Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-06 / 157. szám

Ő PÚJSÁG 1991. július 6. 4- •*»«. A néflaH nm 4trK*HtlrmtJ ktim* /ÍJ9}/ (1991. június 11-i számunk­ban jelent meg Hunyadi István: A cikói ótemplom című írása. Erre reflektál dr. Csanády György bátaszéki olvasónk.) A vita különösen a múlt szá­zad végén volt nagyon élénk. Régészek, történészek, építé­szek, ki tudja még kik, illetéke­sek és illetéktelenek írtak, nyi­latkoztak erről. Brüsztle József Olasz község plébánosa több kötetes művében (A pécsi egy­házmegye története) írja a kö­vetkezőket: Azon a helyen, ahol Jézus anyjának cikádori apát­sága lelhető fel... Koller Jó­zsef és Haasz Mihály vélemé­nyével szemben Brüsztle nem lát bizonyítékokat arra, hogy a cikádori apátság Bátaszék kör­nyékén helyezkedett el. Békefi Rémig kimutatta, hogy a ciká­dori nem állt a széplaki Ótemp­lom romjai helyén. 1498. szep­tember 6-án (okirat) Széplakon plébánia volt, a falu a török hó­doltság idején elpusztult, a templom romjai viszonylag jó ál­lapotban átvészelték ezt az időszakot. A vidék magyar ajkú népe „Máriaszéplaknak” hívja ezt a helyet, a német ajkúak tájszólásuk szerint „Mária Sib- lok-nak”. Széplak ismét bené­pesedett, majd lassan elsor­vadt. A környék népe a széplaki Ótemplom romjait gyógyító kegyhelyként tisztelte még so­káig. Minél jobban tanulmányozta a korabeli okiratokat, eredeti kútfőket, annál jobban megérle­lődött Békefi Remigben a gon­dolat, hogy a vitára szakszerű ásatással direkt bizonyítékokkal válaszoljon. 1893. júliusában tanulmányozta a romokat, majd 30 emberrel megkezdte az ása­tást. Feltárták az egész temp­lom alapfalát. Találtak több osz­lopfő, pillér, stb. töredéket, ro­mán kori stilizált levél díszítés­sel. Pontos leírást, méreteket, ábrákat készített. Ásatásával az alábbiakat bizonyította: Az alaprajz oly részleteket is tüntetett fel, hogy ennek címén meg kell tőle tagadni a ciszterci jelleget. A két torony sehogy sem illik be a ciszteriek templomába, mert ezeknél mindössze fából készült és bádoggal bevont te­tőtorony emelkedik a kereszt­hajó közepe fölött. A templom egyedül állt vala­mikor a magaslaton, vele köz­vetlen összefüggésben semmi épület sem volt, viszont a cisz­terciek a templomot, és a kolos­tort mindég összeépítették. A cikádori apátság alapításá­nak éve 1142. Az alapító maga II. Géza (11 eves) gyámja, Be- lus herceg. Ő honosítja meg a cisztercita rendet. A Thuróczi Krónikában az apátság így sze­repel: „monasterium Cykador, Ouem vulgus Zek apellare só­let” magyarul; „Cikádor, melyet a nép széknek szokott ne­vezni”. II. Géza a gyepüelv területén lévő műveletlen, gazdátlan terü­letekből adományokat tehetett. Bátaszék a Megyer és Kürt törzs közti mocsaras területen terülhetett el. A cisztercita rend, szelleméből fakadva, ezt a vi­déket választotta. Hajózható csatornákkal (Pösze, Ráros) termőföldeket nyert. Föld- és szőlőműveléssel foglalkozott, haltenyésztést vezet be, ké­sőbb állattenyésztéssel is fog­lalkoztak. Vagyona egyre gya­rapodott. Ez a földrajzi adottság nem jellemző Széplakra. Min­den apátságnak javadalmai és birtokai lehetőleg a környékén helyezkednek el egy két kivétel­től eltekintve. A cikádori apát­ság javadalmai a ciszterci apá­A széplaki rom egy 1893-ban készült rajzon Feltételezés szerint a cikádori apátok pecsétgyűrűje tok alatt, „Tolna megyében: Ebes, Pörböl, Gerenyás, Kesz- tölc, Lajvér, Lángfő, Moha, Mó­rágy, Nyék, Saágh, Szék, (Czi- kádor). ... Ezek a helységek mind Bátaszék és nem Széplak környékén helyezkedtek el. A tatárjárás (1241-42) súlyos csapásait az apátság is meg­szenvedte „a kolostor lángok martaléka lön és vele együtt pusztultak el a körülötte elhú­zódó gazdasági épületek is”. A kolostor újjáépítése egy évszá­zadig húzódott. Tamás cikádori apát szerint: „Töttös mester pi­lisi comes és visegrádi várnagy 1347. táján 100 budai márkával jő segítségére”. Amit eddig nem építettek újjá, utólagosan teszik meg. A keresztfolyosót - mely a cisztereknél mindig kiváló mű­gonddal készül - és a kolostor egyéb részét kijavítják. Ekkor Nagy Lajos király az apátság kegyura, aki javadalmakkal, fő­leg jogorvoslásokkal segíti az apátság munkáját. A cikádori konvent hiteles helyként műkö­dik, melyet számtalan okirat bi­zonyít. Az első konvent bé­lyegző 1382-ből ismert. 1347-ben Nagy Lajos királyi kegyúr hiteles anjou liliomos pecsétgyűrűt adományoz a ci­kádori apátnak. A gyűrű a mo­nostorhoz közeli Zrínyi és Pe­tőfi utca találkozásánál föl­dmunka során került elő. (A tö­rök palánk déli oldala). 1142-től 1454-ig a cikádori apátok cisz­terciek voltak. Utolsó királyi ke­gyuruk Zsigmond, aki anyagilag támogatta és védelmére kelt az ősi cikádori apátságnak. Ebes határában szép Zsigmond arany forint került elő. A mohamedán sereg nikápo- lyi győzelme, folyamatos ter­jeszkedése, közeledése már érezteti hatását. A XV. század közepétől a cikádori apátság és konvent nevével már nem talál­kozunk. A mohácsi vész előtt már fél századdal megszűnt az apátság rendeltetése és a ciká­dori (széki) apátság attól kezdve a benedekrendiek ke­zén van. A hódoltság idején a ciszterci rend teljesen kiszorul cikádori javadalmaiból, majd az országból is. 1441-ben a Furkópuszta alatti síkságon zajlik a híres Ga- rai-Hunyadi ütközet, mely az ország további sorsát döntötte el. (Egyes kutatók máshová te­szik a csata helyét: a Báta fölötti lapos dombtetőre - a szerk.) Thuróczi szerint; „a nép cikádort, ahol tábort ütöttek, Zeknek nevezte. Bonfini, aki a csata lefolyását látta, így hatá­rozza meg: A Dunához ötezer lépésre „passus” esik, most „Zek”-nek hívják. Tehát nem Széplak közelében. 1529. szeptember 5-én Ibra­him pasa nagyvezír a széki vá­rat ostrom alá vette. A várat Ferdinand király 1526. után földvárrá erősítette. így az ost­rom igen nehéz volt, három na­pig elhúzódott. Nehezítette még a rendkívül rossz, esős időjárás . Evlia Cselebi török utazó írja; „A belső várban egy templom van, ez most Szulejman Khan dzsámija ...” Tehát még min­dig az ősi kolostor alapjain. 1718-ban Jany Jakab bátai apát az eredeti alapokon szen­télyt kezd építeni, de meggyil­kolása miatt nem tudta folytatni, utódja Kolonics Zsigmond 1741-ben befejezi. A Theréziá- num birtokait kezelő magyar ki­rályi vallási közoktatási minisz­térium a hívekkel karöltve a már roskadozó, románkori alapokon nyugvó barokk templom helyett monumentális egyházat akar emelni. Az új neogót stílusú templomot 1903. október 4-én, Rózsafüzér vasárnapján fel­szentelték. Ezt követően a Hő­sök terén álló ősi templomot le­bontották. Benkó Iván iskolai­gazgató közölte, hogy a Hősök terén épített 1848-as emlékmű alapozásánál sok román motí­vumé mészkő töredék került vissza az alapozásba. A két legszebb darabot az iskolába mentette, jelenleg a gyűjtemé­nyemben van. Egy turbán fejes török sírkő darab is előkerült, mely a szekszárdi múzeumban van. Igaza van Hunyadi Istvánnak, hogy ásatásra szükség van, de nem a széplaki Ótemplomnál, vagy nem csak ott, hanem a bá­taszéki Hősök terén, feltárva a románkori alapot, és szabadtéri múzeumot létesíteni a terüle­ten. A kétes művészi értékű em­lékművet pedig megfelelő helyre viszonylag könnyen át lehetne helyezni, így biztosan megoldódna az egyik, Bátaszék múltját érintő rejtély. Abban is igaza van, hogy a cikói ótemplom romjának to­vábbi pusztulását meg kell állí­tani. Állagának megmentése valóban az egész Dunántúl ér­deke. Egy évszázad alatt töb­bet pusztult, mint az előző vész­terhes századokban. Dr. Csanády György Fotó: Kuruczné Karip Irén Dédapáink víg kedélye kínálkozó eset közül a legmeg­lepőbb Mehrwerth Ignácnak, Szekszárd egykori jegyzőjének monográfiájában maradt fönn Benevits Józsefről, akinek atyja többször is a helybeli bíró tisz­tét töltötte be. Fiára tekintélyes vagyon maradt, de ő még azt is meg tudta oldani, hogy a kaszá­lással veszítsen el ebből vala­mit. A Furfangos diák költői névvel megtisztelt Mehrwerth így örökítette meg mindezt: „Legeredetibb tette az volt, hogy midőn egy 12 kaszás rét­jét már eladta, a még meglevő házánál minden évben megtar­totta ugyanennyi emberrel a kaszáltatást az udvaron. Ezen műtétel aztán egész ünnepé­lyességgel vitetett véghez. Odarendelte a cigánybandát, a zenészek nyakába kinek só- dart, kinek egy tábla szalonnát akasztott, s így kellett nekik muzsikálni, amidőn a kaszások az udvarban vágták a semmit- kora reggeltől fölöstökömig. Ekkor következett a reggeli, mely állott kenyérből, sonkából, szalonnából és borból, hajnal­ban már a kaszálás előtt kijárt a kaszásoknak a pálinka. A reg­gelizésnek vége lévén, a ka­szásoknak újra vágni kellett a semmit, amidőn pedig a rend­ből kiértek, vitte nekik a csuto­rát, s mindegyiknek inni kellett, amint hajdan szokásban volt. Délben aztán jó ebéd követke­zett, melyet a kaszások és ci­Javában folyik az aratás, illő tes történettel megemlékezni ilyenkor egy-egy régi, neveze- boldog elődeinkről. A számos Leány ingaórával a Vasárnapi Újságból Hol volt a cikádori apátság? írás közben (Születésnap.) Lelkesen ünnepeljük születés­napján a házigazdát, aki tűnődve emeli maga elé poharát, mintha varázsgömböt nézne, melynek titokzatos fényében felvillan múlt és jövő. Aján­dékokkal kedveskedünk az ünnepeltnek, ez vi­rágot hozott, az könyvet, selyempapírba csoma­golva. A házigazda meghitt barátom, igaz szívvel kívánok neki minden jót, amire rá is szolgált, mert nem volt könnyű élete. Bólogat, de ugyan kinek volt az élete könnyű, kérdezi merengve. Gondolatban végigjárja a múlt ösvényeit, s ag­godalmasan sóhajt. Az ember végül annak örül, hogy megöregszik, mert ilyenkor már egyre ke- vesébb történhet az életében. A fiatalok mindig abban reménykednek, hogy szereplői lesznek valaminek, egy idő után azonban gyanús lesz minden változás, néha még az emlék elől is ta­nácsos kitérni. A háziasszony kávét hoz és süteményt, egy le­leményes vendég újra tölti a poharakat, de ün­nepelt barátom még mindig a múlt erdejében bo­lyong.- A tapasztalataid, - mondja valaki vigaszta­lón. - Egy élet tapasztalatai! Mert valóban sok mindnet láttál életedben.- Éppen ez az, - mondja a házigazda csüg­gedten. - Amit az emberek tapasztalatnak hív­nak, általában fadorombot sem ér. Egy öreg földműves kamatoztathatja, amit életében ta­pasztalt, mert megismerte a természet jeleit, tudja a borfejtés fortélyát, s széljárásból, mada­rak röptéből következtet az időjárásra. Én csak azt tanultam meg, hogy a történelem, amit sokan az élet tanítómesterének hívnak, keserű próbaté­tel, amit legföljebb túlélni lehet, de nem tanít meg semmire. Gyorsan kiitta borát s példáját valamennyien kö­vettük.- Amikor leérettségiztem, - folytatta az ünne­pelt - már dúlt a háború. Félművelt politikusok arról szónokoltak, hogy a magyar baka a Donnál is hazáját védi, de ebben a baromságban nem hitt senki, legkevésbé az a baka, akinek keze-lába lefagyott a szörnyű hidegben. A leg­többen ott vesztek, de akik haza vergődtek, ugyan mit tanultak az egészből? És mit tanultam én, aki a frontot elkerültem, de megéltem Pest bombázását, láttam a deportáló vonatokat s a többiekkel végigjártam Dante poklának köreit? A tanulság azonban ekkor is elmaradt. Később, amikor megjelent Rákosi, újra kezdő­dött minden, még a helyszín sem változott. Aki nem élte át, nem tudja elképzeli. De ugyanígy nem tudjuk elképzelni, milyen volt az élet Nero rémuralma alatt, vagy nálunk, Világos után. Zavartan néztünk magunk elé, sokáig hallgat­tunk. Ez a bor viszont kitűnő, próbált kedélyes- kedni valaki, az egyik vendég azonban együttér­zően mondta:- Igazad van, rossz korban születtél. Az uno­káidnak majd jobb sora lesz. Ezt azonban nem hitte el senki. Azt hiszem, ez ma a legkilátástalanabb foglalkozás, ha csak nem áll valaki mögött milliomos rokonság. A születésnapi öröm baljós csillagzatba for­dult, valaki, erőltetve a jókedvet, azt mondta, in­kább a nőkről beszélj Józsi bátyám, milyenek voltak régen a lányok? - mire elmosolyodott s már szólt is volna, de hirtelen más jutott eszébe.- Néha arra gondolok, milyen sorsom lett volna, ha előbb szülétek, mondjuk ha az apám­mal lettem volna egykorú. Akkor 1914-ben még 18 éves sem vagyok, hadiérettségivel az elsők között soroznak be, s ha megmenekülök az orosz frontról, majd az Isonzó mellől is ép bőrrel jövök haza, esetleg rögtön besoroznak vörös ka­tonának, utána pedig Horthyék elítélnek, mint bolsevikot. Mondjuk, ezt is kibírom, akkor meg ott vagyok a fenyegető világválságban, összes végzettségem egy vacak hadiérettségi, állás nélkül nyomorgok, a legjobb esetben kapok havi 60 pengőt, mint szellemi szükségmunkás. De már itt van az új háború, még csak 40 éves va­gyok, mehetek újra a frontra, az életben mara­dásom tehát továbbra is kétesélyes. Ha a sors kegyes hozzám, ezt is túlélem, s akkor Rákosi csillaga alatt találkozom valamivel idősebb kia­dásban mostani sorsommal. Dermedten figyeltük szavait. Teljesen valószí­nűtlen volt ez az időjáték, ugyanakkor volt benne valami borzongató is, mert mégis csak egy fo­lyamat részei vagyunk valamennyien, s csak idő kérdése, hogy kit mikor szólítanak színpadra. Kosztolányi verse jutott eszembe: Mi volt a ba­junk korábban, hogy nem jártunk a föld porá­ban ... - de ez is játék, sorssal és szavakkal, amit megfejthetetlensége sem old fel, mert eb­ben a színes forgatagban mindenki jelenésére vár. Egy nő nyakláncának üveggyöngyeivel ját­szott.- Azt akarja mondani, - kérdezte mosolyogva - hogy ezt a nyakláncot valaha elvarázsolt her­cegnőként hordtam?- Játszhatunk tovább, - mondta a házigazda egykedvűen. - Ti is játszhattok saját sorsotokkal, bármennyire hiábavaló az egész. Mondjuk, dé­dapámmal cserélek helyet az időben. Akkor ott vagyok a szabadságharcban, megmászom Bu­davár falait, Világosnál eltöröm kardomat, majd bujdosom éren, nádon, mert idegen pribékek lesnek rám, szabad préda vagyok, ahogy egy másik idősíkban a muszka fronton vagy Isonzó­nál. A körülmények változhatnak,- nézett ránk szigorúan - de a kiszolgáltatottság ténye félel­metesen ismétlődik nemzedékről nemzedékre. Időnként jelmezt cserélünk, az egyik bujdosó ' szegénylegény, Majtény után, a másik a mohá­csi csatamezőről menekülő katona s mehetünk tovább az időben ameddig akarunk, akár zsidó rabszolgának is láthattok Titus diadalmeneté­ben. A nő most is nyaklánca üveggyöngyeivel ját­szott.- Szomorú dolgokat mond, - fordult a házi­gazdához - talán igaza is van. Csak azt nem tu­dom, hogy akkor mit kell tennünk?- Az emberiség hajnalán volt az aranykor - mondta fontoskodva az egyik vendég. - A költők­től tudjuk. Mi csak emlékezni tudunk.- Nemcsak az aranykorra, - szólt ábrándozva az üveggyöngyös hölgy. - Másra is. Egy tenger­parti napkeltére, hegyi ösvényekre, szerelemre. Lehet, hogy zsidó rabszolganő voltam a császári Rómában, de csak arra emlékezem, amikor a Balatonparton egy félénk fiatalember valaha sze­relmet vallott. Ha csak ennyi lett volna, akkor is érdemes volt s így volt jó. Mintha mindnyájan megnyugodtunk volna. Mindenki emlékei között kutatott, vigaszt kere­sett, és mentséget, magának és sorsának. Csányi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom