Tolnai Népújság, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-01 / 127. szám

1991. június 1. ásVi -j § KÉPÚJSAG11 Olvasmányos grafikák, grafikai olvasatok Beszélgetés Bardócz Lajos grafikusművésszel Ady (fametszet) Bardócz Lajos grafikusmű­vész munkáival egyéni és kollek­tív kiállításokon 1988 óta talál­kozhatnak rendszeresen a hazai érdeklődők. A nyilvános meg­mérettetéseken minden alka­lommal a legkiemelkedőbbek között tartotta számon alkotásait a zsűri. Bardócz 1936-ban szü­letett Szászsebesen. Diplomáját a bukaresti képzőművészeti fő­iskola grafika szakán szerezte. 1969-ig Bukarestben, majd Ko­lozsváron élt, ahol 1988-ig, Ma­gyarországra való áttelepülé- séig a képzőművészeti gimná­zium grafika szakán tanított. A legjelentősebb hazai kiállítások mellett tavaly Pittsburgben, Phi­ladelphiában és Washingtonban találkozhatott a közönség rajza­ival. Figurális, lírai expresszív lapjai nemcsak a szakmai zsű­riktől nyerik el rendszerint köny- nyen és gyorsan a legkitűnőbb minősítéseket, hanem a nagy- közönségnek is kedvencei közé tartoznak.- Románia magyarlakta terü­letein (de úgy gondolom, ugyan­így például Kárpátalján vagy Új­vidéken) az elmúlt évtizedekben a lét alapproblémája volt a ma­gyarság megtartása. Ez az erő­feszítés minden alkotó munká­jában kifejezdőik. Dolgozni, lét­rehozni ezeket a produktumokat már önmagában is a passzív el­lenállás egy formája volt. Nem véletlen, hogy közlendőjük, kife­jezésmódjuk, jelképrendszereik viszonylag könnyen „olvasha­tók”. A grafikára mindez, ha le­het, még fokozottabban érvé­nyes. A művészet-történetben mindig is a legelkötelezettebb- nek számított, s a legkonkrétab­ban követte a társadalmi moz­gásokat. A szimbólumok, jelké­pek és allegóriák segítségével egy kicsit könnyebben beszél­hettünk a Romániában illetve Erdélyben dúlt diktatórikus rendszer nyomorúságairól, szörnyűségeiről. Az alkotók kö­zül sokan megtalálták ezen belül a maguk jellegzetes, virtuózzá fejlesztett kifejezési formáját, amellyel a cenzúrát olykor ki is tudták játszani. Gyakran jelen­tettek az én rajzaim is problémát a különféle (szakami zsűrik mellé osztot) ideológiai zsűrik­nek. Nem nyerte el különöskép­pen a tetszésüket a 80-as évek elején készült, legelső famet­szetsorozatom sem. Ilyen ese­tekben sohasem részletezték a kifogásokat, mert ehhez azt kel­lett volna például mondaniuk: Hohó! Ez a trapézról zuhanó bo­hóc Ceausescu!- Bár ennek az időszaknak a képei - közöttük az Ady-sorozat - szépen, tisztán „olvashatók”, ez mégsem jelenti azt, hogy nem foglalkoztak volna a forma, a technika újításaival. A „levegős”, fekete felületekkel alig rendel­kező lapok inkább rajz, mint fa­metszet benyomását keltik.- Kifejezetten törekedtem is erre. Úgy gondoltam, így talán veszíthet a kép a drámaiságá- ból, viszont sokkal kevésbé sta­tikus, vagyis nyugtalanabb, exp- resszívebb.- Képzőművészeti alkotások ürügyén rendszerint sértésnek számít irodalmat emlegetni. Rajzai, nyomatai esetében ez viszont megkerülhetetlen.- Ez tény, de képzőművész barátaim és kritikusaim is meg­erősítettek abban, hogy az úgy­nevezett irodalmi hatásnak nem kell feltétlenül rossz mellékízt tartalmaznia. Számomra telje­sen természetes, hogy az olva­sás csakúgy, mint a zenehallga­tás és más kultúrális impresz- sziók valamiképp átszűrődnek a rajzba. Ha ez az irodalom törté­netesen a biblia, könnyen átve­zethet a történelem, a politika vi­lágába is. Persze sokszoros át­tétellel, korántsem egyszerű il­lusztrációként.- A legújabb rajzok, kőnyoma­tok, fametszetek alapján az er­délyi problémakör, mint inspirá­ció, változatlanul meghatározó.- Mostanáig nem következett be „gyökereim elvesztése”. Számos rajzom mellett ezt erő­síti meg az Erdélyi Műhely bu­dapesti kiállításának egyik nép­szerű darabja: a kicsit nosztalgi­kus Csomag szárhegyről. A la­pon konceptes feldolgozásban egy. „becsomagolt” táj látható, rányomva a pecsét: Fragile! (Tö­rékeny). (károlyi) Fertőd - a zenei központ Előadóművészek a világ minden tájáról A fertődi kastély, a magyar Versailles 1982 óta a soproni Erdészeti és Faipari Egye­tem gondozásába és keze­lésébe került. Az egyetem egyik legfontosabb profilja ugyanis a parképítés, vala­mint a környezetvédelem. Az egyetem dolgozói gaz­dasági munkaközösséget alakítottak, amely a Kastély nevet kapta, vezetője pedig a botanikus kert főnöke. Azóta eredeti pompájában díszük a belső díszudvar, va­lamint az egyik parkrészlet. Közben megújul a fertődi Haydn múzeum is, amely­nek vezetője az az asszony lett, aki évtizedek óta szinte életcéljául tűzte ki Fertőd fej­lesztését: Bak Jolán. Új élet költözött a zeneterembe is, jövőre pedig a világ legkivá­lóbb zeneművészei adnak koncerteket Fertődön J. Haydnra emlékezve, vala­mint Wolfgang Amadeus Mozartra. Az idei fertődi zenei éva­dot az osztrák-magyar Haydn Filharmonikusok nyit­ják meg, Fischer Ádám ve­zényletével. Ellátogatnak Fertődre a világon egyedül­álló Chamber Music Holy- dai's tagjai is. Ők egy zene­kedvelő társaság, akik évente a világ zenei emlék­helyeit keresik fel. Pogram- jukban Fertőd is szerepel, ahogy azt a fertődi kastélyt felügyelő dr. Friedrich And­rásnak, az egyetem gazda­sági vezetőjének írták. A legérdekesebb, hogy nem egyedül jönnek Fertődre. Magukkal hozzák a világ egy-egy zenei kiválóságát. Társaságukban lesz Jehudy Menuhin, a zseniális hege­dűművész ugyancsak nagy­tehetségű fia, Jeremi Menu­hin zongoraművész, vala­mint George Sopkim, az USA-ban élő csellóművész és Alexander Brusilovszky hegedűművész, akik Mo­zart, Sosztakovics, Haydn és Brahms kamaraműveit szólaltatják meg június 9. és 23. között a fertődi kastély zenetermében. IB Tiétek a jövő! Még el is hittem. A szüléink is ebben bizakodtak. Hogy nekünk talán majd köny- nyebb lesz kicsit. És most ők se­gítenek a nyugdíjukból, hogy ne maradjunk éhen. Ez az a jövő, ami az enyém. Ez a jelen. És most én is azt mondjam a fiam­nak, akinek egy cipőt nem tudok venni, hogy nem baj, tiéd a jövő? Az asztalt nézi maga előtt, az iskolatárs még két hosszúlépést rendel közben.- Ide figyelj! - mondja hirtelen. - Nyílt egy éjszakai bár a kör­nyékünkön, ismerem a tulajdo­nost. Szólok neki, hogy vegyen fel pincérnek. Hajnalig kell dol­gozni, de a lóvé megvan. Vállal­nád? •- Pincér? Én? Sose csináltam ilyent.- Nem érdekes. Kell a munka, vagy nem? Lekötelezettem ez az ember, ha szólok neki, fel­vesz biztosan. Tudod mit? Hol­nap beszélek vele, este meg itt találkozunk. Megmondom, mit intéztem. Na?- Hát... nem is tudom, mint mondjak... rendes tőled, hogy segíteni akarsz. Mire hazaért, az asszony már aludt. Csak reggel tudta megem­líteni a dolgot, akkor meg azt mondta, próbálja meg! Nincse­nek abban a helyzetben, hogy nagyon válogathatnának. Vala­hogyan élni kell. Itt vannak a gyekekek. Fel kell nevelni őket. Este tízre járt dolgozni, hajnali négyig. A tulaj inkább csinos fia­tal lányokat akart alkalmazni, de a régi iskolatárs rábeszélésére felvette Kareszt.- Annyiból nem is baj, hogyha netán valami randalírozás lenne, van, aki kitessékeli a ven­déget. Én se lehetek itt mindig. Ilyen kifejezéseket kellett megtanulnia, hogy tessék pa­rancsolni, mit parancsolnak, igenis. Hát parancsolgatás az aztán volt, magas fokon, a ven­dégek oldaláról is, meg a tulajtól is. Úgy egyeztek meg, hogy ha­vonta tizenötezer forint a fize­tése tisztán. A munkanélküli se­gély folyósítását le kellett állí­tani. Bármilyen nehéz volt, azért állta a sarat. Azt gondolta, mind­járt az első fizetés után elmegy a fiával cipőt venni. A régi leváló­félben lévő gumitalpát megra­gasztotta technocollal, azt re­mélte, addig kihúzza így a gye­rek. S ha erre gondolt, letudta nyelni a megaláztatásokat. Munka után nem érezte a lá­bait. Lefeküdt otthon, sokszor azt sem vette észre, mikor ment el a család. Dél felé felkelt, zu­hanyozott, megmelegítette a tegnapról maradt ételt. Aztán bevásárolt, mert ezt át­vette az asszonytól, hogy ne kell­jen még munka után hazafelé jö­vet cipekednie. Kicsif azért jobb volt így a közérzete.- Na, gondolta - a jövő hó­napban már nem fogunk mindig krumplit enni! Aztán végre eljött a fizetésnap . Azt hitte, sosem éri meg. Kezdődött a munka tízkor, de a tulaj nem említette a pénzt. Sőt, úgy tűnt, mintha a pillantá­sát is kerülné. Két rendelés kö­zött aztán szóvá tette a dolgot.- Nem azt mondtad, hogy ma fizetsz? - kérdezte.- Hát azt mondtam. De van egy kis kóc, Karesz.- Kóc? - Kezdett ideges lenni. - Mi a baj?- Ide figyelj. Nekem is kelle­metlen az egész, de amióta itt vagy, ebben a hónapban tizen­ötezer hiányunk volt. Én nem ku­tatom az okát, most már mind­egy. De le kellett vonnom a fize­tésedből. Ezt meg kell értened. Karesz körül forogni kezdett a világ.- Arra gondolsz, hogy loptam a pénzt?- Ne kiabálj!- De az úristenit, mi ez? Hogyhogy levonod a fizetésem­ből? Én dolgozom itt egyedül? Csak én lehetek az oka?- Tekintve, hogy eddig nem volt ilyen hónapunk, mi mást mondhatok? Ne izgasd magad, biztosan nem szándékosan okoztad, elszámotad magad, miegymás... Borítsunk rá fáty­lat, nem doblak ki, de a tizen­ötezret levonom. Első pillanatban arra gondolt, hogy megfojtja ezt a szemetet. Benne lehetett a gondolat a pil­lantásában, mert a tulaj hátrálni kezdett a telefon felé. Eszébe jutott, hogy két napja egy részeg vendég miatt is ho­gyan szólt bele.- Gyertek ki, Tibi! - mondta, miután tárcsázott, és kért egy melléket -, van egy kis fel­adat. .. Látta magát szembesprézve a rendőrkocsiban vakon, mint azt az embert. Bement az öltözőbe, levette a pincérruhát, felvette a sajátját, és köszönés nélkül elment. Ti­zenegy óra volt. A sovány, izzadtságszagú lány ilyenkor kezdte el nyomorú­ságos vetkőzőszámát odabent. Csak annyit tudott róla, hogy in­tézeti volt, és hogy annyi idős, mint a fia. Nem sokkal tíz után a volt munkahelyi főnöke telepedett népes társasággal az egyik sa­rokasztalhoz. Szerencsére nem az ő asztala volt. Hogy az üzem, ahonnan negyvenedmagával ki­tették, gazdaságtalanul műkö­dött, annak nem ők, hanem az üzem vezetői voltak az okai. Mégsem azok kerültek az ut­cára. Sőt. Valami külföldi part­nerrel társulva megvették az üzemet. Szinte hallotta, amint a hona­tyák áhitatosan azt mondják, hogy a vállalkozók fogják meg­menteni ezt az országot.- De kinek? - gondolta - mia­latt hazafelé bandukolt. - Talán nekem meg a gyerekeimnek? Nem vette észre, hogy fur­csán meggörnyed a háta, ahogy azelőtt sohasem... Új sorozat: a Bibliotheca Erotica Egy angyali kiskamasz gonosz játéka Don Rigoberto, a limai biztosí­tóigazgató, magánéletében pompás szerelmi mén, akinek kedvenc időtöltése, az erotikus festmények mellett, testének tisztán tartása. Legszívesebben mégis új asszonya búvárja: ki­fogyhatatlan az érett és gyö­nyörű Lucrecia élvezetében, fel­fedezésében. Egyik kedvenc szórakozása felesége testének lehallgatása, különleges élvezet számára hallgatni mordulásait, hangversenyét, egész zengő lé­nyét. Nem olvastam a világiroda­lomban gyönyörűbb és izgatóbb sorokat egy férfi tisztálkodásá­ról, mint Llosa regényében. Tes­tének minden zugát odaadással és áhítattal tisztítja. Isten nagy fület ajándékozott neki, sejtette, hogy sokoldalúan fogja haszno­sítani. Különös műgonddal sza­badítja meg a durvább szőrszá­laktól, mert fölfedezte, hogy a „fülkagyló és mellbimbó úgy ille­nek egymásba, mint a láb a mo- kaszínbe”. A fülezés számára egyike a legizgatóbb szerelmi já­tékoknak. Rituális tisztálkodását a tökéletességig fejlesztette, ra­finált rendbe komponálta a mű­veletsort, valóságos művészetté emelte. Gyomra úgy működik, mint egy svájci óra. Nemcsak külső tisztaságát tartja fontos­nak, a belsőre is ügyel: vigyáz még az ürítések rendjére is. Minden nap testének más és más területére összepontosít, így tisztálkodását, „állagmegó­vását” sokkal odaadóbban vé­gezheti. Bánásmód és fegyelem tekintetében semmilyen gyűlöle­tes hierarchia nem alakulhatott ki a részek és az egész között. Meg is állapította önmagáról: „Testem az a valami, ami nincs: az egyenlőségen alapuló társa­dalom”. Aprólékos testápolásá­nak célja nem önmaga csinosí­tása, hanem gátat vetni az idők kegyetlen aknamunkájának, késleltetni a baljós romlást, megőrizni magát ereje teljében imádott asszonyának... Ki kell hogy lépjek Rigoberto bűvköréből! Mert Mario Vargas Llosa Szeretem a mostohámat című erotikus remeke a gyö­nyörű, buja Lucreciáról és a férfi előző házasságából való fiáról is szól, az angyali és ördögi Alfon- sitóról, aki beleszeret mostohá-” jába. Az asszony ennek az esz­telen őrületnek nem tud ellen­állni. Éppen akkor esett meg a kellemdús vakmerőség a fiúcs­kával, amikor az apa bezárkó­zott a fürdőszobába, hogy szo­kásos tisztálkodási szertartásá­nak hódoljon. A bájos gyermekkel zajló tit­kos találkozások, a hamvas ra­jongás gazdagította az asszony házaséletét: felélénkítette, megújította. Különös izgalom­mal járt a tisztaságnak és a bűn­nek eme keveredése, a képtelen és kockázatos őrület mindaddig, míg férje nem szerzett tudomást a bűnös viszonyról. Méghozzá éppen az angyalian ördögi fi­acskájától tudta meg a történte­ket. Miért szeretem a mostohá­mat? címmel írt fogalmazást, amelyről kiderült, hogy nem a képzelet szüleménye, hanem maga a valóság. Az isteni pár felhőtlen nászának, szenvedé­lyes szerelmének pillanatok alatt vége lett, Lucreciát férje elza­varta. Amikor Justiniana, a szolgáló­lány faggatva a fiúcskát, rátapin­tott a lényegre: „Anyádért tet­ted? Nem bírtad elviselni, hogy bárki is elfoglalja a helyét ebben a házban?” - a kiskamasz egy pillanatra megdermedt, majd felülkerekedett benne a gonosz ördög. Miközben ölelte, csókolta a lányt, fülébe ezt suttogta: „Mi­attad tettem, nem anyu miatt. Hogy a mosti elmenjen a házból, és mi hárman, a papa, én meg te, ittmaradhassunk egyedül”. Ajánlom az Európa Könyvki­adó Bibliotheca Erotica sorozat könyveit mindazoknak, akik az olvasmány-élvezetekben is a minőséget kedvelik. A perui szü­letésű Llosa stílusa elbűvölő, bámulatos jó ízléssel, biztos ér­zékkel kerüli ki a disznólkodás és a finomkodó esztézizálás csapdáit. A tehetséges író - bi­zonyára olvasták tőle, színpa­don is láthatták a Pantaleon és a hölgyvendégek-et - gyönyörű­séges műve ínyenceknek való isteni előjáték, amelyet César Moro mottója fűszerez: „Bűnein­ket méltósággal kell viselnünk, mint királyi palástot... Csak a bűnös lények körvonala nem mosódik el a légkör sarában. A szépség bűn, a forma gyönyörű bűne”. Zágoni Erzsébet Tiziano: Vénusz, Ámor és a zene Győri László: A kép alja A Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban dolgoztam módszertani könyvtárosként: a falvak ügyei tartoztak hozzám, apró, köznapi dolgok, nem is ügyek, csak cédulák, könyvrendelések, olvasói láng, hogy fogy, de mért a parasztolvasó, firtatta a könyvtárigazgató folyton-folyvást, a parasztok pedig fogyatkoztak furtonfurt. Elit könyvtári menny, égi és földi jó találkozása volt a Palmiro, az a fölsrófolt fény, a zselici odúk viszont a srófidő viccei. „Gyarapítottam”, leltároztam, és odaült mellém Csoknyai Vitéz.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom