Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-18 / 90. szám
6 NÉPÚJSÁG 1991. április 18. Szekszárd város sportköltségvetéséről Labdarúgó EB-selejtező Alpolgármester úr, hogyan osztották el a 10 milliót?- Élhetnék rovatunk sorozatának címével és megkérdezhetném: „Alpolgármester úr, szereti ön a sportot?”, de nem teszem, mert tudom, hogy ott van a Dózsa- meccseken, a kosárlabda-találkozókon, lövészversenyeken és még sok egyéb rendezvényen. Inkább afelől érdeklődnék, vajon a városi önkormányzat kedveli-e a sportot? - tettem fel a kérdést dr. Pataki Gábornak, Szekszárd alpolgármesterének.- Bizonyára szereti a testület a sportot, hisz a tavalyi költség- vetésnek mintegy háromszorosát biztosította idén a város sportjára.- Ez mit jelent összegszerűen?- A versenysportra fordítandó összeg 1991 -ben 10 millió forint, a tavalyi 3 millióval szemben. Ebből is következik, hogy a testület átlátta a sport jelentőségét Szekszárd szempontjából és ha nem is mindenfajta zökkenő nélkül, de biztosította ezt az összeget.- Ha jól tudom, ez a 10 millió tartalmazza a Dózsa 3 milliós adósságát is, tehát itt gyakorlatilag „csak” 7 millióról van szó.- Igen, ez érdekes dolog, egy kölcsönszerződés keretében tavaly lett átadva a 3 millió, hogy az egyesület túlélje a ’90-es évet. Viszont az is igaz, miszerint a tavalyi költségvetésükből 600 ezer forintot visszatartottunk, így ha nagyon boncolgatjuk ezt a kérdést, akkor 2 millió 400 ezer a valóság és a realitás. Idén 4 milliót kap a Dózsa, vagyis ha összevetjük az adósságokat és a tartozásokat, akkor egymillió feletti támogatásról beszélhetünk. Természetesen nem egy összegben, hanem ütemezve és szakaszosan. Egyébként sok klubvezető járt itt, és a túlélés miatt azonnal kérik azt az összeget, amit a testület megszavazott nekik. Szomorúan kellett megállapítani, ez így nem megy, képtelenség... Ahogy a forrásbevételek jönnek szakaszosan, ugyanolyan szakaszosan tudunk kifelé is adni.- Tehát fussunk végig, hogyan is lett elosztva a sportcélú támogatásra szánt 10 millió forint.- A kerékpárosoknak 200 ezer forint a Gemenci Nagydíjra, ez any- nyi mint tavaly, sajnos több egyelőre nem jutott...- Ez azt jelenti, hogy a kerékpárosok a nagydíjon kívül egy fillért sem kapnak a várostól?- Nem erről van szó, tudniillik van egy tartalékkeretünk - 1 millió 900 ezer forint - ezt az igények szerint majd a bizottságaink felülvizsgálják és bizonyára tudunk juttatni még. Folytatva a sort a sportlövők a 150 ezer forintjukat már felvették a nemrégiben megrendezett nemzetközi lövészversenyre. Az úszóknak 50 ezer van betervezve, a labdarúgás 4 milliójáról már beszéltünk. Persze, még nem tudjuk, hogy ősszel milyen irányba indul el a labdarúgás Szekszárdon...- Gondolom a Dózsa-kérdés még sokáig porondon lesz, de nézzük a többi sportágat is.- Az atlétikának 250 ezer forint, a súlyemelőknek 300 ezer forint a nyári Húsos-kupára. A technikai sportok 100 ezer forintot, míg utolsóként a kosárlabdázók 3 millió forintot kapnak. „Városunk anyagi helyzete pillanatnyilag ennyit enged meg” FOTÓ: ÓTÓS RÉKA- Úgy tudom ez utóbbi összeg duplája a város tavalyi önkormányzati (tanácsi) támogatásának.- Igen, a KSC Szekszárdnak az elmúlt évben közel 7 millió volt a költségvetése, a megyei és a városi tanács, valamint vagy 15 vállalat adott azért, hogy összejöjjön a tavalyi pénzük. Idén mivel a megyei önkormányzat lényegesen szerényebb lehetőségekkel rendelkezik, valóban a támogatás növelésével próbáltuk segíteni a túlélést. Már csak a hagyomány miatt is és amiatt, hogy első osztályú, amiatt, hogy a város büszkesége és amiatt, hogy számtalan utánpótlás korú gyerekkel foglalkoznak. Ez a klub kimondottan a régi tanácshoz, illetve most már a mi önkormányzatunkhoz tartozik. Ezért a testület úgy gondolta, ezt az egyesületet mindenáron fenn kell tartani. Még egyszer hangsúlyozom a kiemelt összeget a túlélés miatt kapták. A másik 4 millió forint előteremtése már a vezetőik hatalmas feladata lesz.- Ezeken kívül az igazán kis egyesületek milyen dotációkban reménykedhetnek?-A már említett 1 millió 900 ezerből részesedhetnek ők is. Például a tájfutóknak 50 ezer forintos igényük van, a Vendéglátó SE kosarasai is kértek egy szerényebb ösz- szeget, de lehetne még hosszan sorolni kik is fordultak hozzánk. Számtalanszor elmondtam sportvezető vendégeimnek, nem úgy működik ez, hogy én most benyúlok a szekrénybe és kiveszek 2 milliót, aztán hurrá, boldogok vagyunk. Nekünk is apránként csöpög vissza a pénz, tehát csak apránként tudjuk kifizetni. Városunk anyagi helyzete pillanatnyilag eny- nyit enged meg és nem kis áldozatok árán teremtette elő a testület ezt az összeget.- Milyen költségvetéssel dolgozhat idén a sportcsarnok?- Az önkormányzat 12 millióval finanszírozza a sportcsarnokot és 4 millió van betervezve saját bevételként.- Még egy utolsó kérdés alpolgármester úr. Sokan felvetik, hogy érdemes-e nagy nemzetközi viadalokat rendezni önkormányzati támogatással, amikor ezt a pénzt megkaphatnák a rászoruló helyi egyesületek is.- Hogy valami emberi hasonlattal éljek, úgy gondolom, a dolgos hétköznapok között kellenek az ünnepek, kellenek a vasárnapok. KRASZNAI ZOLTÁN Kölcsön Adidasban nyertek a szovjetek Szovjetunió-Magyarország 1-0 (1-0). Népstadion, 60 ezer néző. V.: Schmidhuber (német). Szovjetunió: Uvarov - Galjamin, Cserni- sov, Cvejba - Kancselszkisz, Alej- nyikov, Mihajlicsenko, Kulkov, Sa- limov - Jurán, Kolivanov. Magyar- ország: Petry - Disztl - Garaba, Limperger - Mónos, Kozma (Détá- ri), Bognár Gy. (Vincze), Lörincz, Szalma - Kiprich, Kovács K. A jövő évi labdarúgó Európa-bajnoki döntőért játszott újabb, ezúttal immár 5. selejtező mérkőzést a 3. csoportban Magyarország válogatottja. A Szovjetuniót immár 19. alkalommal kapta ellenfeléül Mészöly legénysége. Bisovec, a szovjetek szövetségi kapitánya köny- nyelműen vette az előkészületeket: játékosai szerelés nélkül érkeztek Budapestre. Sebaj, segített az Adidas, igy a vendégek kölcsönszere- lésben játszottak. A magyarok léptek fel támadólag, Lőrincz, majd Kozma kezdeményezett. A szovjetek betömörültek saját térfelükre, keményen védekeztek, gyűjtötték a sárga lapokat. A 30. percben váratlanul vezetést szerzett a szovjet válogatott: Mihajlicsenkó lépett ki a lesen álló Alejnyikov átadásával, majd 8 méterről a kapu közepébe bombázott. 1 -0. Ismét hajtott a magyar válogatott, szorongatott, de a támadásokból hiányzott az átütőerő. A nézőtéren egyre többen mondogatták, jó lenne még fordulás előtt egyenlíteni. Sajnos, ez az óhaj nem vált valóra, bár a lefújás előtt Kiprich közeli fejese veszélyeztette Uvarov kapuját. Szünet után fokozódott a paprikás hangulatú folytatás, a szovjetek nem rettentek vissza a durva belemenésektől sem. Az 58. percben Limperger fejese suhant el a léc fölött, majd gyorsan utána a gólszerző Mihajlicsenkó kapott sárga lapot a pálya középső harmadában. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány kettős cserét határozott el: Kozma helyére Détári állt, mig Bognárt Vincze váltotta fel. Szemlátomást hasznára vált válogatottunknak a frissítés, újabb lendületet kapott a támadójátékunk. Détári remek indításából kialakult helyzet végén Kovács K. fejesét védte Uvarov. A hajrában egy ellenakciónál Kolivanov keverte meg védelmünket, Petry is kifutott, a csatár nehéz szögből mellé lőtt. Öt perccel a befejezés előtt Kiprich beadását Détári lőtte a jobb sarokra, de Uvarov hárított. Mi tagadás, nem igy képzeltük el az év mérkőzését, ám a magyar csapat nem tudta megismételni santanderi és ciprusi teljesítményét. Mai sportműsor Kosárlabda: NB l-es női csapatok rájátszása: KSC Szek- szárd-TFSE 17.30 óra. Az NB ll-ben: Pécsi Postás-Vendéglátó SE Szekszárd 18.30 óra. Kézilabda: megyebajnokság: Tamási-Dombóvár 16-17, Ireg- szemcse-Paks ESZI 17 óra. Gumiabroncs-szerelés,-eladás Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy április 18-tól eddigi szolgáltatásainkat - haszongépjárművek javítása, vizsgáztatása, karbantartása - tovább bővítjük! Vállaljuk haszongépjárművek minden méretű (Zuktól a Rába Steigerig) gumiabroncsának szerelését magas műszaki színvonalú olasz szerelőgépen. Á szerelést hozott anyagból, vagy helyszínen történő vásárlás után is elvégezzük. Különleges igény esetén a kívánt méretű gumiabroncsot beszerezzük. I\ felszerelt kerekek kiegyensúlyozását is elvégezzük. Továbbá szaktanáccsal állunk szíves rendelkezésükre. Telefon: 12-222,12-737. Telex: 14-215. Telefax: 11-197 .(3EMENC VOLÁN Üzem igazgatósága Szekszárd du) AUTÓSOK, FIGYELEM! Nyugati típusú személygépkocsikhoz karosszériaelemek, szélvédők és világító testek RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON VÁSÁROLHATÓK A TAMÁSI FÉSZEK ÁRUHÁZBAN. Opel, Volkswagen és Ford típusokhoz MÁR KAPHATÓ, minden más típushoz ELŐJEGYEZHETŐ! VISZONTELADÓKNAK KEDVEZMÉNY! Keresse fel Fészek Áruházunkat. „ Cím: Tamási, j r^\ Szabadság u. 2. ......Telefon 71-41-526 (14 1) Szekszárdon ülésezik a Magyar Diáksport Szövetség A Magyar Diáksport Szövetségen belül az egyetemek és főiskolák érdekeit a felsőoktatási régiók képviselik, míg a szövetség elnökségében két éve felsőoktatási tagozat működik. A tagozat részéről az utóbbi időben egyre nagyobb önállósulási törekvések tapasztalhatók. Nem csoda, hiszen színvonalas, zökkenőmentesen lebonyolított diáksportrendezvényekkel a tagozat nemegyszer bizonyította, hogy megérett az önállóságra. így aztán gyakran hallani olyan véleményt, hogy a diáksportszövetség jelenlegi szervezeti formája már nem felel meg, a főiskolás és egyetemista diáksportolók érdekeinek. Ez volt az első napirendi pont a felsőoktatási tagozatnak tegnap Szekszárdon a Gyermekek Házában tartott ülésén. A felsőoktatási régiókat a testnevelési tanszékvezető egyetemi tanárok és egy-egy hallgató képviselte. A második napirendi pontként a tagozat költségvetési vitájára került sor. Ma délelőtt 10 órakor a sport- csarnokban a diáksportszövetség elnöksége és a megyei titkárok a szövetség költségvetését tárgyalják meg. ÉRTESÍTJÜK VÁSÁRLÓINKAT, hogy 1991. április 25-30. között LELTÁROZUNK az alábbi időpontokban: szekszárdi raktárházunknál április 25-29-ig, dombóvári raktárházunknál április 26-30-ig. Önkiszolgáló raktáraink közül a paksi április 25-én, a dombóvári április 26-án, a szekszárdi DISZKONT Áruház április 27-én leltároz. Nyitás: a paksi önkiszolgáló raktár április 26-án, a dombóvári április 29-én, a szekszárdi DISZKONT Áruház április 29-én nyit. Az árukiszállítás a szekszárdi raktárháznál április 30-án, a dombóvári raktárháznál május 2-án indul. Kérjük, hogy árukészletük feltöltéséről szíveskedjenek gondoskodni. (139) Olvasóink tippelnek Az olimpiai bajnok Szekszárdon Amíg a márciusi szekszárdi nemzetközi lövészverseny főszereplői a norvégiai világbajnokságon adnak számot célzótudományukról, addig a sportlövő szövetség vezetői sem tétlenkednek. A legutóbbi elnökségi ülésen újra elismerésüket fejezték ki a szekszárdi szervezőknek a légfegyveres viadal zökkenő- mentes lebonyolításáért. A testületi ülésen részt vevő Balogh László, a Szekszárdi BHG Lövészklub vezetőedzője figyelemreméltó fejleményekről számolt be: jövőre az olimpia miatt a sportág nélkülözi a világversenyeket, így ez a körülmény a márciusban megrendezendő újabb viadal ázsióját növeli, lényegében olimpiai főpróbának is tekinthető. A hazai szövetség mellett a Nemzetközi Sportlövő Szövetség is támogatni fogja a rendezvényt A verseny pénzdíjas lesz, az első 60, a második 40, míg a harmadik helyezett 30 ezer forintot kasszírozhat. A Szekszárdi BHG Lövészklub háza táján értesültünk róla, hogyLiska András személyében új edzője van az egyesületnek. A vezetőedző és az ügyvezető elnök továbbra is Balogh László. ígéretesen fejlődik a szekszárdi egyesület és a szabadkai lövészklub együttműködése, a szekszárdiak a jugoszlávokkal a testvérklubi kapcsolatok felvételében is megállapodtak. A szabadkaiak dicsőségtábláját egyébként az olimpiai bajnok Goran Makszimovics neve ékesíti. A márciusi versenyről maradandó élményekkel távozó olimpiai bajnok visszakívánkozik a tolnai megyeszékhelyre, hiszen Makszimovics augusztusban Szekszárdon edzőtáborozik. Fórián Éva világbajnok és férje, dr. Hammeri László szövetségi kapitány az októberi felkészülés színhelyének szintén Szekszárdot választotta.- km A totó 16. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre Borsodi István, a Bonyhádi Zománcárugyár pénzügyi csoportvezetője, lapunk olvasója tippel. 1. Újpesti TE-Pécs X 2. Veszprém-Vác 1 X 3. Uerdingen-Bremen 1 4. VfB Stuttgart-Kaiserslautern 1 X 5. Dortmund-Frankfurt 1 6. Bayern München-1. FC Köln x2 7. Hannover-Duisburg X 8. Meppen-Saarbrücken x1 9. Münster-Schalke 04 2x 10. Oldenburg-Mannheim X 11. Cagliari-Juventus 1 X 12. Fiorentina-Intemazionale X 13. Milan-Róma 1 X 14. Ferencváros-Bp. Honvéd X Bundesiiga 1. osztály 1. Kaiserslautern 2. Bremen 3. Bayern M. 4. Hamburg 5.1. FC Köln 6. Düsseldorf 7. Frankfurt 8. VfB Stuttgart 9. Leverkusen 10. Dortmund 11. Bochum 12. Karlsruhe 13. Wattenscheid 14. St Pauli 15. Mönchengladbach 16. Uerdingen 17. Nürnberg 18. Hertha BSC 2514 7 4 52-3435 2512 9 4 39-2233 2513 6 651-2632 2512 6 7 38-2530 2510 8 7 35-2328 2510 8 732-3028 25 9 9 740-3227 2510 6 9 39-3426 25 810 731-2926 25 711 731-3925 25 7 9 9 37-3423 25 7 9 9 36-4123 25 611 831-3923 25 512 8 25-3422 25 512 8 31-4322 25 4101126-4018 25 6 61327-4418 25 2 71622-5411 Bundesliga 2. osztály 1. Schalke 04 2917 8 4 46-2342 2. Duisburg 3. Stuttgarter Kickers 4. Mannheim 5. Blau-Weiss 90 6. Saarbrücken 7. Freiburg 8. FC Homburg 9. Fortuna Köln 10. Mainz 11. Oldenburg 12. Hannover 13. Darmstadt 14. Braunschweig 15. Münster 16. Osnabrück 17. Meppen 18. Essen 19. Havelse 20. Schweinfurt 2915 9 559-3039 2816 7 550-2539 281210 645-2934 291014 5 41-3334 281111 635-2233 2911 9 941-3631 291011 830-3231 29 814 7 39-38 3Ó 2911 81035-4330 29 812 945-4428 29 9101040-4228 2910 81137-4028 28 9 91040-3227 29 7121029-4126 29 9 61437-4624 28 7 91229-3523 29 8 61534-4322 29 6 51837-5917 28 1 62118-74 8