Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-26 / 148. szám
2 KÉPÚJSÁG 1991. június 26. Felhívás katasztrófaelhárításért A magyarországi katasztrófa-elhárítási szolgálat kiterjesztéséért felhívással fordul a Belügyminisztérium a hazai karitatív szervezetekhez. Ebben kéri a hazánkban működő valamennyi segítőkész kollektívát, hogy politikai, vallási, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül csatlakozzanak a kataszt- rófaelháritás államilag irányított rendszeréhez. Az együttműködés szükségességét bizonyítja a nemzetközi gyakorlat, amely szerint a tűzoltóság, a polgári védelem szervezetei olyan karitativ szervezetekkel működnek együtt, mint például a Vöröskereszt, a Szamaritánusok, a Máltai Szeretetszolgálat. Magyarországon is van erre példa, hiszen a ka- tasztrófaelháritásban elsődlegesen beavatkozó tűzoltóság és a polgári védelem már korábban együttműködési szerződést kötött az Aquacaritassal, az Aerocaritas- sal, a Rádió Amatőrök Országos Egyesületével. Csatlakozott a ka- tasztrófaelháritás kialakulóban lévő egységes rendszeréhez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is. A katasztrófaelhárítási rendszerhez csatlakozni kívánó szervezetek részvételi szándékukat a Belügyminisztérium polgári biztonsági főosztályán (1903 Bp. Pf. 314.) jelenthetik be. Lassul a munkanélküliség növekedése Kérdőjelek Kiválasztás vagy széthullás? Két jugoszláv tagköztársaság, Szlovénia és Horvátország számára a most szerdai függetlenségi nyilatkozat nyilvánvalóan egy új korszak kezdetét jelenti, még akkor is, ha az önállóság eredetileg tervezett jelképeiről, a külön útlevélről és pénzről gazdasági és politikai okokból egyelőre lemondtak. Ám mit jelent a lépés Jugoszlávia szempontjából? Valóban a széthullás kezdetét jelezné, mint azt borúlátó hírelemzők jósolgatják? Avagy tényleg csak egy jogi-formális aktusról van szó, mint azt Ljubljanában és Zágrábban hangsúlyozzák? Mint mindig, most is sok érv hozható fel az egyik és a másik álláspont védelmére. És mit jelent kontinensünknek, benne Magyarországnak - elvégre közvetlen, déli szomszédunk jövője a tét? Aligha véletlen, hogy a Közös Piac vezetői egyelőre elutasítóan reagáltak a függetlenség kihirdetésére, Baker amerikai külügyminiszter pedig egyenesen „puskaporos hordóhoz" hasonlította a helyzetet. Ez persze szónoki túlzás tán; remélhetőleg a kiválás nem azonos a széthullással. Szegő Gábor (Folytatás az 1. oldalról.) Az Országos Munkaügyi Központ tájékoztatása szerint elsősorban szezonális jelenségről van szó, a viszonylagos javulás nem jelenti azt, hogy a munkaerőpiacon gyökeres fordulat alakulna ki. Főként a mező- gazdaságban találtak sokan kereső foglalkozást ebben az időszakban. Az Országos Munkaügyi Központ szerint a kedvezőtlen tendenciák tovább érvényesülnek, s így ha a szezonális hatások csökkennek, rövidesen ismét számottevően felgyorsul a munkanélküliek számának növekedése. A munkáltatók adatokat közöltek arról is, hogy hány dolgozót kívánnak elbocsátani a következő Jelentős áremeléssel kell számolni annak következtében, hogy az önkormányzatok drasztikus mértékben emelték a helyiségbérleti dijakat - állapítja meg az Országos Kereskedelmi Szövetség. Több önkormányzat jelentett be rendkívül nagymértékű díjemelést, így Pécsett, Siófokon, Miskolcon, Székesfehérvárott és Szegeden 200-tól 700 százalékig növelték a bérleti díjakat. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a bolti kiskereskedelem nem tehet mást, rákényszerül az áremelésre. Számításaik alapján úgy vélik, minden 100 százalékos mértékű díjemelés 0,5 százahónapokban. Több mint 58 ezer ember válik munkanélkülivé a folytatódó leépítések következtében az év hátralévő felében. Egynegyedük budapesti, így a jövőben elsősorban a fővárosban romlik majd a helyzet. Legtöbben az iparban veszítik el állásukat, de az elbocsátások minden ágazatot érintenek. Összességében, országos átlagban a munkanélküliség szintje - a májusi adatok szerint -3,4 százalék. Budapesten még viszonylag kedvező a helyzet, a fővárosban csupán 0,8 százalékos szint alakult ki, ugyanakkor Szabolcsban a munkaerőállomány 8,6 százaléka maradt munkanélküli. lékos fogyasztói áremelést jelent a kereskedőknél, ami várhatóan érzékenyen érinti majd a lakosság nagy tömegeit. A bérleti díjak drágítása széles körben rendítheti meg a különben fizetőképes vállalkozások sorát. A szövetségben attól tartanak, hogy a hatszoros-hétszeres bérletidíj-emelés valamennyi nyereségüktől megfosztja a kereskedőket. Úgy vélekednek, hogy ez a folyamat károsan hat majd az előprivatizációra is. Ennek jele, hogy az eddig meghirdetett boltoknak alig a fele kelt el. A magas kikiáltási árak mellett a legfőbb oka bérleti díjakkal kapcsolatos bizonytalanság. A helyiségbérleti díjakról Az új népvándorlás évtizede A nyolcvanas évek a világ szegényei számára a fejlett országoktól való távolság növekedését hozták. Több mint egymilliárd embernek kevesebb mint évi 370 dollárból kellett megélnie. Közülük 630 milliónak pedig 275 dollár sem jutott évente. A világ felnőtt lakosságának egyharmada írástudatlan, 960 millió pedig sem írni, sem olvasni nem tud. A Világbank megbízásából készült tanulmány szerint a szegénység egyik fontos mozgatórugója lesz a kilencvenes évek népvándorlásának. Becslések szerint az Egyesült Államokba Mexikóból több mint öt- millióan, a Karib-tengeri országokból 1-5 millióan vándorolnak ki az ezredfordulóig. Délkelet-Ázsiából és a Távol-Keletről akár tízmillióan is átvándorolhatnak az Egyesü It Államokba és Kanadába. Ötmillió főt meghaladó népvándorlás várható a dél- és délkelet-ázsiai országokból az Öböl menti államokba. Az emigráció Indiából, Indonéziából és a Fülöp-szigetekről Tajvanra, Dél-Koreába, Japánba, Malaysiába és Szingapúrba elérheti a 15 milliós tömeget is. Európa sem lesz a nyugalom szigete, ha a szegényebb országok helyzetében nem következik be gyökeres változás. A Szovjetunióból és a többi kelet-európai országból Európa nyugati felére több mint ötmillió, az Egyesült Államokba és Kanadába 1-5 millió kivándorlóval számol a Világbank. Magyarország lakosságának - elemzésük szerint - 1,9 százaléka máris bevándorolt külföldiből áll. Tisztújítás a Vállalkozók Pártjában Buddhista békeszentély Zalaszántón Nem mindennapi vallási esemény színhelye volt tegnap a Zala- szántó fölött magasodó Világosvár-hegy: buddhista szentély alapkövét rakták le a hegytető keletre néző tisztásán. Gonsar Rimpoche, a dalai láma európai képviselője, s az Ausztriában és Svájcban is működő tibeti iskola igazgatója köszöntő beszédében hangsúlyozta: nem buddhista hittérítő hely, hanem a béke szentélye magasodik itt néhány év múlva, a belső béke elérését hirdetve az erre járóknak. Egyszersmind Körösi Csorna Sándor szellemiségét is őrző, újabb kapocs lesz a távoli Kelet-Ázsia és Magyarország között. A főpap átadta a dalai láma üdvözletét. ENGEDMÉNYES VÁSÁR a Dél-dunántúli Tüzép Vállalat PÉCSI, SIÓFOKI, KAPOSVÁRI, DOMBÓVÁRI és PAKSI telepein. LAMINÁTOS ÉS NATÚR FAFORGÁCSLAP 10% ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ! Amíg a készlet tart! HOZZÁNK ÉRDEMES ELJÖNNI! KERESSEN FEL BENNÜNKET! PÉCS Lesz-e iskola Mözsön, szeptemberre? Nem várják Antall Józsefet Londonba Egyelőre nincs olyan terv, hogy Antall Józsefet, Lech Walesát és Václav Havelt Londonba hívnák július közepére, a hét legfejlettebb ipari ország vezetőivel való találkozóra - mondották tegnap az MTI- nek Londonban mértékadó hírforrások. A Reuter hírügynökség hétfőn idézte Antall Józsefnek az MTI számára adott nyilatkozatát, amely szerint a magyar miniszterelnök, a lengyel és a csehszlovák elnökkel együtt, szívesen Londonba menne nyugati támogatásról tárgyalni, ha meghívást kapna a csúcstalálkozó szervezőitől. Ám a hétfői Antall-in- terjú már eleve utalt arra, hogy Gorbacsov meghívása is nagy vitát váltott ki, így egyáltalán nem biztos, hogy a három ország a legmagasabb szinten képviselteti magát Londonban. Ezzel együtt valószínű, hogy a térség támogatása mindenképpen a csúcstalálkozó témája lesz. A júliusi hetes csúcs házigazdája most tudvalevőleg a brit kormány. Antall József hétfőn Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó ötletére reagált. Brzezinski azt mondta a múlt hét végén, hogy Magyarországnak, Lengyelországnak és Csehszlovákiának meg kellene próbálnia csatlakozni a londoni hetes csúcshoz. - Brzezinski nem politikai tényező, a hetes csúcs pedig a Heteké. Ehhez mindössze annyi kiegészítés történt, hogy a csúcs után Gorbacsov szovjet elnök találkozhat a Hetek vezetőivel - mondták tegnap Londonban az idézett források, határozottan állítva, hogy e pillanatban a Hetek nem foglalkoznak a három kelet-európai vezető meghívásának gondolatával. (Folytatás az 1. oldalról.) Miközben a rászorulók köre bővül, a kedvezményezetteké szűkül. Tervezni így lehetetlen. A helyzet ugyanaz, ami az év elején volt. Az egyenlet mindkét oldala ismeretlen. Akkor azt nem tudta az önkormányzat, hogy mennyi pénzt kap, és mi mennyibe kerül majd (energiahordozók stb...), most az a tisztázatlan, hogy mennyivel emelkednek a tankönyvárak, s miféle plusztámogatás igényelhető e célra a központi költség- vetéstől. Pedig két hónap múlva tankönyvosztás, és előfordulhat, hogy egy-két gyerek könyv nélkül jön iskolába, mert a szülő képtelen lesz megvenni - mondta Dudái Ferenc képviselő. Csendesednek a testületi ülések. Meleg van, nyár, és a muníció is fogyo- gat, amit az egymással szemben álló (ülő) pártok elmondogattak. Gyakoriak az ellenvélemény, tartózkodás nélküli egyhangú szavazások; nem úgy, minta régi „szép” időkben. Azért is nagyobb az összhang a képviselők között, mert itt a „közös ellenség”: Szabó Zsolt. Ő a Komplex Építőipari Kisszövetkezet elnöke. Szerződésszegéssel vádolják, mert a mözsi iskola építését a tavaly megállapodottak szerint - azon az áron - nem tudja befejezni. Farkas Antal képviselő nem sokat köntörfalaz. Hozzászólása a tőle megszokott nyers, sőt durva hangvételű.- A vállalkozó versenytárgyaláson elnyerte ezt a munkát. Ha augusztus 15-ig, 29 millióért nem fejezi be, egyszerűen szerződésszegést követ el. Most el akarja velünk hitetni, hogy az anyagáremelések miatt adjunk még neki 4,5 milliót. Mért ígért alá akkor a többi vállalkozónak, ha képtelen ennyiből megépíteni az iskolát? Persze kivédenünk szinte lehetetlen ezt a dolgot, mert ha nem fizetünk, egyszerűen elvonul, s egyrészt nem lesz iskolánk, másrészt pereskedhetünk. Az meg igencsak kétséges, hogy egy ilyen, ismereteim szerint a tönk szélén álló cégen, behajtha- tó-e bármilyen kártérítés. Mégis szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy itt közpénzekről döntünk, ami, mint tudott, senkinek se drága! A vállalkozó elmondta, hogy ma Magyarországon az építőipar (is) válságban van. Eredetileg 15 százalékos rátartással kalkuláltak, de megdöbbentő, hogy milyen ütemben emelkedtek az építőanyagárak. Kimutatása szerint 64,4 százalékkal, egy év leforgása alatt.- Ötven emberem dolgozik Mözsön, nem szeretném, ha munkanélküliekké válnának. Nem a mi bűnünk, hogy egy olyan gazdaságban élünk, ahol nem lehet előre tervezni, még nyolc hónapra sem. Marián Béla így vélekedett: - Megértem a problémáit, de mi nem arra kaptunk megbízatást a választóinktól, hogy döcögő vállalkozásokat istápoljunk. Most az a kérdés, hogy megér-e nekünk pár milliót a késedelem: az, hogy bár Mözsön nem lesz kész szeptemberre az új épület, de a pénz a város kasz- szájában marad. Szerintem megéri.- Nekem iskola kell, és nem kötbér és nem kamat - fortyant fel Dudái Ferenc, a szóban forgó intézmény igazgatója. - Még egy ilyen évet nem csinálok végig, hogy kilenc helyen, lyukakban tanítottunk! Hasonlóképpen reagált az alpolgármester, Mayer Márton is: - Lehet, hogy hiba, ha fizetünk, de legalább akkora politikai baklövés lenne a bekeményi- tés is. Megígértük a választóinknak az iskolát, s ha nem készül el, elveszítjük a bizalmukat. A többletköltségeket az önkormányzatnak és a vállalkozónak meg kell osztani. Persze az igényének jogosságát megvizsgáltatjuk. Azt, hogy valóban akkora volt-e az áremelkedés. Szilák Mihály képviselő áthidaló megoldást javasolt. Volt, aki egyetértett vele, volt aki nem, de megszavazta, volt aki nem értette. Ezért megismételte.- Fizessük ki a vállalkozónak az eddig elvégzett munkáit, és plusz még 2 millió előleget. S miközben megállás nélkül folytatja az építkezést, a mi bizottságunk megvizsgálhatja, hogy he- lyesek-e a kimutatásai. Ha igen, kiegészítjük a 2 milliót, a szerződés módosításának megfelelően, ha nem, akkor az eredeti megállapodás él, és ez a 2 millió az eredeti 29 milliós végösszeg részeként tekintendő. Ezt a megoldást a kivitelező is elfogadta. Nem tudni, hogy örömmel, vagy belenyugvással. De most kéne egy bizottság, amelyik ellenőrzi az anyagár-kimutatásait. Vagy kettő? Végül abban egyeztek meg a képviselők, hogy egy szakértői bizottság elvégzi a revíziót, majd beszámol egy' nemszakértői bizottságnak. Ez utóbbi dönt, és természetesen tájékoztatja az eredményről a plénumot is. WESSELY ITT A PRIVATIZÁCIÓ! Az Állami Vagyonügynökség megbízásából A TOLNA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. felsorolt üzleteit 1991. augusztus 6-án, 14 órakor kezdődő árverésen értékesíti az alábbi sorrendben: Az üzlet neve, címe: Elnyerhető jog Kikiáltási ár Ft Bánatpénz Ft Privatizációs költség Ft 1. GEMENC építők boltja Budapest V. kér., Molnár u. 3. bérleti jog 1 000000 50000 100000 2. GEMENC építők és kölcsönző bolt Dombóvár, Arany J. tér 5. bérleti jog 750000 30000 90000 3. GEMENC építő és kölcsönző bolt Szekszárd, Rákóczi u. 10. bérleti jog 1 900000 80000 120000 4. Házépítők boltja Szekszárd, Tartsay V. u. 10. tulajdonjog 4000000 100000 250000 Az áiyerés helye: a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat, 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. fez. tanácsterem. Az üzletek megvásárlására kedvezményes kamatozású hitel és részletfizetés vehető igénybe. A privatizációs költséget készpénzben kell biztosítani, arra hitelt és részletfizetési kedvezményt kérni nem lehet. Az árverésre jelentkezés feltétele a bánatpénz vagy látra szóló betétkönyv elhelyezése a vállalat pénztárába a jelentkezési határidőn belül. Az árverésre 1991. július 29-én, 14 óráig lehet jelentkezni a vállalat fenti címén. Az árverésen résztvevők anonimok maradnak! További információ és üzleti tájékoztató kérhető a szervezést lebonyolító dr. Tóth Bálint igazgatási osztályvezetőnél munkanapokon 9-14 óra között. Cím: 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. Telefon: 74-12-311 A Liberális Polgári Szövetség - Vállalkozók Pártjától kapott tájékoztatás szerint a napokban megtartott IV. kongresszusukon az új alapszabálynak megfelelően megválasztották a párt új vezetőit és vezető testületéit. A tiszteletbeli elnök Cs. Kiss Ferenc, az elnök Czakó Attila, alelnök Csikós Csaba, Gonda József és dr. Kúposok Lajos lett.