Tolnai Népújság, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-27 / 175. szám
8 PÚJSÁG 1991. július 27. „A fénykép a jövőbe vetített múlt” Hol vannak a katonák? Apám valahok Németországban esett amerikai hadifogságba, 1946 tavaszán érkezett haza, többnyire gyalog. A háborúról soha nem beszélt. Haloványan emlékszem kora gyerekkoromból, hogy járt nálunk egy vagy két férfi, akikkel együtt volt katona. Néha leveleztek, néhányszor ő is elutazott a volt bajtársaihoz. Nem tudom, hova, és nem tudom, kikhez. Nyugdíjának megállapításához a Hadtörténeti Levéltár megküldte az igazolást a tényleges katonai szolgálat és a hadifogság idejére is. A néphadseregben tartalékos alhadnagy volt, az ötvenes években gyakran hívták be, utoljára 1962 hideg telén, amikor a húgom született. Semmit nem tudok arról, merre járt, mit érzett, amikor lőtt, és hitt-e a túlélésben akkor, amikor rá lőttek. Egy dolgot tudok csupán, hogy nálunk élete végéig nem volt margarin. Ha másutt kínálták, még a szagától is rosszul lett. Amerikai hadifogságba kerülve, vagy talán hazafelé (?) nem volt más élelmük, mint amerikai margarin. Nem kérdeztem, mert azt hittem, van még időnk ezekről a dolgokról beszélgetni. Nem volt, és most már nincs kit kérdezni. Mikor ér véget a háború? Ölven éve, hogy Magyarország belépett a második világháborúba. A Hol vannak a katonák? című sorozat előzményeiről, következményeiről és jövőjéről beszélgettünk Békés Sándorral, a Pécsi Körzeti Stúdió vezetőjével. A Katonafotók és Katonalevelek több, mint tíz éve készült dokumentumfilmek. Tulajdonképpen magától indult el a lavina. Egy tábori pap leveleket hozott be a stúdióba, amelyeket 1945-ben nem volt módja postára adni. Később rejtegette, majd úgy döntött, elérkezett a kézbesítés ideje. A dokumentumfilmben kézbesítették a leveleket a címzettnek, néha a feladónak - ha túlélte - vagy a gyerekeknek, unokáknak. A Katonafotók azokat a tárgyi emlékeket gyűjtötte össze, amelyek zömmel a hadifogolytáborokban készültek. Az alkotás vágya kipusztíthatatlan az emberből, nyomot akar hagyni maga után. Kis tárgyak készültek az otthon lévő menyasszonynak, feleségnek, édesanyának, kistestvérnek és nem egyszer a A szerelem és a szeretet nem hal meg soha nem látott, de megszületett gyereknek. Már ezekből az emlékekből is kirajzolódott egy másik háború, egy másik történelem képe. Az emberé, aki a front mindkét oldalán lehetett hős és gyáva. Békés Sándor könyvespolcán megtalálhatók a második világháború történetének hozzáférhető dokumentumai, visszaemlékezések, történeti feldolgozások, amelyek „fentről”, történelmi távlatból írják le a tényeket és emlékeket. Az 1989-ben, a halottak napján megkezdett Hol vannak a katonák? című műsor óta pedig birtokában van a történelemnek egy másik, emberarca is. Többezer levél, és több száz fénykép arról, hogy mi történt az egyes emberrel. A Pannon Krónika hetenként két percben, majd rendkívüli adásidőben 1990. január 12-én és 19-én éjszaka sugározta az adatokat. Férfiakról, akiket nem felejtettek el menyasszonyok, feleségek, édesanyák, testvérek, bajtársak. Bajtársak, akik jelentkeztek hírekkel, információkkal. Tábori lelkészek, akik temettek és pontosan vezették a feljegyzéseket, karpaszomá- nyos néptanítók, akik máig érzik az akkor rájuk bízott katoAki már sosem lesz felnőtt: Gergye István nák iránti felelősséget, elkezdtek beszélni, írni. — Akik meghaltak, férfiak, és akik ebbe soha, de soha nem tudnak belenyugodni: általában nők, mondja és írta már le újságcikkekben a stúdióvezető. A szerelem és a szeretet nem hal meg A sorozatot nem Hehet abbahagyni, mert még nagyon sokan keresik az egyszervolt katonát, akinek emlékét ötven év sem tudja elhomályosítani. Csak találomra lehet válogatni a levélhalmazból, mert minden sort közölni kellene. Egyszeri és megismételhetetlen emberi sorsokról vallanak. Egy anya újra ír. Az egyik adásban nem tudta elolvasni az adatokat, kéri azok ismétlését. Virág János honvédet keresi, tábori szám 216/15, garam-löki lakos volt, kerestettük 1950-től 1953-ig."Akkor kaptuk a választ, hogy életben van, a Szla- linovsky tábor 148 száma alatt" - írja Virág Béláné, Levice, Céehszlovákia. Két lánya és fia keresi édesapját Komárnóból. Döbbenetes adatsort tartalmaz a levél, ami szintén azt bizonyítja, hogy a remény is halhatatlan. Varga János, 1914. június 24-én született Bálozkesziben, párkányi járás. „1942-ben, mint tartalékost Léváról vitték a frontra. 1943 januárjában eltűnt a Donnál, 1947-48-ban kaptuk az életjelt, fogságba esett. Cím: Minsk 5 számú láger Ural hegység, 1949 holttá nyilvánítják. 1950-es években hazakerült hadifoglyokat Jachymor uránbányába szállították, értesülésünk szerint apám is odakerült. 1966-ban újabb hír, ami szerint egy másik uránbányában raboskodik.” Lánya most kéri,hogy aki tud róla jelentkezzen. Cím: Dobai Ilona, Uljána Svezmu 69/24. 94501 Ko- márno. Gangéi János Paks, Pál u. 8. szám alatti lakos a bátyját keresi, információi szerint Budán, a Csalogány utcában lévő térre temették el, miután aknaszilánkot kapott, 1945 január 25-én. Azt sem tudja, ott maradtak-e a holttestek, vagy később exhumálták őket. „Nagyon szeretnénk tudni maradványainak hollétéről, kérem Önöket, ameny- nyiben lehetséges, ezt megtudni.” „Volt menyasszonya keresi dr. Kercsnarits József orvos zászlóst, szül. 1918. november 10-én. Anyja neve Pécsek Mária, 1944 októberében orvossá avatása után vonultatták be Budapestre ....” Első és egyben utolsó híradása az édesanyjához írt levélke volt, amit 1945 októberében egy onnét hazatért hadifogoly hozott magával. Ennek lényege, hogy Ki- sinyovban, egy 1200 főből álló fogolytábor vezető orvosa volt, jól volt, és azt remélte, hamarosan jöhet haza. A levélíró nevének és címének mellőzését kéri. Egy titokzatos adat, ami talán támpontot adhat valakinek Dombóváron. A levélből nem derül ki, hogy miért kéri az ismétlést, csak annyi maradt meg benne, hogy 3500 Kassel. Egy reménysugár? „Köszönet és hála illeti Önöket, amiért műsorra tűztek egy olyan témát, amely Magyarországon igen sok családot fájdalmasan érint”. „A mi családunkban a testvéremet gyászoljuk, akinek alább ismertetem az adatait azzal a kéréssel hogy közzétéve talán lesz a nézők között, aki valamit tud róla.” „Gáspár Ferenc honvéd, anyja neve Máthé Katalin, született 1921-ben Bukovinában, eltűnt 1944-ben Leplovkánál(?) Szovjetunióban. 1942-ben tényleges katonai szolgálatra Szegedre vonult be, valamilyen híradós egységhez. Eltűnése óta nem hallottunk hírt felőle. Abban a reményben, hogy műsoruk után valamiféle hírfoszlányhoz juthatok, sok sikert és szerencsét kívánok: tisztelettel Gáspár Aladár, Szekszárd, Ságvári u. 4. telefon: 74/14-787.” Egy üzenet a múltból "Kedves Szüleim!, tudatom, hogy jól vagyok, nincs semmi bajom. Már egy hónapja Fehérváron vagyok gyűjtő-táborban. Szent György nevezetű Kórház, ahol gyűjtő-tábor van. Eljönni ne jöjjenek, mert lehet, hogy hamarosan haza kerülünk. Ha esetleg még maradunk akkor majd még írni fogok. Mindenkit sokszor csokolok a viszontlátásig. IfScIfü Fehérvár, 1945. V. 2. A noteszlapra írt üzenetet Pesti József 11 ezred 341 század közvetítésével küldte Báta- székre. A fenti másolat utolsó üzenet, azóta semmit nem tudunk róla. Kérem a csatolt fénykép alapján ha valaki találkozott volna vele esetleges jelentkezését Suhajda Mihály a szabadkai huszárok patkolókovácsa volt. (A kép jobb szélén.) 1958-ig a voronyezsi fogolytáborban volt. Keresi az öccse Akasztóról. Fazekas Mihály 1942 augusztus 5-én írt utoljára. Keresi lánya, Horváth Lászlóné, 7227 Gyulaj, Magyar u. 82. remélve. Civilként került a foglyok közé, mivel Ő Baján lakatos segédként dolgozott és naponta utazott. 1925-ben született, anyja neve Göbel Margit. Neve Ambrus József. Én a húga és még 5 testvérem még a mai napig is várunk róla valamilyen hírt. Köszönöm szíves fáradozásukat: Igaz Józsefné, Ambrus, Katalin, 7140 Bátaszék, Hunyadi u. 1." Még egy levél Bátaszékről, ami a Népújsághoz érkezett, írója Kiss Ferencné. Nem azt akarja, hogy sorai megjelenjenek, csak elmondani másoknak is, hogy mit érez. Két csoport már járt a Don kanyarban, levelével főként köszönetét szeretne mondani a székesfehérvári szervezőknek, név szerint Bobory Zoltánnak. Mondatok a levélből: „Láttam zokogva síró 50 körüli férfit, rfőt, akik szülők, nagyszülők voltak és soha nem ismert édesapjukat siratták. Nem jeltelen sírnál, hanem csak körülbelül behatárolt helyen tették le koszorújukat, virágjukat. Imával és a Magyar Himnusszal (így írja) adta meg a végtisztességet a maroknyi kis magyar csapat, a nagy orosz földön, és a kéklő ég alatt... „Lejárt az életem, mire eljutottam messze idegenbe, oda, ahol férjem befejezte 23 éves életét. Ezzel az úttal tudtam csak a végtisztességet megadni, ami minden halottnak megjár. A halhatatlan remény "Szíveskedjenek leközölni a fényképét és az alábbi, általunk ismert tényeket az eltűnt Édesapánkról: Gergely János honvéd. 1942. június 11. napján Szekszárdon vagonirozták, onnan az orosz frontra került. 1942. augusztusában egy lőtt kézsérülése után Kijevbe, a 114. számú kórházba vitték, ahová szabadságolása után ismét visszatért. Tábor száma 222/14.-ről 222/24.-re változott meg, az utolsó életjelt 1942. december 31. napján írt levelében küldte az „orosz földről”. 1943. május 10. napján a hadtest, amelyben szolgált, visszatért Szekszárdra. A M. kir. 18/1. pótszázad Parancsnoksága, név szerint Déri hadnagy hadigondozó tiszt által írt értesítés szerint a veszteségi listán nem szerepelt. Azóta sémit nem tudunk Róla. Felesége és három gyermeke keresi!" "Édesanyánk a mai napig nem adta fel a reményt velünk együtt, hogy talán él még valahol, valamelyik fogolytáborban, csak nem adhat, vagy adhatott életjelt magáról. Az egészben az a legborzasztóbb, hogy a harmadik gyermekük megszületése után sikerült elintézni a leszereltetését, de mire ez megtörtént már nem találták Őt. Személyi adatai: Gergely János, Pincehely, 1913. augusztus 09. Anyja neve: Somogyi Katalin, apja: Gergely Pál, civil, foglalkozása csizmadia-cipész volt." "Segítségüket és esetleges értesítésüket előre is köszöni egy reménykedő család nevében: Kövecses Győzőné, sz: Gergely Éva, 1157 Budapest, Kőrakás park 20. III. em. 8. T: 1644-590." A történetek sora a végtelenségig folytatható lenne. Mindkét oldalról előkerülnek azok a levelek, amelyeket akkor „hivatalból” írtak. Fiatal lányok, családok írtak a fronton harcoló honvédeknek. Aki ma nem kapott levelet címzéssel. Véletlenszerű volt, hogy kinek adták oda. Többen keresik a régi sosem ismert levelezőpartnert, hátha lenne kivel megbeszélni az azóta történteket. Somody Péterné Gergye Erzsébet keresi bátyja nyomát, aki Pápa otroma után tűnt el.. Két éve kereste már a testvére emlékét, sírját, amikor véletlenül nézte a műsort. Hogy miért éppen akkor, két éve kezdte keresni? ....... Pontosan annyi i dős voltam 2 évvel ezelőtt, mint édesanyám volt akkor, amikor a 15 éves fiát elhurcolták, és nekem is 15 éves volt akkor a fiam. Belegondoltam mit élhetett át anyám, és teljesen kiborultam hónapokra.” Egy régi vallomás Huszonkét évvel ezelőtt, 1969-ben jelent meg egy antológia fiatal baranyai írók és költők műveiből. Szerkesztette Békés Sándor. Egy novellája is szerepel benne. A bemutatkozó fotóhoz többek között ezt írta: „Szeretném azt mondani: az apátlanok nemzedékéhez tartozom, de hát ez nem egy kategória, s nem is divat. Apám huszonnégy éves volt, amikor elesett, így aztán - bár halottakat, gránáttépte embereket sohasem láttam -, a háború a legalapvetőbb emlékem. Életem első tíz éve várakozással, öncsaló reménykedéssel telt. Vasárnaponként apa tányérját is az asztalra tettük... A Hol vannak a katonák? következő adása augusztus 8-án a rendes adásidőben szerepel a körzeti stúdió műsorán. Ihárosi Ibolya