Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-09 / 159. szám

1991. július 9. (tolnai} , , _ ^NÉPÚJSÁG 5 A „mentálos” szemlélet eredménye Egy boldog testnevelőtanár Aki a testnevelést az egészség oldaláról nézi Szekszárdon, az Egészség- ügyi Szakközépiskolában 3 esztendő óta minden évben szavazhatnak a diákok, ki is kapja az „év tanára” kitüntető el­ismerést az intézményből. Ezút­tal a „Diákokért” emlékplakettet egy testnevelőtanárnak, Katona Ferencnének ítélte oda az is­kola közössége. („Egy egész éves boldogsá­got koronázott meg ez a díj. Azt hiszem, Magyarországon ritka a boldog pedagógus, de én an­nak vallom magam. A mi isko­lánkban sok a bejáró, illetve a kollégista és ez mellett a napi 7-8 óra rendkívüli leterheltséget jelent a tanulóknak. Úgy érzem, sikerült elérnem, hogy szívesen jönnek órára, s igyekeznek megérteni: ez a foglalkozás az egészségük megőrzéséhez já­rul hozzá.") Ég és föld... Katona Ferencné A tanárnő 1980 óta alkalma­zottja az iskolának, ebből öt és fél évet töltött gyes-en. Jogos a kérdés, ha a pedagógusok nagyrésze - érthető okokból - nincs éppen hangulata tetőfo­kán, akkor neki mitől más a kö­zérzete? („Pár évvel ezelőtt még ál­landóan fáradtnak éreztem ma­gam, ideges és türelmetlen vol­tam, és azon is gondolkodtam, hogy abbahagyom a tanítást. Ma már erről szó sincs, renge­teget változott a szemléletem. Előtérbe kerültek olyan „sza­vak”, mint szeretet, elfogadás, bizalom és tolerancia a tanulók felé. Valósággal feltöltődöm a gyerekektől. Persze, előbb meg kellett tanulnom bizonyos dol­gokat. Ég és föld a különbség az előző tanításom és az idei között. ”) Sokakban felmerülhet, ho­gyan lehet ezeket az érzelme­ket megtanulni? Erre is választ kaptunk a tanárnőtől. Elsődleges megelőzés („Igyekszem nagyon sokat tanulni és mindenhova elmenni, ahol ragadhat rám valami. Részt vettem mentálhigiéniés kurzuson, közben jártam „szülői eredményesség tanulása" tan­folyamra, illetve a testnevelési egyetemen megy egy rendez­vénysorozat „sportrekreációs szakemberek akadémiája" né­ven, melynek szintén a hallga­tója voltam. A rekreáció a mun­kaképesség visszaállítását, majd magasabb színtű újrater­melését jelenti. Tudod miért Folytatás Tatán Szörftábor a Balatonon Bár a szekszárdi szabad­idősportnap nem jött össze, testnevelőtanárok egybe­hangzó véleménye szerint színes programokkal ki­mozdíthatok a gyerekek a nyári tespedtségből. A bala­toni szörfözésnél nagyobb élményt még a merész fan­táziájú tanulók is nehezen tudnak elképzelni. így a Tolna Megyei Diáksport Tanács a nemrég lebonyolí­tott fonyód-bélatelepi szörf­tábor megszervezésekor nagyszerűen alkalmazko­dott az edzésközpontos ta­nulók igényeihez. Tíz edzésközpont tanulói, töb­bek között a nagydorogi, dunaszentgyörgyi és szek­szárdi diáksportolók szörf­oktatók segítségével is­merkedtek a sportág alapja­ival. Az oktatásba a szek­szárdi Illyés Gyula Pedagó­giai Főiskola testnevelés szakos hallgatói is besegí­tettek. Ezenkívül kispályás focival, játékos vetélkedők­kel és a balatonfüredi vizi- cirkusz meglátogatásával színesítették a programot. A tapasztalatok alapján a jó mozgáskultúrájú gyerekek némi gyakorlás után köny- nyedén szelídítették meg a vizijármüvet. Még este is volt lehetőség „szörfö­zésre”, hisz videón újra vé­gigelemezték a tanultakat, csiszolták a technikát. A szörftábor megszervezésé­hez az Országos Testneve­lési és Sporthivatal anyagi támogatást nyújtott, ezen­kívül a tanulók napi 200, a diáksportkörök napi 150 fo­rinttal járultak hozzá a tábo­rozás költségeihez. Budapestről Tatára költözött hétfőn a július 20-án Granadá­ban kezdődő ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnoksá- gon résztvevő magyar váloga­tott. Amint azt Juhos József, a fiatalok kapitánya elmondta, az utolsó teljes hetet naponta Miközben Klement Tibor - az Atomerőmű SE labdarúgó-csa­patának technikai vezetője - Dombodban a Hol-Fer Kft. által rendezett családi hét vége programjainak szervezésével volt elfoglalva, addig ismeretlen elkövető(k) az ő sárga Ladájá­ban találta meg szórakozását. Ugyanis vasárnap délután hűlt helyét találta rádiós-magnójá­nak, két hangszórójának, illetve Bár a Dombóvári VMSE NB l-es férfi kosárlabda-csapatá­nak felkészülése csak július 15-én kezdődik, de a Cseh­szlovákiából érkezett új edző, Vass István már „tiszteletét” tette a klubnál. Elkészítette az edzéstervet, és jelenleg a játé­koskeret összetételén töri a fe­jét. Az már biztos, hogy a Che- mosvit idegenlégiósa, a litván Zselnisalgimantas - egyébként magas bedobó - a DVMSÉ já­tékosa lett. Még két center kö­zül válogathat Vass István, két-három edzéssel töltik ki, s meghívottként néhány edző­partner is segíti a gyakorlást. — Jelenleg minden az elképze­léseink szerint halad, úgyhogy valóban a legjobb összeállítás­ban veszünk majd részt az Eu- rópa-bajnokságon - nyilatkozta fagyöngyökből készült üléshu­zatának. Véleményünk szerint sportszerűbb lett volna, ha a tettes(ek) a tombolajátékon próbálja ki szerencséjét. Klement most már csak ab­ban bízhat, hogy ASE-szimpa- tizáns(ok)ról van szó, aki(k) a 10-12 ezer forintos érték visz- szaadásával akar örömet sze­rezni kedvenc csapata techni­kai vezetőjének. mindketten északi szomszéda­inktól jöttek: Novak (Ostrava) és Krass (Prievidza). Egyelőre senki nem jelentette be távo­zási szándékát, de a szerző­dés- kötésekre később kerül sor. A dombóváriak tehetséges magyar fiatalokkal szeretnének erősíteni. Augusztus 3-10. között a Magas-Tátrába megy edzőtá­borozni a csapat, illetve, ha Ju­goszláviában a helyzet norma­lizálódik, akkor szó lehet egy nyár végi tengerparti edzőtábo­rozásról is. „Családi” lopás Az edző megérkezett... Litván erősítés a DVMSE-nél van erre szükség? Mert ki­zsákmányoljuk magunkat... Tulajdonképpen ez jelentené a betegségeinknek az elsődleges megelőzését. Az emberekkel meg kell ismertetni, meg kell őket tanítani, hogy a sport erre való felnőttkorban. ”) Katona Ferencnére nyugod­tan mondhatjuk azt, hogy a sport, illetve az egészség „köz­katonája”. Ugyanis ő nem a ha­gyományos diáksport híve - amely már csak a szabályzók és a versenykiírás miatt is eredménycentrikus -, hanem inkább a „gyengébbek” felé vonzódik. („Szerintem nagy szükség lenne a testnevelők szemlélet- formálására is, hisz sokan csak sportági oldalról közelítik meg ezt a témát. Na persze, erre is szükség van... Én a testneve­lést az egészség oldaláról né­zem. Amikor látom, hogy egy gyerek vagy egy csoport „felfu­tott”, megyek vissza a lemarar dókért. A cél, hogy a gyerekek illesszék bele az életmódjukba a test (és lélek) nevelését.") Ostor nélkül Tizenkét osztály van a szak- középiskolában, a tanárnő pe­dig 9 osztályról tud, akik rá sza­vaztak. Érdekes az arány, kü­lönösen annak fényében, mi­szerint ő csak hat osztályt tanít. („Úgy érzem, a „mentálos” szemlélet miatt voksoltak rám, amit sikerült alkalmaznom. Akár miről is volt szó, ami a hasz­nukra válik - műsorok, kömy- vek, programok -, azt kínáltam nekik, igyekeztem felkelteni a figyelmüket. Szerintem díjjaz- ták, hogy nem ostorral a ke­zemben mondtam ezeket és, hogy nem tettem kötelezővé. ”) Manapság, amikor annyi zak­latott ember szalad el egymás mellett, duplán örülünk, ha va­laki ránk figyel. Talán még meg is lepődünk. De jól esik ... Az­tán sokan rohanunk tovább, de a szimpátia és a szavazat azé az egy emberé. Aki megtalált valamit. Krasznai Zoltán Juhos József. - Rövidesen megérkezik a játékosok vado­natúj Butterfly-felszerelése, amelyet Japánból küldenek. Remélem, nem csak öltözék­ben, hanem játékban is kiemel­kednek majd a fiúk és a lányok a külföldiek közül... Granadából elküldték a teljes programot, ami igen megerőlte­tőnek tűnik. Erre mondják: a si­kert nem adják egykönnyen. Michael Jordan „jótékony” sérülése A New York és Washington között pontosan félúton fekvő Greensboro városa akkor lett vi­lághírnevű, amikor a hatvanas évek végén egy amerikai-szov­jet politikai csúcstalálkozó szín­helye volt. Az Egyesült Álla­mokban legalább ugyanekkora érdekesség és nevezetesség a szezon utáni NBA vegyes - Kol­légium válogatott kosár­labda-mérkőzés. Idén jótékony célért, a nyomorék gyermeke­ket segítő alapítvány javára zaj­lott a nagy találkozó. Az NBA vegyesben sztárok egész sora lépett pályára. Ott volt a Charlotte Hornets nagy ötöse: Rex Chapman, Johnny Newman, J. R. Reid, Kendall Gill és Muggsy Bogues. Pazar parkett-parádét varázsolt a né­zők elé Charles Oakley és Jer- rod Mustaf a New Qork Knick,s-ből és Rick Fox a Bos­ton Celtics-ből. A legnagyobb név azonban kétségtelenül a profi-liga egyik csillaga, a Chi­cago Bulls, a ’’„Bikák” dobó­gépe, Michael Jordan volt. A mérkőzés izgalmai köze­pette a legnagyobb feltűnést éppen az ő sérülése jelentette. Alig másfél perccel a befejezés előtt. Együtt ugrottak egy lepat­tanóért a már Detroit Pistont is megjárt Lance Blanks-szel, és a védő ujja felsértette Jordan alsó szemhéját. Thomas Bynum, az észak-karolinaiak edzője azonnal kórházba küldte. A „Bikák” üdvöskéje alig negyedórányi kezelés után egy hátsó kijáraton elhagyta a kór­házat. Az újságírók a főnővért, Maxine Routh kisasszonyt pró­bálták faggatni a részletekről, de a hölgy - az intézmény sza­bályaira hivatkozva - elzárkó­zott a nyilatkozattól. Sokkal bőbeszédűbb volt a már említett Thomas Bynum edző, aki a következőképpen kommentálta a látottakat:- Nem kell nagy ügyet csi­nálni a dologból. Az eset akkor érdemelne komolyabb sajtót, ha Jordaneknek megsérül a szeme. így a szerencsés fickó megúszta az egészet. Egyéb­ként is barátságos, jótékony célú mérkőzés volt. Az összecsapást az NBA ve­gyes nyerte 166-158-ra. Stich - „kereszttűzben” Akárcsak hat évvel ezelőtt a vasárnap legyőzött Boris Becker, úgy robbant be a férfi teniszvilág élvonalába az ugyancsak német Michael Stich. Igaz, neve eddig sem volt ismeretlen az igen nép­szerű sportágban, a sok esélyes között viszont nem említették. „Árnyékban” maradt, de aztán olyat produkált, mint amire még az ő leghűségesebb pártfogói sem számítottak. Imponáló sorozat után iratkozott fel a versenyek 114 éves története bravúrgyőztese­inek listájára. Stich már túl volt a vasárnap esti ünneplésen, amikor Matthias Schmidt, a DPA hírügynökség tudósítója a kérdések kereszttű­zébe vette a fiatal, rokonszenves sportembert. — Mi volt vasárnap az Ön számára a legnagyobb pillanat? — Amikor a centerpályára léptem, és észleltem azt a szavakkal ki nem fejezhető légkört, amely talán csak Wimbledonban létezik. Egészen más volt, mint az elődöntőben, amikor Edberg ellen ját­szottam. Aztán természetesen, amikor éltem már az első mérkő­zéslabdám adta lehetőséggel. — A legjelentősebb momentumnak mit tartott? — Nagyon fontos volt, hogy mindjárt az első játszmában az első játékot megnyertem. Biztos, hogy Boris nem a legjobbját nyúj­totta, mindvégig láttam rajta az idegességet, szinte nyomasztotta, hogy mindenki őt várja győztesnek. Nekem nem volt veszíteniva­lóm! — Becker a döntő után úgy nyilatkozott, hogy a hatalmas siker megváltoztatja majd az Ön életét. Felkészült erre? — Azt hiszem, igen, még akkor is, ha nem tudom, mi vár rám. De egy biztos, hogy a jövőben is minden erőmmel a teniszre kon­centrálok. Azt pedig remélem, hogy személyiségemben nem lesz változás — Mit érzett akkor, amikor győzelme után Boris átölelte? — Azt, hogy ő egy igazi sportember... Schneider Konrád visszavonulásának háttere II. Három versenyző véleménye Június 29-én a Tolnai Népúj­ságban egy rólunk szóló meg­lepő cikket olvastunk. Schnei­der Konrád a szolnoki esemé­nyekkel kapcsolatban saját, egyoldalú véleményét mondta el. Becsületünk megvédése ér­dekében határoztunk úgy, hogy válaszolunk az újságcikkre. Mint ismeretes, Szolnokon a versenybírók tévedtek Istlstek- ker János javára. Jutalma így négyezer forint volt. Az edző tudott a versenybírók hibájáról, azonban hallgatott. Miközben János hivatalosan felvette a pénzt, Schneider Konrád ki­kapta a kezéből. Ezt azzal ma­gyarázta, hogy majd elosztja a pénzt. Útközben hazafelé Já-' nos érdeklődött a pénze felől, erre az edző leszólta, majd a pénzt egyenlően elosztotta. Já­nos ezen csodálkozott, de in­kább hallgatott. Megérkezve Szekszárdra, természetesen mindenki önként visszaadta a pénzt Jánosnak, Vanitsek Ist­ván kivételével, akitől vissza­kértük. Az önként visszaadott pénz elköltése csak Jánosra tartozik. Csaba (Steig - a szerk.) erre mondta azt: „Jó, hogy nem szól bele a magánéletünkbe”. Az őt ért vádakról Csabi, majd ha akar, nyilatkozik. A Mecsek Kupán tovább rom­lott a hangulat, és az edző odáig jutott, hogy sportolóival szemben nyomdafestéket nem tűrő hangot használt. Ezek sze­rint, ha valakinek véleménye van, így reagálnak rá. Talán ezért vagyunk ilyen kevesen a klubban? Itt csak az edzőnek lehet véleménye! Az üggyel kapcsolatban vezetőségünk úgy döntött, hogy felfüggesztik a felkészülési juttatásunkat, amiből még az idén egyébként sem láttunk semmit. Ezt a cikket azért írtuk, mert edzőnk szerint is két oldala van az igazságnak. Elhisszük, hogy idegileg elfáradt, a szakosztály sok problémája, elsősorban a vészes anyagi helyzet kikezdte az idegeit, de nem így kellett volna levezetnie a feszültségét. Lemondhatott volna csendben is. Nem értjük, miért kellett eh­hez minket is besározni. A „klikk” tagjai: Horváth Zol­tán, Istlstekker János, Steig Gábor. Megjegyzés: Ha a cik­künk után már nem kerékpáro­zunk, az nem rajtunk múlik. * Mi e levél alapján az alábbi következtetésre jutottunk: a „főbűnös” egyértelműen Schne­ider Konrád edző, mert- a pénzt - melyet Istlstekker „nagyon” megérdemelt - szét akarta osz­tani egyenlő részre és még sok egyébb galádságot is elköve­tett. Aztán ez a Vanitsek gyerek is rossz fiú - tehát sározzuk be egy picit, igaz?-, hiszen szabá­lyosan vissza kellett kérni tőle a pénzt. Ki hallott még ilyet?! Mit számít az, hogyan dönt az edző?! Ott ahol a versenyző igyekszik megszabni - sajátos logika szerint -, mi etikus és mi nem? Az elnökség is megéri a pén­zét: egy fillér felkészülési jutta­tást sem fizetett ki az idén. Pe­dig „alig" 550 ezer forint - előző vezetőség idejéből származó - adósságot kellett csak visszaté­ríteniük. Mellesleg erről a ver­senyzők is tudtak, de hát így hatásosabb... Egyébként mi is nagyon cso­dálkoztunk azon, hogy a János csodálkozott, csak azt nem ért­jük, min? Ugyanis stílszerűen szólva, köze nem volt a 4000 forinthoz, hisz mások hibájából jutott hozzá. Na meg azért, mert egy edző - hogy ifjúsági versenyzői pénzhez jussanak - feladta elveit. A magunk részéről ezt az ügyet a továbbiakban lezártnak tekintjük - a szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom