Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-15 / 87. szám

1991. április 15. NÉPÚJSÁG 5 IV. Hungária Biztosító GP Kovács (Tipográfia) mindenkit meggyőzött Második 3l Szekszárdi KSC csapata FOTO: ÖTÖS RÉKA Szombaton és vasárnap ren­dezték meg a megye útjain a IV. Hungária Biztosító GP kerékpáros versenyt. A válogatottak nagy ré­sze ezúttal „igazoltan” hiányzott, ők jelenleg Németországban verse­nyeznek. Persze, azért így is 13 egyesület közel 100 kerekese állt a rajthoz a különböző korosztályok­ban. Szombaton délelőtt a Szek- szárd-Tamási 52 km-es szakasz- szal kezdődött a viadal. Kéty után egy öt főből álló csoport szökéssel próbálkozott, amit, úgy tűnt, a me­zőny nagy többsége nem vett ko­molyan. Vesztükre! Ugyanis a boly tetemes előnyt szerzett... A hazai szurkolók nagy örömére két szek­szárdit - Steig Gábort és Varga Zoltánt - is itt láthattuk -, sőt Steig megnyerte a hőgyészi részhajrát is. A cél előtt a szolnoki Heusch- midtben maradt a legtöbb erő, így szoros küzdelemben ugyan, de neki jutott a „sárga trikó”. Steig a harmadik, míg Varga a negyedik helyen érkezett. Ugyanezt a távot a nők és a ser­dülő fiúk is letekerték. A lányoknál az FTC-s Szalai Emese több mint két percet vert rá vetélytársaira. A szekszárdiak közül Hepe Márta az előkelő ötödik helyet szerezte meg, míg a legjobb tamási versenyző­nek Henkei Anita bizonyult, ő 18- ikként érkezett a célba. A serdülő fiúknál a csepeli Szabó Attila győ­zött a tamási Arató Adrián előtt. Egyébként itt nemzetközi volt a me­zőny: északi szomszédainktól Spartak Tlmace csapata vett részt a viadalon. Délután már csak a felnőttek raj­toltak el Tamásiból vissza Szek- szárdra. Hogy ne legyen unalmas az útjuk, ezúttal egy „kis” kerülővel, Dombóvár felé. Nagyon jó, akció­dús versenyt vívtak! Először a pé­csi Varjas és a csepeli Kiss kezde­ményezett, majd Vida Richárd (Csepel) vezetett vagy 20 km-en át. Ekkor azonban a Kovács, Jezer- niczky (Tipográfia), Filutás (Postás) trió robbantott és „magára hagyta” a mezőnyt. Végül jobb hajrájával az utóbbi nyerte a szakaszt. Ötödik­nek, illetve hatodiknak a Szekszár­di KSC két sportolója Schneider és Egyedi érkezett. Vasárnap a Szekszárd- Gyönk-Hőgyész-Kurd-Bony- hád-Szálka-Szekszárd 122 km- es távval folytatódott a Grand Prix. A rajt után a fradista Stubán nem sokat teketóriázott, gyorsan fakép­nél hagyta a többieket. Egyedül hajtott vagy 50 km-en keresztül, megnyerve közben két részhajrát. A harmadikon viszont már nem ő, hanem a még ifjúsági korú szek­szárdi Horváth Zoltán diadalmas­kodott, vagyis utolérték a szöke­vényt. A mezőny Mőcsényig együtt haladt, amikor is az első nap után az összetettben második helyen álló Kovács Gábor fantasztikus hajrába kezdett. Szálkáig két és fél percre nőtt az előnye és innentől kezdve már nem volt kérdéses, ki nyeri a Hungária Biztosító GP-t. A célban várakozók nagy örömére Horváth itt is bizonyította jó hajrá­készségét, ami a dobogó második fokára juttatta ezen a szakaszon. Schneidert negyedikként tapsol­hatták a nézők. Végül az egyéni ösz- szetettben Kovács mögött Filutás végzett másodikként, míg a harma­dik a békéscsabai Nádas lett. A legjobb szekszárdi Schneider a A hőgyészi kanyarban a mezőny végelszámolásnál az ötödik helyet szerezte meg. A csapatversenyt a Tipográfia nyerte a Szekszárdi KSC előtt. A nőknél a Szekszárd-Hőgyész 50 km-es távon a debreceni Buj­dosó Eszter győzelmével csak megközelíteni tudta az összetett­ben győztes Szálait. A serdülőknél vasárnap is Szabó Attila nyert, Ara­tó Adriánt és a szekszárdi Arató Gábort megelőzve. Eredmények: felnőttek, I. sza­kasz (52 km): I. Heuschmidt László (Szolnok), 2. Horváth Tamás (Pécsi SC), 3. Steig Gábor (Szekszárdi KSC), 4. Varga Zoltán (Szekszárdi KSC). II. szakasz (190 km): 1. Filutás Árpád (Postás), 2. Ko­vács Gábor (Tipográfia), 3. Nádas János (Békéscsaba). III. szakasz (122 km): 1. Kovács Gábor, 2. Horváth Zol­tán (Szekszárdi KSC), 3. Molnár Tamás (FTC). Az egyéni ösz- szetettben: 1. Kovács Gá­bor 7.33,43, 2. Fi­lutás Árpád 7.36,59, 3. Nádas János 7.38,48, ... 5. Schneider Gá­bor (Szekszárdi KSC) 7.39,53, 6. Egyedi Zoltán (Szekszárdi KSC) 7.40,01,... 12. Va- nitsek István (Szekszárdi KSC) 7.43,13, ... 18. Steig Gábor (Szekszárdi KSC) 7.43,57. Csapat össze­tett: 1. Tipográfia 22.57,41,2. Szek­szárdi KSC 23.03,11, 3. Bé­késcsaba 23.06,30. Serdülök, I. sza­kasz (52 km): 1. Szabó Attila (Csepel), 2. Arató Adrián (Tamási), 3. Balázs Tamás (Spartak Tlmace), 4. Arató Gábor (Szekszárdi KSC). II. szakasz (50 km): 1. Szabó Attila, 2. Arató Adrián, 3. Arató Gábor. Egyéni összetettben: 1. Szabó Attila 2.57,02, 2. Arató Adrián 2.57,06, 3. Arató Gábor 2.57,12. Nők, I. szakasz (52 km): I. Szalai Emese (FTC), 2. Zaga- rits Ildikó (DSI), 3. Seregély Márta (FTC),... 5. Hepe Márta (Szekszárdi KSC). II. szakasz (50 km): 1. Bujdosó Eszter (DSI), 2. Szalai Emese, 3. Seregély Márta. Egyéni összetettben: 1. Szalai Emese 2.55,04, 2. Bujdosó Eszter 2.57,35, 3. Seregély Márta 2.57,37, ... 6. Szabó Kovács Beáta (Szek­szárdi KSC) 2.58,54. KRASZNAI ZOLTÁN A második szakaszt ennyivel nyerte Filutás (balról) Kovács Gábor előtt A legjobb serdülök (balról a második helyezett Arató A., mellette a győztes Szabó, valamint a har­madik Arató G.) Asztalitenisz NB I. Orosházi MTK-Tolnai SE II. 14­11. Nem sok hiányzott a meglepe­téshez a második helyen álló Oros­háza otthonában. Szoros mérkő­zésen, Páli és Siry eredményes já­téka a hazaiak javára döntötte el a két bajnoki pont sorsát. A tolnai csapatból Majzik Judit és Herczig Gabriella teljesítménye és mind­kettőjük 3-3 győzelme dicsérhető. Győztesek: Páli 5, Siry 4, Masa­son 3, Faludi 2, illetve Majzik, Her­czig G. 3-3, Szabadi, Német 2-2, Gyöngyösi 1. Súlyemelő Duna-kupa Lénárt országos csúcsot szakított A Duna menti országok hagyo­mányos súlyemelő-seregszemlé­jénél jobb erőfelmérőt a májusi Európa-bajnokság előtt el sem le­hetne képzelni. Ezúttal Tiszaújvá- ros adott otthont a Duna-kupának. A Németország, Ausztria, Cseh és Szlovák SZK, Románia, Jugoszlá­via és Magyarország versenyzőit felvonultató erőpróbán Bulgária a „B” csapatával képviseltette ma­gát, a magyar válogatottban a Hús­ipari SE Szekszárd két versenyző­je, Lénárt Ferenc és Oláh Imre is rajthoz állt. Az 56 kilós súlycso­portban Lénárt Ferenc nem min­dennapi bravúrral tette le névje­gyét: szakításban negyedik fogás­ra, vagyis versenyen kívül 117,5 ki­lóval új országos csúcsot állított fel. Érvényes 115 kilós szakítása mel­lett lökésben 135-öt teljesített, így 250 kilogrammos összteljesítmény­nyel szerezte meg az aranyérmet bolgár vetélytársa előtt. Az ólomsú- lyúak között Oláh Imre 165 kilós szakítással, 202,5 kilós lökéssel összetettben a dobogó második fokára állhatott fel, eredményével a világbajnokságon 4. lett volna. Há­rom szekszárdi fiú klubszinekben indult. A pehelysúlyú Széli Tibor 235 kilós összetettbeli eredmé­nyével az 5., a váltósúlyú Kiss 295 kilóval szintén az 5. helyen végzett. Ugyanebben a súlycsoportban Bertus Gábor 290 kilogrammal a hetedik lett. A Duna menti országok viadalán ezenkívül még egy hazai aranyérem született a 100 kilo­grammos Szanyi Andor révén. Májusban a lengyelországi Czentiewóban sorra kerülő Euró- pa-bajnokságon várhatóan három szekszárdi versenyző, Czanka, Lé­nárt és Oláh is helyet kap a váloga­tottban. Czanka nem vett részt a Duna-kupán, apró sérülések miatt a szakvezetés pihenteti a világver­seny előtt. A húsosklub versenyzői 16-tól a válogatottal Tatán edzőtá­boroznak. Tájfutó megyei diákolimpia A Tolna Megyei Diáksport Ta­nács és a Tolna Megyei Tájfutó Szövetség Máza térségében közö­sen rendezte az 1991. évi megyei diákolimpiái tájfutó bajnokságot. A viadalon 8 iskola 70 versenyzője állt rajthoz. Eredmények: lányok. N-13. 1. Lajtai Katalin, 2. Mester, 3. Kiss (mindhárom Szekszárd 1. Sz. Ált. Isk.). N-15.1. Glósz Annamária (Paks Vak Bottyán Gimn.), 2. Bányai (Szekszárd Garay Gimn.), 3. Kö- rösztös (Paks Vak Bottyán Gimn.). N-17. 1. László Zsuzsanna (Szekszárd Garay Gimn.), 2. Dö­mötör, 3. Csonka (mindkettő Paks Vak Bottyán Gimn.). Fiúk, F-13. 1. Fejős János (Szekszárd Gya­korló Ált. Isk.), 2. Nagy (Szekszárd 1. Sz. Ált. Isk.), 3. Vámosi (Szek­szárd 4. Sz. Ált. Isk.). F-15.1. Csekő József (Paks Vak Bottyán Gimn.), 2. Savanya, 3. Pa­taki (mindkettő Szekszárd Garay Gimn.). F-17.1. Klem József (Palánk Mg. Szakközépiskola), 2. Bayer (Szek­szárd Garay Gimn.), 3. Mézes (Paks ESZI). Kézilabda NB l/B. Későn „ köszöntek” a hőgyésziek Pestlőrinc-Högyészi HSC 40-32 (20-15). Pestlőrinc, 100 néző. V.: Csatlós, Kárpáti. Hőgyész: Spojlár - Barabás 1, Kerekes 11, Teimel L. 5, Teimel J. 7, Mayer 3, Nándor L. 4. Csere: Póti, Nándor I., Törő 1. Edző: Teimel La­jos. Mire a Hőgyész „köszönt” és észrevette, hogy elkezdődött a mérkőzés, már 9-3-ra vezettek a hazaiak. Enervált, gyenge támadó­játék védekezés nélkül. Ez jelle­mezte a vendégeket a 22. percig, amikor 18-9-es állásnál megpró­báltak erősíteni. Az újonc Póti ka­pus segítségével 18-15-re feljöttek a högyésziek. A találkozónak eb­ben a részében nyújtottak elfogad­ható teljesítményt... A második játékrészben folyta­tódott a HSC gyenge, kiábrándító játéka, a megszokott harcos, ke­mény védekezésből semmit sem láthattunk ezen a mérkőzésen. Tá­madásból ezért hiába szereztek 32 gólt. Csak tíz percig nyújtotta a tőle el­várható teljesítményt a Hőgyész. A csapatból ezúttal senkit sem lehet kiemelni. Idegenlégiósok „bevonulása” Tatára Nehéz lenne összeadni (ha volna egyáltalán, aki vállal­kozna erre), hogy a magyar labdarúgó-válogatottak hányszor készültek fel Tatán soron következő mérkőzé­sükre. A maiak közül Is jó néhányan már „hazajárnak” a vi­déki sportcentrumba, amelyben sok-sok nemzetközi győzelmet sikerült megalapozni. A jövő szerdai, Szovjet­unió elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő futballis­ták is Tatát választották az utolsó napok otthonának, ide vitte játékosait Mészöly Kálmán szövetségi kapitány, s in­nen indulnak majd szerdán kora délután a Népstadionba, hogy kiharcolják a remélt győzelmet. Mészöly vasárnap részletes tájékoztatót adott az MTI munkatársának arról, hogy a tizenegy „hazai” és kilenc idegenlégiósból álló keret körül mi a pillanatnyi helyzet.- Jó, hogy húszas keretet jelöltem ki, mert jelenleg úgy tűnik, Limperger Zsoltra nem számíthatok, tehát van ele­gendő készenlétben lévő játékosom - mondta a szövet­ségi kapitány. - A fradisták egyik kulcsembere térdsza- lagsérüléssel bajlódik, nem is játszott szombaton a pé­csiek ellen, s kevés az esély arra, hogy szerdára harcké­pes lesz. Az utolsó szót'azonban még nem akarom ki­mondani... Vasárnap egyébként megkezdődött az ide­genlégiósok „bevonulása", hétfőre várom még DétáriLa­jost és Kiprich Józsefet. Spitz „befürdött” Ben Johnson, George Foreman és Larry Holmes után újabb nagy egyéniség vissza­térését várta különös figyelemmel a sport­világ. Magyar idő szerint vasárnapra virradóra az amerikaiak élő „úszólegendája” Mark Spitz állt rajtkőre 18 évvel utolsó versenyét követően. Á 41 éves, barcelonai kiküldeté­sért harcoló sportoló honfitársa, Tojn Jager ellen versenyzett az 50 méteres pillangó­úszásban Mission Viejo nyitott 50 méteres medencéjében. Nos, a nagy kísérlet kudarcba fulladt, hi­szen az 50 méteres gyorsúszás világ­csúcstartója, Jager a vártnál biztosabban nyert. A 26 éves világbajnok 24,92 másod­perc alatt ért célba, míg Spitz órája 26,70 másodpercnél állt meg. Az 1972. évi müncheni olimpia hétszeres bajnoka két testhosszal maradt el az 50 méteren a jelen világklasszis sprinterétől. Teljesítményére jellemző, hogy egyes hírügynökségek tré­fásan megjegyzik; még jó, hogy nem fulladt a vízbe.- Az volt a baj, hogy hallatlanul ideges voltam. Azt hiszem, gyalog gyorsabban tet­tem volna meg ezt a távot - viccelődött a verseny után Spitz. - Teljesen bennragad­tam a rajtnál, és ezzel már értékes tizedeket vesztettem. A vereség nem fáj, de azt hit­tem, legalább egy másodperccel jobbat tu­dok, hiszen az edzéseken 25 másodper­cen belül is úsztam már. A győztes véleménye:- Az az igazság, hogy Mark felett nem csak az idő járt el, de a technika is teljesen megváltozott München óta. Manapság sok­kal nagyobb figyelmet fordítunk a rajtra, mint a hetvenes években tették. Ennek ellenére elismersére méltó, hogy Mark tiszta szívből, lelkesen hisz a visszaté­résben. Spitz aligha szomorkodhatott sokáig, hi­szen veresége is 10 ezer dollárt hozott a „konyhára” míg Jager 20 ezer dollárral gaz­dagodott álig fél perc alatt. Spitz legköze­lebb április 27-én a szöuli olimpia amerikai hősével, Matt Biondival méri össze tudását, de akkor már 50 ezer dollár forog kockán (35-15 ezer arányban). Szekszárdi és paksi sikerek

Next

/
Oldalképek
Tartalom