Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-04 / 78. szám

ÁPRILIS 4 CSÜTÖRTÖK Névnap: Izidor A Nap kél 6.19 órakor nyugszik 19.16 órakor A Hold kél - órakor nyugszik 8.26 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: SZERI ÁRPÁD Telefonszámunk: 16-211,15-468. Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Változékony idő A várható időjárás az ország területére ma estig: Nyugaton többször erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványo­san esőre is számítani kell, másutt általá­ban kevés lesz a felhő, számottevő csa­padék nem valószínű. A délkeleti, déli szél sokfelé megélénkül, főleg a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet nyugaton 10, keleten 15 fok körül alakul. Százötven éve hunyt el William Henry Harrison (1773-1841) amerikai politikus. 1773. február 9-én született Charles City-ben. Pályafutását a hadseregben kezd­te, 1794-ben hadnagy, 1797-ben kapitány lett, s ekkor nevezték ki Indiana alkormányzójának. 1800-1813 között Indiana kor­mányzója és az indiánügyek szu­perintendánsa volt, s katonai ve­zetőként több sikeres csatát ví­vott. 1814-ben kilépett a hadse­regből, s a politikának szentelte magát. Tagja lett az ohiói, majd az amerikai szenátusnak. 1829-ben visszavonult birtokára, de a Whig- párt visszacsábította a politikai életbe. 1836-ban ugyan még si­kertelenül próbálkozott az elnök­ség megszerzésével, de az 1840- es elnökválasztást már ő nyerte, méghozzá meggyőző fölénnyel, hisz 234 elektori szavazatot ka­pott, míg vetélytársa csak 60-at. 1841. március 4-én foglalta el hi­vatalát, de pontosan egy hónap múlva meghalt. Ö volt az Egyesült Államok kilencedik elnöke, s az el­ső, aki hivatali ideje alatt hunyt el. 32 napig volt elnök, a legrövi­debb ideig valamennyi amerikai elnök közül. Az ő nevéhez fűződik az az érdekesség is, hogy Reagan után ö volt a legöregebb elnök, akit megválasztottak e tisztre. Hús - Szibériába Egyelőre az első félév végéig szól az a megállapodás, amelyet a Karancs Húsipari Részvénytár­saság egy szibériai vállalattal kö­tött. Az egyezség szerint hat hónap alatt ezer tonna bőrös félsertést, csaknem 240 tonna tartós párizsit és 25 tonna turistaszalámit szállít a salgótarjáni gyártó a szovjet fél­nek. Nincs gond a fizetéssel sem, mert a szovjet olajszállítmányok el­lenértékéből zárt körű akkreditívet nyitott a szovjet partner a Külkeres­kedelmi Banknál, s miután a szer­ződés értelmében a szovjet külke­reskedelmi szakember Magyaror­szágon veszi át az árut, egy héttel korábban jut pénzéhez a húsipari rt.- FIGLER JÁNOS országgyűlési képviselő - korábban külföldi útja miatt elhalasztott - beszámolóját április 4-én 18 órakor tartja meg Nagydorogon, a művelődési ház­ban. Abszolút szemtelenség: URH-kocsit lopni - rendőröstől Alkalmasint a szemtelenség vi­lágrekordját akarta megdönteni a minap egy New York-i fiatalember, amikor el akart lopni egy rendőrau­tót - benne a hatósági közeggel. A pompás új, kék-fehér ország­úti cirkáló az utcán, járó motorral állt. Vezetője beugrott az üzletbe, járőrtársa pedig a kocsiban vára­kozott, amikor a gátlástalan tolvaj a vezetőülésbe huppant, kezébe kapta a kormányt és „Gyerünk, mennem kell!” felkiáltással a se­bességváltóhoz kapott. A rendőr ekkorra már felocsúdott elképedé­séből és beavatkozott, de a hívat­lan útitárs erősebbnek bizonyult. A rendőr szerencséjére egy járókelő, látván a helyzetet, segítségére sie­tett. Egyébként vesztére, mert a boltból kilépő másik rendőr csak azt látta, hogy valaki a kocsijába hajolva verekszik - így tüstént fej­bevágta a segítőtársat... A bohózatba hajló jelenet végén sikerült megfékezni a kocsitolvaj jelöltet, aki nem tudott magyaráza­tot adni határtalan szemtelenségé­re, amekkorára még nem volt pél­da: a New York-i főkapitányság szerint sok kocsijukat ellopták már, de rendőröstől még soha... Magyar koldus Dupla teher Békés egymás mellett élés fotó: kispál Mária Tavasz Őcsényben Ragyogó napsütés fogadott bennünket a 2500 lakost szám­láló Őcsényben. Virágba borult fák, s gondos kezek nyomán ki­virágzott kertek jelzik, most már valóban tavasz van. A jó idő ki­csalogatta az építkezőket is. Az önkormányzat ebben az évben is foglalkozik telek-ki­alakítással, de arra ösztönzi az építkezni szándékozókat, hogy a foghíjas telkeket vásárolják meg. Évekkel ezelőtt sok család költözött ki - főként Szekszárd- ról - Őcsénybe, de jelenleg a „kivándorlás” szünetel, s az építkezés is lelassult. Valami­kor igen gazdag emberek éltek itt Őcsényben. Ma is vannak jó­módúak, de van egy réteg, amely igen alacsonyan áll és ez nem a cigányság. A szegénységet jellemzi, hogy nagyon sokan fordulnak az önkormányzathoz segélyért, természetesen mérlegelni kell, ki arra a leginkább rászo­rult. Örömteli tervekről, elképze­lésekről is beszámolhatunk: a községben az ellátás jónak mondható. Eddig nem volt ipar­cikkbolt, májusban már talán a megnyitására is sor kerülhet. Az általános iskolát két tante­remmel bővítik még ebben az évben, s felújításra kerül a köz­ségháza is. Ami egy kisközség­ben, így Őcsényben rendkívül jó, hogy sok a vállalkozó, s főleg a magánfuvarozó. Ebben az év­ben eddig összesen tizenhá­rom vállalkozói igazolványt ad­tak ki. A szabad, tiszta, friss le­vegő sokakat kicsal Őcsénybe, illetve annak környékére kirán­dulni. A vendéget, az idegent mindig barátsággal, kedvesen fogadják.- pusztai téri ­OLVASTAM Függetlenségi Nyilatkozat - szerencsés vásárló Igazán nem panaszkodhat a szerencséjére az a philadel­phiai férfi, akinek mindössze négy dollárért sikerült megsze­reznie az amerikai Független­ségi Nyilatkozat egyik eredeti példányát. Az illető a Pennsylvania ál­lambeli Adamstown városának bolhapiacán nézelődött, s megtetszett neki az egyik el­adásra kínált kép kerete. Négy dollárért megvette a képet, s amikor otthon le akarta fejteni a vásznat, a festmény mögött egy papírlapot talált. Kiderült, hogy ez az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat egyik - tökéletes ál­lapotban lévő - példánya, amely legalább 800 ezer dollárt ér. A Függetlenségi Nyilatkoza­tot 1776. július 4-én fogadták el az angol uralom ellen fellázadt amerikai gyarmatok, s még az­nap ki is nyomtatták, hogy a nép és a katonaság előtt kihir­dethessék. A dokumentumból mindösz- sze 200 példány készült, ám ebből csak 24 maradt meg az utókorra. A most talált lapot egyébként június 4-én, a Sotheby’s mű­kincskereskedő cég aukcióján kalapács alá bocsátják. Géppisztolyos postakocsi­rablás A postától kapott tájékoztatás szerint Székesfehérvártól alig egy kilométernyire a 8-as úton, kedden este fegyveres rablótámadás ért egy pénzszállító postakocsit. Két géppisztolyos ismeretlen támadó útakadállyal megállásra kénysze- ritette a postakocsit. Ezután lefegy­verezték a kocsi vezetőjét és kísé­rőjét, majd bezárták őket a kocsi- szekrénybe. Ám a rablók felsültek: egyetlen fillért sem találtak a kocsi­ban. Miután a postáskocsi nem ér­kezett meg időre rendeltetési he­lyére, a székesfehérvári rendőrök keresésére indultak, ám mire a helyszínre érkeztek, a bezárt pos­tásoknak sikerült kiszabadulniuk a kocsiszekrényből. Személyi sé­rülés nem történt. A rendőrség megindította a nyomozást a rablók elfogására. Mai moziműsor Bonyhád: Rendőrakadémia V. (19 óra). Szekszárd, Panoráma: Tini nindzsa teknőcök (17.30 és 20 óra). A halfogótotó nyertesei A második fordulóra 66 megfej­tés érkezett, ami jóval kevesebb az előzőnél. Úgy látszik, a jó időjárás és a más elfoglaltság elveszi az időt ettől a játéktól. A beérkezett meg­fejtések közül 14 volt 13 + 1 -es, 29 a 13-as találatot elért. A helyes megfejtés a következő: 2,2, x, 1,1, 2, x, x, x, x, 1,1,2, x. A legtöbb talá­latot elért versenyzők közül sorso­lással döntöttük el, hogy kik része­sülnek jutalomban. Ezek szerint: 1. Csizmadiáné Kolláth Éva Szek­szárd, Mészáros L. u. 5. egy füstölt disznósajtot nyert, 2. Szekeres Ba­lázs Szekszárd, Kilátó 43. (könyv), 3. Szabó Zsolt Szekszárd, Alisca u. 16. (könyv), 4. Csizmadia József Szekszárd, Mészáros L. u. 7. (könyv), 5. Szebényi Zoltán Szek­szárd, Alisca u. 38. (könyv), 6. Sze­bényi Judit Szekszárd, Alisca u. 38. (könyv), 7. Faragó János Szek­szárd, Pollack M. u. 6. (könyv), 8. Bálint László Zomba, Orosháza u. 15/a. (könyv), 9. Porkoláb László Szekszárd, Mérey u. 43. (könyv), 10. Hunyadi Kata Tengelic, Óvoda u. 19. (egy db 300 forintos vásárlási utalvány). A dijakat a MOHOSZ Tolna Me­gyei IB irodában vehetik át a nyer­tesek, a disznósajt kivételével, amit a Zöldért mözsi kirendeltségén ad­nak át a szerencsés totózónak. Fi­gyelem! A halfogótotó következő fordulója a jövő csütörtökön, április 11-én jön. Keresse a Népújság­ban! DOmiNÖ A DOMINÓ ÁRUHÁZ AJÁNLATA! Kerti bútorok nagy választékban kaphatók, gyermek BMX és felnőttkerékpárok újra érkeztek. Szekszárd, Beloiannisz u. Tel.: 12-234. A Decs Nagyközségi Önkormányzat pályázatot hirdet az alábbi helyiségek bérbeadására: Decs, Szőlőhegy, pihenőház 128 m2 Decs, Rákóczi u. 52. (kétszintes, összkomfortos) 221 m2 Decs, Béke u. 12. (iroda, raktárhelyiségek, műhelyek) 818 m2 Vágóhíd 102 m2 Húsbolt, Decs, Béke u. 5. 70 m2 A pályázatokat 1991. április 30-ig lehet benyújtani a polgármesteri hivatalhoz (Decs, Fő utca 23.) A pályázattal kapcsolatos részletes felvilágosítás személyesen Decs, Fő utca 23. szám alatt vagy a Decs 1. telefonon kérhető. NÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 199 Ft, negyedévre 597 Ft, fél évre 1194 Ft, egy évre 2388 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Uzsorakamat Mint az elmúlt napokban többször hallottuk, olvastuk, a Merkur szeretne részletre árusítani bizonyos gépkocsitípusokat. Ahhoz, hogy az üzlet beinduljon, a kölcsön kamatfeltételeinek az áruvásár­lási hitelek feltételeihez hasonlónak kellenne lenniük, ami manap­ság általában évi 36 százalék. Három típusnál jöhetne szóba azonnali részletfizetési kedvez­mény, mégpedig a jelenleg készpénzért azonnali átvételre árusított Skoda Favoritnál, a 126-os Polski Fiatnál és a Moszkvicsnál. A kis­pénzű polgár a hír hallatán máris reménykedni kezdett, felcsillant előtte az eddig elérhetetlen, használt autó helyett újhoz juthat. Igaz, hogy felárral, magas havi törlesztéssel, na de sebaj, azt már meg­szokta, a tévét, a hűtőt így vette. De mint ahogy nincsen rózsa tövis nélkül, úgy a pozitív bejelen­tést hamarosan követte a hidegzuhany, az 564 ezer forintos Favorit­nál a hitelt folyósító bankok 200 ezer forintos kölcsönt javasolnak 18 hónapra, a kis Fiat után áhítozóknak pedig 100 ezer forint kölcsön 12 hónapra, 50 százalékos kamatra. Hát kérem, nem új az eset, az ántivilágban is történtek hasonló dolgok, csakhogy akkor ezt nem hitelpolitikának hívták, hanem uzsorakamatnak. - f. kováts ­JJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom