Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-20 / 92. szám
8 NÉPÚJSÁG 1991. április 20. Vasárnapi vásár Szikrázó tavaszi napsütés fogadta a vasárnapi vásározókat. Voltak is rengetegen, árusok és nézelődők egyaránt. Azt, hogy mennyien vásároltak és mennyien csak a program és a jó idő kedvéért mentek ki, azt legfeljebb a kereskedők mesélhetnék el, bevételük alapján. Szóval ott álltunk a nagy lehetőségek, a vasárnapi vásár kapujában. Álltunk, ácsorogtunk, toporogtunk, néhány centivel előrébb rukkoltunk, miközben egymás lábát tiportuk. Valaki már a vesémben van, a bögyömben viszont az, aki ilyen keskeny bejáratot tervezett a vásár területét körülvevő kerítésre. Mindenki morog, egy sor kifelé, egy sor befelé igyekszik, azért ügyeskedők itt is vannak. Szemesnek áll a vásár, mindjárt a kapunál. Odabent igazi hangulatot árasztó zenebona és pecsenye, lángos ínycsiklandozó illata fogad. Minden elképzelhető áru felvonultatva, sőt még olyan is, amit álmunkban sem képzeltünk el, főleg a bolhapiacon. Jól megfér itt az ízlés és a bóvli minden formája. Az árusok is sokfélék, akár mi vásárlók. Van, amelyik hangosan kínálja portékáját, van aki unatkozó arccal nézelődik, és szinte sértésszámba megy nála, hogy áruja felől érdeklődünk. A kékfestős idős szimpatikus házaspár valakinek éppen azt meséli, hogy Olaszországban jártak. „Rómát látni és meghalni”, idézi a feleség a mondást, amit aztán a férj azonnal kijavít, ugyan, azt Ná- polyra mondják. A hangosbemondó valamit nagyon kínál tizenötezerért, azzal, hogy soha vissza nem térő alkalom, annál is inkább mert az összeg után az áru nevét átbömböli a lakodalmas rock. Szív küldi szívnek, a cukorkaáruk standján a régi mézeskalácsok mellett a külföldi tv-adók reklámjaiból ismert csokoládék és egyéb nyalánkságok megszámlálhatatlan fajtája. A bolhapiacon régi könyvek között, egy Zsiguli tetejéről vallásos könyveket árul egy középkorú férfi. Hit, remény, szeretet a verseskötet címe. Megvesszük, nemcsak mert a kínálás oly kedves, hanem mert belelapozva egy mondaton akad meg a szemem: ahol tud, segít. Hisz ez az úttörők tizenkét pontjából az egyik. A könyvárus szerint sosem késő elkezdeni hinni. Szerintem késett, 40 évet. Vagy ki tudja, manapság any- nyi minden változik. „Egy gyermekcipőt találtak, tulajdonosa átveheti itt és itt.” Reméljük, a gyermek nem volt benne. Ahol mindig sor van, az az étel- és italárusok standja. Hiába no, a magyar ember még ha csak 1 -2 órára is hagyja el otthonát, enni kíván. Vásárban pedig kötelező, hogy is lehetne ellenállni, mikor a tavaszi szél az orrunk alá hozza a sült kolbász, a pecsenye és egyéb finomságok illatát. A bolhapiac megint nemzetközi, csak a bolhák benne egyre bóvlisabbak. Egy-két éve még lehetett igazán jó cuccokat meglátni és megszeretni, potom pénzért megvenni, ma már mindenki ugyanazt árulja, illatszerek, órák, meg férfiembereknek való csavar- és egyéb készletek garmadája. Már harmadszor járjuk körbe a vásárt, a szemünk az árubőségtől, a lábunk a gidres-gödrös úttól szikrázik, egy-egy kisebb vásárfia lapul már szatyrunkban, igazából semmi komoly dolgot nem vásároltunk. Faszárú nyalóka, ahogy a mézeskalácsos kínálta, szőlőcukor a mamának, fából húslapát, nehogy összekarcolódjon a teflon. Ettünk lángost, ittunk rá narancslét, sok-sok kedves ismerőssel találkoztunk; ti is, mi is, hál Istennek, jó idő van, semmit, csak nézelődünk. Kifelé menet a kapu éppoly szűk, de mintha már kevesebben lennének a befelé igyekvők. Dél közeledik. Már túljutunk a kapun, amikor még mindig utolér az öreg játékárus vidám portékaki- nálata; asszonyverő légycsapót tessék. Vajon, hányat adott el belőlük? Vasárnapi vásár Szekszárdon 1991. április 14-én. Hogy kinek milyen volt? Attól függ, ki miért ment ki. Eladni, venni, vagy csak sétálni, nézelődni, jól érezni magát egy tavaszi vasárnap délelőttön. Gyanítom, csak a harmadik kategóriába tartozók mentek haza igazán elégedetten. Nem azért mondom, mi is közéjük tartoztunk.- sas Kívül-belül felújítva fogadja a vásárlókat Dombóvár központjában, a buszpályaudvar mögött Dákai György bőrdíszműves üzlete.- Tizenöt évig a kis régi boltban árultam, most úgy gondoltam meg- érdemlek egy szép üzletet én is, meg a város is - mondja a tulajdonos, a kaposvári Dákai György. Az üzletben bőr- és szőrmeáruk széles választéka. Cowboykalap, övék, szíjak, bőrtárcák, nyolcágú karikásostor, bőrből készült falidíszek, női táskák, vadásztáskák, kézipréseléssel, véséssel, betéttel. Nincs két egyforma köztük.- Mi készítünk mindent a két kezünkkel, itt hátul a műhelyben - mondja Dákai György, és mutatja az udvar hátsó felében lévő, több helyiségből álló műhelyt. Az egyikben bőrhasító gép, ezen vékonyítják kellő méretre a táblabőröket, a másik szobában bőrvarró gép, a falak mellett a polcokon tekercsben tárolt bőrök, bőrkiegészítő termékek, csatok, szegecsek, festékek, hígítók. A műhelyben édeskés börforgácsszag, a két segéd - Szolnoki József és Gyulai Zsolt - éppen a negyedévi megrendelést szabják ki.- Nemcsak ez a két segédem van, heten vagyunk összesen, négyen termelünk, hárman meg eladják az árut - mondja a tulajdonos, utalva arra, hogy van egy bőrárukat kínáló üzlete Mosonmagyaróváron is. Mint mondja, a Budapesti Nemzetközi Vásáron is évtizedekig „A jó bó'rnél nincs jobb” Vállalkozó bőrdíszműves Dákai György részt vett, de az utóbbi időben úgy megemelkedtek a bérleti díjak, hogy lemondta a vásárt, nem érdemes kiállítani a termékeit. Amúgy eredetileg Dákai György óra-ékszerésznek készült. Három hónapig ezt a szakmát tanulta, de hogy a szülei anyagilag nem bírták a budapesti albérletet, a fiú átiratkozott szíjgyártónak, mivel ott volt kollégiumi férőhely. Akkor bánkódott egy kicsit, de most már úgy látja nem csinált rossz cserét.- A jó bőrnél jobb nincs, kézit csókolom, mindent lehet ezzel csinálni, vésni, égetni, festeni - jelenti ki a szíjgyártó bőrdíszműves, és mutatja üzletében a számára legértékesebb sarkot. A bolt hátsó felében egy alkovos kis beugróban íróasztal, felette a falon oklevelek.- Itt van mindaz, amit a munkámért kaptam, amit az életben elértem, - mutatja a pécsi, szegedi ipari vásáron, a BNV-n kapott elismerő okleveleket. 1972. Pécs, magyar bőr- és cipőipari kiállítás: fegyver- tartó termékével aranydíjat nyert. Mellette kézművesoklevél a németországi ulmi vásárról.- Amire még büszke vagyok, két éve külkerjoggal is rendelkezem. Ha minden kötél szakad, kimegyek nyugatra árulni, nyitok ott egy üzletet, - mondja Dákai György, utalva arra, hogy hiába a felújított üzlet, a széles áruválaszték, ha a hazai vevőknek nincs pénzük mindeme szépség megvételére. F. Kováts Éva Segédek a műhelyben Nincs két egyforma darab fotó: gottvald karoly Az erdélyiség szellemében az EMTE Ök modern tánccal kedveskedtek az erdélyi magyaroknak Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban működő Erdélyi Magyarok Baráti Köréből fejlődött ki. Működési frissességéta történelmi demográfia sürgőssége erősítette. Mind több az erdélyi, aki Tolna megyébe került, mind több a lakáskérdés, a szakmabeli, az intellektuális probléma. A Vöröskereszt ez ideig egyedül finanszírozta e mozgalmat. Ma már közel ezerre tehető a megyébe került erdélyiek száma, az EMTE tagsága 120 főt számlál, tagjai közül 30-35 anyaországi pártoló. Nem győzik hitvallás szerinti helytállással a feladatok megoldását. Hiszen az EMTE elsődleges célja, „az erdélyiség szellemének megtartása”. - Ezért álljon be, aki beáll a tagok sorába - mondja Kese Ferenc elnökségi tag. Miklós Lajos (szintén elnökségi tag) szerint még kezdeti stádiumát éli az egyesület, az eddigi eredmények egy „jó elindulásaként könyvelhetők el, a továbbiak a tagok hozzáállásától függenek. Ám úgy gondolják, az egyesületnek a pozitív érzelmi beállítottságon túl szüksége volna különféle gazdálkodó szervezetek anyagi szponzorálására is, hiszen, ha nincs egy állandó helyisége rendezvényei megtartására, nincs önálló folyóirata (füzete) a közérdekű dolgokról való tömegtájékoztatáshoz, stb. - hogyan valósíthatná meg az egyesület az alapszabályban is rögzített célkitűzéseit: az erdélyi magyar kultúra megőrzését, az az egyetemes magyarság európai szintű törekvéseibe való beépülést? Az EMTE legutóbbi ülésén az egyesület tagdíjbefizetési mikéntje és az erdélyi magyarok honosításának egyszerűsítése körül merültek föl eldöntendő kérdések, alakultak ki viták a tagság és a jogi intézők képviselői között. Akadnak szívbéli támogatói az ügynek. Az EMTE április 13-i, szombati találkozóján a Teveli Általános Iskola alsó tagozatos tanulói adtak műsort a Babits Mihály művelődési központ márvány- termében. A gyermekek előadásából a legnagyobb sikert az erdélyi hagyományok szerint bemutatott Nyiss kaput! - játék és a szatmári táncok aratták. A Sep- siszentgyörgyről Tevelre került tanítónő, Balázs Antalné készítette föl a diákokat. Kiskorúakat. Nyíltakat. Akikben annyi hit terem majd, amennyit rájuk áldozunk, annyi magyarság, amennyit példaként mutatunk nekik. Ez csupán annyi legyen, hogy jövő nemzedékünk ne tartozzon számadással, hol, miért született, ki, miért űzte el onnan... erősödjön meg végre bennünk Tamási Áron hangja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Aki ennek szellemében tud érezni, dolgozni, esetleg anyagi áldozattal is együttműködni, látogassa meg az EMTE minden hónap második szombatján a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban tartott rendezvényeit. GÁNYINÉ FORRAI ÁGNES A szatmári táncokat bemutató teveli kisdiákok fotó: pál Magdolna A Nyiss kaput! - játék egyik mozzanata