Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-06 / 157. szám

_ TOLNÁL , , 6 NÉPÚJSÁG 1991. július 6. A kisgazda képviselő igennel szavazott Kárpótlás - kompromisszumokkal Hét végi beszélgetés Kapitány Ferenccel — A Parlament által nem rég elfogadott kárpótlási tör vény az 1949-es állapotok­ból indul ki. Mennyiben je lent ez változást a kisgaz dapárti programhoz, célkitü zéshez képest? Hiszen az ismeretes, hogy az FKGP eredetileg 1947-ig ment volna vissza az időben. — A mi programunk nem vál­tozott meg, legfeljebb az annak megvalósítását elősegítő lehe­tőségek módosultak. 1947-ről azért beszéltünk, mert addigra eldőlt az „ezeréves per”: meg­szűnt a nagybirtok és a földosz­tással szerzett tulajdon is telek­könyvi bejegyzésre került. Egyébként nemrég rövid szám­vetést készítettem: az elmúlt időszakban közel háromszáz gyűlést tartottam, s ott minde­nütt az eredeti célkitűzésekről beszéltem. Tehát szó sincs ar­ról, hogy pénzbeni kártérítést akarunk. Elvették a földet, azt adják is vissza. Ha valami oknál fogva nem lehet az eredetit, ak­kor vele egyenértékűt! — Végül is elégedett a kár­pótlási törvénnyel? — Azt nem mondanám, hogy teljes mértékben megfelel a mi elképzeléseinknek. Am aki ta­gadja, hogy jelentős részben benne van a mi programunk is, az vagy vak, vagy nem akarja látni. Mégis, elégedettségről nem lehet ez esetben beszélni, jóllehet igennel szavaztam. Megszületett az alaptörvény, amelyet módosítani lehet, de ha ez nincs, addig, sajnos, mozdulni sem tudunk. I — Ezért szavazott igennel? — Meg azért is, mert a realitá­sok talaján állok. Jól tudom, hogy ennél többre lenne szük­ség a megnyugtató rendezés érdekében. De azt is tudom, hogy ebben a politikai helyzet­ben ez a maximum, amit el le­hetett érni. Hadd világítsak meg ezzel kapcsolatban egy össze­függést. Nekünk a koalícióban lenni nem létkérdés, hanem nemzeti ügy. Ha netalán kilép­nénk a koalícióból, akkor legfel­jebb azt bizonyítanánk, hogy a kisgazdapárt egyenlő a földdel, s ez természetesen nem igaz. Pártunk polgári, vállalkozói és munkás érdekeket is képvisel. Most - a magántulajdon szent­ségének biztosítása érdeké­ben, ami programunk alapját képezi - a kárpótlásra kellett összpontosítanunk. — Hallhatnánk esetleg né­hány konkrétumot a törvény­ről az igénylők tájékoztata­tása végett? — Aki a földjén gazdálkodni akar, az mintegy százhúsz hol­dig teljes értékében visszakapja azt. S meg kell mondjam, én ezen - legfeljebb százhúsz holdig érdekelt - rétegnek tar­tom magam igazi képviselőjé­nek. Az e határ fölött igénylők nem tesznek ki együttesen két százalékot. S ha valaki veszi magának azt a bátorságot, hogy ezért a nem egész két százalékért odadobja a kilenc­vennyolc százalék érdekét, az sohasem tekintette szívügyé­nek azt, amit képvisel. — Néhányan talán úgy gondolják, hogy a törvény el­fogadása azt jelenti: ma bemennek valamilyen hiva­talba, ott bejelentik az igé­nyüket, és már holnap visz- sza is kapják a földet. — Valóban, en is övnek a siet­ségtől. Először is a törvény ha­tározott időpontokat jelöl meg. A kihirdetés után harminc nap­pal lép életbe, s az ezt követő kilencven napon belül kell az igényeket bejelenteni. I — Hol? — Annál az illetékes kárpótlási hivatalnál, amelyik még nem lé­tezik. A szervezése már folya­matban van. — Ott áll tehát az igénylő a kárpótlási hivatal illetékese előtt.- Ekkor nyilatkoznia kell, hogy saját maga kívánja-e hasznosí­tani a földet, avagy nem. Mert ha nem, akkor más számítás lép életbe, s az alapján kapja meg jogos tulajdonát, illetve annak egy bizonyos részét. Te­hát nem a száz százalékot, ez kétségtelen tény. Ez az a pont, ahol kétségkívül kompromisz- szumot kellett kötni... — S mi történik azzal, aki ki­jelenti, hogy saját maga kí­vánja megművelni, haszno­sítani a földjét? — Meg kell mondjam, egyelőre senkit sem kívánok arra lelkesí­teni, hogy azonnal rohanjon és máris gazdálkodjon, mivel a biztonságos helyzetet teremtő feltételek még hiányoznak. Gondolok itt elsősorban a szö­vetkezeti törvényre. A kormány ezzel kapcsolatos javaslata egyébként már birtokunkban van, s véleményem szerint al­kalmas arra, hogy megfelelő korrekciókkal mindenki szá­mára elfogadható legyen. — Kapitány Ferenc a kis­gazda rendezvényeken a föld mellett minden esetben erőteljesen hangsúlyozta az egyéb ingatlanok - az egy­kori magánüzletek, boltok, malmok, patikák - tulajdon- jogi rendezésének szüksé­gességét. — A törvény erre a kérdésre is választ ad. A visszaadandó várható érték megközelíti a va­lóságos értéket, de korántsem olyan mértékben, mint ahogyan azt rózsás álmaikban egyéb­ként joggal remélték az egykori tulajdonosok. Sok emberrel be­széltem már erről a közvetlen érintettek közül. S aki első neki­futásra csak azt mondta, hogy mindent vagy semmit, az a jó­zan érvek hatására egy-két percen belül megértette: a túl­zott követelés kétségtelenül nem járható út. — Ezt bizonyára sokan megértik, de azok száma sem lehet kevés, akik teljes egészében szeretnék visz- szakapni tulajdonukat. — Tudomásul kell venni azt, hogy a Független Kisgazda Párt tizenkét százalékot kapott a választásokon. S mégis, örül­hetünk annak, hogy nem a ti­zenkét százaléknak megfelelő eredményt, hanem annál többet érhettünk el. Ez a valóság. Aki pedig mégis azt mondja, hogy mindent vagy semmit, az lehet, hogy nagyszerű hazardírozó, lehet, hogy néha nyer is, de eb­ben az esetben nincs olyan ha­zardírozó, aki végezetül ne ve­szítene. — A megszavazott kárpót­lási törvény az 1949-es álla­potokból indul ki. Viszont az ismeretes, hogy az erősza­kos kisajátítások, az államo­sítások már korábban meg­kezdődtek. A '49-et meg­előző időkre külön törvény fog vonatkozni? — Feltehetően ez az elfogadott alaptörvény lesz a kiinduló­pontja minden más ezzel kap­csolatos törvénynek, így pél­dául a „sváb” tulajdonrende­zésnek, melyre éppen én ad­tam törvénymódosító javasla­tot. Azokat november 30-ig kell a kormánynak a parlamenttel elfogadtatni. De már ez a tör­vény is lehetőséget biztosít arra, hogy az igénylők döntse­nek arról: lakóhelyük közelében kívánnak-e tulajdonjogot, vagy ott, ahol annak idején a jogsér­tés történt. Ez mindenképpen nagy előny. S még valami: fel­méréseink szerint ez a tulajdon­igénylés nem lesz olyan szé­leskörű és nagyszámú, mint ahogyan azt korábban sokan gondolták, vagy ahogyan ép­pen mi véltük azt kezdetben. Megjegyezni kívánom, hogy pártunk a jelenlegi téesz-tago- kat és az állami gazdasági al­kalmazottakat is tulajdonhoz kí­vánja juttatni. — Kisgazda-szemszögből számottevő a haladás a tör­vény elfogadásával? — Az az érzésem, hogy egy évet késtünk, jóllehet a gazda­ság akadályozásának a törvény hiánya csak egy vonása volt. Az elfogadás nélkül kizárt an­nak a lehetősége, hogy a priva­tizáció egyáltalán útjára indul­jon. Mert amit eddig a privatizá­ció terén eredménynek elköny­veltünk, az jobb lett volna, ha meg sem valósult volna. — Az azóta már tisztségé­ről lemondott kisgazda-főtit­kár szekszárdi látogatásakor kijelentette: amennyiben idén szüretre nem oldódnak meg a földtulajdonnal kap­csolatos gondok, úgy a kor­mány sem marad a helyén, de a magyar demokrácia is veszélybe kerül. Egyetért ezzel a megállapítással? — Talán Tolna megye e téren más helyzetben van, mint pél­dául néhány alföldi megye. Itt nem egy helyen láttam, hogy ott áll a színben a kombájn, a trak­tor, s a gazda vár a sorára. Te­hát már tavaly is sokan készül­tek arra, hogy végre szánthat­nak és vethetnek. Kétségtelen, hogy nem lehet mindent egyik napról a másikra megoldani, s a mostani törvénnyel kapcsolatos átfutási időt ismerve, sajnos, csak azt mondhatom, hogy ez a gazdasági év sokak számára már el is telt. Azok mindenestre előnyben vannak, akik felké­szülten várták a történéseket. Számukra ez azt jelenti, hogy ősszel akár már szánthatják is a saját földjüket. Szeri Árpád A HIT VILÁGA „Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10. Ismerjük meg a bibliát (7.) A teremtés Az Ószövetség első fejezete beszéli el a világ teremtését (1 Móz 1,1-2,4a). A leírás ösz- szefoglaló kijelentéssel kezdő­dik: Isten megteremtette az eget és a földet, azaz a min- denséget. Ezután háttérként bemutatja a teremtés művének ellentétét, a semminek megfe­lelő kaotikus állapotot. Ez a ka­otikus állapot mint a te- remtő-rendező isteni tevékeny­ség kiindulópontja aláhúzza a teremtés csodáját. A bibliai szerző hat napra be­osztva, részletesen leírja Isten teremtő tevékenységét, ame­lyet a nyugalom napjával egy hétre egészít ki. Felsorolja a ta­pasztalati világ jelenségeit, az élőlényeket, közöttük az embert is. A leírás a természet rendjé­nek megfigyeléséből merít, de nem a ma természetesnek vélt kutatói módszerességgel. Nem kell a leírásban tudományos rendszert keresni, még primitív formában sem. Kétségtelen, hogy a szerző elbeszélésében a korabeli világkép érvényesül és annak alapján sorolja fel a kozmosz alkotóelemeit, de célja ezzel nem több, mint a teremtő Istenbe vetett hitének szemlél­tetése. A szerző nyilvánvalóan a világ teremtettségét, de nem a teremtés mikéntjét akarja ta­nítani. Ezért szükségtelen, hogy kísérletet tegyünk a bibliai teremtéstörténet részletei és a modern természettudományos világkép öszhangba hozására. A Biblia csak a világ mibenlétét akarja a hit fényében megmu­tatni, amit azonban a teremtés­ről tanít, az minden kor embe­rének szól, függetlenül termé­szettudományos ismereteitől. A bibliai leírás a Kr.e.V. szá­zadban keletkezett, és hátteré­ben Izrael népének a babiloni fogságban (586-538) szerzett tapasztalatai állnak. Itt a po­gány környezetben a mitológia világképével szembesültek. Eszerint az istenek és a világ eredete a történeti tapasztlaton kívül eső ősidőben egybefonó­dik. Eredetük forrása az egy­szerre személyes-személytelen őstenger, amelyből fájdalmas küzdelmek során alakulnak az istenek és világ rendje. így a vi­lág maga is isteni, a természet erőit vagy egyes jelenségeit megszemélyesítve istenként tisztelték. Izrael ezzel a világ­képpel állítja szembe monote- ista (egyistenhívő) hitét a te­remtéstörténetben. Isten és a világ különbözőségét állítva ki­jelenti: a rendezett világ az örök, egyetlen és személyes Is­ten műve, aki kizárólag teremtő szavával, küzdelem és harc nélkül alkotott mindent. Amikor a Biblia részletesen felsorolja a világ egyes elemeinek teremté­sét, akkor tudatosan megfosztja az egész természetet szakrális- isteni - voltától. A hat nap je­lentése is érthetővé válik. Célja, hogy a teremtést kiragadja a mítosz időfelettiségéből, s az időbeliség révén összekap­csolja a történelemmel: a törté­nelem a teremtés első napjával kezdődik. Ebből az is kitűnik, hogy a szerző szándéka a hat napra való beosztásban nem tudományos eligazítás a való­ság egyes részeinek időbeli kia­lakulására.- A bibliai teremtéstörténet vi­lágosan megmutatja az Isten és a világ, egyúttal az ember vi­lághoz való viszonyát is. A kozmosz ezzel megkapja önálló értékét, az ember pedig a maga méltóságát. Nem alávetettje a természet erőinek, hanem Is­tentől kapott küldetése nyomán ura és tevékeny rendezője. Rózsa Huba a róm. kát. hittudományi egyetem professzora Mözs-Tolna református egyházközsége és a II. református világtalálkozó Negyven ország magyar reformátussága kép­viseltette magát a második világtalálkozón, amelynek színhelyei váltakoztak: Budapest, Debrecen, Kecskemét, Pápa, Nagykőrös, Ceg­léd. Két stadionban istentisztelet emelte a lelke­ket az óhajtott istenközelségbe: Budapesten dr. Havadtői Sándor nyugalmazott református lel­kész végezte az igehirdetést az Egyesült Álla­mokból, Debrecenben Tőkés László erdélyi Ki­rályhágó melléki református püspök. Mözs-Tolna kis református egyházközségéből negyvenhat lelkes egyháztag sietett ünnepelni Debrecenbe, élükön lelkészükkel, a közszere­tetnek és megbecsülésnek örvendő Nagy Károly lelkipásztorral. Kis egyházközség, történelmi kényszer alapította: tagjai legtöbbje a Felvidékről kitelepített református magyar. Valóban szerető, összetartó kis gyülekezet, igazi „kálomisták”. Ami a legfőbb: cselekvő keresztyének.- Kossuth szobrát tiszteltük meg, majd a gá­lyarabok emlékművét koszorúztuk meg otthonról hozott koszorúval. Legnagyobb lelki élményünk - meséli még mindig az átélés lelkesedésével a lelkipásztor - az istentisztelet volt a stadionban. Ötvenezer testvér ajkán csendült fel a zsoltár: Tebenned bíztunk eleitől fogva. Itt hallgattuk meg Antall József miniszterelnök értékes méltató beszédét, a reformációt illetően és itt hallgattuk meg Tőkés László püspök úr igehirdetését. Az­tán az újra egymásratalált reformátusok közös Úrvacsorája valóban bűnbánatra késztetett, de felhívott egy mélyebb, igazibb református hité-' letre is! Erre valóban szükség van, mert a debreceni stadioni gyülekezet túlnyomóan nagyobb része Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról,, a Bács­kából, Amerikából és Nyugat-Európából jött. Er­ről így szól Nagy Károly lelkész: „A kisebbségi sorsban élők számára igazán erős vár a találkozó, a legtöbbet talán számukra jelentette a zsoltár, ami századok óta zeng: Te­benned bíztunk eleitől fogva ... - mert csak Is­tenbe vetett feltétlen hitük által léteztek. Mözs-Tolna református hívei, akik meleget, fá­radságot, betegeskedést legyőzve voltak a deb­receni találkozón, nagy lelkesedéssel emlékez­nek még sokáig ezekre a hittel teli napokra. Ha­zafelé külön autóbuszukon szinte állandóan zengtek a zsoltárok és az erre az alkalomra írt Magyar ének. Valamennyiöknek lelki táplálék, hallatlan élmény volt ott lenni. Gazdag, átfogó programja volt a II. református világtalálkozónak: öregdiákok, magyar reformá­tus iskolások, református nők, presbiterek, cser­készek, ifjúsági zenekarok találkozói - hogy csak egy részét említsük. Nagy Károly mözs-tol- nai református lelkipásztor gondolatával zár­nánk: „Reméljük, nem kell újabb ötvenhárom évet várnunk a III. református világtalálko­zóra ...” Orbán László Évközi 14. vasárnap „Honnét vette mindezt?” („k6,,«, Jézus názáreti harminc évét sokan úgy képzelik el, hogy az mindennapi csodák sorozata volt. Az apokrif evangéliumok jámbor emberi elképzelésekkel színesítik ki Jézus gyermekko­rát. Pedig a betlehemi barlang egyszerűsége és szerénysége tovább folytatódott a názáreti házban is. Az evangéliumok hallgatnak erről a rejtett életről. A názáreti embereknek a cím­ben elhangzó kérdéséből azonban visszakövetkeztethe­tünk ennek nagy csendjére és eseménytelenségére. Ha ugyanis Jézus tett volna csodákat gyermekkorában és felserdülésének éveiben, akkor nem kérdeznék: Honnan vette mindezt? Hogyan történnek ilyen csodák általa? Hiszen a közülünk kinőtt híres emberre büszkék vagyunk és boldogan mondjuk, hogy már gyermekko­rában is megmutatkozott ké­pessége. De különös formában Jézus okossága és életszent­sége sem mutatkozott meg gyermekévei alatt - innen isme­rőseinek értetlensége és cso­dálkozása. Talán megtéveszt bennünket az, hogy 12 éves korában a je- ruzsálemi zsidó írástudókkal beszélő viszonyba került, s ezek a tudósok elfogadták be­szélgetőpartnerül. De Názáret- ben nem volt így, ott a minden­napi élet szürke formái és az át­lagember keretei alá rejtőzött Üdvözítőnk alázata. Különben nem kérdezték volna: „Ki adott neki ekkora bölcsességet?” (Mk 6,2) Hiszen már hamarább megtapasztalhatták volna böl­csességét. A 12 éves Jézus epizódját ta­lán csak azért iktatta bele az evangéliumba a kinyilatkoztató Isten, hogy lássuk: miről mon­dott le Jézus, amikor a názáreti mindennapokat vállalta harminc éven át. Bennünket akar rá­eszméltet™, hogy nem a nagy eseményekben, még vallási életünkben sem a nagy moz­galmasságok és események teszik istenivé világunkat, ha­nem az isteni akarat iránti en­gedelmesség teszi istenfiúivá azt. Jézus Isten fia volt rejtetten is, nem ismerten is, félreismer- ten is, a mindennapi emberek gondjaiban elmerülten is. Talán azért töltött harminc évet Názáret ismeretlenségé­ben és szürkeségében, mert legtöbbünknek ez az osztályré­sze. Meg akarta mutatni, hogy ilyen formában is lehet és kell isteni életet élni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom