Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-06 / 157. szám
_ TOLNÁL , , 6 NÉPÚJSÁG 1991. július 6. A kisgazda képviselő igennel szavazott Kárpótlás - kompromisszumokkal Hét végi beszélgetés Kapitány Ferenccel — A Parlament által nem rég elfogadott kárpótlási tör vény az 1949-es állapotokból indul ki. Mennyiben je lent ez változást a kisgaz dapárti programhoz, célkitü zéshez képest? Hiszen az ismeretes, hogy az FKGP eredetileg 1947-ig ment volna vissza az időben. — A mi programunk nem változott meg, legfeljebb az annak megvalósítását elősegítő lehetőségek módosultak. 1947-ről azért beszéltünk, mert addigra eldőlt az „ezeréves per”: megszűnt a nagybirtok és a földosztással szerzett tulajdon is telekkönyvi bejegyzésre került. Egyébként nemrég rövid számvetést készítettem: az elmúlt időszakban közel háromszáz gyűlést tartottam, s ott mindenütt az eredeti célkitűzésekről beszéltem. Tehát szó sincs arról, hogy pénzbeni kártérítést akarunk. Elvették a földet, azt adják is vissza. Ha valami oknál fogva nem lehet az eredetit, akkor vele egyenértékűt! — Végül is elégedett a kárpótlási törvénnyel? — Azt nem mondanám, hogy teljes mértékben megfelel a mi elképzeléseinknek. Am aki tagadja, hogy jelentős részben benne van a mi programunk is, az vagy vak, vagy nem akarja látni. Mégis, elégedettségről nem lehet ez esetben beszélni, jóllehet igennel szavaztam. Megszületett az alaptörvény, amelyet módosítani lehet, de ha ez nincs, addig, sajnos, mozdulni sem tudunk. I — Ezért szavazott igennel? — Meg azért is, mert a realitások talaján állok. Jól tudom, hogy ennél többre lenne szükség a megnyugtató rendezés érdekében. De azt is tudom, hogy ebben a politikai helyzetben ez a maximum, amit el lehetett érni. Hadd világítsak meg ezzel kapcsolatban egy összefüggést. Nekünk a koalícióban lenni nem létkérdés, hanem nemzeti ügy. Ha netalán kilépnénk a koalícióból, akkor legfeljebb azt bizonyítanánk, hogy a kisgazdapárt egyenlő a földdel, s ez természetesen nem igaz. Pártunk polgári, vállalkozói és munkás érdekeket is képvisel. Most - a magántulajdon szentségének biztosítása érdekében, ami programunk alapját képezi - a kárpótlásra kellett összpontosítanunk. — Hallhatnánk esetleg néhány konkrétumot a törvényről az igénylők tájékoztatatása végett? — Aki a földjén gazdálkodni akar, az mintegy százhúsz holdig teljes értékében visszakapja azt. S meg kell mondjam, én ezen - legfeljebb százhúsz holdig érdekelt - rétegnek tartom magam igazi képviselőjének. Az e határ fölött igénylők nem tesznek ki együttesen két százalékot. S ha valaki veszi magának azt a bátorságot, hogy ezért a nem egész két százalékért odadobja a kilencvennyolc százalék érdekét, az sohasem tekintette szívügyének azt, amit képvisel. — Néhányan talán úgy gondolják, hogy a törvény elfogadása azt jelenti: ma bemennek valamilyen hivatalba, ott bejelentik az igényüket, és már holnap visz- sza is kapják a földet. — Valóban, en is övnek a sietségtől. Először is a törvény határozott időpontokat jelöl meg. A kihirdetés után harminc nappal lép életbe, s az ezt követő kilencven napon belül kell az igényeket bejelenteni. I — Hol? — Annál az illetékes kárpótlási hivatalnál, amelyik még nem létezik. A szervezése már folyamatban van. — Ott áll tehát az igénylő a kárpótlási hivatal illetékese előtt.- Ekkor nyilatkoznia kell, hogy saját maga kívánja-e hasznosítani a földet, avagy nem. Mert ha nem, akkor más számítás lép életbe, s az alapján kapja meg jogos tulajdonát, illetve annak egy bizonyos részét. Tehát nem a száz százalékot, ez kétségtelen tény. Ez az a pont, ahol kétségkívül kompromisz- szumot kellett kötni... — S mi történik azzal, aki kijelenti, hogy saját maga kívánja megművelni, hasznosítani a földjét? — Meg kell mondjam, egyelőre senkit sem kívánok arra lelkesíteni, hogy azonnal rohanjon és máris gazdálkodjon, mivel a biztonságos helyzetet teremtő feltételek még hiányoznak. Gondolok itt elsősorban a szövetkezeti törvényre. A kormány ezzel kapcsolatos javaslata egyébként már birtokunkban van, s véleményem szerint alkalmas arra, hogy megfelelő korrekciókkal mindenki számára elfogadható legyen. — Kapitány Ferenc a kisgazda rendezvényeken a föld mellett minden esetben erőteljesen hangsúlyozta az egyéb ingatlanok - az egykori magánüzletek, boltok, malmok, patikák - tulajdon- jogi rendezésének szükségességét. — A törvény erre a kérdésre is választ ad. A visszaadandó várható érték megközelíti a valóságos értéket, de korántsem olyan mértékben, mint ahogyan azt rózsás álmaikban egyébként joggal remélték az egykori tulajdonosok. Sok emberrel beszéltem már erről a közvetlen érintettek közül. S aki első nekifutásra csak azt mondta, hogy mindent vagy semmit, az a józan érvek hatására egy-két percen belül megértette: a túlzott követelés kétségtelenül nem járható út. — Ezt bizonyára sokan megértik, de azok száma sem lehet kevés, akik teljes egészében szeretnék visz- szakapni tulajdonukat. — Tudomásul kell venni azt, hogy a Független Kisgazda Párt tizenkét százalékot kapott a választásokon. S mégis, örülhetünk annak, hogy nem a tizenkét százaléknak megfelelő eredményt, hanem annál többet érhettünk el. Ez a valóság. Aki pedig mégis azt mondja, hogy mindent vagy semmit, az lehet, hogy nagyszerű hazardírozó, lehet, hogy néha nyer is, de ebben az esetben nincs olyan hazardírozó, aki végezetül ne veszítene. — A megszavazott kárpótlási törvény az 1949-es állapotokból indul ki. Viszont az ismeretes, hogy az erőszakos kisajátítások, az államosítások már korábban megkezdődtek. A '49-et megelőző időkre külön törvény fog vonatkozni? — Feltehetően ez az elfogadott alaptörvény lesz a kiindulópontja minden más ezzel kapcsolatos törvénynek, így például a „sváb” tulajdonrendezésnek, melyre éppen én adtam törvénymódosító javaslatot. Azokat november 30-ig kell a kormánynak a parlamenttel elfogadtatni. De már ez a törvény is lehetőséget biztosít arra, hogy az igénylők döntsenek arról: lakóhelyük közelében kívánnak-e tulajdonjogot, vagy ott, ahol annak idején a jogsértés történt. Ez mindenképpen nagy előny. S még valami: felméréseink szerint ez a tulajdonigénylés nem lesz olyan széleskörű és nagyszámú, mint ahogyan azt korábban sokan gondolták, vagy ahogyan éppen mi véltük azt kezdetben. Megjegyezni kívánom, hogy pártunk a jelenlegi téesz-tago- kat és az állami gazdasági alkalmazottakat is tulajdonhoz kívánja juttatni. — Kisgazda-szemszögből számottevő a haladás a törvény elfogadásával? — Az az érzésem, hogy egy évet késtünk, jóllehet a gazdaság akadályozásának a törvény hiánya csak egy vonása volt. Az elfogadás nélkül kizárt annak a lehetősége, hogy a privatizáció egyáltalán útjára induljon. Mert amit eddig a privatizáció terén eredménynek elkönyveltünk, az jobb lett volna, ha meg sem valósult volna. — Az azóta már tisztségéről lemondott kisgazda-főtitkár szekszárdi látogatásakor kijelentette: amennyiben idén szüretre nem oldódnak meg a földtulajdonnal kapcsolatos gondok, úgy a kormány sem marad a helyén, de a magyar demokrácia is veszélybe kerül. Egyetért ezzel a megállapítással? — Talán Tolna megye e téren más helyzetben van, mint például néhány alföldi megye. Itt nem egy helyen láttam, hogy ott áll a színben a kombájn, a traktor, s a gazda vár a sorára. Tehát már tavaly is sokan készültek arra, hogy végre szánthatnak és vethetnek. Kétségtelen, hogy nem lehet mindent egyik napról a másikra megoldani, s a mostani törvénnyel kapcsolatos átfutási időt ismerve, sajnos, csak azt mondhatom, hogy ez a gazdasági év sokak számára már el is telt. Azok mindenestre előnyben vannak, akik felkészülten várták a történéseket. Számukra ez azt jelenti, hogy ősszel akár már szánthatják is a saját földjüket. Szeri Árpád A HIT VILÁGA „Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10. Ismerjük meg a bibliát (7.) A teremtés Az Ószövetség első fejezete beszéli el a világ teremtését (1 Móz 1,1-2,4a). A leírás ösz- szefoglaló kijelentéssel kezdődik: Isten megteremtette az eget és a földet, azaz a min- denséget. Ezután háttérként bemutatja a teremtés művének ellentétét, a semminek megfelelő kaotikus állapotot. Ez a kaotikus állapot mint a te- remtő-rendező isteni tevékenység kiindulópontja aláhúzza a teremtés csodáját. A bibliai szerző hat napra beosztva, részletesen leírja Isten teremtő tevékenységét, amelyet a nyugalom napjával egy hétre egészít ki. Felsorolja a tapasztalati világ jelenségeit, az élőlényeket, közöttük az embert is. A leírás a természet rendjének megfigyeléséből merít, de nem a ma természetesnek vélt kutatói módszerességgel. Nem kell a leírásban tudományos rendszert keresni, még primitív formában sem. Kétségtelen, hogy a szerző elbeszélésében a korabeli világkép érvényesül és annak alapján sorolja fel a kozmosz alkotóelemeit, de célja ezzel nem több, mint a teremtő Istenbe vetett hitének szemléltetése. A szerző nyilvánvalóan a világ teremtettségét, de nem a teremtés mikéntjét akarja tanítani. Ezért szükségtelen, hogy kísérletet tegyünk a bibliai teremtéstörténet részletei és a modern természettudományos világkép öszhangba hozására. A Biblia csak a világ mibenlétét akarja a hit fényében megmutatni, amit azonban a teremtésről tanít, az minden kor emberének szól, függetlenül természettudományos ismereteitől. A bibliai leírás a Kr.e.V. században keletkezett, és hátterében Izrael népének a babiloni fogságban (586-538) szerzett tapasztalatai állnak. Itt a pogány környezetben a mitológia világképével szembesültek. Eszerint az istenek és a világ eredete a történeti tapasztlaton kívül eső ősidőben egybefonódik. Eredetük forrása az egyszerre személyes-személytelen őstenger, amelyből fájdalmas küzdelmek során alakulnak az istenek és világ rendje. így a világ maga is isteni, a természet erőit vagy egyes jelenségeit megszemélyesítve istenként tisztelték. Izrael ezzel a világképpel állítja szembe monote- ista (egyistenhívő) hitét a teremtéstörténetben. Isten és a világ különbözőségét állítva kijelenti: a rendezett világ az örök, egyetlen és személyes Isten műve, aki kizárólag teremtő szavával, küzdelem és harc nélkül alkotott mindent. Amikor a Biblia részletesen felsorolja a világ egyes elemeinek teremtését, akkor tudatosan megfosztja az egész természetet szakrális- isteni - voltától. A hat nap jelentése is érthetővé válik. Célja, hogy a teremtést kiragadja a mítosz időfelettiségéből, s az időbeliség révén összekapcsolja a történelemmel: a történelem a teremtés első napjával kezdődik. Ebből az is kitűnik, hogy a szerző szándéka a hat napra való beosztásban nem tudományos eligazítás a valóság egyes részeinek időbeli kialakulására.- A bibliai teremtéstörténet világosan megmutatja az Isten és a világ, egyúttal az ember világhoz való viszonyát is. A kozmosz ezzel megkapja önálló értékét, az ember pedig a maga méltóságát. Nem alávetettje a természet erőinek, hanem Istentől kapott küldetése nyomán ura és tevékeny rendezője. Rózsa Huba a róm. kát. hittudományi egyetem professzora Mözs-Tolna református egyházközsége és a II. református világtalálkozó Negyven ország magyar reformátussága képviseltette magát a második világtalálkozón, amelynek színhelyei váltakoztak: Budapest, Debrecen, Kecskemét, Pápa, Nagykőrös, Cegléd. Két stadionban istentisztelet emelte a lelkeket az óhajtott istenközelségbe: Budapesten dr. Havadtői Sándor nyugalmazott református lelkész végezte az igehirdetést az Egyesült Államokból, Debrecenben Tőkés László erdélyi Királyhágó melléki református püspök. Mözs-Tolna kis református egyházközségéből negyvenhat lelkes egyháztag sietett ünnepelni Debrecenbe, élükön lelkészükkel, a közszeretetnek és megbecsülésnek örvendő Nagy Károly lelkipásztorral. Kis egyházközség, történelmi kényszer alapította: tagjai legtöbbje a Felvidékről kitelepített református magyar. Valóban szerető, összetartó kis gyülekezet, igazi „kálomisták”. Ami a legfőbb: cselekvő keresztyének.- Kossuth szobrát tiszteltük meg, majd a gályarabok emlékművét koszorúztuk meg otthonról hozott koszorúval. Legnagyobb lelki élményünk - meséli még mindig az átélés lelkesedésével a lelkipásztor - az istentisztelet volt a stadionban. Ötvenezer testvér ajkán csendült fel a zsoltár: Tebenned bíztunk eleitől fogva. Itt hallgattuk meg Antall József miniszterelnök értékes méltató beszédét, a reformációt illetően és itt hallgattuk meg Tőkés László püspök úr igehirdetését. Aztán az újra egymásratalált reformátusok közös Úrvacsorája valóban bűnbánatra késztetett, de felhívott egy mélyebb, igazibb református hité-' letre is! Erre valóban szükség van, mert a debreceni stadioni gyülekezet túlnyomóan nagyobb része Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról,, a Bácskából, Amerikából és Nyugat-Európából jött. Erről így szól Nagy Károly lelkész: „A kisebbségi sorsban élők számára igazán erős vár a találkozó, a legtöbbet talán számukra jelentette a zsoltár, ami századok óta zeng: Tebenned bíztunk eleitől fogva ... - mert csak Istenbe vetett feltétlen hitük által léteztek. Mözs-Tolna református hívei, akik meleget, fáradságot, betegeskedést legyőzve voltak a debreceni találkozón, nagy lelkesedéssel emlékeznek még sokáig ezekre a hittel teli napokra. Hazafelé külön autóbuszukon szinte állandóan zengtek a zsoltárok és az erre az alkalomra írt Magyar ének. Valamennyiöknek lelki táplálék, hallatlan élmény volt ott lenni. Gazdag, átfogó programja volt a II. református világtalálkozónak: öregdiákok, magyar református iskolások, református nők, presbiterek, cserkészek, ifjúsági zenekarok találkozói - hogy csak egy részét említsük. Nagy Károly mözs-tol- nai református lelkipásztor gondolatával zárnánk: „Reméljük, nem kell újabb ötvenhárom évet várnunk a III. református világtalálkozóra ...” Orbán László Évközi 14. vasárnap „Honnét vette mindezt?” („k6,,«, Jézus názáreti harminc évét sokan úgy képzelik el, hogy az mindennapi csodák sorozata volt. Az apokrif evangéliumok jámbor emberi elképzelésekkel színesítik ki Jézus gyermekkorát. Pedig a betlehemi barlang egyszerűsége és szerénysége tovább folytatódott a názáreti házban is. Az evangéliumok hallgatnak erről a rejtett életről. A názáreti embereknek a címben elhangzó kérdéséből azonban visszakövetkeztethetünk ennek nagy csendjére és eseménytelenségére. Ha ugyanis Jézus tett volna csodákat gyermekkorában és felserdülésének éveiben, akkor nem kérdeznék: Honnan vette mindezt? Hogyan történnek ilyen csodák általa? Hiszen a közülünk kinőtt híres emberre büszkék vagyunk és boldogan mondjuk, hogy már gyermekkorában is megmutatkozott képessége. De különös formában Jézus okossága és életszentsége sem mutatkozott meg gyermekévei alatt - innen ismerőseinek értetlensége és csodálkozása. Talán megtéveszt bennünket az, hogy 12 éves korában a je- ruzsálemi zsidó írástudókkal beszélő viszonyba került, s ezek a tudósok elfogadták beszélgetőpartnerül. De Názáret- ben nem volt így, ott a mindennapi élet szürke formái és az átlagember keretei alá rejtőzött Üdvözítőnk alázata. Különben nem kérdezték volna: „Ki adott neki ekkora bölcsességet?” (Mk 6,2) Hiszen már hamarább megtapasztalhatták volna bölcsességét. A 12 éves Jézus epizódját talán csak azért iktatta bele az evangéliumba a kinyilatkoztató Isten, hogy lássuk: miről mondott le Jézus, amikor a názáreti mindennapokat vállalta harminc éven át. Bennünket akar ráeszméltet™, hogy nem a nagy eseményekben, még vallási életünkben sem a nagy mozgalmasságok és események teszik istenivé világunkat, hanem az isteni akarat iránti engedelmesség teszi istenfiúivá azt. Jézus Isten fia volt rejtetten is, nem ismerten is, félreismer- ten is, a mindennapi emberek gondjaiban elmerülten is. Talán azért töltött harminc évet Názáret ismeretlenségében és szürkeségében, mert legtöbbünknek ez az osztályrésze. Meg akarta mutatni, hogy ilyen formában is lehet és kell isteni életet élni.
