Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-04 / 103. szám
2 NÉPÚJSÁG 1991. május 4. A faluban még megtalálható a szülőháza Mindszenty Józsefet 1956-ban a fogságból a rétsági páncélos ezred katonái szabadították ki. Bal szélen Pálinkás őrnagy, egykori Pallavicini őrgróf. A budapesti USA-nagykövetséget elhagyva Bécsben (1971) A csehimindszenti templom, ahol Mindszenty Józsefet keresztelték Szegeden a Dóm előtti körmeneten. A kép valószínű keletkezése 1946. 1949 februárjában a bíróság előtt 1973. július 13-án Heenan bíborossal, westminsteri érsekkel (j) beszélget a Westminsteri székesegyházban, röviddel azután, hogy misét celebrált a katedrálisban A bíboros életéből A Wallenberg-ügy (4.) Hruscsov dührohamot kapott ÉPPEN EZ IDŐ TÁJT TALÁLKOZTAM régi ismerősömmel, Leon Uris íróval. Beavattam a Wallenberg-ügy- be, és hozzátettem: ha könyvet írna róla, sokat segíthetne nekünk. - Olyan emberből, mint Raoul Wallenberg - mondtam neki -, talán ha egy születik egy évszázadban. Leon Uris figyelmesen végighallgatott, majd arra hivatkozott, hogy voltaképpen Maszadáról szándékozik könyvet írni.- Maszada már kétezer éve vár - feleltem. - Wallenbergnek nincs eny- nyi ideje. Megegyeztünk, hogy kapcsolatba lépek a Wallenberg családdal, és eléjük tárom a tervet. Wallenberg édesanyját fellelkesítette az ötlet, amely azonban sajnos csak ötlet maradt. Wallenberg története azonban ennek híján is egyre ismertebbé vált. Egy napon például felhívott telefonon Jules Huf barátom, a holland Telegraph bécsi tudósítója. - Simon - mondta -, jelentkezett nálam egy orosz, aki tud valamit Wallenbergről. Jurij Belovnak hívják. Most mindjárt elviszem hozzád. Jurij Belov elmesélte, hogy 1963- ban ő is a számos szovjet tábor valamelyikében raboskodott Egy napon egy társával együtt a börtönkórházba vezényelték, takarításra. Ez a másik fogoly magyar volt és ki akarta deríteni, nincs-e honfitársa a kórházban lévő foglyok között. Sikerült is ilyet találnia, és a két magyar gyorsan beszámolt egymásnak a legérdekesebb hírekről. Az, amelyik már régebben időzött a kórházban, elmesélte, hogy egy svéd fogoly éhségsztrájkot kezdett, mire sürgősen áthelyezték a pszichiátriai klinikára. A svéd fontos ember; a háború idején valamilyen jelentős posztot töltött be Budapesten. Szándékosan nem vettem fel jegyzőkönyvet a vallomásról, mert nem akartam, hogy bárkiben is olyan érzés támadjon, mintha Belov rávezető kérdéseket kapott volna tőlem. Inkább rögtön a svéd nagykövetségre hajtottunk, és az orosz ott tett hivatalos tanúvallomást. Hatalmába kerített a meggyőződés: most végre jó nyomon vagyok. Addig legföljebb csak Eichmann felkutatásával foglalkoztam olyan szenvedélyesen, mint ahogyan most a Wallenberg- ügyre vetettem magam. Nem volt olyan jelentéktelen részlet vagy olyan rég elhangzott vallomás, hogy még egyszer ne ellenőriztem volna. Elolvastam például a beszámolókat Hruscsov 1956-os stockholmi sajtó- konferenciájáról, amelyen a szovjet vezetőt először rohanták meg Wal- lenbergre vonatkozó kérdésekkel. A Kreml ura szokása szerint először dührohamot kapott, utána azonban lehiggadt és a következő salamoni választ adta: „Nálunk ezrével tűntek el az emberek - ennyi idő után már nem lehet tisztázni az ügyet.” Nem sokkal ezután, 1957 februárjában mégiscsak sor kerülhetett a tisztázásra. Gromiko külügyminiszter átadott a svéd nagykövetségnek egy jelentést, amely Wallenberg haláláról tanúskodott. Gromiko a Ljub- janka börtön főorvosának, bizonyos Szmolcovnak a feljegyzésére hivatkozott (Szmolcov azonban már nem volt az élők sorában), amelyet az Abakumovnak (Berija KGB-főnök 1953-ban vele együtt kivégzett helyettesének) küldött. A feljegyzésben az orvos azt közölte, hogy bizonyos Valenberg (egy l-lel és keresztnév nélkül) 1947. július 17-én szívbénulásban elhunyt, s hozzátette, hogy a holttestét elégették. Ezután megtudakoltam a Ljubjan- ka néhány egykori foglyától, valóban el szokták-e ott égetni a holttesteket. A legtöbben nem tudtak erre mit felelni, de Alekszander Ginzburg (Szolzsenyicin barátja) tájékozott volt a helyi viszonyok felöl, és határozottan kijelentette: kizárt dolog, hogy 1947-ben a Ljubjankában a halottakat elhamvasztották volna. Forrásait ugyan nem nevezheti meg, de szavahihető emberektől tudja, hogy a Ljubjankában elhunyt foglyokat egytől egyig tömegsírba kaparták el. A FELVILÁGOSÍTÁST ISMÉT TOVÁBBÍTOTTAM a svéd belügyminisztériumnak, és ez alkalommal is felhívtam figyelmüket: most már számos tanú vallja, hogy az úgynevezett haláleset után még látták Wallen berget. Ám tájékoztatásom ezúttal is lepergett a svéd hatóságokról, a szovjetek pedig rá sem hederítettek. Határozottan éreztem: nyomást kell gyakorolni rájuk. Erre legjobb megoldásként az kínálkozott, hogy minél több országban, s elsősorban az Egyesült Államokban Wallenberg- bizottságok alakulnak. Akárhol tartottam előadást, egyetemen vagy valamilyen zsidó közösségben, a Wal- lenberg-ügyre mindig kitértem. Hamarosan jelentkezett is nálam számos olyan zsidó, aki Wallenbergnek köszönhette az életét Most végre le- róhatták hálájukat: megalapították a helyi Wallenberg-bizottságokat, minél több politikus, szenátor és kongresszusi képviselő bevonásával. Hiszen Wallenberg hőstettei közvetlenül összefüggtek egy amerikai akcióval. 1944-ben, miután azsidók tömeges kiirtása nagy vonalakban ismeretessé vált Roosevelt elnök utasította a War Refugee Boardot, hogy kövessen el mindent legalább a magyar zsidók megsegítésére, lévén hogy őket csak ekkor kezdte fenyegetni a „végső megoldás”. Amerika azonban hadiállapotban volt Magyarországgal, s ezért egy semleges országbéli személyiséget kellett közbeiktatni. Az USA svédországi nagykövete, Hershel Johnson ekkor személyes ismerőséhez, az ifjú Raoul Wallenberghez fordult és megkérdezte, hajlandó lenne-e vállalkozni erre a veszélyes feladatra. Wallenberg igent mondott. Tetteivel egyébiránt Roosevelt elnökre is dicsőséget hozott. Az általa megmentett zsidók között volt Thomas Lantos, ekkor már Kalifornia kongresszusi képviselője és felesége, Annette is - most mindketten csatlakoztak a kaliforniai Wallenberg-bizottsághoz. A New York-i Wallenberg-bizottság vezetője a svéd Lena Kaplan asszony lett: ehhez a bizottsághoz Moyniban szenátor felesége is csatlakozott. Azt terveztem, hogy nemzetközi bizottságot alapítok a Raoul Wallenberg körüli igazság kiderítésére, minél több illusztris személyiség részvételével, hátha ezáltal mégiscsak sikerül hatni a szovjet vezetőkre. Wallenberg édesanyja, akivel állandóan kapcsolatban voltam, három nemzetközi tekintélyű svéd személyiséget javasolt e célra: Hannes Allgren Nobel-díjas tudóst, Tage Erlander miniszterelnököt, és a Wallenberg- kutatásokat elindító Nana Schwarz professzor asszonyt. A Hitler elleni merénylet harmincadik évfordulója alkalmából az Ellenállók Szövetsége (ennek a szervezetnek én vagyok az alelnöke) elhatározta: javasolni fogja a norvég parlamentnek, hogy jelölje Nobel- díjra Raoul Wallenberget. Albert Guerisse, az Internacionálé elnöke megszerezte a tervhez a Nobel-dijas René Cassin támogatását. De Oslo ragaszkodott ahhoz, hogy előzőleg egyértelműen tudjuk bizonyítani: Raoul Wallenberg még életben van. Másfelől nyilvánvaló volt: ha hamarosan nem történik valami, akkor Wallenberget már aligha találjuk életben. SIMON WIESENTHAL (Következik: Szovjet hallgatás, svéd közöny.) Az Egyesült Államok meg akarta vásárolni Az Egyesült Államok 1946-ban felajánlotta Dániának hogy megvásárolja Grönlandot, vagy átengedi Alaszka egy kőolajban gazdag részét stratégiai fontosságú grönlandi területekért cserébe - derül ki az amerikai nemzeti archívumból származó dokumentumokból. Az iratokból kitűnik, hogy a vásárlási ajánlatot 1946. december 16- án tette hivatalosan New Yorkban James Byrnes akkori amerikai külügyminiszterdán kollégájának, Gustav Rasmussennek. - A javaslat „sokkolta” a dán külügyminisztert jegyezte fel egyebek között James Byrnes a történtekkel kapcsolatban. Az archívumból kikerült dokumentumok nem említik meg, vajon volt-e hivatalos dán válasz az amerikai felvetésre. Mindazonáltal az Egyesült Államok az ajánlat után öt évvel mégis légitámaszpontokat létesíthetett az óriási szigeten, miután 1951 -ben védelmi szerződést kötött Dániával. Grönland két évszázadig dán gyarmat volt. 1951 -ben a Dán Királyság szerves része lett, 1979-től autonómiát élvez. Örmény-azerbajdzsán viszály Az azerbajdzsán televízió csütörtökön este bejelentette, hogy Bakuban bizottságot állítottak fel a Geta- senben és Martunasenben élő örmények kitelepítésére - jelentette pénteken a moszkvai ANI független hírszolgálati iroda. A hír megerősíteni látszik azt a korábbi feltételezést amely szerint Azerbajdzsán az örmény lakosság kitelepítésével kívánja megoldani a Karabah-hegyvidék miatt Örményországgal támadt véres viszályt. Az azerbajdzsáni területen fekvő két falu lakosságát Örményországba telepítenék ki. Karabahból érkezett hírek szerint Martunasen falu az azeri fegyveresek csütörtöki akciója után porig égett, a lakosság a közeli Getasenbe menekült. A moszkvai örmény képviselet megerősítette, hogy örmény fegyveresek a héten fogságba ejtettek 14 szovjet belügyi katonát akik az azeri rendőri erőkkel közös akcióban vettek részt. Ennek kapcsán az ANI hírügynökség örmény forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy Jurij Satalin vezérezredes, a szovjet belügyi erők parancsnoka megfenyegette az örmény képviselet vezetőjét, s különféle megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha katonáit nem bocsátják szabadon és bántódásukesik. Satalin állítólag közölte az örmény kormány megbízottjával, hogy pénteken letartóztatja, ha Jereván nem tesz lépéseket a katonák érdekében. Örmény részről továbbra is határozottan cáfolják azokat a bakui vádakat, amelyek szerint örmény fegyveresek azerbajdzsán területen tevékenykednének. Az azeri rend- fenntartó erők e vádakra hivatkozva indítottak katonai akciókat az örmény falvak ellen. Az örmény kormány csütörtökön Vlagyimir Krjucskovnak, a KGB elnökének közbenjárását kérte a Ge- tasenben rekedt sebesültek elszállításához. Krjucskovaz üzenetettovábbította Bakuba, ahol az ANI értesülése szerint az örmény lakosság kitelepítéséhez kötötték a jereváni kérés teljesítését. A TASZSZ hírügynökség csütörtök késő este azt jelentette, hogy a belügyi erők egyik páncélozott harcjárművé - a karabahi katonai parancsnok utasítására - bejutott Getasenbe, ahonnan 6 halottat és hét sebesültet szállított az ostromzáron kívülre. Örmény közlések szerint a két falu körüli harcokban eddig 36 örmény nemzetiségű lakos vesztette életét.
