Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-26 / 148. szám
6 NÉPÚJSÁG 1991. június 26. Eremosztó a Hőgyészi MEDOSZ SE-nél A Hőgyészi MEDOSZ SE labdarúgó-szakosztálya megtartotta a megyei bajnokságban harmadik helyen végzett csapat részére éremosztó, évadzáró vacsoráját. Ezen részt vett az ifjúsági együttes, valamint a baráti kör néhány tagja is. Fonyódi Béla, sportkör elnöke értékelte az elmúlt bajnoki esztendőben végzett munkát, amit jónak ítélt meg, hisz az eredeti célkitűzés - az 1-5 hely valamelyikének megszerzése - megvalósult. Ráadásul több ifjúsági játékos is a „tűzközelbe” került és ők éltek a bizonyítási lehetőséggel. Értékelték az egyéni teljesítményeket is: a csapat legjobbjának, Nándor László bizonyult, míg a házi gólkirály címet 11 góllal Bősz József szerezte meg. Ők természetesen külön jutalomban részesültek. Ezután került sor az érmek átadására, majd a sportkör elnöke bejelentette, hogy Weitner Ádám edző búcsúzik a gárdától. Weitnert sikeredzőként ismerték meg Hőgyészen, ugyanis mindhárom esztendőben dobogóra vezette a MEDOSZ gárdáját. Vele együtt távozik bátyja, Weitner János is. Búcsúmérkőzésüket pénteken, 17 órakor rendezik meg az NB lll-as Nagyszénás együttese ellen. Ifjú atléták a Népstadionban A Budapesti Atlétikai Szövetség június 29-én, szombaton rendezi meg a 11. Kereskedelmi Bank Rt. nemzetközi ifjúsági atlétikai versenyét a Népstadionban 15.30 órai kezdettel. A viadalon a legjobb magyar sportolók mellett 11 ország - többek között Kina, Németország, Dánia, Románia, az USA és a Szovjetunió - válogatottja is rajthoz áll. A várhatóan színvonalas rendezvényt a sportágat kedvelők díjtalanul tekinthetik meg. Mától a focistapalánták bizonyíthatnak Országos tehetségkutató kiválasztó tábor Szekszárdon Kajak-kenu országos vidékbajnokság Tíz paksi aranyérem Mint arról korábban már hírt adtunk, a „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” országos tehetségkutató kiválasztó tábornak június 25-29. között Szekszárd a házigazdája. A tehetségkutató akció - amelynek célja a labdarúgás népszerűsítése, a sportágat szerető gyerekek tömeges mozgósítása, az utánpótlás alapjainak szélesítése és magasabb szinten történő szervezett foglalkoztatása, továbbá a tehetségek felkutatása és sportegyesületekbe irányítása - 1974-ben indult útjára. Az azóta évenként megrendezett akciók során — 70 ezer fiú jelentkezett — igen sok tehetséges labdarúgó került a reflektor fényébe. Közülük többen ma is tagjai az NB-s csapatoknak, vagy külföldi kluboknak, s szép számmal akadnak olyanok is — Disztl-testvérek, Sallai, Kardos, Hajszán, Pölöskei, Balogh, Róth és Mészáros — akik a válogatott címeres mezét is magukra húzhatták. Róth Antalra és Mészáros Ferencre külön is büszkék vagyunk, hiszen Tolna megyei származásúak, mint ahogy a bonyhádi Forrai Attila is, akit a PMSC és a Bp. Honvéd után 17 évesen a Bayern Leverkusen csapatához igazoltak Az MLSZ Utánpótlás Bizottsága megbízása alapján a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség és Szekszárd Város Polgármesteri Hivatala rendezi a XVIII. tehetségkutató kiválasztó tábort. A megyei, budapesti akciónapokon kiválasztott, továbbá a megyei, budapesti válogatottak (két-két megye alkot egy válogatottat) tornáján szereplő játékosok közül szakemberek választják ki a bemutató-mérkőzésen szereplő játékosokat. A 19 megye és Budapest csapata tegnap megérkezett Szekszárdra, a technikai értekezletet a csapatok szálláshelyén, az 505-ös Szakmunkás- képző Intézet kollégiumában tartották. Ma délelőtt 8.30 órakor a Dózsa stadionban rendezik az ünnepélyes megnyitót, majd 9 órától két pályán nyolc találkozóval megkezdődik a monstre műsor. Csütörtökön, valamint pénteken délelőtt folytatódnak a csoportmérkőzések, majd pénteken délután 15 órától a helyosztókat rendezik. Velencében 39 egyesület 1452 versenyzőjét nevezte a kajak-kenu országos vidékbajnokság háromnapos küzdelmeire. A megyénk színeit képviselő Tolnai KSC és az Atomerőmű SE szakosztályának tagjai összesen 30 dobogós helyezést szereztek. Az atomosok teljesítménye önmagáért beszél: 10 számban paksi bajnokot avattak. Az egyesületek pontversenyében az ASE csapata a 4. helyen végzett. A tolnai Vass Róbert a serdülő válogatott tagja lett. A tolnaiak helyezései: Gyermek, K-4 2000 m: 2. Herc- zig, Guld, Bódi, Vida. K-2 2000 m: 6. Jaksa, Lukács. Serdülők, K-1 500 m: 2. Vass Róbert. Ifjúságiak, K-4 500 m: 2. Ezer, Szakály, Jámbor, Schilling. K-4 1000 m: 3. Szűcs, Sallai, Schilling, Mármarosi. K-2 1000 m: 5. Szakály, Jámbor. Felnőttek, K-2 5000 m: 2. Link, Pölös. A paksiak helyezései: Bajnokok: C-1 férfi felnőtt, 500 m: Hoffmann Ervin. C-1 1000 m: Hoffmann Ervin. C-1 10 ezer m: Hoffmann Ervin. C-4 junior, 500 m: Fehér Imre, Prancz Zoltán, Takács Tibor, Bencze Gyula. C-4 junior, 1000 m: Prancz Zoltán, Bencze Gyula, Takács Tibor, Hoffmann Szilárd. C-2 junior, 500 m: Viktor Endre, Fehér Imre. C-2 junior, 10 ezer m: Prancz Zoltán, Fehér Imre. C-4 ifi, 5000 m: Schönveitz János, Kertész András, Hornok Krisztián, Újhegyi Ferenc. TC-4 gyermek, 2000 m: Apró András, Lőrincz Zoltán, Lacza János, Baráth Lajos. MK-1 gyermek, 2000 m: Siebel Lajos. Ezüstérmesek: Juniorok, C-1 1000 m: Viktor. C-1 2000 m: Takács, Viktor. C-1 500 m: Viktor. Felnőtt, C-4 500 m: Vass, Makraics, Hoffmann E., Balezer. Ifjúsági, C-4 500 m: Kiss, Berger, Paczolai, Forster. C-1 5000 m: Forster. Gyermek, ll-lll. kcs: TC-4 2000 m: Stein, Hum, Markács, Gyökös. IV. kcs: TC-4 2000 m: Feil, Meeker, Paróczi, Gáspár. TC-7 2000 m: Varga, Papp, Witt, Lacza, Jámbor, Lafferthon, Mudri. Bronzérmesek: Gyermek, MK-1 2000 m: Gyökös Etelka. Serdülők, C-4 500 m: Varga, Hum, Molnár, Kern. Ifjúságiak, C-1 1000 m: Forster. C-4 5000 m: Liptai, Witt, Szvitok, Nagy. Junior, C-1 1000 m: Prancz. C-4 1000 m: Berger, Karsai, Újhelyi, Witt. Pakson a testület döntött Két NB ll-es csapat? Nem! Zöld utat kapnak az NB ll-es szerepléshez? - kérdeztük hétfői számunkban, célozva a Paksi SE labdarúgó-szakosztályára. A nyomda ördöge minden bizonnyal az igenlő válaszra voksolt, hiszen a kérdőjelet kifelejtette a címből... Nem úgy a képviselő testület, akiket mindez nem hatott meg és kedden délután meglehetősen nagy arányban leszavazták a PSE 3 milliós kérelmét, ezzel kész tények elé állítva az egyesületet. Úgyanis 1,4 millió forinttal elindítani egy csapatot a másodosztályban, felér egy halálugrással. Mindezek ellenére a végső döntés még nem született meg: a napokban elnökségi ülést tartanak a paksi klubnál. Persze - érzésünk szerint - hiú reményeket nem érdemes táplálni. Ezek után ...-kzAz önkormányzati döntés nem csökkenti a PSE sikerét. Az évadzárón dr. Rákóczi István gratulál Laki Zoltán edzőnek. Főpróba Szegeden A Magyar Repülő Szövetség az 1991. évi vitorlázórepülő nemzeti bajnokságot július 19. és augusztus 3. között rendezi meg a szegedi repülőtéren. A verseny házigazdája a Délvidéki Aero Club. A versenyen külföldi pilóták is részt vesznek. A rendezvény egyben felkészülés az 1992-ben Szegeden rendezendő 6. vitorlázórepülő Európa-bajnokságra is. A versenyszámok a gépek osztályától és az időjárástól függően 100 és 750 kilométer közé eső távrepülések sebességértékeléssel. A bajnokság díjkiosztással egybekötött záróünnepsége augusztus 3-án 10 órakor lesz, amit légibemutató követ. A versenynapokon a mezőny indulása és visszaérkezése között a házigazdák utasrepültetéssel is a rendelkezésére állnak. Csapat van, vezetés nincs a Spartacusnál A dombóváriak nekivágnak az NB l-nek Rokkantak szuper-maratonja A talponmaradásért küzdve az életösztön még a legrejtettebb energiákat is képes mozgósítani. így talán nem is olyan meglepő, hogy a Dombóvári Spartacus tekecsapata három év után ismét feljutott az NB l-be. Az egykor szebb napokat látott egyesület már évek óta vívja élethalálharcát. A sanyarú sors kiváltotta csakazértis hangulat azonban a sportág élvonalába repítette a tekézőket. Nem mindennapi fegyvertényükkel alaposan fel is adták a leckét a klubvezetésnek. Mire jó a sportfunkció? A Spartacus háza táján akkora a fejetlenség, hogy dőreség lenne klubvezetésről beszélni. Sőt, nyilatkozóképes vezetőt találni is emberpróbáló feladat. Mikor Bertus Ferenc lemondott tisztségéről, Katona József lett az utódja, aki az egyesület adótartozásáról értesülve viharos gyorsasággal lemondott. Jelenleg egy válságstáb viszi a napi ügyeket. Dr. Magyar Zoltán elnökségi tag szavai hűen tükrözik az áldatlan állapotokat:- Napjainkban olyan emberekre lenne szükség, akik az elnökség tagjaként nemcsak a nevüket adják. A testületben jelenleg főként a helyi szövetkezetek vezetői foglalnak helyet. Katona József lemondása után egy közgyűlésnek kellett volna dönteni a folytatásról. Én ösz- szeh ívtam megbeszélésre a helyi szövetkezeti vezetőket, de közömbös arcokkal találkoztam, számukra csak nyűgöt jelent a sportban betöltött funkció. Megújult elnökségre van szükség, a sportért felelősséget érző, helyi vezetők felkutatása után újra össze kell hívni a közgyűlést. Tenniakarásával, kiútkeresésével dr. Magyar Zoltán szinte egyedül maradt az elnökségben, ám a Spartacus városban elfoglalt helyét is ugyanez jellemzi. Nem csak a helyi vállalatok, szövetkezetek pénztárcája nyílik nehezen, de az önkormányzat is magára hagyta a klubot - igaz, nem is tesznek keresztbe... Dacoló tárolók így nem meglepő, hogy az életképes szakosztályok új utakat keresnek. Az egyesület egyre áramvonalasabbá, karcsúbbá válik. Nemrég még négy szakosztályuk volt, a triat- lonisták és az úszók kiválásával maradtak a tekézők és az ökölvívók. Ökölvívószakosztályuk az ország legeredményesebb nevelőegyesülete, a jelek szerint nem hajlandók bedobni a törölközőt. A tekézők sem hagyják magukat kigolyózni, Kollár Mihály játékosedző vezetésével a másodosztályban taroltak a fiúk. Szűkös anyagi helyzet ide vagy oda, Illés László, Mándli János, Horváth László, Lukács Pál és Lehmann István keze nem remegett a döntő pillanatokban. Szűcs István, a társadalmi munkában ténykedő edző irányításával pedig sokra hivatott utánpótlás bontogatja szárnyait, Palancsa Gábor, Fülöp Csaba és Lukács Gábor a jövő emberei. A mostoha körülményekkel is dacolva hozták az eredményeket. A tekecsarnok tetőzete elavult, egy kiadós esőzés csaknem vizilabdapályává változtatta a létesítményt. A tetőszigetelés megjavítása után már nem balesetveszélyes az építmény. A Spartacusnak a városi tv-ben elhangzott segélykiáltása a legjobbkor talált meghallgatásra - Tárnái Gyula vendéglátós, a helyi Kani- zsa-söröző tulajdonosa bérbeveszi a létesítményt és a sportcélú hasznosítást is garantálja.- Nem lehet ebből meggazdagodni - mondja a vállalkozó - hosszútávon talán megtérülnek a költségeim. A legfontosabb, hogy ne a sport húzza a rövidebbet. Természetesen egy színvonalas, az elsőosztályú követelményeknek megfelelő létesítményre van szükség. Rövidesen kicseréljük a dobódeszkákat, felújítjuk az öltözőt és a festést is elvégezzük. Éppen az jelenti a sportág helyi vonzerejét, hogy a néhány gurí- tásra, kikapcsolódásra vágyó tekerajongó is megtalálhatja itt a számítását. Az élsporthoz szervesen kapcsolódik a tömegsport, meghirdetjük a nyitott pálya akciót. A jelenlegi büfé helyén egy drinkbárt hozunk létre, de nem süllyedünk le a kocsmai kuglizás szintjére. Nem teketóriáznak a teké- sek, vezetők nélkül is feljutottak az NB l-be, a gondok ellenére az ősszel kezdődő bajnokságban vállalják a megméretést. Sőt, rutinjukkal az NB l-ben is elboldogulnak. A bentmaradás- hoz szükség lesz támogatókra, hiszen ha elszáll a csarnok, elszáll a csapat is. Vajon sikerül— e elsőosztályú vezetőket találni az NB l-es csapathoz?- kés jár Moszkvában május közepén a Puskin térről indult a rokkantak Moszkva-Kijev-Krivojrog szuper-maratonja. A verseny előtörténete: két évvel ezelőtt télen Moszkvába érkezett Rick Hanson, a híres kanadai rokkant, aki két év alatt tolószékén körbeutazta a Földet. Négy kontinenst, két óceánt, három sivatagot hagyott maga mögött, majd kenuba ülve átkelt a sebes folyású Amazonason. Hazaérkezése után könyvet írt útjáról, amely világsiker lett.- Rick története megrendített bennünket - mondja Dmitrij Sparo, - a moszkvai Kaland klub elnöke. - Elhatároztuk, hogy mi is egy nagy távolságú maratoni utat szervezünk a rokkantaknak. Egy ilyen rendezvény az egészségeseket arra készteti, hogy szembenézzenek a betegek gondjaival, a betegeket pedig arra, hogy nem szabad magukba zárkózniuk, tenniük kell önmagukért. Az indulás előtt a résztvevőknek felolvasták Rick Hanson levelét, melyben többek között ez állt: „Ahhoz, hogy valaki tolószéken tegyen meg 1360 kilométert, óriási hitre, önfeláldozásra és a résztvevők együttműködésére van szükség. Tudom, hogy számos akadályt és nehézséget kell útközben leküzdeni, ám meg vagyok győződve róla, hogy álmukat valóra tudják váltani”. A csapatot, melynek tagjai a moszkvai Alexandr Szilkin, a krivojrogi Szvetlána Trofinova, a nyikolajevói Valerij Golovin, a munkácsi Alekszandr Szuhan, a novokuznyecki Jevgenyij Ko- licskov, a magadáni Jurij Sapo- valov, a branszki Mihail Klimov- cev és a pszkovoi Szergej Sklov - a moszkvai szervezők és a szponzorok képviselői kísérték a rajthoz. Ez utóbbiak között volt a Kri- vojrogsztal fémkombinát, a Moszkva Mc Donalds’s közös vállalat és a Prométeusz szövetkezet. Az előreláthatólag egyhónaposra tervezett út megtételében a Kaland klub által a Mayer német cégtől vásárolt tolószékek segítik a versenyzőket. Érdeklődéssel várják cél- baérkezésüket. A Puskin téri rajt előtt a szuper-maraton résztvevői.