek hozza rá a frászt? Májkelt Túri Mihály névre anyakönvezték, de az intézet­ben mindenki csak így hívta. Jól énekelt és gitározott, a szeme is fekete volt, de a ter­mete kétszer akkora, mint Jacksoné. Majdnem tizen­nyolc éves volt, és nem akarta megvárni azt a napot, amikor kinyitják előtte az intézet kapu­ját: — Na fiam, mehetsz! Nem várta meg, hogy kien­gedjék nagy kegyesen, pár ezer forinttal. Az új világba.' Merthogy kint minden megvál­tozott. Rendszerváltás történt ugyanis. Ebből ők annyit érzé­keltek, hogy levették a falakról a Lenin képeket, és jött egy pap, aki azt mondta nekik, hogy lehet hittanra járni. Erre kiderült, hogy sokan nincse­nek is megkeresztelkedve. Azért bevezették a hittanó­rákat. Az intézet igazgatója, akit újraválasztottak, és aki ugyanolyan közömbös volt a gyerekek iránt, mint mindig, ki­lépett a pártból, és MDF-es lett. Ragaszkodott a hitélet­hez, ahogyan ő mondta.­Erre fel Májkel mindjárt nem ragaszkodott hozzá, mert utálta az igazgatót. Fizikaórán felállt, és azt mondta neki, hogy őt nem engedi a lelkiis­merete, hogy elmélyüljön a ke­resztény tanokban. — Nem tudod, mit be­szélsz! - mondta döbbenten a fizikatanár, vagyis az igaz­gató. Hiszen azt sem tudod, mire tanít a kereszténység. — De kinek a hibája? - kérdezte Májkel. Az igazgató úgy nézett rá, mintha savanyú cukor lett volna a szájában. És mintha ő is megsavanyodott volna tőle. — Hát mit akarsz? — Háre Krisna, háre Krisna, Krisna, Krisna, háre, háre ... - darálta Májkel kajá­nul. — Ez mi? Hülyéskedsz? — Hantáztam. Krisna-hívő vagyok. — Menj ki az osztályból! - ordította az igazgató - De azonnal! — Még el se kezdtük a hité­letet, engem már üldöznek a hitemért - mondta Májkel, de ment ki az osztályból. Az ajtót csendesen becsukta maga után, és odament egy ablak­hoz a folyosón. Várt egy kicsit, de senki nem szólt utána, hogy menjen be. Kint sütött a nap. Egy orgonafa tele volt lila virágokkal. A fiú edénycsö­römpölést hallott a konyha felől, és káposztaszagot ér­zett. Nem szerette a kelká­posztát. Minden harmadik na­pon azt ettek. Hús nélkül. A káposzta nagyon egészséges. Viszont nem szerette. Akkor határozott úgy, hogy oda­hagyja az intézetet. Ennek harmadik napja. Azóta egy­folytában gyalogol. Olyan negyven kilométernyire lehet most onnan. És ez a ködös hajnal hűvösebb, mint az elő­zőek. A város szélén egy dombra kaptatott fel tegnap este a sötétben. Ezen a he­lyen valami kis épület állt, de zárva volt. Mire ideért, meg­iszogatta a konyak felét, és nem érzett erőt magában ah­hoz, hogy feltörje az ajtót. Itt aludt el az ajtó előtt. Most, hogy felült, még job­ban fázott. A ködben nem lát­szott a város. Ott volt mellette a papírzacskóban az egyik zsemle, és még a fél üveg ko­nyak. Felállt, ugrált kicsit, csapkodott a kezeivel, hogy felmelegedjen. Egészen meg volt gémberedve. Amikor már elég jól felgyorsult a szívve­rése, lehuppant megint a fűre, elkezdte enni a zsemlét nagy falatokban. Az utolsó alig akart lecsúszni a torkán, mert meg sem rágta rendesen, annyira éhesnek érezte ma­gát. Amikor, végre lecsúszott, végigkarcolva a nyelőcsövét, előkotort a belső zsebéből egy gyűrött cigarettás dobozt, és előhalászott belőle egy fony- nyádt cigarettát. Rágyújtott, szívott belőle kettőt-hármat, aztán lecsavarta áz üvegről a kupakot. Most igen jólesett az a két korty, melegítette, és ki­csit, jobban kedvre derítette. ” rÁ Na jó - gondolta -, most még elvagyok valahogy, de mi lesz ezután? Valami melót kel­lene keresnem. Kicsit cikis. Nincs bejelentett lakásom, csak az intézet. De talán nem firtatják. Jó fellépés kellene, de ahogy én most kinézhe­tek ... Szomorúságában jól meg­húzta az üveget megint. — Igazság szerint egysze­rűbb lopni. Amíg le nem bukik az ember... Kellene lopni egy jó ruhát, cipőt. Meg egy kis kaját. Meg pénz is kellene. Amíg fizetést kapok, addig éppen éhen-halok. Töprengve ült, hátát a kis kápolna ajtajának támasztva. Ahogy kelt fel a nap, lassan át­törtek sugarai a ködön, és a kis épület csúcsos tetején fel­ragyogott az aranyszínű ke­reszt. Májkel hunyorgott a fény­ben, szívta a cigarettát, és itta a konyakot. Nagyon nehéz volt a szíve. A lábai is kezdtek elzsibbadni, felkecmergett hát megint, hogy mozogjon kicsit. Ahogy hátrafordult, meghök- kenve látta, hogy egész éjjel egy kis kápolna előtt feküdt. Megnyomta a kilincsét, de az ajtó nem engedett. Kifelé húzta kicsit, és akkor csodál­kozott el igazán, mert az ajtó simán kinyílt. Hogyhogy nem jött rá erre az este? Ahogy benézett, háta mögül betódult a napfény, és megvi­lágította a különös oltárt. Ilyet még nem látott soha. Mert látott már oltárképeket az intézetben, de egyik sem volt ilyen. Jézus fehér ruhában állt, sértetlenül, és kezét egy lehaj­tott fejű, térdelő ember fejére tartotta. Jézus és az ember fából voltak kifaragva, mögöt­tük az éjszakai égbolt. Sötét­kék porcelánmezőben arany­csillagok. Ragyogtak a nap fényében. A faszobrok szí­nesre voltak festve, mint az ókori egyiptomi figurák. Nagyon furcsa volt, hogy nem a kereszten lógó, halott Jézust látja, mint a templo­mokban ábrázolni szokták. Jézusnak itt nem voltak sebei. Az előtte térdelő, lehajtott fejű ember mintha sírt volna és ő mintha vigasztalná. Mintha azt mondaná éppen: - Kelj fel, én veled vagyok! Soha nem látott ilyet a fiú. Legszívesebben megsímo- gatta volna a szobrokat, de nem érte el őket. Vasrács volt az oltár előtt. Májkel sokáig állt ott meg­rendülve. Soha ilyen valósá­gos Jézust nem látott. Állt ott, és arra gondolt, hogy Vele így a halálunk után találkozunk. Az ember, aki ott térdel előtte, meghalt, és most lehajtja a fe­jét bűnei súlya alatt. Jézus pedig a fejére teszi a kezét és azt mondja neki: - Kelj fel, én veled vagyok! A fiú lement a városba dél­előtt, és amikor a lottózó előtt haladt el, futólag megnézte a kitett lottószámokat. Ment pár lépést tovább, aztán hirtelen megállt, mint akibe belecsa­pott a villám. Ismerősek voltak a számok. A személyi számát tette meg a lottón legutóbb, még az intézetben. Az első szám kivételével. És a kira­katban az Ő személyi száma volt. Elővette a gyűrött cigarettás dobozt, kivette belőle az ösz- szehajtogatott szelvényt. Elő­ször nem is találta meg, any- nyira a cigarettás dobozhoz tapadt. Idegességében kiverte a víz. Végül előkotorta, és összehasonlította a számokat. Stimmelt. Bement a lottózóba, és megkérdezte az ablaknál ülő hölgyltől, tényleg ezeket a számokat húzták-e ki tegnap, vagyis pénteken? — Természetesen - mondta a hölgy. - Különben miért tettük volna ki? A fiú körül forogni kezdett a világ. — Rosszul van? - kérdezte ijedten a hölgy, ahogy Májkel falfehér arcába nézett. — Nem baj - mondta fiú -, csak azt hiszem, ötösöm van. Itattak vele egy pohár vizet, mert látszott, hogy mindjárt el­ájul. Közben el akarta mon­dani a lottózós hölgynek, hogy milyen kápolnát látott a dom­bon, de mindenki azt hitte, fél­rebeszél. — Ott nincs semmilyen ká­polna - mondták. Pár napig kórházban volt, megfigyelés alatt. Aztán meg­kapta a pénzt. Ottmaradt a vá­rosban, és miután meggyőző­dött arról, hogy a kápolna tényleg nincs sehol, építtetett egy ugyanolyat, amilyent azon a május eleji hűvös hajnalon látott. Akkor már Túri Mihály­nak hívták...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom