Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-06 / 157. szám

1991. július 6.

Népújság 11

Folyóirat-tallózó

Még mindig József Attila ... Értelmes, elfogulatlanul gondolkodó ember számára nehezen látható be az a meg-megfogalmazódó vélemény, amely József Attila életművét politikai okokra hivatkozva kirekesztené az igazi értékek köréből. A legnagyobb műalkotások és a legjelentékenyebb életművek iránt fogékonyak voltak a politikai áramlatok, mert pro és kontra azok révén lehetett céljaikat érzékletessé tenni az olvasó ember előtt. Ez a fajta „fogékonyság” azonban magával hordta a kisajátítás el nem hanyagolható elemeit, s erről általában nem az alkotóművész tehetett. Ahhoz, hogy manapság valaki József Attilát ki akarja iktatni a nemzeti klasszikusok közül, egyrészt nagyon nagyfokú lírai botfü- lűség szükségeltetik, másrészt a szinte teljeskörű tájékozatlanság az életutat és a műveket illetően. Aki az ötvenes évek brosúráiból - és csakis azokból - foglalkozott vele, az valójában nem József Attilával találkozott, hanem a korszak egyoldalú dogmáival. Hittük, hogy a hatvanas évek már meghozták az áttörést egy teljes - egy teljesebb - József Attila-kép megalkotásában, ám ma úgy látszik, mintha ez a vélekedés inkább csak a szakmára lenne érvényes.

A Tekintet idei 4. száma teljes egészében József Attila emlékét idézi, s Cseres Tibortól Szilágyi Ákosig, Határ Győzőtől Tandori Dezsőig terjed a szerzők gazdag névsora. Én most két olyan írást emelnék ki, amely közvetlenül is foglalkozik az imént taglalt kérdéskörrel. Fekete Sándor „Két eretnek - József Attila és Antonio Gramsci” gondolatait és helyzetét hasonlítja össze, Gyertyán Ervin pedig a költő és a „rendszerváltás” kapcsolatát taglalja. Mindketten hivatkoznak azokra az elméleti írásokra, amelyek ugyan régóta hozzáférhetőek a költő műveinek kritikai kiadásában, ám mégsem közismertek, - ma már beláthatjuk, hogy miért - nem nagyon volt lehetséges sem idézni, sem értelmezni őket, hiszen egyértelművé tették a költőnek a bolsevizmussal való elméleti és gyakorlati szembefordulását. Gyertyán megfogalmazása szerint a költő „életének legszebb és legtragikusabb esztendeit mint a bolsevizmussal tudatosan szembenálló szociáldemokrata éli le. S aki ma fellép ellene, nem a kommunizmus, hanem az antifasizmus és az antibolsevizmus legnagyobb magyar költőjét

támadja”. .Elsősorban nem politikai okai voltak annak, hogy csak a közelmúltban jelent meg József Attila Szabad ötletek jegyzéke című írása, s máig vitatható mind a teljeskörű nyilvánosságra- hozatal szükségessége, mind annak megítélése, hogy voltaképpen milyen célú, jellegű szövegről van szó ebben a gyógyító szándékú kibeszélést tartalmazó önélveboncolásban. A Jelenkor júniusi számában Lengyel András korrekt szövegértelmezési kísérlete olvasható. Példás tárgyszerűséggel igazítja el mind a szakembert, mind a tájékozatlanabb olvasót is.

Egy másik klasszikus is sokat szerepel a legújabb folyóiratszámokban. 25 éve halt meg Tamási Áron, s ez ad alkalmat a vele való foglalkozásra. Ő a harmincas években - költőtársával ellentétben - egyike volt a legnépszerűbb íróknak. Gondok körülötte inkább 1945 után voltak. Sokat megtudhatunk erről a Tiszatáj júniusi összeállításában, például Ablonczy László Szőts Istvánnal folytatott részletes interjújából. A szintén erdélyi származású filmrendező azért nem készíthetett Tamási-filmet, mert a románok nem engedték meg az erdélyi forgatást. Sőt az Emberek a havason vetítését is betiltották, mert „nacionalista”, mivelhogy nincsen benne román szereplő. Vagy a legszomorúbb dolog: 1946-ban a bukaresti magyar hétre utazó népes művészküldöttségből egyedül Tamási Áron nem kapott beutazási engedélyt, indulás előtt kellett a vonatról leszállnia. A mindig , demokratikus és európai szemléletű Tamási Áronnak később is sok baja volt a hatóságokkal. 1957 tavaszán többször is kihallgatták a belügyi szervek. Az egyik kihallgatás kérdéseihez fűzött Írásbeli kiegészítését is közreadja a Tiszatáj.

A Kortárs 6. számában Gálfalvi Györgyöt kérdezi Szakolczay Lajos. A Securitate árnyékában a beszélgetés címe, s a szekusok mellett főszereplője ennek az írásnak a hírhedt Hajdú Győző is, aki a hivatalos politika lelkes végrehajtójaként jelenik meg előttünk.

S hogy végül valami vidámabbról is szólhassak: a Forrás júniusi száma összeállítást közöl Anekdoták, irodalmi legendák címmel. Sajnos, nem minden anekdota mulatságos, de mindegyik tanulságos. Amilyen a mi egész huszadik századunk. Vasy Géza

Bán Zsuzsa:

Fekete tóban

Emlékszem, amikor gyerek voltam, ezt énekelte anyám nekem: „Kiskacsa fürdik, fekete tóba', anyjához készül, látogatóba. ..

Magától értetődően elfogadtam, hogy fekete tóban fürdik, mert anyjához készül látogatóba. Most, negyvenhét évesen látom a régi pancsolómedence vizét, amelyikben itt lubickoltál. Most már látom, hogy fekete a vize. Látlak, fiam, szőkén, dundi kisgyereknek, ahogyan belelábalsz pelenkásan a hideg vízbe, és fel sem szisszensz. Látom, amikor krumplit sütsz kamaszként, és beletámasztod hosszú ujjadidat a forró olajba.- Nézd, anyu, nem is érzem!

Sikoltani szeretnék, hogy kapd ki gyorsan a kezed a habzó olajból, de a torkomon akad a hang. Mint olyan sokszor életemben. Hacsak lehetett, mindig visszafogtam magam, hogy tekintettel legyek másokra. Nem volt könnyű az életem. Sokszor kellett volna sikoltanom, de a hang mindig a torkomon akadt.

S amióta te megszülettél, fiam, egyfolytában ordítasz.

Ma, amikor már nem tudom, hányadszor akartál öngyilkos lenni, az jutott eszembe, kisfiam, vajon nem te sikoltasz helyettem is?

Ha a világ bezárulhatott volna ott, amikor a medencéből kilábalva, meztelenül, szőkén mosolyogsz a karomon, ha ez lett volna a világ, amit megismersz, talán soha nem jutsz oda, ahol most vagy fiam, injekciókkal, gyógyszerekkel elkábítva a zárt osztályon.

Sajnos, nem annyi volt a világ. Égyszer véget értek a szép nyári napok, egyszer el kellett mennem dolgozni, hogy téged és két testvéredet eltartsalak. Egyszer apádat is keresni kezd- ted, aki soha nem törődött veled. Nézem a régi fényképeket, hogy mást is lássak, ne mindig az elkábított arcodat.

Nézem a kiskori fényképeidet, amikor még boldog voltál.

Az óvodás képeden elszigetelten ülsz, szomorúság és magány ül az arcodon. Az óvodából már hazaszöktél, és nagy riadalmat okoztál vele. Végül megtaláltak az óvónők, és egy apuka, akinek a kisfiát is magaddal csaltad. Amikor érted mentem, akkor tudtam meg, mi történt, addig nem is értesítettek, amíg elő nem kerültél.

Akkor néztek rám először vádlóan miattad, kisfiam. Mintha én a munkahelyemen tehettem volna arról, hogy te napközben megszöktél.

Másnap azt kérdezte tőled az óvó néni, hogy kikaptál-e?

Azt felelted, nem.- Hát pedig - mondta egy óvó néni -, én eltörtem volna a kezedet meg a lábadat.

Azóta neki is születtek gyerekei, és lehet, hogy már nem mondaná. Pedig, szegény fiam, hányán és hányán mondták már ezt nekem. Hogy a helyemben eltörnék a kezedet meg a lábadat. Már te sem tudod, ha kérdeztelek, nem emlékeztél, miért loptad el egyszer valakinek a tízóraiját az iskolában.

Akkor nekem sem mondta el a tanító néni, hanem feljelentett, hogy éheztetlek. Feljelentett a gyámhatóságnál. A jegyzőkönyvben az is benne volt, hogy az iskolai kukában kotorásztál. Megkérdeztelek, miért kotorásztál a kukában, és azt mondtad, hát tudod, anyu, újsággyűjtés volt, és akkor hoztam haza azokat a jó újságokat.

Igen, arra emlékeztem. Most is megvan az a Galaktika, amiben olyan érdekes dolgokat olvastunk. Csodálatos és megmagyarázhatatlan esetekről, amikor békaeső esett, vagy véreső.

Én legalább tíz éve már csak fájdalmat lélegzem be, fájdalmat eszem és iszom miattad, kisfiam. Fürödtél a fekete tóban, és nem tudtad soha, mennyi fájdalmat okoztál nekem. És nem is tudod meg soha, mert idegen országban

élsz, nem itt, közöttünk. Halottba életet lehelni nem több, mint amit én tettem veled azóta, hogy elhitessem valahogy veled is, meg mindenkivel, hogy majdnem olyan vagy, mint a többiek. Hogy olyan nem vagy. azt mindenki látta. De majdnem!

Végtelen sok szenvedés és megaláztatás után most elvégezted a nyolc általánost a kisegítő iskolában. Évek mentek el úgy, hogy több utat tettél meg rendőrautókban, mint gyalog. Többet ültünk, a rendőrség folyosóján és a kihallgatásokon, mint máshol. Ők is azt mondták, hogy törjem el a kezed-lá- bad, vagy ha mást nem, legalább kösselek ki!

Egy tó megtelne annyi köny- nyel, amennyit én érted elsírtam, kisfiam. Egy fekete tó.

Tudom, hogy ott fekszel és alszol. Szép, hosszú ujjú kezeid a paplanon. Alszol, és talán álmodsz is, kisfiam. Eszedbe jut-e még az a régi nyár, kiskorodban, amikor még itthon voltál velem, és boldog voltál?

Nézem a képedet a személyazonossági igazolványodban. Egy kamasz feszült és végtelenül zárkózott arca. A tekinteted makacs és kemény, mint a magas, domború homlokod is. Csupa zárkózottság, csupa védekezés. Amióta ott vagy, már azt sém engeded, hogy megfogjam a kezedet. Már bennem sem bízol.

Fekete tóban fürdesz, és tudom, hogy eljössz egyszer. Számadásod egyedül már csak velem van, aki a világra hoztalak. Akinek így minden rosszat egydül köszönhetsz. Az életedet. Amelyikben csak addig sütött a nap, amíg itthon lehettél, kiskorodban. Es attól fogva csak fekete tó. Fekete tó ... Nem tudom, kisfiam, tiszta lesz-e a szemed újra, mint régen, kiskorodban, vagy olyan borult, mint azóta, legalább tíz éve. De ha te fürdesz a fekete tóban, hogy meglátogass, akkor ón várlak téged. Ha itt vagy is, megfogom a kezed, de ha idegen országban vagy, akkor is megfogom. Nekem nem lehet olyan idegen egy ország, hogy ne menjek utánad, és ne fogjam meg a kezed. Várok ...

Nem csak történelmet alakított

Széchenyi-kiállítás a Várban

Soha méltóbbat nem köszöntött ebben az épületben kiállítás. A falak több emelet magasságban kétmillió könyvet és háromszázötvenezer kéziratot őriznek. A nemzet könyvtárának alapját 1802-ben az a tizenötezer kötet könyv és kétezer kézirat alapozta meg. amelyet gróf Széchényi Ferenc adományozott az ország- nak.Most a Budavári Palota F épületében az impozáns lépcsők fölé hajló lámpák azokig a termekig kísérnek, amelyekben az adományozó fia, István éle tének, munkásságának doku mentumai láthatók. A bemutatót születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezték. Gróf Széchenyi István, a leg nagyobb magyar címmel.

O az, akinek tevékenysége nemcsak történelmet alakított: emelt hidakat, szervezett közlekedést és gazdaságot. 1825-27-ben „tudós társaság” létrehozásához egy évi jövedelmét adta. Vállalkozása volt a Duna Gőzhajózási Társaság (1831), a Pesti József Hengermalom (1837), a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1841). Ő irányította az Al-Duna szabályozását a Vaskapunál, és 1836-tól a Lánchíd építését.

„A magyar nem bírja magát oly jól, mint körülményei engedik” - írja 1830-ban. Az okok feltárását nem hagyja másokra, nem halogatja. „Fogadjátok Hazám érdemes Lányai Tiszteletem s Szeretetem jeléül ezen kis munkám ajánlását... A Hitekül szólok, s a mi belőle foly, a becsületrül, az adott szó szentségérül, a' cselekedetek egyenességérül..„Tudnivaló. Homály és tévedés elhárítása végett az Olvasót mindenek előtt szükségesnek tartom arra figyelmeztetni, hogy én ezen kifejezést ’Hitel, azon értelemben veszem, mellyet köz életben a' Creditum jelent, a'mi nem egyéb, mint bizonyos lekö- telezések által más kezében levő ingó vagy ingatlan vagyo- nukrul nyert bizalom és bátorság. Minnél nagyobb bizodalmát 's bátorságot nyújthat valaki az ő kezei között levő va- gyonukrul, annál több Hitele— Credituma van; s mennyivel nagyobb bizodalommal 's bátorsággal bírja a közönség saját javait másoknál, annál tökéletesebbnek mondatik az Ország Hitel-álláspontja.” Tevékeny

életének, elméleti munkásságának gazdagságát nagyon sok írásos emlék őrzi. De olvashatjuk itt a miniszterségről lemondó levelét is. Jajonganak a betűk. Sejthette Világost, Ara- dot, a Bach-korszakot, de talán Trianont is? 1848 szeptemberében, a diadalmak idején, mielőtt még elkezdődtek volna a fegyveres harcok, roppant ösz- sze lelkileg. Önvád gyötri: a többiek az ő kezdeményezéseit követték, ő az, aki katasztrófába sodorta az országot... Tizenkét év a döblingi elmegyógyintézetben ... Tisztult aggyal nem bírja azt az idegi megpróbáltatást, amelyet- a rendszeres rendőri zaklatás jelent. Önkezével vet véget életének.

Itt a pisztoly a tárló rideg üvegablaka mögött.

Vádol és önvizsgálatra kényszerít: „a mi belőle foly, a' becsületrül, az adott szó szentségérül, a cselekedetek egyenességérül ..

Hány év telt el azóta! Bezárt az Óbudai Hajógyár, de a Lánchíd ma is a város éke. A hosszában hajózható, keresztben átsétálható Duna a jelenvalóságát erősíti. Működik a Tudományos Akadémia. A legnagyobb magyar nevét utcák őrzik.

De velünk vannak-e gondolatai? Tesszük-e, amit erőnk enged?

(A kiállítás megtekinthető: október 31-ig hétfőn 13-18 óráig, vasárnap zárva, Budapest Budavári Palota, F. épület, az Országos Széchényi Könyvtár falai között).

Józsa Ágnes

A szomszédok sohasem nyugodnak

Minden a szappanbuborékkal kezdődött. Egy gyönyörű nyári délután kertes házam emeleti ablakából útjukra bocsátottam őket. Repültek, szárnyaltak. Sajnos a véletlen és a nyugati szél jóvoltából néhány igazán jól Sikerült példány a szomszédom teraszán landolt. Egy éles sikolyból már igazán sejtettem, hogy valami történt. Néhány másodperc múlva csörgött a telefon:

— Ide figyeljen, Nagy úr. Az Ön szappanbuborékainak egyike éppen most pukkant szét a feleségem kávéscsészéjén - mondta Kovács szomszéd.

— De hiszen ez remek - válaszoltam neki -, ez új repülési rekord. Ilyenről eddig csak álmodoztam - tettem hozzá.

— Csak ennyi a mondanivalója? - kérdezte a szomszéd már sokkal mogorvábban.

— Nem, nem - közöltem vele. Drága Kovács úr, ha megkérhetném, figyelje továbbra is a buborékjaimat. Hiszen elképzelhető, hogy még távolabbra is elszállnak - mondtam neki lelkesen.

— Nagy úr, még hallani fog

rólam! - csapta le a telefont eléggé idegesen Kovács szomszéd.

Néhány nappal később keleti szél fújt. Nyitott ablakomon keresztül egy fehér felhőt láttam közeledni a ház felé. Cselekedni már késő volt. Minden hófehér lett a sok tolitól a szobámban, én pedig úgy néztem ki, mintha alapos „tolifürdőt” vettem volna. Még mielőtt a telefonhoz értem, az már javában csöngött.

— Ne haragudjon, Nagy úr, a feleségem kiszakította a toll- párnát, s szerencsétlenségünkre a sok tollat éppen az Ön háza felé sodorta a szél - kezdte Kovács úr.

— Ezt a sok tyúktollat csak egy nagytakarítással lehet eltávolítani a házamból - mondtam neki.

— Na de Nagy úr - válaszolta Kovács felháborodottan -, ezt kikérem magamnak. A mi párnáinkat nem akármilyen tollal tömték meg, hanem elsőosztályú libatollal. Ez pedig nagy különbség - ezzel lecsapta a telefont.

Kovács akcióját azonban nem hagytam megtorlás nélkül.

Két nappal később - kedvező szélviszonyok mellett - három tucat léggömböt engedtem el a szomszéd kertjének irányába. Néhány közülük igen rövid időn belül szétrobbant, a többségüket azonban Kovács úr egyszerűen szétlőtte. Láttam ugyanis, ahogyan vigyorgó képpel, légpuskáját magasban tartva céloz és lő. Ezúttal, én telefonáltam gyorsabban. Élénk eszmecserét folytattunk a személyi légtér megsértéséről, az egymás kertjein történő átrepülések lehetséges változatairól. Végül abban maradtunk, hogy jogi úton szerzünk elégtételt, s az ügyvédek mellé repülési szakértőket is bevonunk a munkába.

A következő nyugati széllel azonban újabb meglepetést készítek elő kedves szomszédomnak. Az emeleti ablakban már ott várakozik az a papírre- pülő-ezred, amely meghódítja Kovács úr kertjét. Kiváló példányok, Kovács úr egészen biztos örülni fog.

Hamarosan indítanom kell a repülőket, még mielőtt Kovács védőhálót feszítene ki a kertje fölé. Ettől az embertől ugyanis minden kitelik. Sz. B.

Lanchid-abrazolás az 1800-as evekből