Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-03 / 128. szám

1991. június 3. NÉPÚJSÁG 5 Hat év után elköszönt a „triplakirály” Miedzik búcsúmérkőzésén is vastaps Minden előzetes várakozást fe­lülmúló érdeklődés előzte meg Ja- cek Miedzik búcsúfellépését. Hat óra előtt tíz perccel érkezett az ün­nepelt a dombóvári tornacsarnok elé, stílszerűen vasutasszerelés­ben, magyar nemzeti lobogóval in­tegetett rajongóinak. „Búcsúztat­juk a legjobb külföldit” - feliratú transzparens fogadta a csarnokba özönlőket. Bemelegítésként a dombóvári Molnár György MB Sa- max és a Gárdonyi Általános Iskola harmadik korcsoportos fiataljai mérkőztek egymással, majd 19 órakor következett az est fénypont­ja: először a lengyel válogatottat mutatták be, majd a hazai kedven­ceket szólították nagy üdvrivalgás közepette. A búcsúzó lengyel ven­dégjátékost az a kilenc dombóvári kosaras köszöntötte, akik a hat év alatt rendszeresen együtt játszot­tak vele. Utoljára a főszereplőt, Ja- cek Miedziket szólították. Elsőként dr. Fazekas István, Dombóvár pol­gármestere méltatta a „triplakirály” érdemeit: „Oroszlánrésze volt ab­ban, hogy a csapatjátéka évről év­Csapattársak az NB I. hat esztendejéből Búcsúzóul egy hárompontos kosár re sikeresebb lett. Különösen az el­ső években, de egész itteni pálya­futása során vállára vette a csapa­tot, néha szinte emberfeletti terhe­ket vállalva egy-egy sorsdöntő mérkőzésen. Hárompontos kosa­raira mindig lehetett számítani és a büntetőket is könyörtelenül érté­kesítette.” A Magyar Kosárlabda Szövetség részéröl Horváth Fri­gyes főtitkár mondott üdvözlő sza­vakat, majd az ajándékokat is átad­ták. Kezdés előtt Csordás József edző felkérte az egyébként Német­országban edzősködő ifjabb Szity- tya Imrét, hogy ezen a találkozón legyen már a segítségére - a szak­ember örömmel tett eleget a kérés­nek. Potyogtak a kosarak az első játékrészben, a szünetben mez­csere közben egy röpke nyilatko­zatra kértük fel az ünnepeltet.- Hogyan emlékszel az itt töltött hat évre?- Hálás vagyok a vezetőknek, já­tékostársaimnak, hűséges közön­ségemnek a hat csodálatos évért, amit soha nem fogok elfelejte­ni.- A 337 dombóvári mérkőzés közül melyikre emlékszel vissza a legszívesebben?- Több felejthetetlen meccsem is volt, de talán az a pécsi vasutas­rangadó a legemlékezetesebb, amikor 22 pontos hátrány ledolgo­zása után szinte a lefújás pillanatá­ban dobtam egy hárompontos ko­sarat és ezzel nyertünk. Visszahúz a szivem, s bár a pályán már nem találkozhat velem ez a csodálatos közönség, de gyakran visszajárok majd, hiszen oly sok szállal kötő­döm a városhoz. A második játékrészben a fősze­replő a lengyel válogatott színei­ben Bartos nevű fiával játszott egy csapatban. A véghajrában csak a triplakirály és fia maradt a pályán, ketten néztek farkasszemet a dom­bóváriakkal - még egy zsákolás, majd a kis Miedzik kosarával vége a nagy show-nak. Pillanatokon be­lül elözönlötték a pályát a rajongók, magasba dobálták az ünnepeite­ket, pezsgőt bontottak. A „triplakirály” a 8-as mezt szim­bolikusan átadta a fiának. A zsúfo­lásig megtelt csarnokban töltött fe­lejthetetlen három óra után zárszó­ként idézzük fel a polgármester szavait: „Reméljük, hogy a búcsú csak az aktív pályafutásra vonatkozik és valamilyen formában megmarad a dombóvári kapcsolat, s ha játékos­ként nem is, de sportemberként vagy üzletemberként még találko­zunk.”- Gaál ­A publikum szeretetét a „triplakirály” megszolgálta A világ sportja SAN JOSE: A kaliforniai városban, magyar idő szerint vasárnapra virradóra megkezdődött a gyaloglók Világ­kupa versenye. Az első nap a nők­nél és a férfiaknál egyaránt szovjet győzelem született. Nők: 10 km (134 induló): 1. Irina Strahova (szovjet) 34:55 perc. A csapatver­senyben: 1. Szovjetunió 203 pont. Férfiak: 20 km (150 résztvevő): 1. Mihail Sennyikov (szovjet) 1:20:43 óra. A csapatversenyben: 1. Olaszország 263 pont. A magyarok eredményéről nem érkezett jelen­tés. FOXBORO: Serényen vívja újabb és újabb előkészületi mérkőzéseit az Egye­sült Államok labdarúgó-válogatott­ja, amely az 1994-es futball-világ- bajnoki döntő során a hazai pálya előnyeit élvezheti. A kinevezését nemrégiben átvett új tengerentúli szövetségi kapitány, a jugoszláv származású Bora Milutinovics módfelett büszke lehet arra, hogy az amerikai legénység eredményei egyre többet sejtetőek. A soros előkészületi összecsa­páson ugyanis a tavalyi vb-döntős Írország csak döntetlent tudott ki­harcolni a Massachusetts állam­ban lévő városban: Egyesült Álla­mok—Írország 1-1 (0-0). 51 273 né­ző (minden idők történetének má­sodik legnagyobb nézőszáma az amerikai futballsport történeté­ben). Gólszerzők: Wynalda (68. perc), illetve Cascarino (55. perc). Szabó Karolina negyedik New Yorkban A negyedik helyen végzett Szabó Karolina New Yorkban egy „kisma- ratoni” (10 km) utcai futóversenyen. A győzelmet a 19 esztendős kenyai diáklány, Delillah Asiago szerezte meg. A végeredmény: 1. Delillah Asiago (kenyai) 32:24 perc, 2. Liz McColgan (skót) 32:38,3. Wanda Panfil (lengyel) 32:55, 4. Szabó Karolina 33:17. Cselgáncs Kovács Magyar-kupát nyert Budapesten az UTE-csarnok adott otthont a Magyar-kupa dön­tőinek. Az Atomerőmű SE IBV- győztes versenyzője, Kovács Antal nem kegyelmezett ellenfeleinek és magabiztosan menetelt a kupa- győzelemig: a debreceni Szabó, Dévényi (Bp. Spartacus), a honvé- dos Leőrsi, valamint az ajkai Far­kas ellen egyaránt ipponnal dia­dalmaskodott. A paksiak másik tehetséges ver­senyzője, Bán Zsuzsa sérülése miatt egyelőre nem tudja gyarapí­tani éremgyújteményét, hisz nem­rég műtötték a könyökét. Feltehe­tőleg június végén kezdheti el az edzéseket. A movemberi junior Európa- bajnokságon remélhetőleg Bán Zsuzsa és Kovács Antal is rajthoz áll. Sportlövészet Tizennégy lövész'klub 198 sportolója vett részt a Pakson megrendezett légfegyveres versenyen. Eredmények: Légpuska, női: 1. Orsós Rozália (Kajdacs), 2. Lakos Hermina (Palfa), 3. Dock Beáta (Györköny). Férfiak: 1. ifj. Fodor Zoltán (Kajdacs), 2. Csike László (Pálfa), 3. Váradi Imre (Dunaföldvár). Pisztoly, női: 1. Prantner Katalin (Paks), 2. Rauth Józsefné (Paksi Konzervgyár), 3. Joó Ildikó (Paks). Férfiak: 1. Balogh Ferenc, 2. Erős La­jos (mindkettő Paks), 3. Fodor Zoltán (Kajdacs). , Kispuska, női: 1. Nagy-Erika (Dunaszentgyörgy), 2. Fehér Jánosné (Paks), 3. Gáspár Zsuzsa (Dunaszentgyörgy). Férfiak: 1. Váradi Imre (Dunaföldvár), 2. Mérges István (Bölcske), 3. Mohai Zoltán (Kajdacs). Kosárlabda Magyar-kupa Négyes döntőben a paksiak Zalaegerszegi TE-Heraklith- Dombóvári VMSE-SAMAX-Medi- terrán 111-56 (55-26). Zalaeger­szeg, 2000 néző. V.: Harsányi, Pé­ter. ZTE: Lukosius (19), Farkas (11), Polster (10), Bodrogi (12), Le- karauskas (14). Csere: Szűcs (4), Kovács (8), Földesi (12), Bencze (14), Kis (7). Edző: Farkas Sándor. Dombóvár: Ács (16), Góczán (8), Molnár (3), Marijanovics (2), Keré- nyi (17). Csere: Kontics (2), Czim- balek (4), Bosznai (4), Horváth Cs. (-), Jakab (-). Megbízott edző: Csordás József. A hazaiak 13 pon­tos dombóvári előnyük ellenére fergetegesen kezdtek a megillető- dött vasutasok ellen, s a 3. percben 10-2-re vezettek. A folytatásban a dombóváriaknak sikerült több lab­dát szerezni, játékuk eredménye­sebbé vált, s a 13. percben Góczán tripláival már 25-22-re felzárkóz­tak. A következő percekben a fél­idő végéig a zalaegerszegiek irá­nyították a játékot. Csordás edző gyakori cserékkel próbálta felfris­síteni gárdáját, de ez sem használt az olajozottan működő zalaeger­szegiek ellen, amit a 29 pontos első félidei különbség is bizonyít. Fordulás után Góczánék hamar beletörődtek sorsukba, a védeke­zésre kevés gondot fordítottak, míg dobási kísérletekre alig mertek vál­lalkozni. Hét perc leforgása alatt csupán hét pontot szereztek, így a 27. percben már 81-33. A zalaiak valamennyi cseréjüket pályára küldték, ők szintén nem tudtak hi­bázni, s így születhetett meg a várt­nál nagyobb arányú hazai siker. A hazaiak nagyszerűen szóra­koztatták szépszámú közönségü­ket, a vendégek csak 13 percig tudtak velük lépést tartani, majd feladták a kilátástalan küzdelmet. Kitűnt: Lukosius, Farkas, Bodrogi, Lekarauskas, illetve Ács. Pécsi VSK-Atomerőmű SE 92-85 (50-51). Pécs, városi sport- csarnok, 200 néző. V.: Szilvássy, Gidófalvy. Pécs: Füzy (4), Venclo- vas (32), Hoffman (6), Czigler (14), Grigas (28). Csere: Búzás (-), Sza­mosi (4), Vitári (4). Edző: Rab Gyu­la. ASE: Pyszniák (15), Morgen (30), Mokos (10), Stankiewicz (12), Radovics (5). Csere: Munteán (11), Szaffnauer (2). Edző: Juhász Sán­dor. A hazaiak kezdtek jobban, a 6. percben már 13-9-re elhúztak. A következő percekben a pécsiek Venclovas és Grigas vezényletével 8 pontos előnyre tettek szert, 28- 20. Az atomosok játékát pontatlan átadások és kimaradt ziccerek jel­lemezték, a 16. percben 44-36. A félidő hajrájában Morgen és Pysz­niák megrázta magát, így hamaro­san egypontos előnyre tettek szert a vendégek. A folytatásban a hazaiak ismét átvették a kezdeményezést, külö­nösen Grigas volt elemében és perceken belül hétpontos előnyt szereztek. Ezután is a vasutasok irányították a játékot, a második félidő első perceiben szinte min­den bejött a hazaiaknak, a két litván vendégmunkás kosaraival 14 ponttal elhúztak. A 30. percben azonban érthetetlenül leblokkoltak a hazaiak, az atomosok ezt rögtön kihasználták és a mérkőzés hajrá­jában a rendkívül jó napot kifogó Morgen, valamint Mokos tripláival bebiztosították a továbbju­tást. A végig szoros mérkőzésen a Duna-partiak nagyobb rutinjuknak köszönhetik a továbbjutást. Ezzel beverekedték magukat a Zala­egerszegen sorra kerülő négyes döntőbe, itt a Baja lesz a következő ellenfél. Kitűnt: Venclovas, Czigler, Grigas, illetve Pyszniák, Morgen, Munteán. Lékó Péter Európa-bajnok A Mamaián folyó korcsoportos sakk Európa-bajnokságon a 12 éves fiúk versenyében Lékó Péter a nyolcadik, az utolsó előtti fordu­lóban legyőzte honfitársát, Sopo- nyi Tamást, és a kilencedik erőpró­bája eredményétől függetlenül már megszerezte az aranyérmet. A 14 évesek mezőnyében Gyimesi Zol­tán ugyan kikapott a szovjet Avruk- tól, de a csehszlovák Oral társasá­gában holtversenyben így is az élen áll. Ha az utolsó fordulót köve­tően is azonos pontszámmal ren­delkeznek, úgy a kecskeméti fiatal lesz a kontinenselső, mert az ö úgynevezett FIDE-mutatói előke­lőbbek. Kábítószer-birtoklás (kokain) és az azzal való kereskedelem: ez a vád Diego Maradona ellen. Az SSC Napoli egykori argen­tin légiósa hivatalos idézést kapott a nápolyi bíróságtól, a kiváló labdarúgónak jú­nius 26-ikán olasz bíróság előtt kell megjelennie. Hoz­zá hasonló idézést kapott a jelzett napra a dél-ameri­kai futballista két egykori nápolyi barátja is, Felice Pizza és Giuseppe Surato is. Az ő esetükben azonban egy harmadik vádpont is szerepel a listán: részvétel a nápolyi prostitúciós „üz­letben”. Sakk KSZE-kupa Vidéki Sándor tornagyőztes Szekszárdon befejeződött az el­ső alkalommal kiirt KSZE-kupa nemzetközi értékszámszerző pénzdíjas sakkverseny. Azzal együtt, hogy a házigazda KSZE Szekszárd versenyzői leszorultak a dobogóról, mégis úgy összegez­hetünk, hogy a szekszárdi sakko­zók sikeresen szerepeltek, hiszen közülük a mostani eredmények alapján heten iratkoztak fel a FIDE- listára. A Szekszárd város önkormány­zata által felajánlott különdíjat, mint az élő pontszámán legtöbbet javító Tálos János (KSZE Szekszárd) kapta. A kupa nagyszerűen szol­gálta a rendező házigazdák azon elképzelését, miszerint a fejlődés érdekében magasabb minősité- sűekkel kell megmérkőzni. Három év óta szinvonalemelkedés ta­pasztalható a szekszárdi klub háza táján, az OB ll-ben 1990-ben a 6., az idén a 4. helyen végeztek. A szekszárdiakon kívül Tolna me­gyéből még Fehér József (Gyönk) és Mutschler László (Dombóvár) is felkerült a FIDE-listára. Az „A” csoport küzdelemsoroza­ta a paksi Vidéki Sándor nagysze­rű sikerét hozta, a „B” csoportban a székesfehérvári Horváth Miklós szerezte meg a kupagyőzelmet. Végeredmény: „A” csoport: 1. Vidéki Sándor (Atomerőmű SE) 8,5, 2. Fehér Gyula (Törekvés SE) 8,5,3. Örtel Endre (Postás SE) 8,4. Tálos János (KSZE Szekszárd) 7,5, 5. Majzik Levente (Fabulon SE) 7, 6. Prantner János (KSZE Szek­szárd) 5,5 ponttal. A „B” csoportban: 1. Horváth Miklós (Videoton SC) 9,5, 2. Né­meth Zoltán (Postás SE) 8,5, 3. Györkös Lajos (Pécsi SC) 8,5, 4. Krizsány László (Dutép SC) 8, 5. Szuhai Balázs 7,5, 6. Herendi Zol­tán 5,5,7. Rusz Gábor (mindhárom KSZE Szekszárd) 5,5 ponttal. A két győztes: balról Horváth Miklós és Vidéki Sándor Olasz bíróság előtt Maradona

Next

/
Oldalképek
Tartalom