Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-08 / 133. szám

1991. június 4 NÉPÚJSÁG TOLNAI KÖRKÉP TOLNA VÁROSRÓL ÉS A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKRŐL Környékbeli események Búcsú Bogyiszlón Vasárnap, 9-én búcsú lesz Bogyiszlón. A szokásos látvá­nyosságon, szórakozáson kívül még helikopteres sétarepülésre is vállalkozhatnak az odalátoga­tók. Kiállítás * A városi rajzpályázatra érke­zett művekből kiállítást rendez­tek a tolnai kultúrházban. Több mint száz munka tekinthető itt meg, június 15-ig. (Közülük 78 kapott valamilyen díjat, okleve­let, jutalmat.) Ingyenes borvizsgálat Szerdán délután 6-kor a KSZE új laboratóriuma mutatko­zik be a tolnai gazdáknak, a helyi művelődési házban. A kertbará­toknak ingyenes borvizsgálatot és szaktanácsadást tartanak. Ballagások A tolnai 1-es iskolában 14-én délután 6-kor, a 2-esben 15-én délelőtt 10-kor lesz a ballagás. Sport Befejeződött a kézilabda baj­nokság, melyben a tolnai ser­dülő lányok az első helyen vé­geztek. Vasárnap a felnőtt csapat részt vesz Tengelicen a Kovács Kálmán emléktornán. «­Szintén vasárnap a kakasdi labdarúgókat fogadja a Tolnai VFC, bajnoki találkozón, 16,30-kor. A dobogós álmok megvalósításához győzelemre lesz szükségük a hazaiaknak. A tavasz végi, nyár eleji mun­kák legnehezebbike a széna­gyűjtés. Az állattartó gazdák tud­ják ezt. Egy évre valót kell most betakarítaniuk. Tóth Feri bácsi, aki átlépte a hetedik ikszet, szívesen idézi a múltat.- A medinai gazdák nem pa­naszkodhattak, volt itt rét bőven. A lecsapolás előtti időkben a Sió-Sárvíz köze igen csak víz­járta terület volt, bőven termett a fű, jutott legelőnek, kaszálónak egyaránt. A gazdák a kaszálót is gondozták. Az őszi trágyakihor­dáskor, a gödör alján visszama­radt apró, érett trágyát mindig a rétre vitték. Az olvadó hóié be­mosta a földbe, s valósággal meghajtotta a sarjadó füvet. Ta­vasszal megfogasolták, megbo- ronálták, elegyengették. Az egyenletes talajon könnyebb a kaszálás.-A réti füvek június 10-15-e tá­ján értek be. Amikor virágzott, akkor volt a legtöbb erő benne. Utána már csak öregedett. A nadrágszíj-parcellákon a mezs­gye kijelölésével, a kitaposás­sal, kinyilazással kezdődhetett a munka. A fűkaszálás annyira emberpróbáló, hogy a fiatalabb legények jó, ha egy fél napot ki­bírtak. Az előkészületi munkák so- rábá tartozott: a kasza kalapá­lása, beállítása, - főleg, ha újjal kezdett az ember. Kaszálni harmattal volt a legkönnyebb. De általában egész nap betar­tott. „Fogja, fogja, nem ereszti"! - mondták az öregjeink, s ezzel utaltak arra, hogy amelyik fű szá­rán nem volt csomó, - a „szőrfü­veken’’ - bizony megizzasztotta az embert. Idővel mindenki meg­tanulta a technikát is. Az volt a lényeg, hogy nem hajolva, ha­nem állva kaszáljon. A kasza hegye kissé emelkedjen maga­sabbra, a sarka pedig söpörjön! A füvet mindig rendre vertük. Az volt a jó munka, ha alig maradt el fűszál. Majd négy-öt nap után favillával átforgattuk, hogy ami még nedvesen maradt, az is megszáradjon. A zöldre száradt széna volt a legillatosabb. Ezt az állatok nem turkálták, hanem va­lósággal habzsolták! Minden gazda azon igyekezett, hogy mielőbb biztonságos helyre ke­rüljön a széna. Utána lehetett ünnepelni.- Korán reggel nem mentünk gyűjteni, csak úgy kilenc óra után, mikor a harmat már fel­szállt. A szélső rendeket a kö­zépsőre dobáltuk és ezt a vastag rendet két ember maga előtt buk- fenceztette, hajtotta előre. Úgy 90-100 kiló lehetett, amit petren- cének neveztünk. Ha többen vál­lalkoztak a kaszálásra, akkor a petrencéken osztoztak. A pet- rencerudak segítségével ezeket oda vitték, ahová a boglyát akar­ták rakni. Általában három pet- rence volt az alja, a feneke. Jól meg is tépték, hogy kör alakú le­gyen. Köréje hordták a többit is. Ekkor az egyik ember a boglyára ment, ott igazgatta, taposta, a másik adogatta. Munka közben a területet többször is megge- reblyélték, hogy egy szál se menjen veszendőbe. Az elké­szült boglyát szénából font kötél­lel lekötötték, hogy a szél szét ne cibálja. A csatlóssal, vendégol­dallal felszerelt szekerekkel e tán hordani kezdték. A szér padlás meg a pajta volt az ig? száraz hely. Előfordult, hogy szabadban kellett kazalba rak ilyenkor jó vastagon szalmá\ megterítették az alját, neho „felkahosodjon”, penészese jen, mert akkor még alomn sem használhatták. A változ tosság kedvéért, a nagyobb föl del rendelkező gazdák zabc bükkönyt, lucernát, baltacii muhart is etettek az állatokkal Medinán a helyi földrajzi n vekben még mindig találunk ul lást arra, hogy az adott háti résznek „mi volt a feladata”. Ily« a Paprét: Egyházi terület volt Sió-Sárvíz közötti részen. A p pok gazdálkodását volt hivat< szolgálni. Fele-fele arányb; részesedett belőle a refprmáti és a szerb pap. Az Árendi évete háromszor is adott k szálható fütermést, még akk is, ha máshol szárazság volt. terület a hidjai hitbizományhi tartozott. Azok is kaszálták, k söbb árendába adták. Bikán Sió melletti terület. A legzam tosabb, legillatosabb szén adta. A községi elöljáróság go dozásában volt. A falu 4-5 t nyészállatát látta el szénával. / akkori egyezség szerint a szót hegyiek kaszálták, a medinai? gyűjtötték és hordták a bikaistí lóhoz. Folyik a szénagyűjtés. A li here már meg is száradt. Trag: csőn, talicskán, Trabant tetejé utánfutón, lovaskocsin viszik í illatos szénát. Azért, hogy az á latok ne szenvedjenek hiány Legyen bőven széna a padi; son! Konrád Lászl 1990. június 30. elé Tolnáról is elvonultak a szovjet katonák Rövid történelmi visszatekintés Egy arc - egy mesterség 1526. augusztus 29-én a mo­hácsi ütközettel évszázadokra megszűnt a magyar államiság és vele függetlenségünk. A hó­doltság a maga százötven évé­vel máig nemzeti tudatunk szer­ves része. Buda alatt a keresztény hadak győzelme csak a török megszál­lás végét hozta el, de a keleti uralmat Bécs uralma, a Habs­burg birodalom fennhatósága váltotta fel. Bocskainak, Bethlen Gábornak, Zrínyi Miklósnak, a Rákócziaknak, a magyar jakobi­nusoknak, a reformkor nagyjai­nak sem sikerült valóra váltaniuk a függetlenség vágyát. És iga­zában 1848-49-ben sem: bár 49. április 14-én Debrecenben ki­mondták az ország önállóságát, végül hiába lengett Buda várán a magyar zászló. Az orosz cár „ba­ráti segítségnyújtása” kudarcra ítélte a nemzeti akaratot. 1867-ben a kiegyezés a saját ál­lamiság minden fontos elemével felruházta hazánkat, de végül mindez 1914-18-ban háborúba torkollott. A történelmi Magyarország szétesése Kun Béla szerencsét­len kommunista kísérletével, a megalázó szerb, cseh, román megszállással 1920. június 4-én a trianoni tragédiával ért véget. Horthy alig harmadára csonkí­tott országában azonban 1944-ig nem állomásoztak ide­gen csapatok. De az új világhá­ború német megszálláshoz, majd egy hónapokig tartó, pusz­tításaiban minden addigit felül­múló küzdelemhez vezetett. 1945-re sorsunkat ismét nagyhatalmak döntötték el, jele­sül, a hírhedten híres Jaltában. Maga a „felszabadítás” is emlé­kezetes a szovjet katonák kele­ties brutalitásával, a soha vissza nem térők tíz- és százezreivel bebizonyította: jogos vágyaink megint nem teljesülhetnek. He­lyette rövidesen „Sztálin legjobb magyar tanítványának” és „tu­dós élcsapatának” országlása következett. Rákosi, hívei, régi és kései követői nemcsak a szovjet csapatok jelenlétének cinikus magyarázgatásait dob­ták félre, de kötelezővé is tették a megszállás dícséretét. A történelmi félmúlt része a kötelező hit, hogy annál na­gyobb függetlenségünk, minél inkább biztosított a szovjet jele­iét hazánkban. Ezt az emléket 1956 tragikus leveretése, a száz­ezres kivándorlás, a tömeges megtorlás nem feledtetni, de fo­kozni tudja. És a bénító keserű­ség, ahogy a hóhérokból szere­tett vezérek lettek, egészen a közelmúltig. Mára mindez a tör­ténelem szerves része. És az lesz a kivonulók után maradt tönkrement épületek, a tenger­nyi szemét látványa, de nosztal­gia is, melyet egyesek érezhet­nek egy csillagos katonasapka és a hozzá tartozó rendszer után. Most, hogy 1988-90 nagy for­dulata elhozta 1991. június 30-át, nemcsak 465 év törté­nelme zárul le. Tudnunk kell, ne­künk így jött el hát a szabadság és vele a függetlenség mára. Közel fél évezred után végre csak rajtunk múlik leginkább, gyilkos harag nélkül, mit tudunk kezdeni majd velük! Novoth Zoltán, az MDF Tolnai Szervezetének elnökségi tagja Laboráns. Az embernek kém­csövek, gyógyszerszag, vérvé­tel jut erről eszébe. Ehelyett képzeljünk el egy csodás kas­télyt, hatalmas gondozott park­kal, öreg fákkal. Ha járt már valaki a fácánkerti kastélyban, az tudja, mennyire mesebeli a környezete. Ahogy haladunk a kanyargós úton, úgy érezzük, a kapun túl álmainkba lépünk. Az impozáns külső mö­gött azonban nem várnak cso­dák, hanem egy munkahely van ott, a laboratórium, ahol embe­rek dolgoznak, köztük Takács Józsefné: Márta néni. (A fia ve­lem egyidős innen az ismeret­ség). Különböző növényvédősze­reket vizsgál: azt nézi, hogy mi­lyen hatással vannak a vegysze­rek az állatokra. Fácán, nyúl, fürj, vadkacsa, hörcsög, mezei pocok, róka, bagoly, stb. él a kastélyban és a környező park­ban. Kísérletek nem mindig sze­rencsés alanyai lesznek. Márta néni, mint elmesélte, eredetileg asszisztens volt. A tolnai gimná­ziumban érettségizett, majd asszisztens képzőt végzett. Elő­ször kórházban, később az 505-ös iskola orvosa mellet dol­gozott. Lassan tíz éve annal hogy a fácánkerti kastélyba k< rült, mint laboráns. Régebben szerette az állatokat, így h; örömmel vállalta a munkát. Se nőhöz hasonlóan ő is irtózott a egerektől, de az évek folyamé ezeket a kis állatokat is megkec velte. Még ma is nehezen vise viszont az állatok szenvedésé Csak az a tudat vigasztalja, hog kísérleteikkel sokkal több áll? értelmetlen pusztulását előzi meg, mint ahány itt áldozati esik. Ha valaki állatok közö dolgozik, elképzelhetetlen, hog ne legyen kedvence. Márta né ninek is volt. Több is. Egy kis pc cok, akinek kijárt a rendszere reggeli simogatás. Egy bagoly Ubul, akit végül szabadon en gedtek, és egy gólya, akinek : törött szárnyát sínbe tették gyógyulás után „távozott”. Nem csoda, hogy Márta néni nek otthon is vannak állatai. Tar tott már teknőst, cicát, tengeri malacot, hörcsögöt, papagájl és mogyoróspelét is. Furcsa hogy a laboráns otthon egy csir két sem tud levágni, a munkahe lyén pedig egy boncolást is elvé géz. Igen, a kísérletek sajnos id« vezetnek:... De hogy megrövi dítsék az állatok szenvedését az eredmények regisztrálás? után széndioxiddal elaltatjál őket. A veszteségek lehangolok de ahogy Márta néni mondja: ál latokért állatokat! PANKJ Hága háza Tolnán a Bajcsy-Zsilinszky Endre út 107. szám alatti vas­műszaki bolt múlt év októbere óta üresen áll. Az üzlet állami tu­lajdon, és a Népbolt Vállalat ke­zelésében áll. Ez az ingatlan is sok más, jobb sorsra érdemes társával együtt a nehezen meg­születő kárpótlási törvény vég­rehajtási rendeletéire vár. Az 1952 évi törvényerejű rendelet alapján, került állami tulajdonba. A volt tulajdonos, Hága József, idén áprilisban benyújtotta igé­nyét az épületre. A polgármes­teri hivatal ezt tudomásul vette, és biztosította arról, hogy a va­laha az ő tulajdonában állott ál­lami ingatlan értékesítésére nem kerül sor az országgyűlés általi végleges rendezése előtt.- Október óta egyre csak romlik az épület állaga - kezdte el az üzlet és önmaga történetét Hága bácsi. - Édesapám még 1920-ban nyitott egy üzletet a mostani közvetlen szomszéd­ságában. A későbbi nagyobb boltot 1935-37-ben építette. A család és egy-két alkalmazott dolgozott itt. Jól működő ve­gyeskereskedés volt, a liszttől a festékig bármit lehetett kapni. Jómagam 1938-tól, miután leé­rettségiztem a bajai kereske­delmi iskolában, dolgoztam szü­leim mellett. Miután kitört a há­ború, én kétszer is a frontra ke­rültem. Először a Don-kanyar- ból kellett hazajönnöm, másod­szor pedig hadifogságból érke­zetem meg 47-ben. Az ipariga­zolványt 1948-ban váltottam ki, ezt követően az üzletet ráíratták a nevemre. Jöttek az államosí­tások, 52-ben elég furcsa kö­rülmények között elvették tő­lünk. Ezt követően szüleimmel egy szoba-konyhába kénysze­rültünk, apám kuláklistára került, nem sokáig volt maradásom. Budapestre kerültem, segéd­munkás voltam, majd a Pannó­nia Filmstúdióban dolgoztam. Abban az időben sokan voltunk, akik nem azt csinálták, amihez értekek. A hatvanas években hazajöttem, a népboltnál, majd a bútorboltban dolgoztam a nyug­díjig. Most, hogy visszaigényeltem a boltot, nem nagyon bízom ab­ban, hogy sikerülhet, hiszen a kárpótlási jegy, amit kaphatunk messze alatta fog maradni az üz­let értékének. Amennyiben megkapnánk, újra vegyeske­reskedés lenne itt. Sárvári Az üzlet, a tulajdonos (a lépcsőn áll) és barátai, 1937-ben Sokmindennel foglalkoznak a 15 éves fiúk, de azzal nem, hogy önálló kiállítást rendezzenek. A tolnai Tornóczky István azonban rácáfolt erre az állításra, amikor szülőfalujában, Bo­gyiszlón, a művelődési házban közszemlére bocsátotta ösz- szegyüjtött kincseit. A régiséggyűjtést két éve kezdte. Első tárgya egy réz gyertyatartó volt. Ma már egy szobára való érde­kes, értékes holmit mondhat magáénak: pénzeket, könyveket, játékokat, használati és dísztárgyakat. Feri bácsi a nyíltaknak gyűjtött Szénagyűjtők ■I rí % IiTs3gg»fsi fr] ikM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom